3. rész. Feliratozva a teletext 333. oldalán. (magyar dokumentumfilm sorozat, 2013) A magyar tanya - mint gazdasági egység, és mint életforma - óriási változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Ez az archaikus, magyar paraszti életforma sok tekintetben ellenállt a mindenkori történelmi, gazdasági, politikai változásoknak, megőrzött - hol többet, hol kevesebbet - a paraszti lét önellátó önállóságából. Három részes dokumentumfilmünk ezt a változást követi nyomon. A harmadik részben egy olyan új réteget szólaltatunk meg, akik nem kötődnek szorosan a termeléshez, de mégis úgy határoztak, hogy tanyán élik az életüket. Megismerhetik a belvárosból kiköltözött gitárművészt, aki pár éve úgy határozott, hogy tanyára költözik feleségével és két gyermekével, vagy a modern festőművészt, aki szintén a tanyáján találta meg az alkotáshoz szükséges helyszínt. Epizód Alkotók: Pap Ferenc - rendező Pap Zsolt - rendező Pap Ferenc - operatőr Bokó Zoltán - zene Pap Zsolt - szerkesztő

- 21.966 napos vagyok. Fel van írva, hány óra telt el az évből, minden időjárás, kiadás, bevétel, ki volt itt, hol voltunk, világesemények a sportról, a politikáról, a katasztrófáról. - Gitárművész vagyok, úgyhogy nekem nagyon jó volt ez, de nem tudtam, hogy nekem ez jó lesz. Én csak a csöndet akartam, meg a nyugalmat, hogy egy kicsit el legyünk szakítva a világtól. - A tanya egy világ, mert a város város, a falu az falu. És ezt nem én találtam ki, hanem így hívják, hogy tanyavilág. - 23 évvel ezelőtt vásároltuk vissza az őseink birtokát azzal a szándékkal, hogy szeretnénk igazi élelmet enni, amiben mi felnőttünk, de közben eltereltek a város felé minket. Úgy gondoltuk, hogy a városból, mégpedig Pestről visszajövünk a szülőhelyünkre - én fülöpházi vagyok, a férjem kerekegyházi. Itt kezdtünk el gazdálkodni, őshonos növényeket termelni, és őshonos állatokat tartani, valamint - ami ezzel összetartozik - a paraszti kultúrával foglalkozni. A csicsókából különböző pástétomokat készítünk, főleg mangalica zsírral, de van olyan is, amit vegetáriánusok fogyaszthatnak, egyéb növényekből szendvics krémeket, gyógynövény szörpöket, homoktövisből mindenféle gyógyhatású készítményt por alakban, szörpben. Egyre inkább a cserekereskedelem - akár szellemi terméket, bármit mangalica szalonnára, zsírra - bármit el tudunk cserélni, mert az élet ezt hozza. A másik pedig, hogy nincs munkaerő. Amíg mi beleszakadunk, akik még akarjuk ezt az egész tanyai kultúrát, a környezettel való összhangot fönntartani, beleszakadunk és nem találunk embert. Vagy nem akarnak dolgozni, vagy hiába van egy-két diplomája, ha nem ismeri meg a növényeket, nem tudja megkülönböztetni a gyomnövényt a haszon növénytől. - Négy éve jöttem Németországból, ahol stresszes, rohanó és zajos életet éltem. Itt azonban teljes nyugalomra találtam. Van egy ismerősöm, aki akkor már Magyarországon élt, Siófokon. Meghívtak magukhoz. Körülnéztem és döntöttem. Az emberek kedvesek, barátságosak. Itt élek, magyarul nem tudok, úgyhogy mindig tolmácsot kell fogadnom, de az emberek nagyon kedvesek, mindent meg tudok oldani, nem volt problémám. Ez azt is jelenti, hogy az embernek néha várnia kell. Ha Németországban megegyezünk abban, hogy fél 12-kor találkozunk, akkor mindenki pontosan érkezik. Magyarországon viszont az is előfordul, hogy inkább majd holnap, vagy holnapután. Építész technikus voltam: házakat és gépeket terveztem. Nos, nekem Magyarországon nincs keresetem, abból gazdálkodom, amit Németországban megkerestem, itt csak költöm a pénzt. A megélhetés természetesen olcsóbb Magyarországon, pláne, hogy itt a gyümölcsök, zöldségek, vagy a hús minősége sokkal jobb, mint Németországban. A feleségem még Németországban van, néha a gyerekekkel eljönnek meglátogatni. Ez van. De idővel megszokták. Eljönnek pihenni, vakációzni ide, nekik is tetszik. - Tulajdonképpen véletlenül. Van egy barátom, aki már korábban ismerte ezt a tanyát, és nem volt elég lovászuk, úgyhogy felhívtak telefonon. Megkérdezték, lenne-e kedvem jönni? Igent mondtam, és azóta is itt dolgozom. Két-három hónap elteltével jobban megismerkedtünk, és itt ragadtam. Segítek a lovardában, gondozom az állatokat, lovagolni tanítok, karbantartási munkákat végzek, ötleteket adok. Télen Svájcban pedig magyar hetet tartunk, ahol igyekszünk bemutatni a hagyományos ételeket. Itt szabadabbak vagyunk, nyugodtabb az élet, többet süt a nap. A vállalkozás ügyei itt is nehezebben mennek, és Svájcban is. De hát ilyen időket élünk. Ezt el kell fogadni. Ha a nyugalmat, ráérősséget vesszük, akkor itt sokkal jobb. Svájcban sokkal hektikusabb az élet. Minden a keresetről szól. Kevés a szabadidő, sok a fizetnivaló, mindig csak többet akarunk keresni. Itt, Magyarországon a tanyán sokkal nyugisabb az élet. Mint mindenhol, itt is vannak jó és rossz emberek, de én igyekszem mindig a pozitív oldalról megközelíteni a dolgokat. Eddig semmi problémám nem adódott, jó kapcsolatokat alakítottam ki. Ez egy más vidék. Úgy értem: 50 évig hegyek között voltam, ez most valami új és szép dolog. - A partnerem svájci, és az ő révén elég komoly reklám volt Svájcban. Emiatt mi is, amikor téli időszakban itt mínusz 20 fokok vannak, akkor bezárunk, mert itt semmi nincs, megáll az élet. Csak a lovak éldegélnek egy-két emberrel. Akkor mi kimegyünk és nagyon komoly reklámot szervezünk. 22 évvel ezelőtt erre lovagoltunk a másik tanyáról, akkor láttuk, hogy ez a tanya áll magában, elhagyatottan, borzasztó körülmények között. Akkor kitaláltuk, hogy mi lenne, ha esetleg fellendítenénk. Nagyon szeretik a vendégek a láva kövön sült húst, ami a vendég előtt készül, és saját maga sütögeti, kemencés libacomb... és a krumplis tészta, káposztás cvekedli. Imádják a vendégek, és régi, hagyományos tojásos galuskát igazi zöld fejes salátával. - Az ember olyan ostobán él, de mire rájön, akkorra megöregszik. Ha meg nem jön rá, arra mondják, hogy a hülye ember is megöregszik. Képezd magad, küzdj, alkoss, hogy illjen rád az utóbbi titulus. Egy gondolkodó élőlény saját gondolata. Ilyen hülyeségeket irkálok magamnak. Mulattatom magam. Először csak spirál szerű naptárakat vezettem, mostanában már komolyabbnak tűnik, határidő naplót vezetek: fel van írva, hogy éjjel hány fok volt, nappal hány fok van. Előre láthatólag meg lehet mondani, hogy hétévenként ugyanaz az időjárás van. Kis toleranciával a hőség, az aszály, a vizesség általában be szokott jönni. Ha nagyon legel a jószág délután, alkonyat előtt, akkor biztos, hogy eső lesz. A gólyák mindig március 23-án jönnek meg - a tojó gólya - és két napra rá jön meg a hím. Ez mind fel van írva. Tavaly "fegyelmit kaptak", mert egy hetet csúsztak. A család? Egyik Regensburgban él, ott járt egyetemre, ott végzett. A másik lányunk Stuttgartban él, ott férjhez ment, ott járt egyetemre. A fiú pedig a műszaki egyetemen végzett, a Paksi Atomerőműben üzemmérnök, üzemrész vezető főmérnök. Szerintem ők nem fogják a tanyai életet folytatni, csak nosztalgiából esetleg. Már anyányi és alá szokott a tehénnek szopni. Ebben van a magyar szürkétől kezdve Blonde, Angus, Charolais, Limousin. Most 65 darab van. A jószágnak lelke van, én szeretem a jószágot, nem csak a hasznáért, vagy a pénzért, hanem én szeretem. Akkor is vettem a marhát, amikor az állam 10 ezer forintokat adott, hogy kivágják a marhákat az állományokból. Cigaretta helyett van, mert én nem dohányzom, meg nem is iszok. Akár a disznó, akár a baromfi, akár a szarvasmarha önköltségi árát az ember megkapja, illetve egy 10 százalékot, az már jó lenne. Ezt a marhát soha nem adom el, ennek nyugdíjat adok. Vagy ő él engem túl, vagy én. De ha én élem túl, akkor ez úgy lesz eltemetve... Ha elmúlik egy év, mindig elgondolkodom, mit tettem jól és rosszul. Sajnos, egyre kevesebb a jó, pedig az alkotás teszi emberré az embert. Csak alkotni egyre nehezebb, ezért emberré lenni is egyre embertelenebb. - Azok a rejtett agressziók, amik egy városi emberben benne vannak, azok megoldást nyernek itt, a tanyán. A személyisége az embernek - én legalább is úgy érzem - hogy abszolút kinyílt. Egy szorongó, rossz hangulatú, melankolikus emberből én itt egy pulzáló személyiség lettem, és ez nekem nagyon jó. - Attól még nem tartok, hogy elzár minket a tél, még nem járnak iskolába, úgyhogy ez nem olyan nagy probléma, ha egy-két napra itt ragadunk. Meg fel vagyunk készülve liszttel... ez nem probléma. - December elején fialás lesz, meg remélem, meg tudjuk alapozni a törzsállományt, és akkor a malacok növekedhetnek, akkor már eladás is lesz, valami pénz lesz belőle. És végre tudunk magunknak hizlalni. - Mind a ketten Budapesten éltünk, ott kezdtük az életünket, de nekem nagyon hiányzott a vidék, ő pedig szeretett volna csöndbe kerülni. - Így van, én a nyugalomra vágytam. - Művész lelkek vagyunk. - Négy éve élünk itt. Több összetevője van, hogy ideköltöztünk. A legfontosabb az, hogy erre volt pénzünk. Utána, mikor ide lejöttünk, akkor éreztük, hogy ezt akarjuk is nagyon. Azóta nagyon jól érezzük magunkat. A feleségem idevalósi, én budapesti vagyok, nekem volt nagyobb a változás, de Rékának is elég. - Más, mint egy faluban élni. - Ez az első dolog, amit a nulláról én húztam föl - persze segítséggel - de ez már olyan, amilyennek én elképzeltem. Nem átalakítani kellett, hanem négyéves tapasztalatom alapján csináltam meg. Mostanában vagyok a tapasztási folyamatban. Egyik fele csirkeól, a másik felében lesznek a libák, kacsák, pulyka. Minden őrület van, van olyan keveredés, hogy kopasz nyakú, de búbos. Aranyosak, meg szépek, meg ezek marha ellenállók. Itt van a lámpázójuk. Bent van a lámpa, az áram. Van egy hűsölőjük. Egy rokonom segítségével itt lesznek a tojó fészkek is. Mikor idejöttem és először le kellett vágnom egy tyúkot, előtte megittam két pálinkát, meg utána is, és remegett végig a kezem. Most már egészen mélyebb dolgokat látok ebben. A lehetőségek is sokkal jobbak, hogy az ember személyisége, az embersége fejlődjön. Budapestre visszagondolva utólag, azt látom, hogy céltalan voltam, és a mindennapokban nem tudtam teljesítményt elismertetni, se létrehozni. Itt meg amit megcsinálok, az készen van, és látszik. És ez nagyon fontos. A munka tényleg nemesít. A mindennapi benne levés nem csak fizikailag, hanem gondolkodásban is. Az ember folyamatosan a jövőjén gondolkodik, hogy holnap mit fog csinálni, mi fér bele egy napba, egy évbe... - Nyugalmat ad, nincs az a feszültség, ami a városban, ha metróztunk, jártunk a munkába. - Az alapvető élelmiszer mind megvan: krumpli, zöldségek, sárgarépa, fehér répa, hagyma, ami nagyon fontos. És emellett amit tudunk tárolni. Mi nem nagyon szoktunk télen paradicsomot enni. Amit lehet, befőzünk, a tök elég sokáig eltartható, meg amit el lehet vermelni. Amióta idejöttünk, egy pillanatig nem kellett a pénz miatt aggódni. Az a pici mindig megvan, amiből meg tudunk élni. Itt elképesztően lehet spórolni. Itt nem tud az ember elmenni színházba, ilyenre nem költ. Jégkrémet nem fog venni, csak akkor, ha bemegy a faluba. Ezek miatt rengeteg pénzt elköltenek a városi emberek. Itt ilyen nincs. Rájön az ember, hogy amit itt megtermel, azokból sokkal finomabb dolgokat lehet csinálni. Ízesebb, finomabb, benne van a munkám. Itt marhajó. - Ez nem egy szokványos tanya. Nekem itt minden megvan. Kényelmileg minden. Ugyanúgy élek, mint fönn, csak kint, a természet közepén. És ráadásul 6 km-re a várostól. Itt nyugalom van, csend, ez nekem kiváló. Középiskolás korom utolsó éve alatt költöztem el Svédországba. Ott egy klasszikus disszidens, vagy emigráns életet kezdtem élni. Megkaptam a menedékjogot, A-kategóriás politikai menekült lettem. Ezzel együtt óriási lehetőségeket kaptam az országban. Elkezdtem képzőművészettel foglalkozni intenzíven. Megvolt az állampolgárságom, és megtudtam, hogy nagyon jó feltételekkel lehet egy ösztöndíjat bárhová vinni a világba, és én Magyarországot választottam. Akkor már hetedik éve nem jöhettem haza. A szüleim itt éltek, szerettek volna látni, és akkor jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. Felvettek ide a képzőre, mint külföldi vendég hallgató, és itt eltöltöttem négy nagyon szép évet. Másodéves főiskolás voltam, amikor meguntam a műterem munkát, túl zártnak éreztem az egészet. Akkor elhatároztam, hogy valahol vidéken, a Tisza környékén - egyszer egy kiránduláson vettem részt, egy Tisza-túrán - akkor ez megtetszett. Nekivágtam egy túra alkalmával, bepakoltam a vásznakat a kocsiba, és szerencsét próbáltam. Nekiindultam az ország déli részének Szeged felé. Valahol lekanyarodtam még a régi 5-ösről, este 10-11 óra körül átjöttem egy ponton hídon, azt sem tudtam, hol vagyok. Megálltam valahol a töltés oldalánál. Kiderült másnap, hogy Tiszasas alatt vagyok a tiszai árterületen. Ott kezdtem dolgozni, és évekig oda jártam vissza Tiszasasra. Majd egy kapcsolatomból adódóan Csongrádra költöztem. Bepakolom a buszomba az anyagokat: vödröket, festékeket, kiköltöztetem a műtermemet, asztal, vászon, és ott kint dolgozom. A táj nekem egy olyan kapcsolat-felvételi lehetőség, ahol mikor kialakul a párbeszéd köztem és a táj között, akkor a saját belső energiáimmal kezdek dolgozni. Érdekel a tájban az, hogy a tűz, víz, levegő hogy alakították ki a táj domborzatát, ennek a ritmusa, ez az, ami engem beindít. A képzőművészet szerintem eljutott valamikor - gondolunk Kandiszkijra, akár Paul Klee-re - eljutott arra a szintjére, hogy túljut a narrativitáson, a kollotációkon is túljutott, és csak dolgozik tisztán a színnel a felületen. Ez egy elv. Ide vissza kellene találni újra a képzőművészetnek. Ettől eltávolodott. Az ember és a természet szerintem nem válhat szét, szerintem nagyon egyben kell maradni a természettel. Apró gyermekei vagyunk szerintem ennek a rendszernek. Ha ebből kiszakítjuk magunkat, vagy ha homlok egyenest szembe megyünk ezzel, akkor ott baj lesz előbb-utóbb. Mint ahogy baj van már, tudjuk jól. Ez a fogyasztói, zsigeri, emésztői világ, amit élünk most - mert emésztői világban élünk, mindent emésztünk, mindent fogyasztunk, és minden csak önös céljainkat szolgálja, itt is rengeteg önös dolog van az én életemben - de fontos, hogy mindenki legalább arra figyeljen, ha tud, valamit adjon vissza ennek az egész körforgásnak. - A legnagyobb szennyező forrás a mai világban nem a nejlonzacskók tömkelege, hanem az a szemét, ami szellemileg rád borul, és beleivódik, beleszívódik az agyadba. Ezek a hibás gondolatok, a hibás gondolkodások, a sugallt baromságok: a szívbarát margarinoktól, hogy mi kell neked... Ezek mind nem kellenek! Ezt az ember akkor veszi észre, ha kijön egy ilyen helyre. Itt jó esetben amit a civilizációból használsz, egy napelem töltő, egy villanypásztor, meg egy telefon, ennyi. Meg lámpa esetleg estére. Nem kell több, nincs rá szükség. Ezek mind pótcselekvések: az elektromos orrszőrtelenítőtől a banán ízű tamponig, ezek pótcselekvések, valami helyett vannak. Régen öt hektár föld eltartott körülbelül 20 embert. Ez volt a jellemző: egy tanya, a nagy család, plusz egy szegény rokon, plusz a cselédek, stb. Gondold el, hogy most 100 hektárokból nem lehet megélni. Miért? Mert monokultúrában búzát termelnek, kukoricát, eladják 40-50 forintért. Egy traktor 40-50 millió forint. Egy traktorért egymillió kiló búzát kell előállítani. Ezek nonszensz dolgok. Itt a csere arányokkal vannak nagyon komoly problémák. Ezt ha magadnak csinálod, nincsen gondod. Minél több lábon álljál, minél több félét termesszél, és ne add el. Ne add el, hanem cseréld el, ajándékozd el. Látszólag elajándékozni... micsoda hülyeség? Nagy nehezen megtermeltem. De a világnak a legmélyebb törvényszerűsége ennek a teremtésnek, a forrás törvény: minden teremtmény visszatér a forrásához, a teremtőjéhez. Tehát ha te adsz, akkor kapni fogsz. Ez a falunak a gyógyító központja, bálaház. Kisméretű szalmabálákból készült, akác oszlopokon áll a ház. Fönn van egy kis pihenő karzat, itt szoktak a vendégek aludni, alul pedig a gyógyítás, minden, ami népi gyógyászati hagyomány volt, megpróbáljuk újra működtetni a piócázástól az ólomöntésig. Ezek hihetetlen hatékonyak, gyorsak. Minden hardveren a saját szoftvere fut a leggyorsabban. A magyar népen, a magyar nemzeten a magyar népi gyógyászat a leghatékonyabb. Nekünk nem az a célunk, hogy visszajárjanak, miután mi nem SZTK vagyunk, meg vellness, meg "lochness" szálló, hogy jöjjön vissza a beteg. Nekünk az a lényeg, hogy ne jöjjön vissza többet és vigye a jó hírét ennek az egésznek. Régen minden parasztháznak ott volt az ablakában a pióca, vagy nadály a régebbi nevén. Ez egy olyan herkentyű, amit most kezdenek újra felfedezni. Most az orvostudományban használják a mikro sebészetben. Ha valakinek valamilyen végtagja leszakad, levágódik, ha visszavarrják, a kis vérrögöktől nem tud működni az áramlás. A pióca ezeket helyrerakja. De például ha egy pár órán belül egy agyvérzéses embert megpiócáznak, nyomtalanul elmúlik az agyvérzése. Ezt úgy hívják, hogy anyóspúp. Ez a hibás tartástól van. A szervezet úgy jelez, hogy mindenben: a fizikai dolog is, de a szellemi dolog is. Például ha valami van az emésztéssel, az fizikailag is az emésztésre utal, de szellemileg sem tud valamit megemészteni. Mindenki ellenérdekelt abban, hogy egészséges legyél: a gyógyszergyárak, az orvos, a társadalombiztosítás, mindenki ellenérdekelt. Itt vannak az alap problémák, ezért ha az ember eltéved, akkor vissza kell menni a kályhához. Itt a kályha az, hogy az ember normális állapota az egészséges állapot. Az ember egy tökéletes öngyógyító mechanizmus, és csak önmagát tudja elrontani. Önmagát a hibás gondolataival. Tehát a betegség egy hibás gondolatra adott válasza a teremtésnek, vagy a szervezetnek. Ha ezt megértik a betegek, akkor bármiből ki lehet gyógyulni pillanatok alatt. Például a rákgyógyításaink ezért működnek jól. Ez olyan, mint amikor rárakják a cigarettás dobozra a gégerákos képeket. Ez egy fekete mágia! Az is fekete mágia, hogy az orvos azt mondja, hogy két éve van hátra. Honnan tudja? Milyen jogon mond ilyeneket egy betegnek? Szeretnénk az energia kérdést megoldani. Öt távvezeték megy át Makfalván, de nem akarunk lecsatlakozni róla. Szeretnék függetlenek maradni, szeretnénk elkerülni a sárga csekkeket, meg az ettől való félelmet és stresszt. Látom, hogy mi az alap probléma, hogy mindent csak fejben élnek meg: így álmodozom, meg úgy tervezgetek. Az ábrándozás az élet megrontója. Tettekre van szükség. Kimenni, kipróbálni dolgokat. A hibás tudások csak itt derülnek ki. Itt derül ki, mi az, ami működik, mi az, ami nem működik. Ehhez muszáj egy ilyen helyre kijönni. Nem szembesülsz az élettel, nem szembesülsz a teremtéssel, a teremtés törvényeivel. Nem tudod, mi van kint, amíg nem mész ki. Ha leéled az életedet egy mesterségesen elszigetelt gipszkarton kutricába, semmit nem fogsz látni az életből.