(magyar tévéfilm (1969)) (12) (fekete-fehér, magyar tévéfilm, 59 perc, 1969) Só Mihály, az apró termetű parasztember csak a szomszéd faluba akart átruccanni asszonynézőbe, aztán mégis a legfurcsább dolgok estek meg vele. Elcserélték a csizmáját, potyautas lett egy autóban, bekerült egy korteshadjárat kellős közepébe, ünnepelték, megkergették, de a végén nemcsak az elveszett malaca került meg, hanem még dolgos, szerető feleséget is talált magának. Só Mihály, az apró termetű parasztember csak a szomszéd faluba akart átruccanni asszonynézőbe, aztán mégis a legfurcsább dolgok estek meg vele. Alkotók: Zsurzs Éva - rendező Bodrogi Gyula - színész - Só Mihály Törőcsik Mari - színész - Rebeka Kálmán György - színész - Bándy Gobbi Hilda - színész - Sára Ungváry László - színész - Berzéthey Szabó Pál - író Tamássy Zdenkó - zeneszerző Czabarka György - operatőr

A 2009-03-07-én sugárzott adás ismétlése (M1, #768092)

- Jó komám volt nekem Só Mihály világ életemben. Ha tán 30 éve azt se tudom, merre szakadt. Egy faluból valók vagyunk. Ő az egyik végéből, én a másikból. De hát nem tesz az különbséget parasztgyerek közt, ha szegény mind a kettő. Katonának is egyszerre soroztak. Iskolába is együtt jártunk. Apró ki ember volt Só Mihály már akkor is. Nem akart megnőni. Itt az én jó komám, Só Mihály. Áh, dehogy is ez! Ez Mezei Jóska. Aprócska volt ő is, de ha odaállt Só Miska mellé, valóságos óriás. Ez a Kispeták... Ez az égimeszelő én lennék. Na, itt van! Megtaláltam! Lám, kicsi azon minden. A keze, a lába. De nem vágok elébe, mert éppen a lába, az hozta rá a bajt meg a szerencsét. Mondtam már, együtt voltunk katonák az antivilágban. Alig ütötte meg a mértéket, amivel még katonának fognak be valakit, de hát kellett az ember, falta a háború. De nem erről lesz most szó, hogy eszembe jutott Só Mihály komám. Együtt jártunk iskolába, együtt katonáskodtunk, amikor házaséletre szánta magát, én voltam a tanú. Mint azt láthatják, szemre nem igen illettek egymáshoz. De hát nem a centiméter teszi ugye, hanem a szívérzelmek, és Mariska bolondult az én komámért. Szerette, amíg egy rút napon özvegyen nem hagyta. Egyedül maradt Só Mihály. Üres a ház, maga főzött, tett-vett és viselte bánatát, amíg 40 éves nem lett. Akkor aztán mégis asszony után kellett nézni. - Isten nyugtassa meg boldogultat! Nem élhetsz itt magadban, Mihály fiam! - Ez lenne az, Sára néni? - Ez, édes fiam. - Aztán jó szívvel kommendálja? - Aranyból van ennek a szíve. Csak úgy ég a kezében a munka hajnaltól napestig a nagy magányosságába. - Egyedül él? - Mint az ujjam, Mihály fiam. A testvéreivel. - És mit tud ő én rólam? - Hát mondhatok én rólad egyebet, mint jót, igazat? Hát nem ismerlek már gyerekkorod óta? Hát nem én kommendáltam néked Mariskát is? - Hálás is vagyok Sára nénémnek. - Isten nyugosztalja szegény megboldogultat! Ahogy téged Mariska szeretett, hát még a sírba is boldog lesz. - Azt mondta, Komádiban lakik? - Ma délután vár. Odamész, bekopogsz, aztán... - Nekem a Hídi vásárra kell mennem. Malacot veszek Sára néném. - Annál jobb! Hidasról úgyis átmégy Komádin. Ott aztán mindenki tudja, hol lakik özvegy Galamb Jánosné. Abban a nagy, nagy magányosságában. A falu végén az utolsó ház. - Mit csinálok a malaccal, Sára néni? -Azt majd eligazítod te, Miska öcsém! Most pucolom éppen. - Jó pár csizma, csak az egyik kéri a másikat. -Eljárok én ebben még ítéletnapig is. - Aztán ha elmégy, a jószágra ne legyen gondod, majd én ellátom. - Köszönöm Sára néni! Nincsen asszony, aki ellássa, így aztán nincs nekem jószágom. - Most majd veszel egy malackát. - Most már igen. - Hát csak eredj, aztán nézd meg jól özvegy Galamb Jánosnét! Tudod, hogy én nem akarok neked rosszat! - Tudom Sára néni. - Isten áldja! - Jaj, jaj... Nehéz dolog ez nagyon. Szegény Mariskám, isten nyugossza, nagyon jó asszony volt. Meg aztán a Peták Sára néném elfelejtette megmondani, hogy én csak ekkorára nőttem. Szegény Mariskám sose bántott meg ezért. - Így indult el a vásárra meg özvegykérőbe az én Só Mihály, jó komám. - Itt a friss lacipecsenye! Lacipecsenyét tessék! Itt a friss lacipecsenye! - Sült kolbász, sült kolbászt tessék! Hány párral tetszik? (malacvisítás) - Törökmézet tessék! Itt kapható a legfinomabb, édes törökméz! Tessék a finom törökmézet! - Tessék! Tessék! Itt a finom sültkolbász. Sültkolbászt tessék! (malacvisítás) - Törökméz! Törökmézet tessék! Itt kapható a legfinomabb, édes törökméz! Tessék a finom törökmézet! Törökméz! Törökmézet tessék! Itt kapható a legfinomabb, édes törökméz! (dob, fúvószenekar) - Tessék! Tessék befáradni! Mindjárt kezdődik az előadás! Felnőtteknek 20 fillér, gyerekeknek és katonáknak csak 10 fillér! Tessék, tessék! Itt látható Rudi, a világ legerősebb embere! Tessék, tessék! - 2 decit, tisztán! - Aztán elég lesz? - Elég lesz, asszonynézőbe megyek, aztán oda nem megy kapatosan az ember. Malacot se vesz az ember kapatosan, megnézi, hova teszi azt a tengersok pénzt! Hát még asszonyt! - Na még 2 decit a bátorságra! - Hát ha a bátorságról van szó, nem bánom, de aztán... elég lesz. - Hej, ez volt a jó vétel, testvér! - Ilyen csizma, juhuhuj! - Nem tud köszönni? Eridj már arrébb, na! - Mit lökdösődik, hallja-e? - Hát csak a 2 deci boromat akartam meginni! - Azt hiszi, hogy magáé az egész asztal? - Csönd legyen! - Még széttaposná az embert! Nézzen oda! Nem szégyelli magát? - Részeg disznók, azt hiszik, övék a... A malacom, a csizmám! - Hát már megint itt vagy, te? - A csizmám meg a malacom, hej! - Tedd vissza te! - Vigye a malacát, vigye! (énekelnek) (malacvisítás) - Lökdösődnek... Lökdösik az embert. Ugorj! Még hogy ugorj! Részeg disznók! Elláttam volna én, csak hát... Nem akartam ott kikezdeni velük. Részeg disznók. Jöhetsz te is asszonynézőbe, mi? Na jól van! Na hova, hova? Höj, ne arra! Gyere már na! Gyere! Ne kiabálj te! (nevet) Maradj már nyugton! Óh! Valami gané ember ellopta a csizmámat! Na most mi lesz? Mit csinálok én ekkora csizmával? Ha? Most már itt van, mit lehessen tenni? Na gyere! Hogy ki volt a gazdája, nem tudhatom, hiszen messze vidékről összegyűlnek Komádiba a vásárról. Ámbátor az ember sose tudhatja, hogy kivel találkozik. Hogy hátha éppen ebben a faluban lakik a csizma néhai gazdája. De hiába! Ha már megvan, akkor megvan! Ki mit lel, azé. Na meg aztán, nyalka csizmában tempósabb az asszonynak a beszéd! (malacvisítás) (kopogás) (kopogás) - Tessék már, tessék! - Jó napot! - Jó napot, adjon Isten! - Nem tudom, jó helyen járok-e. Azt mondták, itt lakik özvegy Galamb Jánosné. Az utolsó ház a... - Só Mihály? - Teljes személyemben. Hallotta már a nevemet? - Hallottam. Só Mihályt mondott. - Peták Sára néném... - Isten hozta, Só Mihály! Na... Kerüljön már beljebb! - Hát... itt volnék. - Ne vigye már el az álmomat! - Köszönöm! De szép csizmája van valakinek! - Van annak, aki el nem issza! - Hát az már igaz! Ha az ember issza, azt még nem mondom. - 19,50-be került. - Hát jó csizmának megkérik az árát. - Annak meg! - Van annál 19,50, aki el nem issza! - Annak van. - Csak aztán... Sokat ne igyon az ember! - Mérséklettel kell élni. - Azzal, Só Mihály! - Megiszom én, amit illik, de aztán egy korttyal se többet. - Akkor aztán telik mindenre. - Akkor igen. - 19,50-et mondott? - Annyit. - Az ilyen csizma esztendőkre való, az ilyen csizma nem 1-2 napra való. - Azért kérik meg az árát. - Azért. - Jól bedurrantottunk. - Nedves az akác, azt az ember sose tudhatja. -Mi meg csak itt rakjuk, csak rakjuk. - Rántottát csinálok, szereti? - Hogyne, szeretem. - Van egy kis szalonna. Azzal szereti? - Azzal, ha van. - Hát... Már fogytán van. - Hát, hogy én ne szeretném szalonnával! Hajaj, de mennyire, hogy szeretem! Már amióta így vagyok, magányosan. - Mondta Sára néném. - Nincs énnékem senkim, aki egy kis galuskát fölverne, így aztán leginkább ezt eszem. Rántottát. - Szalonnával? - Azzal. - Az az gusztusa, Só Mihály? - Az. Ha van. Már úgy értem, ha talál az ember. Tetszik tudni... - Van 20 tyúkom. Olyan jól tojnak! Hogy piacra viszek belőlük! Kisvárdára. - Hát... - Egyék, Só Mihály! Tessék! - Hát... - Tessék, tessék! - Megéheztem. - Egyék! Egyék! Lásson csak hozzá! - Vettem azt a kis malacot, aztán azért ittam egy kicsit, azt megéheztem. Egyedül nem nagyon ízlik. Ha maga is szedne! - Hát megteszi ez a kis kenyér is, e. - Kenyérről jut eszembe, csak egy kicsit így a lábost. - Tegnap sütöttem, még friss. Van elég, lássa, ott a cipó. - Tele ám a bendő, csak éppen a zsírját! - Malacot vett? - Ühüm. - Erre ivott egy keveset. Hát éhes embernek üres a bendője. Van egy kis kolbászom. Nagyon finom kolbász! Eltart az, amíg levágom a malacot! - Kell az még, ne pazarolja! - Ha malacot ad el az ember, 1-2 pengőt, jó ha annyit is kap érte. Ha meg úgy, mint tavaly, venni akar, nohát akkor csak győzze! - Na, nem éhes már, Só Mihály? Óh! - Ezért a girhes malacért is... Azelőtt egy ilyet... - A maga csizmája meg... Mennyit is mondott? - 19,50-et. - Amikor még a szegény uramnak... - 10-be volt, vagy még annyiba se. 10, 10 vagy 9,50. De az, amit maga mondott! - A malacot se adták ingyen! - Óh, szegény uram! Szép, nagy, derék ember volt. Mondták is az emberek, Rebeka, ha megszorongat, az orrod a kabátja gombjáig se ér. - Azt mégis meghalt. - Hát... Sok doktor, meg a patika... - Az én Marikámat a városba is bevittem. Aztán a sok kórház meg a doktor... - Mégis egyedül maradt. Nincs, aki egy kis galuskát felverjen. Csak az a kis rántotta. - Hát azt eszem. Hát... (nagy nevetés, hangzavar) - Adjon isten, jó napot! - Adjon isten! - Kit tisztelhetünk? - Hát hiszen tudjátok! Peták Sára néni... - Só Mihály! - Só Mihály. - A testvéreim. Andris, Sanyi meg Jóska. Csak én lettem ilyen kicsi, de mind olyan nagy melák, mondták is az emberek... Só Mihály erre járt, aztán Sára néném... - Isten hozta! - Üljetek már le, na! Andris, te meg töltsd a bort! - De én akkor már mennék... - Üljön már le egy kicsit ide, e. - Igyék mán velünk! (magában) Szentséges Úristen, az én régi hitehagyott csizmám. - Hát, Isten, Isten. - Hát aztán sógor! Engedje meg, mert mink sógorok leszünk. Akit a Peták Sára néném kommendált, ugye? - Mihály azért akart menni, mert késő van már. - Én most már mennék is, mert mire azzal a malaccal eljutok Varjúbogázdra, hát addig... - Aztán sógor, nem emlékszik, hogy mi már úgy találkoztunk volna? - Dehogy emlékszem! - Hát hol találkoztatok volna? - Sehol se? - Hát valahol már lehet, hogy találkoztunk! - Elég nagy a világ, az ember elkerüli egymást, ugye sógor? - Isten, Isten! - Na nem, amíg én a malaccal el... - Na Isten, Isten! - Ugyan, hagyjátok már békibe! -Igyék sógor! Rosszabb, ha nem iszik. - Na Isten, Isten! - Isten, Isten! - Aztán nótázni tud-e, sógor? - A nóta az nem az én... - Te testvér, hozd csak azt a citerát! - Ide hallgasson sógor, ismeri azt a nótát, hogy új a csizmám? Azt mondja, hogy: Új a csizmám, debreceni, nyalka... Ismeri, sógor? - Nem vagyok én nótás ember! - Pedig magának ismernie kellene éppen máma. - Miért éppen máma? - Új a csizmám, debreceni, nyalka. - Hej, táncolj már egyet a leendő uraddal, húgom! - Na! - Csak egy kicsikét, Mihály! (énekelnek) Új a csizmám, debreceni, nyalka, eltáncoltam a nagy mulatásba! - Nem tudok én most táncolni. - Na micsoda ember a sógor, aki már bor mellett se táncol? - Szorítja a csizma a lábát! Most vette a vásárba. - Most? - Szorítja? Melyik csizma? - Meg se pisszent benne a lábam! Nem tudom, azóta... mi a fene költözött bele. - Mutassa csak sógor aztat a csizmát! - Na nem ez a csizma szorít, még a másik, ami otthon van! - Mit csinálsz? - Vedd le ezt a csizmát, te! Ez a csizma az enyém! - Mit akarsz? Azt hiszed, csak egy tarka kutya van a világon? - Dehogyis egy van, de ilyen csizma osztán csak egy van! - 19,50-et fizetett érte! - Ezért? - 25 pengőt fizettem ki ezért! Még hogy 19,50-et, mi? - Pusztulj te tolvaj, ebből a házból! (kiáltozás) - Gyere malackám! - Te cifra tolvaj, gyere! Odanézz! - A malacom ott maradt! - A malacod! - A csizmám! A malacom! Nem mész innen? Nem mész innen, te? Nem mész innen? Én aztán cudarul megjártam! De hát esendő az ember, mint a zsedényi asszony. De nem is volt az jó, ami azt illeti. Bokája szűk, a szára meg kegyetlenül hosszú. Alaposan megpiszkálta a térdemet. És ráadásul még a malackám is odaveszett! - Fogják meg! Hó, fogják meg! (magában) Jaj, teremtőm! Tán már a csendőrök kutatják a lábam nyomát? - Fogd meg! - Ott van! (sikítás) Fogják meg! - Ott szalad! - Jaj Magdika ne fusson el! Szorít a cipőm, Magdika ne fusson el! - Hiába futsz! Hiába futsz! Megvagy! Megvagy! - Piszok! Piszok! Piszok! - Mondjon még valamit! - Piszok! Erőszakos, ronda, buta, utolsó... - Na még mondjon valamit! - Gengszter, bandita! Savanyú Jóska! - Ez jó, ez jó! - Gyűlölöm, érti? Gyűlölöm! - Nem baj! - Csókoljon meg Bélucika! - Kékre, zöldre pofozom! - Most már mindegy. Most már mindegy! (dudálás) - Elkésünk, emberek! Gyerünk, indulás! (dudálás) - Jaj, maga egy zseni, bébi. Na szálljon be, bébi! Indulunk! Gyerünk, indulás! Na, na... Nem akarom kompromittálni. - Most már mindegy, Al Capone. (dudálás) - Hm? Hm... Hm! Hm! - Szeretsz? - Hogyne! Hogyne! Vedd el a fejed! Nem látok semmit! (suttog) Hova kerültem? Teremtő Úristen, hová kerültem? - Jaj, na ne! - De... - Jaj, hát vezetek. - Te... (magában beszél) Megeszi, bizony isten, megeszi a vezetőt. Ó, ne! Ne! - Ha még egyszer szájon csókol a kanyarban, én becsület szavamra... - Most ez a bajod, máskor meg, hogy nem vagyok elég szenvedélyes. - Ne akkor legyen szenvedélyes, amikor vezetek. (dudálás) (éljenzés) - Hip-hip hurrá! Hip-hip hurrá! Hip-hip hurrá! Hip-hip hurrá! - Jaj! Csókolom! - Csókolom! - Na, Béluci! - Jaj istenem, na bébi - Szerbusz kérlek! - Az öreg? - Dél óta itt van, lent horgászik. - Igen? Na nézzük meg! - Parancsolj! - Jézusom! - Méltóságos uram, kapás van! - Kapás? Na végre! - Hol van a méltóságos úr? Jaj, kapása van a méltóságos úrnak! - Kapása van, kapása van! - Béluci! - Nagyon jó, méltóságos uram! - Béluci, egy férfi, egy férfi van a kocsiban! - Csendesebben! - Egy félelmetes férfi a kocsiban! - Ne beszéljen butaságokat! - Hogy-hogy ne beszéljek? Láttam! Jöjjön gyorsan! Jöjjön! Jöjjön! - Kifogni! Egy félelmetes, nagy bajuszú ember. - Talán spion? - Maga sokat ivott, bébi. - De mondom, hogy ott volt! - Mondom, hogy sokat ivott! - Ott! - Hol? - Ott! - Hé, álljon meg! - Hová jutottam én uram istenem? Hová jutottam? - Na? Maga mit keresett itt a kocsiban? - Melyik kocsiban? - Ne komédiázzon, halljam, mert megjárja. - Hát ha már ilyen jól összejöttünk, tessék megmondani nekem, melyik községben vagyok én? Hány óra? - 3 fertály zöldre, fél 12-re. - Nálam is pont annyi. És hogy lehetne eljutni innen, Varjúbogázdra? - Majd megtudja odabenn, ne gyerünk, ne komédiázzon! Gyerünk! - Ne tessék már engem ilyen pocsékká tenni, nagyságos úr! Rendes parasztember vagyok én, csak azt nem tudom, hol vagyok, és innen merre vezet hazafelé az út. (tapsolnak) - Spion van közöttünk. - Spion? Közöttünk? - Hogy került a Magyar Élet Pártjának kocsijába? Ki bújtatta fel? Kinek az utasítására rejtőzködött el, hogy aztán... - Kérem, én elmondok mindent. Az úgy volt... - Na gyerünk, ki vagy? - Só Mihály a becsületes nevem. - Aztán ki vagy? - Van 2 hold földem, meg egy kis ház. - Kisgazda. - Annak is mondanak, kérem. Mert ugye akinek van... - Az úgy volt, hogy a Kisgazda párt felbérelte. Üljön a párt kocsijába, ahol fontos... - Iratok, iratok! - Nem kérem, az úgy volt, kegyelmes úr... - Méltóságos! - Akkor is nagy tisztesség, ha csak méltóságos. Én ahogy elnéztem, kegyelmesnek... - Hát hogy volt, ki vele! - Az úgy volt, hogy akkor mentem, mentem, a malacot ott hagytam, a jövendőbelimet is elhagytam, és akkor egyszer csak már Komádiban azt hallom, hogy fogják meg... Fogják magukat és azt mondják, hogy aki igaz magyar, az a mi pártunkat, mi kormányunkat, és annak szeretett képviselőjét, kegyelmességedet... - Méltóságodat. - Nem kell arra sokat várni! Lesz az kegyelmes is! Nagy az Úristen hatalma! - Nagy... Az biztos. Na, aztán? - Aztán... -Arra kíváncsi a képviselő jelölt úr, hogy került az autóba. - Éppen azt akarom elmondani, tisztelettel. - No csak beszéljen, beszéljen! Ön... Hogy is hívják? - Só Mihály, engedelmével. - Beszéljen, Mihály! - Az úgy volt, hogy jöttem, jöttem, aztán a nagy fekete autóra rá volt írva, hogy... Magyar Élet Pártja. Nagyon elfogott a kíváncsiság. - Ismeri Csakra Imrét? - Szép magyar neve van. Honnan ismerném? - Azért, mert aki arra szavaz, hazaáruló. - Aki csak úgy körülnéz, az is látja, hogy mi jót tett a mi kormánypártunk. Hogy annak a szíve, csak a szegény nép javát szolgálja. - Bravó! Bravó! Bravó! - Iszik egy pohárral, Mihály? - Hát ha ilyen szívesen kínálják, köszönöm. Aztán én már mennék is, mert elértem, amit akartam. - Mit akart, Só Mihály? - A maga teljes valóságában és szép jó egészségben látni a mi szeretett képviselő jelöltünket, vitéz Berzenkedik Jenőt! Éljen vitéz Berzenkedik Jenő, a mi szeretett képviselőjelöltünk! Aztán én már mennék is, mert messze van Varjúbogázd. A falum. - Éljen a falu! Éljen a parasztság! - Éljen! Éljen! - Ürítem poharamat a magyar életerőre! - Éljen! Éljen! - Köszönöm. - Éljen a győzelem! Éljen Só Mihály! - Most már mennék, mert... - Isten veled, Só Mihály! - Hej, az istenedet! - Óh, bocsáss meg, testvér! - Nem tesz semmit, egészségére! - Magyar testvéreim! - Most! Még egy szót, ha szabad. Látom, mezítláb van. Volt csizmája, nincs csizmája. Hol maradt, kedves Só Mihály bátyám csizmája? - Hát... A csizma... Hát a csizmám, a fogadás tetszik tudni. - Istenem, a falu romantikája. - Isten, Isten! - Az úgy volt, hogy én fogadtam az én Karcai Jóska sógorommal, hogy én érek ide ebbe a városba előbb, mint ő gyalog. Azt elindultunk ki erre, ki arra, ki így, ki úgy, aztán én értem ide előbb autóval. Merthogy ésszel él a magyar, ha van neki. Aztán most itt is vagyok, csak azt nem tudom, hogy hol vagyok. Vagyis... Vagyis hogy két legyet ütöttem egy csapásra, mert láthatom kegyelmes uramat szemtől szembe, meg én lettem az első. Jó lehet ez az igazi, alföldi Kadarka. - Egészségetekre! - Még egy pohárral, Só Mihály! - Hát nem utasítom vissza, ha ilyen kedvesen kínálják. - Igya csak nyugodtan. - Szívesen veszem. - Akárcsak a mesében, 2 egyszerű, paraszti ember fogad. Az egyik mezténláb, a másik pedig... - Nem mese ez kérem, hanem valóság. - Nem úgy értettük, hanem hogy micsoda romlatlan a mi népünk. Micsoda romlatlan! - Isten hozott, Só Mihály! Én édes, magyar népem! - Na fotografáljunk, fotografáljunk, mert most úgy vagyunk, hogy egy úr, egy paraszt, ahogy a cigány képzeli a mennyországot. - Bravó! Bravó! - Hogy mulat a magyar ember? - Így! (éneklik) Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Lám az enyém, lám az enyém sötétkék, mégse vagyok a babámnak elég szép. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Lám az enyém, lám az enyém sötétkék, mégse vagyok a babámnak elég szép. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Lám az enyém, lám az enyém sötétkék, mégse vagyok a babámnak elég szép. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme fekete. (magába beszél) Hová jutottam, teremtő úristen? Hová kerültem? - Én most már mennék is haza, Varjúbogázdra. Nem tudom, hogy most milyen faluban vagyok. - Bolond vagy, fiam! (magában) Ki gondolta volna még reggel, hogy éjjel egy teljesen ismeretlen városba kerülök. Ezt bizony jó lélekkel nem gondolhatta senki. - Igyon már meg velem az úr egy pohárkával, ha meg nem sérteném! Aztán már megyek is vissza... Varjúbogázdra, csak tudnám, hogy hol vagyok. Ki hitte volna még délelőtt, hogy éjszakára ilyen messzire elkerülök. Nem tetszik tudni, hogy én most hol vagyok? Milyen városba? - Szamárkán. Úgy ám, öregem. Ázsiában vagyunk, ha ugyan nem az erdőben. - Szamárka? Hú, én nem is hittem volna, hogy ilyen nevű város van. Ázsia! Nahát, most meg itt vagyok. Hogy hova el nem kódorognak ezek az automobilok... - Most csókolj meg, Béci! - Nem, most lefekszünk. - Már reggel van? - Na gyere! Na gyere! - Ácsi! Új a csizmám! Új a csizmám, debreceni, nyalka! Eltáncoltam a nagy mulatásba! Majd lesz annak sarka is, talpa is. Lesz szeretőm, szőke és barna is. Majd lesz annak sarka is, talpa is. - Táncolj te is egyet, komám! Na! - Nem! - Ne! - Nem! - Táncolj! - Egye fene, ha már itt vagyok, akkor... Juj! - Bravó! A magyar nép az én vérem! Bravó! - Elsöprő győzelem! Fogadjunk, kegyelmes uram! Nem kell ide csendőr! - Bravó! Élj magyar, áldott a nép! - Bravó! Bravó! - Éljen a szabad, független választójog! Éljen a Kisgazda párt! És vezére, Csakra Imre! Ácsi! Éljen a Kisgazda Párt! Éljen a... - Gazember! - Spion! - Rebeka! Te... - Bélucika, ne vadulj! (sikít) - Jaj istenem, jaj istenem! Segítség! - Hogy kerül maga ide? - Segítség! - Azonnal menjen innen! Segítség! - Jaj istenem! - Liliomtipró! Gyilkos! Segítség! Ide ne jöjjön még egyszer, mert sikítani fogok! - Ne tessék kiabálni, nem én voltam. Nem én voltam. - Gyilkos! (sikít) - Jaj istenem, jaj! Szegény embernek nem szabadna kimozdulnia a falujából. - Éljen! Éljen! (visszhangzik a hang) - Városunk tisztelt lakossága! Drága, magyar testvéreim! Engedjétek meg, hogy a fennkölt személyeknek kijáró nagy szeretettel üdvözöljem kedves pártunknak, a Magyar Élet Pártjának szeretett képviselőjelöltjét, vitéz Berzéthey Jenő őexellenciáját! És engedjék meg, hogy ez alkalomból átnyújtsam neki városunk díszpolgári oklevelét. - Köszönöm! - Valamint ősi magyar szokás szerint városunk kulcsát, mely jelképezi, hogy néki ide szabad bejárása van. Mert a mi szülöttünk, a mi képviselőnk, mert az lesz, bárhogy is akadékoskodjon az ellenség. - Köszönöm szépen! - Íme a kulcs! - Városom népe! Szeretett magyar híveim! Nagyra becsült választópolgáraim! - Jó lábú kislányok vannak. - Pszt! Befelé! - Én ebbe az autóba soha! - Halljuk, ki vele! Igazolja magát! - Kérem, Só Mihály vagyok, az a becsületes nevem. Varjúbogázdról. Van egy kis földem, meg egy kis ház. - Jó, jó, igazolja csak magát! - Kérem, azt csinálom! - Sicc! - Én igazat mondom, kérem szépen! Én rendes ember vagyok. - Hehe, rendes ember? - Igen! - Mezítláb és ebben a kalapban? - Kérem, ebben a... - Honnan lopta ezt a kalapot? - Nem loptam én kérem, tessék nézni, az van ideírva, hogy Imrig Gusztáv. - Pszt! Maga ezt a kalapot lopta! - De nem. - Engem nem ejt át, komám! - Az van ideírva, hogy Imrig Gusztáv! Én soha életemben nem ismertem olyan embert, hogy Guszti Imre.... Hogy Imrig Gusztáv. Nekem ilyen kalapom nem is volt. Megmondták, parasztember ne menjen el otthonról! Azért paraszt a paraszt, hogy otthon túrja a földet! - Új korszak elé érkezett hazánk. Egy új és szebb kor hajnal pirkadását látom közelegni. E sok bút, borút látott égbolton. Egyszerű szám ez, 1938. Négy szám mindössze. 1, 9, 3, 9. - Ki bérelte fel magát, hogy beüljön a méltóságos képviselőjelölt úr kocsijába? - Én? - Igen, bemenjen spionkodni! - Én? - Megerőszakolja álmában bébi nagyságost! Hogy került az ágyába? - A boldog jövendőbeli ígéretét viseli népem! Egy esztendő kell csak, semmivel se több, és béke, boldogság honol e földtekén, és e kis aranyrögön, hazánkon. Kedves választópolgáraim! Már Luther Márton megmondta... - Luther Mártonnak tetszik lenni? - Fogják meg! Fogják meg! - Ez az fiam, aki már tegnap... Fogják meg! - Fogják meg! Fogják meg! Édes, magyar véreim! Hallgassatok meg! Őrizzétek meg nyugalmatok! Édes, magyar testvéreim... - Híj! Hú... (nyögdécsel) - Hová? - Varjúbogázdra. - Varjúbogázd, személy 3., 5 pengő, 20 fillér. - 5 pengő, 20 fillér? Hűha! Hát van itt nekem 80 fillér. Egyezzünk ki, jó? - Nincs a vásáron! Ez a Magyar Államvasutak! Ha nem tudná... - Egyen meg a fene! (magában) Gyalogosan is hazamegyek én, csak tudnám, melyik irányba vegyem az utat. Megbocsásson uraságod, tisztelettel kérdem, mikor indul a vonat Varjúbogázd felé? - 3:19. - Aztán... merre? - Arra! - Köszönöm! - Hajón ha vetem szemeim az égre, jöhet-e onnan angyal segítségre, ó nem, mert a bűnt ember cselekedte... (dúdol) Hajón ha vetem szemeim az égre, jöhet-e onnan angyal segítségre, ó nem, mert a bűnt ember cselekedte. Embernek kell hát lakolni érte. - Srácok gyertek, egy bácsi énekel! - Megijedt, bácsi? - Csak azért, mert éppen angyalról énekeltem, aztán még ki se mondtam, hogy nem jön el, máris itt vannak. - Minek hívta az angyalt? - Mert én rajtam már csak az segíthet. Éhesen, ezzel a tövissel a lábamba. - Éhesnek tetszik lenni? - Nem ettem én már 2 napja semmit. Csak ittam, na de hát mi az? - Egy szendvics. Harapjon bele! - Akárminek hívják, ez megteszi. (nevetnek) Nehéz a szegény ember dolga, higgyék el! Kutya megugatja, úr kiveri, az államvasút meg föl nem veszi, mert lyukas a zseb. Kihullott belőle a fillér, ha egyáltalán volt benne. - Ühüm... - Messziről gyalogolt bácsi? - Messziről, így mezítláb. Megszorongattak, mert mondtam, nehéz a szegénység. - Honnan jön és hova megy? - Mán én, ha? - Aha! - Mán innen jövök csak, Nyestáról. Vagyis nem is onnan, hanem a Hidasi vásárról. Aztán megjártam Komádit, aztán most mennék Varjúbogázdra. Kivert kutya a szegény ember, én mondom. - És így, mezténláb? - Krisztus urunk se sarkantyús csizmában jött a világra. Hát, köszönöm az ennivalót meg a szívességet, de én már tovább is mennék. - Tüskével a lábában, édes bácsi? - Benne van, majd megszokom. - Varjúbogázdra megy? - Oda, majd csak elsántikálok. - Jön egy autó! - Tessék megállni, álljon meg! - Egy szegény bácsit kéne elvinni a szomszéd faluba. Tüske ment a lábába! Bácsi! - Hová megy bácsi? - Ettől az ocsmány autótól már soha nem szabadulok meg? (dudálás) Ó, hogy az a magasságos! (fúvószenekar) - Mi ütött Miskába? Honnan fut ez, miért? - Azt mondta Peták Sára néném, asszonynézőbe járt Komádiba. - Jól megszalasztotta az az asszony! - Nézd... Hát malackám! - Na mit áll ott, ember? Idebent nem kényelmesebb? Hm? Miért nem tetszik begyünni? A delet is elharangozták, azt hiába várom! Hát hol az istenbe csavargott el? Galuskát vertem. Kétszer is odébb tettem, pocsékká főtt. Engem aztán ne szidjon! - Rebeka... - A malacot, meg azt a rongyos csizmáját megtalálta? - Megtaláltam. - A tyúkokat elhoztam magammal, a malaccal meg bajmolódjon a 3 testvérem. Na hallja, amennyi szemét meg piszok itt volt! Miért nem ül le, Mihály? - Ülök már, Rebeka! - Hát, lássa... Látszik, hogy hiányzott az asszony. - Hiányzik. - Kakast vágtam le. Kemény volt. Főzni kellett. Na... Puha-e, Só Mihály? - Mint az írós vaj. - Meséljen, maga hol járt? - Nem jó, ha a szegény ember ott hagyja a faluját. Máshol keres asszonyt. Baj lesz abból, nagy baj. - Jól rápirítottam a testvéreimre, így-úgy. Azért a rongyos csizmáért. Én meg aztán fogtam magam, elmegyek, lássák, milyen a ház asszony nélkül. - Most láthassák. - Hát azt igen! - Mert tudod... Csak mozduljon ki az ember, máris csúfságot tesznek vele. Aztán hiába próbálkozik, az úr az csak úr, a magamfajta szegény ember meg... - De éhes maga, de éhes! Egyen csak! Van még. - Engemet pocsékká tettek, mégiscsak szörnyűség, no de itt is van valami az én fejemben. Én is ütöttem, nem csak ők. - Adja csak ide, Só Mihály! Én fogom az egyik végit, maga meg a másik végit, aztán jó erősen gondoljunk valamire, húzzuk meg, aztán akinek a hosszabbik vége jut, annak a vágya teljesül. - Én már gondoltam. - Hát... Én is. - Na hát, eddig hallgattam, már nem igen ment könnyen. De mostan mégis hadd hallják a hangomat! Nem mondok én sokat, nagyot se. Csak annyit, így estek meg Só Mihály kalandjai, és így értek véget. És még most is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!