Feliratozva a Teletext 111. oldalán. Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet. Turisztikai magazin.

- A teljes leirat forrása a teletext.

- Hazánk észak-keleti határfolyója az Ipoly, a Tisza és a Duna árnyékában csordogál medrében. Mögöttünk található az Ipoly folyó, ami Vepor hegységből, Szlovákiából ered, és Szobnál ér a Dunába, mintegy 200 kilométeres út után. És ugyanolyan hosszúságban határfolyó, mint a Duna. Mégis, kevesebben ismerik, hiszen bár Magyarország és Szlovákia között határfolyó nem olyan jelentős, mint a Duna. Első ránézésre talán nem is gondolnánk hogy a szelíd, békésen folydogáló Ipoly egy csapásra meg tud változni. A vízszint ingadozása itt óriási, tehát itt egy jelentéktelen kis folyócskát látunk az év nagy részében, szinte patak méretűt, ami aztán a kora tavaszi áradásokkor, 5000 négyzetkilométeres vízgyűjtőjéről hirtelen lejövő vizek által óriásit duzzad kilép a medréből és mindent elönt, amit csak talál. - A folyó árterének környékén megtelepedett falvak bölcs lakói azonban valamelyest már kiismerték az Ipoly természetét: nem vívnak, nem dacolnak vele, egyszerűen csak teret hagynak időszakos áradásának. Jól tudják, túlszabályozni felesleges is lenne, sőt káros, hiszen a váltakozó vízhozam az ártereken az életet jelenti, így van ez az Ipolyvece mellett található Ortás-réteknél is: - Ez a település északi részén elhelyezkedő, nagy 200 hektáros mező, ameddig a szem ellát egy ilyen gyönyörű nagy virágos rétet látunk, ez az Ipolynak az öntés területe. Olyan ez mint az ókori Nílus, szépen lerakja a tápanyagot, meggazdagítja az élőhelyet, eleinte csak madarakat fogunk látni, ludakat, récéket, parti madarakat, aztán ahogy a víz eltűnik, elpárolog, illetve a talajba megy, onnantól kezdve lép elő a többi érték. A víz tápláló hatása által dúsabb füvű legelőink vannak. - Tavasz közepére a nagyvíz visszavonul az ártérből és zöldellő legelőt hagy maga után, amelyet egészen a következő áradásig harmóniában használ állat és ember egyaránt. A hattyúk is zavartalanul csemegéznek itt, pedig az innen karnyújtásnyira található falu szélén, Ipolyvecénél, nagy a nyüzsgés. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szürkemarha-gulyájában csak a tegnap született borjú piheg teljes nyugalomban anyja előtt - a többi jószág izgatott, készülnek a nagy tavaszi kihajtásra. A folyamat rövid, de látványos, és egy csapásra felrázza a környéket: a ramazurira még a fészkében kissé unottan tollászkodó gólya is felkapja a fejét. - Hagyományosan Magyarországon mindenhol Szent György napján lehet kihajtani a rétre az állatokat. Jelenleg ugye ártéren vagyunk, múlt héten azért nem tudtunk kihajtani, mert itt szörcsögött víz, tehát szittyós volt a talaj, most már annyira megszáradt, hogy már kijöhettünk. Ez a legelő rét egy 160 hektáros terület, ebből egy 50 hektrát kezdünk el legeltetni és ezt csak legeltetjük. A legeltetésnek a lényege, hogy egy olyan 200-220 napon keresztül kint legyen az állat egész évben és akkor december első heteiben szorulunk be, amikor már 2-3 napon keresztül reggelre ilyen mínusz 4-5 fok van, akkor bemegyünk a majorba. - A kihajtást követően a szürkemarhák kezdetben csak a legelőn található éjszakai karámba vonulnak, de kis idő elteltével megbátorodnak és birtokba veszik a legelőt, felverve ezzel az élővilágot: a korábban békésen csipegető hattyúk például méltatlankodva indulnak útjukra, igaz korántsem messzire, éppen csak a karnyújtásnyira található apró morotva vizére. - Ami mellett állunk ez az ipolyvecei kis Morotva tó, gyakorlatilag egy kubikgödör, a falut védő körtöltésnek az anyagát innen termelték ki és egy luk maradt a tájban, ami óhatatlanul megtelt vízzel hiszen itt vagyunk az Ipoly mellett és a bejövő árvízek illetve a befolyó esővíz az szépen megtáplálja egy lefolyástalan kis terület és mára már egy mocsarasodott nagyon kellemes élőhely jött létre. - A szilaj szürkék hagyományosan áprilistól szeptemberig a morotvának is otthont adó legelő állandó urai és legfőbb látványosságai, de mostanában az időjárási változások miatt ma már az is előfordul, hogy tél elején is itt időznek. Óvatos, olykor szertelen lődörgésük, valamint komótos, lassú kérődzésük közben komoly természetvédelmi munkát végeznek. A legeltetés ősi hagyomány és csak látszólag egyszerű: valójában nagy szakértelmet kíván, nem mindegy ugyanis, hogy mikor és hol falatozik a jószág. Vigyázni kell, hogy a megannyi védett értékkel megáldott rét ne legyen "túllegeltetve". - A legeltetés a gyepterületekre nézve az egyik legfontosabb kezelési lehetőség, hiszen ezt állatok művelik. Itt jelesül szürkemarha gulya legel ezen a területen, ami az igazgatóságunk tulajdonában van. És nyilván ez azért a legjobb, mert állatokkal kapcsolódnak, Egy legelő állat válogat, tapos, fekszik, trágyázza a területet és figyelembe veszik azokat a dolgokat, amelyek előtte vannak. Teszem azt egy madárfészek, vagy hangyaboly ezt egy állat figyelembe veszi, ki fogja kerülni. Azt tudni kell, hogy a trágyával egyrészt a tápanyagbevitel is megtörténik, másrészt pedig a rovarvilág gazdagabbá tétele zajlik, tehát ha valaki azt szeretné, hogy virágokban, madárdalban gazdag rétet lásson, ahhoz kell, a legelő állat a közelében nagyon sok érték van és ezek között vannak komoly természeti értékek, védett fajok, fokozottan védett fajok. - A legeltetés népi tudás és hagyomány, amelynek őrzői a külterjes állattartó mesterség tudorai a pásztorok, a gulyások. Jól ismerik a gondjaikra bízott állatok igényeit is, ha valamelyiknek baja akad, ők tudják a gyógyírt a panaszra. A gulyás mestersége nem csak hivatás, de életforma is. Tapasztalatuk és tudásuk elismert a régióban, sokszor még a környékbeli állatdoktorok közül is hozzájuk járnak tanácsért. - Az egyik öreg bácsi mondta aztat, hogy Erdélyben a medve nem a játék, Magyarországon a szürkemarha nem a játék. Én is ezt tartom. A bornyát azt nagyon félti, 5-10 napig nagyon lelkes a borjáért, aztán elmúlik, lehet vele dolgozni, de amúgy szigorú marha, igazi magyar szilaj, így mondjuk. Észreveszi, ha fél az ember tőle, erélyesnek kell lenni, van egy bizonyos szabály amit ők is betartanak, de nekünk is be kell. A nagyapám juhász volt én 15 évesen kezdtem el, ezt a pásztorságot, most már negyvenharmadik éve vagyok benne a szakmában. Ebbe bele kell nőni és szeretni kell, én magam részéről így teljesültem ki, ez olyan, hogy az embert vonzza, mint a mágnes, nem is tudnék mást csinálni. Szürkemarha, kutya, kolomp ez az én világom. - A nyár eleji kaszálások idején egy különleges drótszőrű vizsla is feltűnik a vidéken, "aki" a munkából is szépen kiveszi a részét. No, persze nem a kaszálásból: Parázs az élővilág megóvásában segít. - Nekünk nagyon nagy segítség, mert június 15-én elkezdhetek kaszálni, én a táblákat külön-külön lekerestetem a kutyával. Ahol megmutatja a kutya, legyen az fogoly, fürj, sordély vagy bármilyen talajon fészkelő madár, azt a területet 3-5 hektárt meghagyunk kaszálatlanul. - A természet fajokban gazdag és pompás élőhellyel hálálja meg a törődést, és feledhetetlen élményt nyújt az ideérkezőknek. Selmeczi-Kovács Ádám nem csak megőrzi, hanem meg is örökíti a tájat. Úgy tartja, hogy a természetfotózás szenvedélye a vadászat izgalmának állatbarátabb módja, hiszen átélhető az állat becserkészésének feszültsége, de amikor a fotós lő egy-egy képet, egyetlen állatnak sem esik bántódása. Egy különleges fajnak, az énekes hattyúnak kiemelt figyelmet szentel, ami nem meglepő, ugyanis ebből a fajból mindössze öt él hazánkban. - 2005 óta fészkel hazánkban az énekes hattyú csak itt az Ipoly-völgyben, szívemhez nagyon közel álló madár, ez a finneknek a nemzeti jelkép-madara és az északi elterjedési területén megnövekedett állomány leszivárgott Közép-Európáig. A felnövekvő generációk itt mozognak a környéken, és most itt van egy kajtár madár, egy nem fészkelő, fiatal, bár már kifejlett színeket mutató példány, nincs párja, és a bükkös hattyúkhoz verődve éli itt az életét. - A különleges és itthon alig ismert énekes hattyúk szerelmi fészke az Ipolyvece legelőjétől valamennyivel több, mint egy órányi járásra, a Nagy-tó biztonságos nádasának rejtekében található. Egy fenséges homokpusztagyep, Dejtár község szélén, bizony nem fukarkodik a természeti mesékkel. Első nézésre itt a táj kissé kopárnak, kiesnek és néhol talán még fakónak is tűnhet. De ez csak a látszat: a szépség a részletekben megbúvó élővilágban lakik, amelynek megismerésében az itt kialakított tanösvény segít. - Dejtár mellett vagyunk a Páskom legelő tanösvény egyik állomásán és a körölöttünk lévő terület maga a Páskom legelő, egy pannon területre jellemző gyeptípus, az Ipolynak a szélfútta homokdombjaira települő növényzet alkotja, egy száraz gyeptípus. A hat állomásból álló Páskom-tanösvény Dejtár takaros településének temploma mellől indul és mintegy három kilométeren keresztül vezet tovább a természet szépségeiben. Az út során a tavasz egyik hírnökét, a gyönyörű és méltán védett fekete kökörcsint is közelebbről megismerhetjük. - A fekete kökörcsin egy különleges megjelenésű növény, ilyen szőrös felépítésű, ez azért van, hogy a hajnali fagyok ne öljék meg, ezzel védekezik. Szemre nagyon szép növényke. Nevében ez a "kök" szó, ez egy török eredetű szó, bár ezt pont fekete kökörcsinnek hívjuk. Ez egy mélykék, sötétkék növény. Mérgező mivolta miatt a legelő állat megkíméli, így védett természeti értékként fennmaradt, illetve mostmár egyre kevesebb helyen hiszen a homoki gyepnek a léte is veszélyben van. Legtöbbjét átalakította az ember, vagy elhordta homok anyagként vagy beépítette, vagy beszántotta, vagy valhogy átalakította. Ezért ez egy jelzőfaj, ahol ott van az egy jó állapotú homokigyep. - Található itt egy nagy kilátó is, amely a Nagy-tó körött kialakult nádasra enged rálátást. Utóbbi Ipoly-völgyben a legnagyobb kiterjedésű, és méretéből adódóan rengeteg állatnak jelent otthont. Közülük a leglátványosabbak a madarak: kócsagok, gémek, récék és megannyi ritka, vagy éppen gyakori, de minden esetben ritkaszép faj. - Ez egy egykori lefűződött nagy holtágnak a maradványa, amely eliszaposodott, tőzegesedett, aztán a 90-es években kiégett és akkor újra megtelhetett vízzel, úgyhogy egy természetes dinamikát is mutat a terület, innen csak a nádas látható erről a toronyról, de ha jobb az év a csillogó víz is előtűnik és tele van mindenféle értékkel. - A tanösvény utolsó állomása az Ipoly egy valahavolt, ma már holt ágához vezet, ahonnét pár lépésre megint csak elérhető az élő folyó. Itt még vízre is szállhatunk. Igaz a folyóutat keresztező egy-egy duzzasztómű némi lábmunkát is tartogat egy evezős túrán. Ipoly-delta: így hívják a Dunán, Szob településtől nem messze található területet, ahol a két folyó, az Ipoly és a Duna, eggyé válik. Az itteni panoráma leírhatatlan: a Dunakanyar nem véletlenül az egyik legnépszerűbb turisztikai látnivaló. De nem csak a dombok, az erdők, vagy épp a pezsgő kultúrájú városok és települések, hanem maga a Duna is megannyi érték őrzője. A víz évszázados munkája különleges kavics zátonyokat épített. - A Dunán vagyunk Szob illetve Helemba térségében egy duna közepén található kavicszátonyon. Ez egy rendkívül unikális jelenség nem csak a Dunakanyarban, hanem az egész Duna mentén. Azért merem így elmondani, mert az elmúlt években a Duna menti Védett területek szövetsége kialakította a Dunai szigeteknek a leltárát, gyűjteményét, kataszterét. Nyolc ország dolgozott ebben a projektben 900 olyan sziget van ami még természetesnek mondható. Ezeket is kategorizáltuk, és a legtermészetesebb szigetek A kategóriás szigetek kicsit több, mint 10 százaléka ennek a 900 szigetnek, Magyarországon ebből 7 található és ez az egyik. Amíg nem növényesedik be a kislile szívesen fészkel ilyen nyílt kavicsos részeken, illetve téli időszakban több madár telel itt, még a réti sas is előfordul időnként. - A kavicsszigetek, akárcsak egy legelő, nagyon változatos élőhelyet jelentenek. Vannak növényekkel alig, és gazdagon benőtt zátonyok is, amelyek így attól függően, hogy éppen melyiken járunk, különféle érdekességet, kincseket rejtenek. Hiába a lecsendesült, kényszerpihenőbe vonult világ, a tavasz rügybe, majd zöldbe borítja a természetet, virágokkal tarkítja a mezőket és élettel tölti meg a Dunakanyar kistelepüléseinek utcáit. Egy-egy védett kavicszátony környékén is felpezsdül ilyenkor az élet: az Esztergom és Szob között nyújtózó Helembai-zátony a halak ívásának ideális helyszíne. - Végig megtalálható egy ilyen lankás parti zóna a sziget felső végénél, ez kiváló ívóhely, és ivadékfejlődő hely különösen az áramlást kedvelő fajoknak, mivel itt ugye elég komoly áramlással találkozunk az év minden szakában. Van olyan, hogy ezt a szigetet elönti a víz, olyankor itt ahol most én állok körülbelül olyan 2-3 méter magas víz található és talán ennek köszönhető a növényzet meglehetősen gyér, még nem erdősödött be és reméljük, hogy ez így is marad, mert így különleges ahogy most van. - Ráadásul innen nem is olyan messzire, Zebegény strandjával átellenben, fellelhető egy másik, dús, lombos fákkal benőtt zátony is. A fák és a buja környezet megtették a hatásukat, a madarak fészke jól kivehető, és hazánk legnagyobb rágcsálójának életnyomaival is találkozhatunk itt. - Jól látszik, hogy megtelepedtek rajta a hódok és lehet azt is látni, hogy milyen nagy rágást végeztek és akármerre megyünk látjuk a nyomaikat, laknak ezen a szigeten most, lehet látni, hogy jól érzik magukat, annak ellenére, hogy nagyon közel vagyunk az emberi településhez, Zebegény 200 méterre van innen a mellékágnak a másik oldalán. A 2000-es évek elején telepítették vissza, Magyarországra is a WWF több országba is megtörtént a visszatelepítése az eurázsiai hódnak. Itt azért már sok hód van. Friss hajtásokkal és magával a fakéreggel is táplálkozik. - A hódrágta sziget után, érdemes Nagymaros felé venni az irányt, amely egy kiadós, 6 kilométer hosszú természeti túra során is elérhető innen. A Hegyes-tetőn keresztülvágva, a tavaszi időben a természet igencsak bőkezű, a héricsek tavaszi virágzása például kötelező látnivaló, és érdekesség ugyancsak az évszázados legeltetésnek köszönheti fennmaradását, virágzását. Egy-egy területnek külön, önálló története van. Sokszor már az beszédes, miként nevezi, vagy nevezte el a tájhasználó ember. A Nagymaros és Zebegény között, a Börzsöny déli részén található mezőt, egykoron Ispilály néven emlegették, nem véletlenül. - Az Ispilály helynév az a második katonai felméréskor jelenik meg. Tehát az 1800-as évektől jelenik meg a térképészek szerint. Ispilály, Ispitály, Ispotály, Istápoly ezek mind ugyanazt jelentik, hogy egy kórház volt itt. Aztán később előkerültek különböző publikációk az elmúlt évtizedekben. Előkerült egy térkép, ami egy 1739-40-ben a területünkről átsöprő pestis-járványról mesélnek. A Dunától északra itt húzódott egy vesztegzárnak a vonala, ezt katonák őrízték, ezen nem lehetett átmenni, csak aki letöltötte a 30-40 napos karantént. Ebből semmi nem maradt mára csak ez a helynév. - A helyszínválasztás nagy valószínűséggel az itt található Őzike-forrásnak köszönhető, egy ispotály kialakításához ugyanis vízre mindenképp szükség volt. A Duna bal partján továbbhaladva, már Nagymaros szélén, a Börzsöny lábánál, egy apró kis kápolna születése a pestis járvány végéhez kötődik. - Ezt a kápolnát állítólag közadakozásból a kötényükben hordták össze a túlélő asszonyok az építőanyagot, amiből felépítettek. Valamikor az 1770-es években épülhetett, valamikor volt benne egy oltár is egy olyan oltárkép is, amelyek járványok elleni védőszentek díszítettek: Szent Rozália, Szent Sebestyén és Szent Rókus, őket szokták pestis elleni védőszentekként tisztelni. A kápolna azóta is az egyik szent nevét, Rókusét viseli és ugyan az idő az oltárt és az oltárképet már többször is megkóstolta, a helyiek megőrizték hagyományaikat és a szentek ünnepein miséket tartanak a takaros kis kápolnában. Nagymaros hangulata, épített kultúrája számos látnivalóval és mesével kecsegtet: utunkat akár a további, helyi érdekességek nyomában is folytathatjuk.