Nagy meglepetés várja itt a látogatót ebben a teremben, mert itt a Kárpát-medence népviseletéből 340 db eredeti viseletet mutatunk be. Eredetileg a népviselet volt a hétköznapi ember személyi igazolványa. Ha a középkorba vagy az újkorba valaki találkozott egy úton, valaki jött vele szembe és szerette volna megtudni azt hogy ki az aki vele szemben jön, messziről meglehetett állapítani azt hogy a szomszéd faluból való, vagy messzebbi vidékről való volt. És ezt nem csak a véletlenre bízták, hanem általában a különböző mértékben de törvényekben szabályozták. Volt ahol csak szokások szerint, Volt ahol írott törvények voltak. Volt ahol nagyon pontosan tükrözték a társadalmi helyzetet az életkort az éppen évszak szerinti szokásrendet volt ahol csak az ünnepnapokat lehetett megkülönböztetni a hétköznapoktól. Volt ahol a vallási ünnepeket más ruhákkal jelölték vagy jelezték a hétköznapi ünnepekhez képest. Egy nagyon bonyolult jelrendszer volt ez a népviselet. A szászok tulajdonképpen két nagy csoportból generálódtak, voltak a középkorban kitelepült németek, akik Erdélybe mentek ki. Ezek általában mesteremberek voltak és ők voltak az eredeti szászok a szó szerint tehát ők alapították ezeket a szász városokat. A németországi bajor viseletek elemeit meglehet látni. Díszes, veretes bronzcsatokat viseltek. Nagyon finom csipkékből készültek a kötények. A későbbi érkező szászok a németek, azok voltak a Landlerek, akik az alacsonyabb státuszúak voltak akik tulajdonképpen, rendszerint az eredeti a korábban kitelepült szászoknál szolgáltak. Ők voltak azok, akik velük együttműködve működtették ezeket a vállalkozásokat és az ő ruhájuk az lényegesen különbözött egymástól. Tehát a szászokon belül is megkülönböztették magukat az emberek. A matyók voltak azok a híres önpusztítók, akik tulajdonképpen inkább koplaltak, csak ragyogjon a viseletük,mint ahogy a mondás mondja. Általában a matyó népviseletnek a drágasága az olyan mértékű volt, hogy talán egy fél évet is dolgoztak summásként vagy vendégmunkásként a mezőgazdaságba és egy félévi munkájuk eredménye volt egy ruha. A Magyarország jelenlegi határain kívüli viseletek közül pl. nagyon drága viselet a nádasmenti viselet, amely egy gazdag vidék de ott az nem volt akkora áldozat, mert ott azok, akik ezeket a viseleteket megvették, megcsinálták, ők egy kicsit jobban álltak. A matyók szegények voltak és ennek ellenére öltöztek nagyon díszesen. A nádasmenti viselettel, a gyöngyökkel, mindenféle díszekkel ez nem volt akkora megterhelő feladat a családnak de ez még mindenképpen jelentős teher volt hogy ezeket a ruhákat generációk örökölték egymástól, mert egy-egy család egy-egy ilyen ruhát egy életbe csak egyszer tudott kiállítani. Matyó fogalom mögött azért meg kell említeni azt hogy a matyó az tulajdonképpen 3 különböző népviseletet takar. Az egyik az eredeti klasszikus most ismert mezőkövesdi matyó, és ugyan ilyen joggal mondja magáról a Szent Istváni népviselet is, hogy ő is matyó de a Tardiak is azt mondják, hogy ők matyók. Hogyha ezeket a viseleteket megnézzük, ezek tulajdonképpen egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Se a fejdíszük,se az anyagválasztásuk se a szoknya hossza, se a szabásminta se semmi nem. Aki ezeket a ruhákat megakarta nézni, vagy az lett volna szándékaiba, hogy majd megnézi, hát keresztbe-kasul végig kellett volna utaznia a Kárpát-medencét. Egészen az Ausztria határvidékétől föl Nyitra környékéig, aztán Ungvár, Munkács környékéig. de ha tovább megyünk kelet felé akkor a csángók és délen pedig a szerbek, horvátokig. Hát ez így egymagában is egy több, mint egy emberöltő. És amikor valaki ezt az utat be szerette volna járni, ezt 150 évig kellett volna különben elosztania, mert ezek a ruhák, amik itt láthatók, ezek kb. 150 év viseletei és még olyan szerencsésnek is kellett volna lennie, hogy éppen ünnepnapon kellett volna abba a helységbe érkezni, amikor megszerette volna nézni azt a viseletet, mert ugye ezekről a ruhákról el kell mondani, hogy ezek elsősorban ünnepi viseletek, mert a korabeli közhasznú ruhák vagy hétköznapi ruhák, azok közel sem voltak ilyen díszesek és azokból nagyon kevés volt, semmi nem maradt, mert ugye a szegénység miatt meg a praktikus szempontok miatt, azokat a ruhákat addig hordták, amíg megsemmisültek. Ennek a gyűjteménynek az a nagyon nagy jelentősége van hogy az én tudomásom szerint, ez most pillanatnyilag Európa legnagyobb népviseleti gyűjteménye. Ez a kiállítás ez tulajdonképpen azt a hiányt próbálja pótolni, hogy ennek a tudományos feldolgozottsága nem történt meg és azt hiszem, hogy az a nagy előnye ennek a kiállításnak és nagyon nagy értéke, hogy én ezt 30 évvel ezelőtt kezdtem el gyűjteni ezeket a ruhákat. A ruhák nagy része, már nem található meg. Mára vannak olyan területek ahol a nem hogy a ruha de még az emléke sincs meg és ezek, azt hiszem, hogy van olyan benne, mondjuk az 1/3-a, 1/4-e, amiből az utolsó darabok találhatók ebben a kiállításban. Nekem azért jelentenek nagyon nagy értéket, mert én ezeket a ruhákat amikor gyűjtöttem ezeknek a ruháknak mondjuk a felét, mindenképpen az eredeti tulajdonosától szereztem meg vagy kaptam meg s ennek a gyűjtésnek a során, megismertem egy csomó érdekes embert. Volt ahol a ruha eredeti gazdájával sikerült, és az rendszerint nagyon idős ember volt. Az ő életkörülményeit vagy az ő hagyományait vagy az ő gondolatait ismertük meg. Van olyan ruha, ami ruha itt tulajdonképpen az egyik torockói menyasszonyé, ami kb. 2 évi kapcsolattartás után került hozzánk, mert annyira nagy barátság alakult ki köztem és a tulajdonos között, hogy ez a ruha egy olyan kb. 6 évvel ezelőtt került ide hozzánk de még mindig visszajárunk hozzájuk Torockóra mert olyan csodálatos idősasszonyt ismertem meg, akit mindenekfölött szeretnék elkísérni, amíg él, mert olyan élmény vele beszélgetni. Ötvenes évek, ez nagyon régen volt, a társbérletek korszaka, és a mi házunkban vagy ahol mi laktunk, többek között, annak a pincéjében volt egy asztalos műhely, azokkal a kezdetleges háború utáni körülményekkel, és elég rossz kölyök voltam akkor tájt és mindenféle ilyen közel felderíthető dologgal foglalkoztam és akkor nyugodtak meg a körülmények és a szüleim is amikor ebbe az asztalosműhelybe egyszer beengedtek és akkor ott megéreztem a fenyőforgács illatát meg azt az érdekes érzést meg azt a látványt, ahogy a fa átalakult és lett belőle használati tárgy. Megengedték, hogy apróbb dolgokat én is megcsináljak. Rendes volt a mester és annyi jót cselekedett velem meg a szakmájával, hogy megszerettette velem az asztalos műhely illatát, azt a rendet, azt a szertartást vagy rendetlenséget és azt a szertartást, ami ott volt. És én azóta rabja vagyok ezeknek a kis egyszemélyes műhelyeknek. Az elsők között gyűjtöttem be egy asztalos műhelyt, aztán természetes volt a folyamat, mert minden olyan műhely, mesterség tárgyait kerestem, ami a fával kapcsolatos. Így aztán lett a kerékgyártó szakma, minden szerszáma a kádár mesterség és egy csomó minden más még. És akkor innen már csak egy lépés az hogy a kismesterségek mindegyike elkezdett érdekelni és annak nagyon egyszerű magyarázata az hogy bántam, hogy eltűnnek ezek a kis műhelyek, eltűnik a hangulatuk egyszerűen felidézhetetlen az a légkör, ami szatócsboltba volt. Emlékszem rá gyerekkoromból, mikor eljártunk, az olajos padló petróleum illata, a gumicukor illata, az a nagyon vegyes illat, amit ott a az ott árult mindenféleségek hoztak vagy egy kovácsműhely, ahol a lakatos meg a kovácsmester együtt végezte a falusi munkákat. Volt a borbély, ami nagyon kevéssé hasonlít a mostani fodrászhoz. Annak is megvolt a varázsa. De mehetünk tovább a többiekre. A cipészműhely, aki gyerekkorába, ezelőtt 20-30-50 évvel járt a szurok illata, meg a gyanta. Az órásműhely az egy nagy titok volt az nagyon szerettem. Azt szerettem volna megtanulni, csak hát az egy olyan elit mesterség volt, hogy még a pulton túlra se engedtek minket, ott csodáltuk. De ugyan ilyen érdekes és nagyon illatokban gazdag dolog volt a bőrös mesterség, bőrös szakma. Sikerült szert tennem egy nagy bőrös dinasztia nyitrai hagyatékára és 3 generáció szerszámait és eszközeit sikerült begyűjteni. Én azt gondolom, hogy ez a mesterség ez az egy személy két személy által művelt kismesterség korszaka elmúlt ez már soha nem fog visszajönni, éppen azért nagyon nagy szükség volna, hogy ami maradt azt őrizzük meg az utókornak! Ez a terem a jajgatós terem. Az ideérkező látogatóknak az első reakciója, hogy jaj nekünk is volt ilyen! Jaj nagymamának volt ilyen, jaj most dobtam ki, milyen kár, hogy most dobtam és nem magának adtuk. Ez egy érdekes reakciót vált ki ez egy olyan korszak a magyar történelemből, amit lehet szeretni meg nem szeretni. Ez volt. Ez 1945 és 1968 között. Ez a retrót megelőző korszak. Hogy nevesítsük ez a Rákosi korszak teljes egésze és a Kádár korszak eleje. Ezt azért különítettük mi így el, mert egy sajátos tárgykultúra van ebben a korszakban. Még nem nagyon érvényesültek a nyugati hatások. És ezt mi így magunknak ezt mi kiizzadtuk ezeket a szép tárgyakat. Ezek között a tárgyak között éltünk. Ennek a kornak még van egy nagyon jó tulajdonsága, illetve különleges jelentősége, ez az én gyerekkorom. ( Dal: Jaj úgy élvezem én a strandot, ott az annyira szép és jó, annyi vicceset látok, hallok és még bambi is kapható.) Van itt egy külön szekció gyerekjátékokból, hát még mindig lelket melengető a gombfoci meg azok a játékok meg a különböző olyan tárgyak melyeket a mai gyerekek már kézbe sem vennének. A kulcsos korcsolya, ami a cipők sarkát szedte le. Emlékszünk rá, mikor a szegény anyám nem győzte javíttatni a cipőket vagy azok a rolós tolltartók, ami nekünk a státuszszimbólum volt. Mint most az Adidas cipő meg nem tudom micsoda. Nem is tudom, hogy a fiúk meg a lányok most mivel bosszantják egymást hát nálunk az osztályba akinek rolós tolltartója volt az mindenképpen ő volt az osztályelső. Meg mellesleg jól lehetett vele verekedni. De egyébként minden más olyasmi is ami az egyszerűségében ma már megdöbbentő de akkor az azt megelőző szegénységhez képest, nagyon nagy előrelépés volt. Mások voltak a léptékek, más volt a gazdagságról a fogalom más volt a tárgyak birtoklásával kapcsolatos lelkület hogy mink van, mink nincs. Inkább mi, én azt hiszem, hogy a mostani ez a túlkínálat ez a verseny ez az egymást túllicitáló világ ez már most túl van egy határon. Ez most már nem épít, hanem rombol. ( Dal: Csak a szépre emlékezem, az első boldog nyárra. Két csillag a két szemeden fénylett az éjszakába.) Amikor az emberek elég messzire kerülnek ettől a kortól, már megbékélnek. Senki nem mondja, hogy törvény vagy szükségszerű volt hogy az így legyen, hogy azt így kellett csinálni, de ha már megtörtént, akkor ezt egyszerűen be kell építeni. El kell fogadnunk, hogy ez volt a magyar történelem része. És ezen keresztül vezetett ide az út. Nem szabad elfelejteni, egy korszakot az életünkből, mert el fogunk csúszni. Tehát az az ország vagy az a nép a kisebb közösség aki az életéből, a történetéből elfelejt, vagy szándékosan vagy véletlenül elfelejt dolgokat az annak az árát nagyon keményen megfizeti. Mondjuk elköveti ugyan azt a hibát még egyszer. Be nem teljesedett gyerekkori álomnak a felnőttkori kiteljesedése ez. Hát mint minden rendes gyerek, először szerettem volna szódás kocsis, később mozdonyvezető, aztán ezután rögtön pilóta, és az első normális ötlet az volt, hogy fizikus szerettem volna lenni és hát a történelem vihara elsodorta a lehetőséget és így lett belőlem vendéglátós 30 éven keresztül az ősök szakmáját vittem tovább. És ahogy eltérültem a pályáról, rögtön elkezdtem hobbi szinten foglalkozni az optikával, a fénytannal és az optika tudományára épülő eszközökkel. Ez egy érdekes és a civilizáció szempontjából nagyon meghatározó gyakorlati tudomány, mert hogy az embernek a kutatóembernek két nagy problémát kellett megoldani, a nagyon kicsi dolgokat nem tudta észlelni, nem tudta megvizsgálni meg azokat a dolgokat, amelyek nagyon távol voltak. A mikroszkóp építésének tulajdonképpen szorosan vett termékeny korszaka a kétszáz év volt ez alatt az idő alatt 1780-tól az 1980-as évekig jutottak el a fénymikroszkópok csúcsteljesítményeik ha jól tudom, nem vagyok benne biztos de egyre több jel utal arra hogy ez pillanatnyilag Magyarországon a legnagyobb mikroszkóp gyűjtemény 201 vagy 202 olyan mikroszkóp benne, amely önálló kategóriát jelent. Német, osztrák, angol és amerikai mikroszkópok. És akkor itt megnyílik egy óriási tér a fénytan tudományában, már csak elég utalni arra, hogy a fényképezés ez tulajdonképpen ez. A szemüveg, a térképészet tudománya ezeknek a leágazásai azok, amelyek a sok-sok kanyar, kerülőút után elvezettek odáig, ahol most vagyunk a televízió, vagy még távolabb az elektronikus optikai eszközök végső kifejletéhez. Minden gyűjtőnek van egy ilyen komoly problémája, hogy miért is gyűjt tulajdonképpen? Mert, amíg az élete végéig elvan, addig a saját szórakozása. Mert úgy elvagyunk, örömködünk vele meg hiszünk benne de aztán, amikor vége, akkor jön a széthullás, mert általában a gyűjtő mikor meghal mert elkerülhetetlen a dolog, akkor nincs gazdája a dolognak és általában az énfajta amatőr gyűjtők, ezek nem gondoskodnak a gyűjtemények sorsáról, hanem ők azt gondolják, hogy azzal, hogy összeszedték a dolgokat, azzal el is végezték a dolgukat. Elsősorban nem leltározzák fel őket, nem rendezik össze. Egyébként a feldolgozáshoz sem kezdenek hozzá, nem dokumentálnak vele kapcsolatban semmit, úgyhogy mikor meghalnak, akkor az utódok azok ott állnak egy csomó kacattal, amit rendszerint utálnak, nem beszélve ezeknek, aki már ennyire belebolondul a gyűjtésbe, mint én, akkor meg ennek ilyen lakhatási problémái is vannak, mert ennyi kacattal nem lehet együtt élni. Nekem pontosan ugyan ez volt a problémám, hogy mi lesz ezzel, hogyha én már nem fogok tudni gondoskodni róla, mert egyrészt a mennyisége, másrészt a fenntartásának a költségei akkor egy ilyen megvilágosodás vagy egy pillanat volt, hogy hát a legjobb lenne, ha ezekből megcsinálnám a kiállításokat de úgy, hogy egy működőképes konstrukciót hoznék. Tehát ha ezt az egészet, amit itt látunk ezt betesszük egy működő cégbe, akkor egy csomó párhuzamosság megszűnik és ezelőtt ilyen 5-6 évvel ezelőtt jött a gondolat, hogy nekem meg kell oldani ezt a kérdést. Amik itt összejöttek, az fel van leltározva, be van üvegezve, meg van védve. Teljesen speciálisan úgy van feldolgozva, hogy a ruhákat, azokat olyan lámpákkal világítjuk meg, amelyik nem bontja el a festéket meg az anyagot. Nem mondom egy csomó minden úgy van kialakítva, hogy évtizedekig nem kell hozzányúlni csak annyit kell, hogy vigyázni kell rá. Annak a törekvésnek, hogy minden egyes gyűjteményt le kéne zárni valamivel, mert ha minden szál el van varrva, akkor sokkal könnyebb hosszútávon gondolkodni vele. És akkor ennek következtében született ez a könyv például. Ez Magyarországon még példanélküli pontosságú analitikus kimutatás a viseletekről. A háború óta Magyarországon átfogó népviseleteket bemutató könyv nem jelent meg. Tehát egyszerűen valamiért nem fontos. Nem tudom, hogy miért, pedig ennek nagyon nagy jelentősége van a szociológiai meg mindenféle jelentősége van. Szépen meg van csinálva és azt hiszem hogy Európai mértékben példamutató ahogy meg van csinálva a népdalfeldolgozás. Kodály, Bartók meg a többieknek. Ugyan ilyen példanélküli a tánckultúra feldolgozása. Ennek azért segített az hogy a múltrendszer vége felé vagy a táncház mozgalomba, kicsit mi tiltakozásul vagy ilyen szemben állásul elmentünk táncházazni. A népviseletekkel senki se foglalkozik. Se a tudomány nem foglalkozik vele se az emberek. Ez az egész ez a mi múltunk, ez a mi történelmünk. Nekünk erre büszkének kéne lenni! Szoktam mondani mikor a hasonszőrűekkel összejövünk, hogy bizonyos tudományterületeknek az a szerencséje, hogy van egy pár őrült aki ezt minden hátsó megfontolás nélkül összeszedi, összegyűjti, vigyáz rá, megpróbálja megóvni, mert a hivatalos szakma meg az amatőr gyűjtők között nincsen együttműködés se jogszabályi feltételei nincsenek meg se a készség nincs meg ahhoz, hogy ez a két társaság egymásra találjon. Ennek kárát viszont a magyar kultúrtörténet fogja egyszer majd, később mérhető módon tulajdonképpen kárát vallani ennek a dolognak. ( dal: Cifra palota, zöld az ablaka, gyere ki te rózsa, drága ibolya.) Azt hiszem mondhatom, hogy nem csak a fiatalok, a nagyon fiatalok, hanem a közép korosztály is felnőtt egy olyan oktatási rendszerben, egy olyan kultúrideológiában, aminek az lett a vége, hogy a saját nemzeti kultúránktól a szokásainktól az egész rendszertől eltávolodtunk. Tehát tulajdonképpen mi ezzel a nagy Európa felé fordulásunkkal, már mi elkezdtük már 20-25-30 évvel ezelőtt is, akkor még nem is volt remény arra, hogy valaha Európai Uniósok leszünk majd, és mi tulajdonképpen ilyen puccos kapaszkodók kezdtünk lenni amikor mi jobban Európaiak akartunk lenni, mint ahogy ők vártak minket és mi ezt azzal szerettük volna demonstrálni, hogy elkezdtük ezt a kozmopolita gondolkodást bevinni az oktatásba a történelemtanításba, szóval mindenféle oktatási keretbe bevittük, és akkor ennek a szisztematikus és dicséretesen következetesen jó rendszernek a hatására kialakult egy de ha lehetne inkább azt mondom két generáció, amelyik a saját történelméről nagyon keveset tud. Ebbe a nagy Európai kohóba mi önként beleolvasztjuk magunkat és azzal együtt, hogy mi vihetnénk bele a kultúránkat azzal együtt, hogy megőrizzük az identitásunkat, hogy megmarad a Kárpát-medence nagyon szép, nagyon színes kulturális, akármilyen hagyomány és megmarad az országra jellemző identitás, ehelyett mi felfogunk oldódni ebbe az Európai zűrzavarba olyankor tesszük ezt, amikor más országok, akik ezt egy kicsit korábban elkezdték és már rájöttek, hogy nem jól tették, azok már most nagyon keményen sok pénzt áldozva most jönnek visszafelé. Hogyha nem vigyázunk 1-2 rossz évtized és akkor nem marad belőlünk semmi! Én csinálnék egy nagy szervert, ráraknék mindent és kutathatóvá tenném az összes viseletet és akinek kétsége van az leülne az internet elé és akkor megnézné magának, hogy matyó menyecske, akkor amikor az első gyerekét megszülte melyik kendőt hordhatta. Semmi más nem kell. Nem is kerül nagyon nagy pénzbe csak el kéne jutni oda és még az a kérdés is megoldódna vele, amit most nem tudunk. A mai gyerekek elé hiába teszünk le egy ilyen könyvet. Addig, amíg látja, hogy nézed vagy nézem addig nézi, amikor azt mondja, na az öreg bolondériája ezt hagyjuk, becsukja elteszi. Viszont egyel jobb eséllyel indulunk akkor hogyha ezeket a képeket, meg az érdekes, neki szóló tudnivalókat azon a számítógépen nézheti meg, mi előtt él. Én nekem van ilyen forradalmi hevületem ebbe az egészbe de az már bebizonyosodott, hogy egy ilyen forrófejű pasassal nem lehet dolgot vagy csatát megnyerni. Ehhez nagyobb összefogás kéne. Én azt szeretném, hogyha az én lendületemből, vagy elégedetlenségemből átszivárogna valami. Mert akkor lenne ám az igazán jó, hogyha a hozzáértő emberek csinálnák ezt az egészet, mert én csak ilyen botcsinálta nem tudom micsoda vagyok mert azt hogy én ezeket a tárgyakat szeretem meg kialakult a 60 év alatt bennem egy olyan érzés, egy meggyőződés, hogy ebbe az irányba kéne valamit csinálni az országba. Hasonló elégedetlenséggel, meg hasonló türelmetlenséggel vannak emberek, jó sokan.