Feliratozva a Teletext 111. oldalán. Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet. Turisztikai magazin.

Itthon vagy / 786TS (teletext) TS: Teljes Sablon, vágáspontosítás és sablonalkalmazás, nem kell Portról adatot áthúzni. Törzsidő: péntek 11:30. Ismétlése: szombat 17:35, vasárnap 19:05. Feldolgozás: - ellenőrizni, hogy a teljes adást levetítik-e (ha nem, akkor ellenőrizni kell az ismétlést, és ha az teljes, azt kell feldolgozni) - vágáspontosítás és létrehozás az EPG-szeletből, sablon-hozzárendelés, majd a Ma délelőtthöz bekötni 'tartalmazza' kapcsolattal - teljes teletext import (oktatási projekthez) - MSZI: teletextből a felkonferálás alapján (korábban MSZI (nem jellemző, de ellenőrizzük): http://www.mediaklikk.hu/musor/itthon-vagy/) - kulcsképezés: nyilatkozók, a négy rész elején lévő témainzertek, a jól értelmezhető információs inzertek - egyedi tárgyszavak (településnév, történelmi személyek, művészeti ágak, épülettípusok) felvétele - ágensek: a készítői ágenseket ellenőrizni, viszont a nyilatkozókat vegyük fel ágensnek ha rendelkeznek személyadatlappal - Provys ID

- A teljes leirat forrása a teletext.

"A város, mint egy álmos eb, hever domb alatt, sík felett kis város: nagy falu. Korán fekvő, korán kelő: fehér fal és piros tető zöld fák és zöld zsalu." Így írt 1915 nyarán Babits Mihály arról a településről és vidékről, amely szőlőt, bort, ihletet és otthont adott számára. Ahol hat éves koráig élt, és ahová az iskolai szünidőkben boldogan tért vissza - haza. A zöld zsalu ma is épp olyan, mint hajdanán, és bár a piros tető már szürkébe hajlik, de Babits szülőháza az azóta róla elnevezett utcában, emlékházként ma is őrzi a költőfejedelem hagyatékát. Tolna megye koronája és az ország egyik legkisebb megyeszékhelye, Szekszárd nem csak zamatos borairól híres, de egykor pezsgő kulturális életéről is. - Szekszárd nagyon gazdag irodalmi alakokban, irodalmi személyiségekben. Jó néhányan születtek itt Szekszárdon és ez a Pannon táj, ez a lágy lankás dombok, a várost körülvevő szőlők és a kicsit mediterrán jellegű vidék valóban sokakat inspirált. Kezdhetjük a 19. századi költővel Garay Jánossal, folytathatjuk Babits Mihállyal akinek a szülőházának a kertjében vagyunk most. - Az emlékházban a rengeteg tárgy, levél és fénykép mellett kéziratokat is találunk. Köztük a költő fiatalkori versét, az Örökségem-et, amelyben szinte leltárszerűen sorolja fel mindazt, ami körülvette itt. A vén szobákat, a sóhajtó szekrényajtót, a száradó bukét, a régi fotográfiákat, édesanyja kötetét, amelybe versidézeteket másolt. "Szeretek itt olvasni, a kertben, a szőllőlugas alatt, ahol a könyvre apró kerek fényfoltokat vet a nap" Babits a régi kertet is rímekbe örökítette és már neves költőként, a Nyugat főszerkesztőjeként is egy kicsit talán mindenhol és mindenben Szekszárdot kereste. - Babits nagyon szeretett a szőlőben tartózkodni. Nem csak gyerekkorában, a versekben is persze megjelenik. És természetesen nem csak a táj, a környék is inspirálta Babitsot, hanem maga a ház is. A gyermekkorának emlékei számos versében, művében megjelenik. A versek mellett pedig van egy nagy regénye a Halál fiai, ami három generációnak a nagyszüleinek, a szüleinek és az ő generációjának mondjuk úgy, hogy hanyatlás története. - Mészöly Miklós író is a szekszárdi napvilágot látta meg először. Mészöly könyvtára, bútorai, de még írógépe is fennmaradt az utókornak: felesége, a magyar Hospice-mozgalom életrehívója, Polcz Alaine adományozta 2004-ben a városnak. Budapesti otthonuk pontos mása az Irodalom Házában található, éppen a Babits-ház mellett. Magyarország egyetlen német nyelvű színházának, a Deutsche Bühnének is Szekszárd ad otthont. Bár 1983-ban alapították, csak 1986 óta működik ebben a szecessziós stílusú, pompás belvárosi épületben. Változatos repertoárjában a klasszikustól a kortársig, a gyermekdaraboktól a drámáig szinte minden fellelhető. És az sem baj, ha a néző nem érti a német szót. Itt mindent feliratoznak. - A gyermek előadások általában úgy kerülnek színpadra, hogy a szöveg egy része magyarul is elhangzik. Ez arra hivatott, hogy a gyermekeknek a figyelmét fenn tudjuk tartani és nagyjából tudják követni a történéseket akkor is, ha abszolút nem tudnak németül. Nem ez a cél, nem azokat az embereket és gyerekeket várjuk, aki mindenképp tudnak németül, és érti minden szavunkat, ez abszolút nem cél. Jöjjenek el és találkozzanak a színház világával németül, ez a lényeg. - A Német Színház kultúraközvetítő és színházpedagógiai szerepe párját ritkítja hazánkban - évről- évre érkeznek ide vendégszínészek Ausztriából, Németországból és a világ minden tájáról. Szekszárd sváb település: büszkén és hűen őrzi a hagyományait. "Dunai svábok" - így hívták hajdanán a Magyarországra települt német ajkú népcsoportokat, amelyek közül mindig is kitűnt a szekszárdi. Itt ma már nem csak a színház nyelve, de sokszor az utcák elnevezése is a sváb hagyományokról árulkodik. A török hódoltság után, a felszabadító háborúk alatt a város lakosságának jelentős része elmenekült, de a későbbi újratelepítő tevékenységeknek hála Szekszárd viszonylag hamar talpra állt. 1719-ben Trautson apát Németországból telepeseket hozott magával, és a magyar mellett egyre több német szó is felcsendült. - A magyarországi újratelepítés elsősorban a földesurak kezdeményezésére történt és ekkor települtek be Szekszárdra is németek, Németországból. Egészen a 18. század folyamán ez folyamatos volt, az utolsó telepítési hullám az II. József alatt volt Tolna megyében, ami már királyi településnek számít. - 1780-ra Szekszárd lakosságának egyötöde német nemzetiségű lett, a svábok messze földön híres szorgalma és precizitása pedig jót tett a környéken már akkor is komoly hagyományokkal bíró szőlőtermesztésnek és borkészítésnek. A jó bortól ki ne perdülne szívesen táncra!? És ha már a hagyományoknál tartunk: idén 54 éves, a ma már több mint háromszáz tagot számláló szekszárdi Bartina Néptánc Együttes! - Mi úgy gondoljuk, hogy kötelességünk azokat a tudásokat átadni, ami évtizedek alatt felhalmozódott itt, és hát bizony ma is úgy van, hogy mi is szeretünk tanulni, de tőlünk is szeretnek tanulni mások. 1966-ban szinte a semmiből jött létre az együttes, köszönhetően az etnográfus-koreográfus Szabadi Mihálynak, vagy ahogy a szekszárdiak hívják, Miska bácsinak. A Bartinában kezdetben mindössze tizenkét leány ropta a táncot, aztán a hetvenes években már komoly fesztivál sikereket is magának tudhatott az együttes. A Bartina számára mindig is a régió gazdag néphagyományának ápolása volt a legfontosabb: Tolna megye, a Sárköz és Sióagárd értékei egyaránt hatottak és hatnak rá ma is. - Itt van Sióagárd, itt van Bogyiszló, itt van a bukovinai székhely, ott van a Somoggyal határos része Tolna megyének, ezeknek mindegyiknek megvan a szókincse s a szókincse mellett az előadás módja, a tartás módja, mindegyikhez megvannak a sajátos népdalok meg a zenekíséret, amivel együtt él igazából és megvannak a magatartási normák. Szabadi Mihály még látott sárközi népművészeket táncolni, érezte és értette a mozdulatok eredetét. Koreográfiái máig az együttes repertoárjának részei. - A mostani fiatalok egészen más világba nőnek fel, ezek megtanulják a táncot úgy mint ahogy megtanulnak írni, olvasni és nyilvánvaló ki-ki így ír, ki úgy ír, ki így táncol, ki úgy táncol, de mindenesetre az azért tény, az, hogy itt ennyi gyerek táncol és ennyi gyerek tanulja a sárközi nyelvet, szóval az amit Bartina ebben az elmúlt ötven évben megtett, az egy hihetetlenül nagy út. Szekszárdtól alig néhány kilométerre, Sióagárdon született Vargáné Kovács Veronika is, aki szintén a folklór szerelmese, igaz ő a helyi népviseleté. 1980 óta gyűjti az agárdi hímzéseket. 15 éve pedig Hímzésmúzeuma is megnyitotta a kapuit. A lábbelit itt "sztutyi"-nak hívják, "koszorús kapcá"-nak pedig a díszes harisnyát. - Ez az értékmentés ez belülről fakad: ki bélyeget gyűjt, ki más egyebet. Most én ebbe a kultúrába szerettem bele, de ez azért több mint egy gyűjtőszenvedély, beleástam magam annyira, hogy az eredeti adatközlőktől is rengeteg mindent felgyűjtöttem. - A sióagárdiak dicséretére legyen mondva, hogy máig nem vetkőztek ki teljesen a viseletükből, melynek színvilága sokkal visszafogottabb a közeli kalocsainál. Jellemzője a blúzok sípszerű ingujja, amit a helyiek "szűk űk"-nek hívnak, és ami természetesen nem téveszthető össze egyik környékbeli népviselettel sem. Szekszárd történelmi múltja, jelene és talán a jövője is kéz a kézben jár a borral. Párját ritkitó lösztalaja, amely a Pannon-tenger tizmillió évvel ezelőtti ajándéka, hazánk egyik legkiválóbb bortermelő vidékévé tette. Kedvezően hatottak rá a mikroklimatikus völgyek, és dombjainak tagoltsága is. A szekszárdi bor titka ezzel és a bőséges napsütötte órák számával is magyarázható. A szekszárdi borok gazdag íze, kellemes zamata ma is épp olyan, ha nem jobb, mint amilyen a kelták és a rómaiak idejében is lehetett. Azóta terem itt ugyanis szőlő, és készül a lélekkel teli bor. - A középkori oklevelekben és a török kori defterekben is az egyik legnagyobb adóforrás a szőlő és bortermesztés volt. Ez tovább folytatódott a 18-19. században. A 19. században azonban volt egy nagy probléma mégpedig a filoxérának az elterjedése, ami egész Európában kiirtotta a szőlőket. A szekszárdiak az újratelepítés mellett döntöttek. Az újratelepítésének több következménye is volt, először is a hegyoldalban meg kellett forgatni a talajt, és hát ezzel a forgatással rengeteg római kori emlék meg kelta emlék került elő a hegyekből, tehát ez régészeti szempontból nagyon fontos volt. - De nem csak a régészeti leletek mesélnek a múltról, fontos kulturális emlékek is fennmaradtak itt, köztük egy kézirat Garay Jánostól, amely egyfajta dicshimnusza lett a szekszárdi boroknak. - 1846-ban egy szekszárdi látogatás után írja meg a Szekszárdi bordalt, ami nem csak azért érdekes mert Garay János műve, hanem mert itt szerepel és Garay János az aki először a bikavér kifejezést a szekszárdi vörös borra használja, tehát ebben a versben jelenik meg a bikavér kifejezés a szekszárdi vörösbor elnevezéseként. "Töltsd pohárba és csodát látsz! Színe, mint a bikavér"- mondja a költő arról a fajtáról, amely a kékfrankos és a kadarka mellett a környék leghíresebbje. Ősszel, szüretidőben talán még csillogóbb a helyi borászok szeme, mint máskor. Ez a legizgalmasabb időszak számukra. A Heimann és az Eszterbauer családban a svábokra jellemző precizitással készülnek a borok: a tradíciókra építkeznek, de közben nyitnak is az új, a még ismeretlen felé. - Nálunk a tradíció az egyben a marketing, úgyhogy ezt kifejezően a bor címkéken a nagyszülők, dédszülők fotóit jelenítették meg, mert nagyon gazdag a családi fotóarchívum, amelyhez kedves kis történetek is párosulnak. - Itt van mindjárt a "Tanya macska". Náluk ugyanis így hívták azokat a szőlőművelőket, akik a kelleténél több időt töltöttek a présházakban, vagyis a "tanyán". Eszterbauer János családja 1746 óta, Heimannék pedig 1758 óta foglalkoznak borral. Ma apa és fia, idősebb és ifjabb Heimann Zoltán közösen viszik a borászatot. A fiatalabbik Zoltán, édesapja büszkeségére, igazi világjáró, számos híres borvidéken megfordult már. Olaszországban és Franciaországban tanulta a mesterséget, de mindig haza vágyott: oda, ahol először kóstolt szőlőt, ízlelt bort. - Azért jöttem haza, mert úgy érzem, hogy itt van valami feladatom és ezekkel a fajtákkal van. A borkészítés a legizgalmasabb mindenképpen ilyenkor, szüretkor. Ilyenkor mennek az erjedések és nagyon befolyásolja az adott bornak a stílusát az, hogy mikor szedjük le a szőlőt, az, hogy erjed le és utána hova tesszük érlelni. Amikor az államosítások után, 1990-ben végre új erőre kaphatott a birtok, csak fél hektár szőlőben szüreteltek. Az akkori fél hektár mostanra 25-re nőtt, a 10 méteres pincéből száz méteres lett, és a kezdeti néhány palack bor után ma már 150 ezer készül. - Egy csomó kihívása volt az enyhe télnek, a fura tavasznak, később indult be a vegetáció, aztán nagyon gyorsan utolérte magát. Most ütemben vagyunk, egy picikét összecsúsztak a szüretek, tehát gyakorlatilag most mindent szedni kell. Szerintem egészséges és szép, jó az évjárat. Bár a svábok ilyenkor azt mondják: óvatosan, majd akkor nyilatkozunk, ha bent van a pincében. A Szekszárdi-dombság és a Sárköz ölelő karjaiban elterülő történelmi borvidéken mintegy 2600 hektárnyi területen termesztenek szőlőt, és csaknem 2500 borászat működik. Szekszárd nem csak a hagyományaira vagy borkultúrájára büszke, de ősi gasztromómiájára is. Itt majd' minden házban van szajmóka, egyre többen fogyasztják újra a márcot, és bánnak bátran a piros paprikával. A sárközi ember nem fukarkodott soha a tejföllel, változatosan használta fel kertjének terméseit ételeihez. Jól választott bort a helyi ízekhez, ehhez a tradicionális recept szerint készült zöldborsós csirkepaprikáshoz például kadarkát kóstol. Az ital és az étel is akkor az igazi, ha a környék színe-java, hangulata és levegője egyaránt fellelhető benne! - Tejeskannában kivitték a mezőn dolgozó embereknek és tejeskannából cserépedénybe kimerve fogyasztották el az ebédidőben a munkásemberek. Laktatónak kellett lenni, hiszen egy egésznapi kemény munkának volt ez a kalória pótlása, és a Sárközre és a vidékre az volt a jellemző, hogy nem karácsonykor evett zöld borsót, paradicsomot meg uborkát, hanem amikor termett. De akkor azt felhasználta elejétől a végéig. - A fogra való legyen tehát laktató, ami nem csak az egytálételekre, de a helyiek kedvenc szalámijára is igaz. Utóbbinak titka az alaposan szárított bürketartalomban rejlik. - Régen ugye nem állt rendelkezésre mélyhűtő és hűtőszekrény, tehát valahogyan az évben fölhízlalt vágására szánt jószágot, a disznót tartósítani kellett. A falusi ember már nagyon jól kitalálta azt, hogy az ételeknek különböző életszakaszában a kolbász fogyott el legelőször, mert az érett meg legelőször és alapvetően úgy építette fel a spájzot, hogy ebben később felvágandó élvezeti értéket növelő termék is bekerüljön. Na ilyen volt a szajmóka. - A márc ébenfekete volt régen. És ma is az. Mézből és cukorból készül, kiváló alapanyaga limonádéknak, de hűs forrás vízzel hígítva is mennyei. Puszedli, mézeskalács sőt még művészi pontossággal megtervezett gyertyák is készülnek itt, a szekszárdi Mézeskalács Múzeumban. A Petrits család tagjai hat generáció óta készítik is ezeket. Mert bármilyen meglepő, a gyertyaöntés nemhogy nem áll messze, de még társ szakmája is a mézeskalács készítésnek! A mézeskalácsos régen lépesmézet is árult, amelyből melléktermékként ott maradt a méhviasz, így szinte természetes volt, hogy azt is felhasználja. Petrits Szilveszter akkor jött rá, mennyire rajong a családi tradíciókért, amikor fiatal gimnazistaként Győrben élt. - Az egész műhelynek az illata volt az ami, ami az egész miliő igazából ami nekem elkezdett hiányozni Győrben és onnantól kezdve pedig amikor már bementem egy cukrászüzemben és cukrásznak tanultam vagy elmentem főiskolára és az egésznek az alapjait a mélységét ezt elkezdtem tanulni, számomra egy olyan varázsa volt, hogy hihetetlen. - Tóth Sándort a kávé varázsolta el úgy, ahogy Petritséket a édesség. Három éve aztán már nem csak pörkölik, főzik és felszolgálják a feketét ebben a szekszárdi kávézóban, hanem saját korzikai ültetvényükön termesztik is a kávét. Hozzájuk köthető a már hangzásában is kellemes "ízmúzeum" szó is. - Azt vettük észre egy versenyfelkészülés során, hogy amikor azt mondjuk a kávékról, hogy mondjuk banán íz fedezhető fel, akkor érdekes, hogy ott ül négy bíró, az egyik kolumbiai, a másik norvég, a harmadik koreai és én a magyar fiú beszélek a banán ízéről, mert én csak egy fajta banán ízt érzek, ami hűtőházban érett, itt Budapest határában. Ők pedig felteszik a kérdést, hogy de hát jó, ők Kolumbiában 28 féle banánt termesztenek. Tehát beszélhetünk ugyanarról, ami mégis mást jelent, ezért gondoltuk, hogy mindenkinek megvan a saját ízlés múzeuma és nem kell ráerőltetnünk a sajátunkat senkire. - Szekszárd, ahogy városaink s zinte mind, sokat megélt település: látott törököt, tűzvészt, szőlőt pusztító filoxérát, adott költő- és író óriásokat, miriádnyi kultúrtörténeti kincset őriz és gondoz. Aki elment innen, talán mind visszavágyik. Szekszárd pedig, jó vendéglátóként, mindenkit visszavár.

"A város, mint egy álmos eb, hever domb alatt, sík felett kis város: nagy falu. Korán fekvő, korán kelő: fehér fal és piros tető zöld fák és zöld zsalu." Így írt 1915 nyarán Babits Mihály arról a településről és vidékről, amely szőlőt, bort, ihletet és otthont adott számára. Ahol hat éves koráig élt, és ahová az iskolai szünidőkben boldogan tért vissza - haza. A zöld zsalu ma is épp olyan, mint hajdanán, és bár a piros tető már szürkébe hajlik, de Babits szülőháza az azóta róla elnevezett utcában, emlékházként ma is őrzi a költőfejedelem hagyatékát. Tolna megye koronája és az ország egyik legkisebb megyeszékhelye, Szekszárd nem csak zamatos borairól híres, de egykor pezsgő kulturális életéről is.