Feliratozva a Teletext 111. oldalán. Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet. Turisztikai magazin.

- A teljes leirat forrása a teletext. A műsorszolgáltatói információk forrása a teletext.

- Noha egyes feljegyzések szerint már az ókorban is ismerték, világhódító útjára az ipari forradalmat követően indult. A szén sokáig rejtve lapult a föld alatt, ám amint felfedezték értékét és az egyszerű fekete kőzetből fekete gyémánt lett, egész települések nőttek ki miatta a semmiből. A Dorogi-medence és települése, a beszélő nevű Tokodaltáró is éppen ilyen. A táró, közismertebb nevén tárna, egy közel vízszintes bánya a hegy gyomrában: ezen keresztül hordták egykor a bányászok a szenet a felszínre. Mráz László is közéjük tartozott, szinte a fél életét bányákban élte, többek között itt, a tokodaltárói szénbányában. Sorsát édesapjától kapta örökségül. - Az édesapám az 1953-ban füstmérgezésben meghalt. Tehát bányász szerencsétlenség áldozata lett. Gyakorlatilag 5 és fél éves koromban láttam édesapámat, mikor kihozták a bányából. Gyerekben is eldöntődik már akkor, hogy ő is ezt a szakmát szeretné választani és folytatni azt, amit az édesapja nem tudott befejezni. Soha nem is volt más elképzelésem, mint az, hogy én bányász leszek. - Először vájár volt, majd aknász, azaz bányatechnikus. A hosszú tárnában vezette azt a kis villanymozdonyt, ami a bányászokat szállító kocsit, szaknyelven a "népes"-t vontatta, no meg a szénnel púposra rakott csilléket is utána kötötték. A régi mozdonyt egy idő után korszerűbb váltotta fel, mely ma is rendületlenül szorgoskodik az alagútban. - A tokodi altárót a Millennium évében, 1896- ban kezdték el hajtani. A bánya bezárását tulajdonképpen megelőzte a '63-ban már kezdődő csökkenő termelési mód, mivel nagyon sok volt a vízbetörés, a készletek már kifogyóban voltak, így 1967-ben a bányát a fokozatos vízbetörések és az akkori szénkészletnek a hiánya miatt bezárták. - A föld belsejében óriási üregekben állhat a víz, és a bányászat során pillanatok alatt ki is szabadulhat. De tudjuk jól, ha a jóisten egy ajtót becsuk, valahol kinyit egy másikat, ami sokszor egy még jobb világba is vezethet. Az egykori szénbánya ugyanis tovább gondoskodik a környék lakóiról: most már nem a hidegben melegít, hanem az emberek szomját oltja. - Világossá vált, hogy az itt lévő karsztvíz minősége és megfelelő mennyisége utánpótlódásra alkalmas, akár a dorogi térség, akár azon túlmutató településeknek a vízellátására is. 2009-ben, és 2011-ben ásványvíz minősítést értünk el. Ez egy általános jó minőségű ásványvíz. 710 mg/literes ásványianyag tartalommal, mindennapi ivásra teljesen alkalmas. - Tokodaltáró határában máig látszanak az egykori római erőd alapjai, amely feltehetőleg a közelben elhelyezkedő települést, illetve az itt elhaladó utat védte. A római idők után hosszú csend következett, és csak a 19. század végén érkeztek meg ismét az új lakók, a bányászok. Egymás után épültek a bányászokat kiszolgáló létesítmények, óvoda, iskola, orvosi rendelő, és ekkor készült el a bányász kultúrotthon is. Az 1920-as évektől jelentős fejlődésnek indult a vidék, a bányászok pedig sokszor életveszélyes, de az egész ország számára elengedhetetlen munkát végeztek, amit illett is megbecsülni. Ezért is találkozhattunk gyakorta a bányavárosokban olyan kényelmi szolgáltatásokkal, amelyekkel másutt ritkán. A kultúrotthonban még a mozgókép varázsát is élvezhették a munkások: a vörös terembe nemrégiben újra élet költözött, a település filmje tovább pereg. - Július 11-én volt az első vetítésünk. Ez most jelenleg egy ilyen mozgó mozi formájában indult meg. Havonta egy alkalommal vasárnaponként jön ez a mozgó mozi, és akkor hat filmet vetít le folyamatosan. Két gyerkőcöknek való műsor van, és akkor utána jönnek az ilyen családi, akciófilmek, és mindig a 8 órás előadásunk az egy ilyen kis horror, thriller és miegyéb, ami egy ilyen 10-ig, fél 11-ig eltart. -Tokodaltárón a bányászat véget ért, de a kultúrotthonban egy szobában emléket állítottak a földalatti életnek. Láthatjuk a helyben bányászott különböző szénfajtákat, a munkához elengedhetetlen eszközöket, és a mély sötétjébe fényt vivő, különös, karbiddal működő lámpákat is. Biztosak lehetünk benne, hogy ahol szenet bányásztak, ott egykor a buja természet uralkodott, hiszen a szén elpusztult növényekből alakult ki évmilliók alatt. Többek között ennek a gazdag, még burjánzó életnek a nyomait láthatjuk egy lelkes tokodaltárói gyűjtő vitrinjeiben, aki hosszú évek munkájával múzeumot is létrehozott a környék ásványaiból. - 40 éve gyűjtünk körülbelül ásványokat feleségemmel együtt. Egy része a múzeumnak, olyan 80%-a saját gyűjtés, de aztán elkezdtük egy kicsit bővíteni cserével, vásárlással, egyéb. De gyakorlatilag az egésznek a célja az volt, amiért ezt a múzeumot létrehoztuk, főleg oktatási cél és ismeretterjesztés, hogy a gyerekek szeressék meg az ásványgyűjtést. A szénbányászat az iratok tanúsága szerint a Dorogi-medencében a Tokodaltárótól mindössze néhány kilométerre fekvő Csolnokon vette kezdetét 1781-ben. Hogy mikor és hogyan bukkantak a föld alatt rejlő kincsekre, arról a Csolnoki Bányászklub múzeuma mesél. - Annavölgyi Sándor disznóit tilosban legeltették csolnoki területen és azok túrták ki a szenet. A német bányászok valami fülest kaptak, eljöttek ide, itt kérték a bányászati és szénkutatási engedélyt. Annál is inkább lehetséges ez a disznókkal való eset, mert gyerekkoromban itt egész környéken minden család tartott disznót is. Ha a disznó beteg volt, vagyis hasmenése volt, néhány napon keresztül dobáltak be néhány darab szenet, persze nem brikettet, hanem tiszta szenet, és gyönyörűen rendbe is jöttek az állatok. - A szabadtéri tárlat a bányászmunka kellékeit tárja elénk. Az egyik különlegesség az a mentőkocsi, amelyben a bányaszerencsétlenségek sérültjeit látták el. Csolnokon 222 évig tartott a bányászat, az utolsó bányát 2003-ban zárták be, addig azonban a községben minden a bányászatról szólt, még a gyerekek is csillével játszottak az óvodában... A bányászat talán a legveszélyesebb polgári foglalkozás, aki ezt a szakmát űzi, annak elkél a segítség, és fontos lehet a hit. Nem véletlen hát, hogy a bányászoknak rendszerint templomot is építettek. - Szent Borbála tiszteletére szentelték, aki a bányászoknak a védőszentje. Szent Borbála a IV. században élt a mai Törökország területén. Pogány családban, megismerkedik a kereszténységgel, és nagyon vonzza ez, és szeretne ő is Krisztus-követő lenni. De az édesapja tiltja neki, hogy ehhez az új valláshoz csatlakozzék, ezért a hagyomány szerint bezáratja egy toronyba, ahonnan ő aztán mégis csak megszökik. És végül, mivel nem tagadja már meg a keresztény hitét, ezért vértanúhalált hal, és a hagyomány szerint a saját édesapja veszi el az életét. - A szénbányászat megindulásáig a helyiek megélhetését a burgonyatermelés és a szőlőművelés jelentette. A pincesorok egy része még ma is látható a környéken, Csolnok életében pedig a mai napig fontos közösségi esemény az évente megrendezendő szüreti felvonulás, ahol a település apraja-nagyja végigsétál a falu utcáin, és borral, étellel várja az arra járókat. A Dorogi-medence hegyei nem csak szenet rejtenek, hanem kitűnő lankákat is, mely az avatottaknak káprázatos lehetőségek forrása: jó szelű napokon nagy hátizsákos emberek tűnnek fel, a dombtetőn pedig hátizsákjaikból paplanernyő kerül elő. - Csolnokon vagyunk, ez egy nagyon közkedvelt starthely siklóernyősök számára. Egész, szinte az országban, azt mondhatom, hogy ide járnak repülni a kollégák. Én itt lakom, tehát nekem ez az egyik kedvenc starthelyem ebből kiindulva. Én 15 plusz éve az egyik barátommal kezdtük el ezt csinálni, láttuk itt repülni a siklóernyősöket, és nagyon megtetszett. Ha valahol, akkor itt biztos, hogy kikapcsolok. Szerintem ennél nincs nagyobb kikapcsolódás, vagy ennél szabadabb dolgot nem tudok elképzelni, mint a repülésnek ez a formája. Egy profi siklóernyős ha kedvező légáramlatokkal találkozik, több órát is a levegőben tölthet, és akár több száz kilométert is megtehet - motor nélkül, csupán a szél szárnyán suhanva. A látvány nem csak annak káprázat, akinek a levegőből térképpé lesz a táj, de annak is szemet gyönyörködtető, aki csak nézi a levegőben lebegő ezer szín, habkönnyű paplanokat. Komárom-Esztergom megye keleti részén, a Pilis és a Gerecse által körülölelt Dorogi-medencében fekvő Dorog a XVIII. században lett nevessé, elsősorban postakocsi állomásának köszönhetően, ugyanis Bécs és Buda között utazva olyan reformkori hírességek is megfordultak itt, mint például Wesselényi Miklós vagy Széchenyi Ferenc. Az itt áthaladó Budapest-Esztergom vasútvonal is kedvezett annak, hogy a település magára hívja a figyelmet. De a legtöbbet a szénnek köszönhet, ugyanis a nagyipari bányászatnak köszönhetően indult látványos fejlődésnek és vált az ország egyik legfontosabb iparvárosává Dorog. Amikor Dorog közelében nagyobb mennyiségű szénre bukkantak, a korábban néhány száz fős faluból pár évtized alatt több ezer lakosú város kerekedett. 1928-ban az egyik dombon alakították ki azt a kálváriát, aminek tetején a megszokottól eltérően nem kápolna áll, hanem valódi aknatorony! A torony sokáig szolgálatban volt, segítségével történt a bányaaknában mozgó berendezések mozgatása. Aki mélyebbre szeretne ásni a bánya-történetben és abban, hogyan is működtek a bányák, az Dorogon a legjobb helyen jár, csupán a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot kell felkeresnie. Aknatoronyra emlékeztető bejáratával maga az épület is a bányászatra utal, hozzá pedig a bányák alátámasztását idéző, fa gerendákból készült folyosó vezet. - A Miniverzumunk tulajdonképpen az a Dorogi-medencében 222 évig tartó bányászatnak állít emléket. És az, hogy itt épült fel Jaksics László tervei alapján, az szintén nem véletlen, merthogy 1917-ben, a mögöttem látható dorogi altárót itt nyitották meg. Ez egy 36 kilométer hosszú alagútrendszer, ami személy- és szénszállításra is szolgált. A fotóarchívumok még őrzik a dolgos időket megörökítő fényképeket, a bányászok életéből elkapott pillanatokkal. Fényképek egy letűnt időszakról, melynek öröksége itt él közöttünk. A kiállítótermek interaktív maketteken keresztül magyarázzák el a bányák fejlődését és működését a kezdetektől, a kézzel fejtett széntől, a ló vontatta csilléken át, egészen a modern gépezetig. - Az F típusú elővájó gépet 1949.május 20-án Dorogon szabadalmaztatták. Itt is gyártották, és innen indult tulajdonképpen világhódító útjára. És vannak olyan bányák még a mai világban is, ahol használják őket. - A virtuális valóságot kedvelők egy különleges szemüveg segítségével le is ereszkedhetnek a bányák mélyébe! Milyen különleges kőzet a szén! És mennyi ember sorsát változtatta meg! A Dorogi-medencében 2003. október 17-én bezárt az utolsó bánya is, de a mélyben a nap mint nap az életüket is kockáztató bányászok értékei az egész közösséget áthatották, és máig élnek. - Dorogon nagyon fontos dolog, a közösségi élet, egymás iránti felelősség, a szolidaritás érzése. Ebben is megvan a bányának a maga jelentősége, hogy csak két dolgot említsek meg, a nagyon korabeli és nagyon szerethető önszerveződés, a bányatársláda intézménye, amelyet az egyszerű, szegény bányászok, a saját pénzükből adtak össze, hogy az elhunyt társaikat méltóképpen búcsúztathassák, segélyezhessék, aki beteg lesz. Számunkra mindez, mind a közösségépítés, mind az alkotókedv, mind az identitástudat, önazonosság tudat szempontjából olyan példát jelent, amit követni szeretnénk. Dorogon a követendő példák közül kihagyhatatlan a legendás bányaigazgató, Schmidt Sándor is, akinek egy sor középületet és szociális szolgáltatást köszönhetnek a helyiek. - Létrehozta a bányalelkészséget. És egy bányatemplomot építtetett a helyi építészével, Gáti Zoltánnal. Tehát itt óriási hagyományai vannak ennek. Ennek a működése, külön bányalelkészség, ma is működik ez a dolog. Nagyon sok karitatív tevékenységgel. - A narancsvöröses, sárgás eklektikus bányásztemplom külső színei az oltárképen köszönnek vissza, melyet egy ferences szerzetes festőművész készített. Korábban itt helyezkedett el az az egyedi kompozíció, amely - ma kissé lefokozva - az egyik mellékoltárt alkotja. A bányászok védőszentje, Szent Borbála a szénfal előtt áll, alakját csille tartja, három férfi veszi körül, a kezükben lévő fúró és bányászlámpa nem is hagy kétséget foglalkozásuk felől. Az egész oltárkép egy pillanatfelvétel: a bányában a munkába temetkezett vájárok előtt megjelenik a szent. - A szén nem csak egyszerű kőzet és fűtőanyag, de sokkal-sokkal több annál! Nem véletlen, hogy fekete gyémántnak is nevezik, és hogy Jókai Mór és Moldova György is egész regényt szenteltek bányászatának. A bányászok presztízse egy időben olyan magas volt, hogy a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat, mellyel elsősorban a tudomány és a kultúra ápolását hálálták meg, 1948-ban három vájár is megkapta. A legendás 504-es annavölgyi csapatnak volt a tagja Flórián Anna édesapja is. - Nagypapám is bányász volt, apukám is, keresztpapám is, párom is. Fürdő nem volt ugye, és amikor apukám hazajött, akkor hát a konyhában mosakodott meg lavórban, mert akkor ilyenek voltak a körülmények. Ezt a bányától aztán megvásároltuk, de szoba, konyha, spejz volt. És beépített sparhelt volt. És szénnel főztünk. És ingyen kaptuk az áramot is meg a vizet is. És mindent a bánya állt. Az Annavölgyi Kultúrotthonban emlékszoba mutatja be a bányászat történetét. Ez a történet sajnos nem mentes a tragédiáktól, az egyik lesúlyosabb bányaszerencsétlenség is éppen itt történt: 1947-ben 33 bányász veszett oda füst- és gázmérgezésben. Annavölgyben, a mai kultúrotthon udvarán búcsúztatták őket. Aki életben maradt, folytatta a munkát, hiszen ahogy a bányászhimnusz kezdő sorai mondják: "ilyen a bányász élete". Egy-egy frissen megnyíló bánya rengeteg embernek adott munkát, a tömegével érkező kétkezieknek gyakran építettek külön telepet, általában a termelés közelében. Nem volt ez másként Gánton sem, mely a hazai bauxitbányászat fellegvára lett. A gánti múzeum is erről az időszakról mesél. - Itt csak és kizárólag külszíni fejtés volt, és ebben a bányában, ami itt van, itt csak és kizárólag kézi fejtés. Egy ilyen csillét a bányászok 14 fillérért rakták meg. Szívlapáttal rakták meg ezeket a vagonokat. Érdekességképpen meg kell tudni említeni ezeket a kétoldalt látható mozdonyokat például, hiszen a bal oldalon az Imre, ez szállította el Gántról Bodajkra a bauxitot, ahol majd vagonírozták. - A bauxit élénk színű kőzet, akad belőle rózsaszín és téglavörös is. Manapság nélkülözhetetlen, hiszen az alumíniumgyártásnak is elengedhetetlen kelléke. A múzeumban bemutató jelleggel látható a mélyművelés néhány eleme is, noha Gánton nem kellett a hegyet megfúrni, az ásványkincs-vagyon a felszínhez közel lapult a föld alatt, csak el kellett hordani róla a földet. A gánti bánya nyitása előtti időkben egészen másként festett itt a táj. - Erdős, fás, ligetes hegyoldal volt, ez az úgy nevezett Bagoly-hegy. 1920-ban jött ide egy bányamérnök, hogy megkutassa ezt a területet, hiszen akkor még nem tudták, hogy bauxitot rejt a föld, de ő a geológiai térképek alapján látta, hogy vörös föld elnevezés van. Eljött, Gánton megszállt, megelemeztette, és kiderült, hogy felszín közelében nagy mennyiségű, jó minőségű bauxitkincs van. '25-ig ment a kutatás, 1926-ban pedig meg is indult, hiszen ekkor nagyon nagy fellendülés volt az alumínium iparban. A kezdeti kétkezi munkát aztán idővel felváltotta gépi, így aztán már az 1930-as időszakra évi 300 ezer tonna bauxitot is el tudtak szállítani. A bánya fontosságát jelzi, hogy akkoriban Gánt adta a világ termelésének 30%-át, és nem is akármilyen minőséget. A '60-as évek azonban rengeteg változást hozott a világban: a bauxitbánya már egyre kevésbé volt gazdaságos, a termelést ezért fokozatosan csökkentették, míg végül 1986-ban be is szüntették. Magyarország területén egykor kétezer bánya működött, melynek nem csak a szén volt a legfontosabb eredménye, de hihetetlen gazdasági, társadalmi és kulturális hozadéka is volt. Ma már csak néhány kisebb bánya működik, de hagyatékuk, a bányák öröksége örökre velünk marad.

- Noha egyes feljegyzések szerint már az ókorban is ismerték, világhódító útjára az ipari forradalmat követően indult. A szén sokáig rejtve lapult a föld alatt, ám amint felfedezték értékét és az egyszerű fekete kőzetből fekete gyémánt lett, egész települések nőttek ki miatta a semmiből. A Dorogi-medence és települése, a beszélő nevű Tokodaltáró is éppen ilyen.