Feliratozva a Teletext 111. oldalán. Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet. Turisztikai magazin.

- A teljes leirat forrása a teletext. A műsorszolgáltatói információk forrása a teletext.

Nomen est omen a hevesi síkon a Jóisten nem gyűrte meg a tájat, hanem inkább lapított rajta szelíd tenyerével, hogy a délibáb már kora tavasszal is próbálgathassa a szemfényvesztést. A mezei pacsirta éles trilláival csalja a tavaszt, a bíbic is hazatért a melegebb éghajlatról, a parlagi sas 30 évvel ezelőtt szinte csak vendég volt e tájon, de mára megvetette a szárnyát, otthon érzi magát. - A parlagi sas az egyértelmű nyertese volt az elmúlt két-három évtizednek. Jelenleg a tavalyi évet alapul véve azt tudjuk mondani, hogy 30-34 pár parlagi sasunk van csak a hevesi síkon. - Mindeközben a legelő esőt vár és erőt gyűjt, hogy ne csak elbírja, hanem jól is tartsa majd a hátán a most még hodályban, istállóban telelő nyájat és gulyát, állat és növény itt egymásra utalt jó barát. A gyeplakó növények megmaradásához szükséges, hogy a birka megegye a mezőfojtogató gyomot, cserébe a gyep teletömi a jószág gyomrát mindenféle földi jóval. - A gyepek részaránya most itt a Hevesi-sík viszonylatában körülbelül 15-18 százalék körüli. Rendkívül értékesek természetvédelmi szempontból ezek a területek, de nem szabad mégsem függetleníteni a környezetüktől, az pedig egy szántóföldi környezet. Tehát egy élőhely komplexben kell istenigazából gondolkoznunk. Az állatközösségek és a növények jelentős része is gyakorlatilag nagyobb térségekben gondolkozik, amibe természetesen beletartoznak a szántóföldek, a fás vegetációk, a vizes élőhelyek. - Vizes élőhelyet jelentenek azok a régi bányatavak is, amelyeknek gyomrából az ember kikotorta és elvitte a kavicsot és a homokot, hogy autópálya épülhessen. A föld eleinte könnyen adta a testét, ám amikor a markoló egyre mélyebbre és mélyebbre mart, a tájsebeket úgy megkönnyezte, hogy feltöltődtek a hatalmas gödrök. A Pintér-tanya a Heves-alatkai horgásztavak partján éppen most ébredezik a téli álomból. - A környéken, ha jól tudom, 24 nem működő bányató van, amit már bezártak és horgásztóként üzemel, és kettő működő bánya van. Amikor elkezdtük 30 évvel ezelőtt, akkor egy tanya volt itt. És 30 év alatt alakult ki ez a komplexum, ami most látható. - A tanya itt valaha valóban gazdaságként működött, tyúkkal, kacsával, lóval. A Vál család egykori birtoka később a termelőszövetkezeté lett, majd az új tulajdonos úgy döntött, hogy ha már egy tó költözött a szomszédba, akkor megpróbálkozik a falusi vendéglátással. Az épületek köré Biankát és cserszegi fűszerest telepítettek, sőt még egy kápolnát is építettek. - Édesapám sok mindennel foglalkozott élete során sok viszontagságon ment keresztül, és őneki volt az álma, hogy ha egyszer megteheti, akkor épített vagy épít egy kápolnát, mert olyan sokszor megsegítette a Jóisten, hogy ezzel szeretné megköszönni, hogy sok segítséget adott neki. - Az elgondolás sokak fejében megvan, de vannak, akik képesek arra is, hogy valósággá tegyék gondolataikat. Heves-Alatkán minden évben magasabbra teszik a lécet. A Casper lovastanya a nemesi Gosztonyi család egykori birtokára épült, itt már 200 évvel ezelőtt is lovak vágtáztak. - Az egész porta, az egy 11 hektáros terület. Ez a szép istállónk ez az 1800-as évek végén épült. A többi épület a TSZ-es korszakból származik, illetve a fedeles lovardát azt már mi építettük hozzá. - Ezen a helyen igenis fontos a származás, a vérvonal, a díjugrató lovak ugyanis nem teremnek minden bokorban, kell a jó pedigré. - Díjugrató lovakat tenyésztünk és azokkal foglalkozunk, versenyzünk. A születésüktől fogva oda kell figyelni az étkeztetésükre, a tartásukra, oda kell figyelni, hogy a karámban esetlegesen valami sérülés, bármi történt-e, tehát a versenypályán, hogy jó összhangba kerüljünk oda, az nagyon sok mindenen múlik. Érzi az irányítást, hogy mennyire van irányítva, hogy egy gyerek ül-e rajta, egy felnőtt, egy kezdő amatőr, vagy egy profibb, azt nagyon érzi. - Az összhang alapja a bizalom. A ló menekülő állat. Szereti és keresi a nyugalmat, a biztonságot, és nagyon is tisztában van azzal, hogy ki ül a hátán. Az egész vármegyének ékessége vala, földjének némely része trágyázás nélkül is termékeny, rétjei jók, piacozása Gyöngyösön, Egerben nem messze, legelője elég, keresetre jó módja, száraz malma helyben van. Az 1700-as évek végéről származó leírás Hevesről szól, arról a mezővárosról, amelynek határában mézédes a dinnye, és ahonnan a szólás ered, él, mint Marci Hevesen. - Ez a Marci egy fiatal legényke volt, aki éppen Heves felé tartott, és hát őt a földesúr fölvette a szekerére és azt mondta, hogy fiam, az lesz a te dolgod, hogy azt nézed, hogy mások hogyan dolgoznak, te leszel az én ispánom. - Marcinak nagyon is ínyére való volt a jól jövedelmező semmittevés, ám a pénzét elkártyázta. - Az urak akkor megfogadták, hogy addig etetik, itatják ezt a Marcit, amíg él. Marci egy alkalommal úgy belakott a nagyon finom hevesi mézédes dinnyével, hogy szegénykém gutaütést kapott. Így ment el a mi Marcink. - A dinnye és Marci mellett hevesi jellegzetesség a tucatnyi kiskastély és kúriaépület. Itt van például az 1700-as évek végén épült Radics kúria, amely a több mint hat évtizedes hevesi népművészeti és háziipari szövetkezet munkáit mutatja be, vagy például a Halászkúria, ahol a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar szobrászművész, kő Pál szobrai leltek otthonra. - Nagyon jó aurája van ennek az épületnek, ezt még Kő Pál mesterrel együtt jártuk be a várost, és erre esett a választás, hogy esetleg lehetne itt egy Kő Pál állandó kiállítás, és valóban az épület nagyon szép, egy eklektikus szecessziós épületről van szó, amit Halász Vilmos 1930-ban építtetett, és aztán utána hányattatott sorsa volt, de most fel lett újítva, úgyhogy pompásan néz ki és beköltözött a Kő Pál állandó kiállítás ide. Azért választottuk ezt az épületet, mert itt egy gyönyörű környezetben nagyon szépen meg tudjuk mutatni életművének nagy részét, ami a nem köztéri szobrászathoz tartozik. - A hevesi római katolikus plébániatemplom ősi, Árpád-kori fundamentumra épült. Habár a több mint ezer év alatt a falak javarészt átépültek, kicserélődtek, a hely szelleme mégis azt sugallja, hogy ez a föld sok mindenről tud mesélni, egészen Szent István idejéig hatolnak a gyökerek. - Kellett ugye tíz falunként templomot építeni. A másik dolog, hogy a helynek a heves elnevezése, meg minden, az nagy valószínűséggel Szent István korabeli lehet már, tehát a közigazgatási életben is, Heves ilyen szempontból központi helyet kapott. A szentély fala az gótikus jellegű, tehát az a 15. századból való. A településnek, meg a templomnak a sorsát is alapvetően meghatározta az, hogy a törökök itt tartózkodtak, a kivonuláskor pedig az 1600-as éveknek a végén, akkor kérem szépen, felégettek mindent. - Még a vármegye is Hevesről kapta a nevét. Ha azt mondjuk, hogy Hevesben, akkor a megyére gondolunk, ha pedig, hogy Hevesen, akkor a településre, csak hogy meg lehessen különböztetni, hogy éppen a megyéről vagy a városról van-e szó. Történt egyszer, pontosan 1966. szeptember 29-én, hogy Hevesben, Hevesen, egy templom körüli építkezés során a csákány egy nagy fémdarabba ütközött. Megtalálták az 1465-ben öntött, majd a törökök elől elrejtett és elfeledett templomharangot. - A török idő az itt is majdnem 150 esztendőt jelentett azért, nem igazán maradt meg az emlékezetben. Tehát ez egy tiszta, véletlenszerű dolog volt, hogy itt a régi épületeket lebontva az alap ásása közben rátaláltak. Ezt helyben önthették, mert ekkora harangot nem igazán tudtak akkor horcolászni. - Heves jelképe a harang, a helytörténeti gyűjtemény egyik nevezetessége. A heves múltját bemutató kiállítás nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint a megjelenésében is nemesi kúriára emlékeztető régi községháza épületébe. Heves peremén a nagy kékben a levegő uraként körözni csuda jó móka lehet, a határ végtelen, vagy legalábbis majdnem az a kíváncsi sasszem rálát a fekete tollas vetésre, a friss hajtást dézsmáló őzre, a délig is lustálkodó egerésző ölyvre, sőt még a nyakát nyújtogató hevesi templom is belecsúszik a horizontba. Amíg a sas testalkatának köszönheti fantasztikus röpképességét, addig az iparművésznek a képzelete szárnyal. Ott van például a fazekas, aki agyagból csinál mindenfélét. A matéria plasztikus, a mozdulatok begyakoroltak. Lassú Imre kémia-matematika tanárként találkozott először a sárral, aztán bele is ragadt. - Gyerekkoromban, mikor fent voltam a nagyapáméknak a padlásán, és ott láttam olyan dolgokat, amik teljesen ledöbbentettek engem, ilyen nagy tót fazekak, meg edények, és az volt nekem az érdekes, hogy szinte a múlt világába mentem volna bele ott a padon. Lehet, hogy az én edényeimnek majd valamikor a töredéke előkerül a föld alól, törvényszakon. Valakinek eszébe jut, hogy hát ez itt fazekas lakott vagy valami ilyesmi. - A kerámiában az a jó, hogy egy maroknyi földből készül valami kis csoda. Varázslatról itt nincs szó, mert az átalakulás minden fázisa nyomon követhető, a fazekas mégis mintha megigézte volna az agyagot. - Emlékszem rá, mikor fent voltam Budán a Mesterségek ünnepén, és ott bemutatóztam. Megengedtem, hogy a kisgyerek is odaüljön, mikor leszállt, az anyja mondja, hogy hú, de koszos lett a kezed. Mondom neki, hogy akkor én koszból csinálom ezeket az edényeket. Néhány utcával és házzal arrébb a fa és a pác szagának elegye adja meg az alaphangulatot. Az eredetileg esztergályos Nyitra Imre kezében a véső és a kalapács otthonosan érzi magát, az alkotó akaratának engedelmeskedve összehangolt munkát végeznek. Ha nem így lenne, akkor azt az ujjak és a motívum bánná. - Kis finom részleteknél egy késszúrással elronthatol bármit, hogyha úgy faragol. - Amíg egy fakorlátba nehéz belelehelni a lelket, addig egy kisplasztikába, egy domborműbe a fantázia és az ügyes kéz örök életet visz. - A fafaragásról indult a bútorasztalosság. Nagyon szeretem a fát, végül is a fának lelke van és színe van. Minden fa más illatú, más erezetű, kedvencem a dió, cseresznye. A dió, a fiú, a cseresznye, a lányfa. - Már csak az a kérdés, hogy milyen érzés egy lelket kívánó alkotás után készíteni egy rideg asztallábat. - Időnek kell eltelni megint, hogy visszamenjek oda, mert akkor megfogadom a fejemben, hogy na, akkor nem csinálok csak ilyet. Na jó, de valamiből meg kellett élni. Szóval itt is vannak olyanok a falon, amiket csináltam, és akkor napközben csak ránézni nagyon jó a lelkemnek. - Nyitra Imre műhelyében a szülőföldjére visszaköltözött szobrászművész, Kő Pál is gyakori vendég volt. Egy-két baráti szóra járt ide, és nem azért, hogy beleszóljon, hogy ki miként farag. A hevesi Halászkúria méltó helye a jellegzetes alkotásoknak, érdekes, hogy a Kő és a Pál is felvett név, a soknevű művészt Pataki Leventének és Maczky Lajosnak is hívták. A Kő Pál nevet a szobrász saját maga választotta. - A hevesiek ráadásul ventinek hívják, mert a Levente, sőt van, amikor azt mondják, hogy Bentikém, merthogy a Ventinek nincs értelme, hanem a Bentinek van értelme. Ő sokszor mondta nekünk, hogy amikor elakadt a munkájában, vagy amikor úgy érezte, hogy nincs ihlete, akkor nagyon korán már mindig visszajött a szülőföldjére. Tehát hogyha körbenézzük a kiállítást, akkor azt lehet érezni, hogy rengeteg minden a szülőföldje ihlette munkája van. Nagyon fontosak voltak neki ezek az alakok, akiket megjelenít. Mindig visszajárt, ha elakadt a munkájában a kályhához, ahol gyerekeskedett, ahol felnőtt. - A mester mindenféle anyaggal dolgozott, kővel, agyaggal, bronzzal, fával. A Kő Pál kiállítás ikonikus szobrok gyűjtőhelye, az alkotásokat még maga a mester válogatta össze úgy, hogy azok az egész pályafutását bemutassák. Heves megye névadó települése ragaszkodó típus. Nemcsak szereti, hanem kifejezetten tiszteli a hagyományokat, azokat az értékeket, amelyek, mint láthatatlan támasz állnak egy közösség egy kisváros mögött. A kisnemesi kúriák, a sakktörténeti gyűjtemény, a föld mélyéről előkerült templomharang, Kő Pál szobrászművész életműve, a hevesi sík, a mézédes dinnye, no és persze a nagyon jól élő Marci mind-mind kovásza és egyben tartósítója is a hevesies életérzésnek. Aztán persze ott van az ország egyetlen még ma is működő népművészeti és háziipari szövetkezete. Kereken 71 évvel ezelőtt alakult Tompa Béláné tanítónő kezdeményezésére, feladata pedig most is az, mint évtizedekkel ezelőtt a dél-palóc kézműves hagyományok megtartása, átmentése. A 100 éves gyorsvetélős dupla szövőgépen egy nyers színű szádafüggöny készül. - Merckfonalból készítem, és egyetlen díszítése az áttört fokazsúr. Ez teljes egészében hevesi, ezt egy hevesi népművészet mestere tervezte. - Vermes Lajosné 58 évvel ezelőtt ült le először szövőgép mögé. Még 15 éves sem volt, amikor a háziipari szövetkezetben megtanult szőni. - Szövésben most már nyugdíjasként dolgozok, kevesebbet, amennyit éppen tudok, vagy éppen bírok, de hál' Istennek még bírom, és így folytatom még ezt a szép szakmát. Országos hírnevünk van, és talán még a világban is, mert nagyon sok szőttest készítettünk, bolthálózatokat szolgáltunk ki, megrendelőket, vevőket, de ugyanakkor külföldre is dolgoztunk, Japánba, Hollandiába, Dániába, nagyon sok országba. - A II. világháború után Heves településen már kihalóban volt a szövés, a közeli Átány községből azonban sikerült újraindítani. - Ahol ugye még készítették odahaza a szőtteseket, megvoltak a szövőszékek, megvoltak a ládákban a szép textilek, amiket felkutatott a hevesi szövetkezet, így alakult ki tulajdonképpen a hevesi szőttes. - Az 1970-es években egy nagyméretű szövőcsarnokban három sorban 35 szövőgép dolgozott egyszerre két műszakban. Ma már jóval kevesebb a munka, és bizony nagyon sok minden megváltozott. - Ma már hiányzik az a bolthálózat, ahol a népművészeti tárgyakat együtt bemutathattuk, együtt megjelenhettek, és én mint vásárló odamehettem, és szakszerű ajánlásokkal megvásárolhattam a nekem megfelelő tárgyakat. Nehéz időszakot élünk. Borzasztó nehéz megtalálni a helyünket. Ismeretünk szerint mi vagyunk az országban az utolsó népművészeti szövetkezet, és ez olyan, mint egy nagy család, olyan volt, mint egy nagy család. - A Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotótermében most éppen csuhéfonást és szűrrátét-készítést láthatunk. A tagok azt is fontosnak tartják, hogy az általuk készített tárgyakat a vásárlók használják és alkalmazzák, hiszen elsősorban nem dísztárgyakat készítenek, ráadásul a dísz és a használati között sokszor ma már nincs éles határ. Pataki Miklósné épp egy búcsús tarisznya motívumait használja fel. - Búcsús tarisznyát már nem hordunk, de az a célunk, hogy a népművészeti tárgyakat átmentsük a mostani környezetünkbe, és én egy futót terveztem ebből, és kiszurkáltam a mintát és előrajzoltam. Nagyon szép dokumentációs tár van, ez a tiszta forrásunk, gyűjtött anyag, abból indulunk ki minden esetben, hogy még felismerhető legyen, visszavezethető legyen, hogy mit rajzoltunk, mit szőttünk, mit terveztünk. Ez mindenre vonatkozik. De már a mostani használatra kicsit mindig formálódunk, átveszünk, hozzáteszünk mindenki a saját ízlése és a kor ízlése szerint. - A szövetkezet több évtizedes múltjáról, illetve azokról a jeles személyekről, akik sokat tettek a magyar népművészet felvirágoztatásáért, egy kiállítást is berendeztek a Radics-kúriában.

Nomen est omen a hevesi síkon a Jóisten nem gyűrte meg a tájat, hanem inkább lapított rajta szelíd tenyerével, hogy a délibáb már kora tavasszal is próbálgathassa a szemfényvesztést.