Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek, helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infógrafikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A teljes leirat forrása a teletext. A műsorszolgáltatói információk forrása a teletext.

- Beszédes településneveink egyik legbeszédesebbike Százhalombatta. Száznál is több halom domborodott egykor a város mai területén, igaz, a nyelvészek szerint a "száz" a középkorban csak "sokat" jelentett. A halmok még manapság is átlagosan 3-5 méterre emelkednek ki a talajszintből, pedig lassan háromezer éve koptatja őket eső, szél és fagy - na meg az egyre intenzívebb mezőgazdaság. A halmokat nem a természet, hanem az ember hozta létre, méghozzá az itt letelepedett őskori, pontosabban vaskori emberek. Akkori írásos emlékek egyáltalán nem maradtak fenn, így nincs könnyű dolguk a kutatóknak, amikor próbálják meghatározni a halomsírokat építő népcsoportot. - Ennek a népcsoportnak a temetkezési szokása a hamvasztás volt, tehát nagy mennyiségű tölgyfa gerendával elégették az elhunytakat. A csontanyag, az embercsont anyag szétég, szétpattog egészen pici darabokra, úgyhogy az antropológusok nincsenek könnyű helyzetben, hogy ebből irányokat határozzanak meg, hogy milyen népcsoport élt a területen. Nem tudjuk. - Azt viszont tudjuk, hogy a hamvak mellé edényekben ételt és italt helyeztek, majd kővel és több méter vastag földdel takarták. Így jött létre a sok-sok halomsír, amiről Százhalombatta később a nevét kapta, már Anonymus gestájában is így szerepel. Némely halmok alatt fagerendás sírkamrát, sőt néhol folyosót is építettek, ezt fedték le kővel, földdel, majd körül is árkolták. Ezek valószínűleg a közösség vezetőinek sírhalmai lehettek. - Az itt élők emlékezete valamilyen szinten továbbadta az itt élő generációknak, hogy itt az ősök nyugszanak, ez temetkezési hely. Igazából azt látjuk, hogy a középkorig nem is települtek a halmok közé, tehát tiszteletben tartották a területet, úgymond itt az ősök szelleme lebeg a sírhalmok között és jobb nem ide jönni lakni. - Húsz éve kezdték el az egyik előkelőség sírjának aprólékos feltárását. Egy érdekes kortárs építészeti megoldással látogathatóvá is tették, így besétálhatunk a sír, és egy több évezrede letűnt kultúra mélyére. A százhalombattai múzeum első igazgatója, Poroszlai Ildikó volt az, akinek a fejében megszületett az ötlet, hogy a holtak között valahogy az élőket is megjelenítsék. Így ma a Régészeti Parkban nem csak a halomsírok között járhatunk-kelhetünk, de az őskori ember hiteles, régészeti leletek alapján rekonstruált házait, kovácsműhelyét, tárolóhelyét és kemencéit is megismerhetjük. A régészeti park a város múzeumának része. A belvárosban álló főépület bejárata fölött elsőre meglepő felirat olvasható: Matrica Múzeum. - Már jártunk úgy, hogy apuka bejött két gyerekkel, hogy hol vannak a matricák. Mondtuk, hogy sajnos itt nem matricák vannak, hanem a múzeum neve Matrica, a római kori településről. Hiszen itt Százhalombattán már a római korban is egy viszonylag jelentősebb római hadseregnek egy kisegítő tábora volt, és az akörüli település az úgynevezett Matrica volt. - Matrica polgári település a mellette fekvő kisegítő katonai táborral, a Duna mentén húzódó római határ-védővonal, a limes egyik fontos állomása volt. Neve egy itt megtalált áldozati kőről és a korabeli katonai térképekről is pontosan beazonosítható. De a múzeumban nem csak Matrica emlékeit láthatjuk: a kiállítás koncepciója az ember és alkotásai. - Minden egyes tárgy egy embernek a szellemi, művészi és egyéb kifejeződése lehet. Hiszen mégiscsak kézzel, de akár az ipari termékek is, az ízlés, az igény, vagy azt a kontextust vagy környezetet, amiben az adott emberek éltek, alkottak, tudatosan választották, tudatosan vették magukat körbe azokkal a tárgyakkal, amiket mi itt megpróbálunk bemutatni. - A kiállítás a tárgyakon keresztül vezet a múltba, abban a kontextusban és korszakban, ahogy az adott tárgyat az ember megalkotta vagy használta egykor. Ahogy sétálunk egyre beljebb a teremben, a mindenkori ember szűkebb és tágabb környezetének használati eszközei, díszei és rituális tárgyai között, úgy haladunk a múltból a jelen felé. A Százhalombatta óvárosában, vagy inkább ófalujában álló szerb templom gyökerei messzire nyúlnak le a múltba. Az első szerbek a XII. században érkeztek a környékre, aztán a Rigómezei csata után egyre többen kezdtek felfelé költözni a Duna mentén. A legnagyobb számban a XVII. század végén vándoroltak be, és főleg ott telepedtek le, ahol korábban is éltek már hit- és nemzettársaik: leginkább itt, a mai ófaluban, amit akkoriban még Százhalomnak hívtak. Az új jövevények első dolgaik között, igyekeztek házat emelni istenüknek. A most is látható, már a harmadik szerb templom: 1750-ben szentelték fel névadójának, Kisboldogasszonynak napján. Legjellegzetesebb eleme mint általában minden ortodox templomnak-, az ikonosztáz. - Ennek az ikonosztáznak itt kalandos története volt, mert nagy valószínűséggel a szerbek hozták magukkal szétszerelve. A keresztnek a korpusza elég aránytalanul nagy, a másik biztos adat, hogy ez az ikonosztáz nem ebbe a templomba készült, a két oldalsó részén található egy hézag, már nem fértek ki azok az ikonok. És ezek az ikonok itt találhatók, egy Szent Péter és Pál apostoloknak az ikonjai. - A barokk ikonosztáz alatt ráadásul egy XVI. század végéről származó tradicionális bizánci festményt találtak, ami a magyarországi szerb ortodox templomokban egyedül itt maradt így fenn. Feltűnő jellegzetessége még a szerb templomoknak, hogy a templomhajóban nem találunk padsorokat, csak támaszkodó székeket a falak mentén. A liturgia alatt ugyanis állni kell, vagy legalábbis illik, de az idősebb hívek, ha megfáradtak, ezekre a székekre támaszkodhatnak, vagy le is ülhetnek. - A százhalomi szerbek szépen gyarapodtak mind lélekszámban, mind anyagiakban. Az első világháborút követő szerb visszavándorlási hullám ellenére, a százhalombattai szerb gyülekezet ma is közel 100 fős és igen aktív a vallási életben is. Az egyházközség irányításában a fiatalok is részt vesznek, sátoros ünnepekkor mindig megtelik a templom és tartják a vallási, húsvéti, karácsonyi hagyományokat is. - Karácsony alkalmával ez egy szerb hagyomány, egyházi hagyomány, hogy karácsonyi tüzet gyújtanak. Ezt a tüzet a virrasztás tüzének hívjuk, mert a régi hagyományban az volt, hogy karácsony szenteste a házigazda elment az erdőbe, és három fejsze csapással kivágott egy keményfát, egy tölgyfát, és ezen főtt a karácsonyi ebéd, ami szigorúan böjtös volt, ami azt jelenti nálunk, hogy még hal sincs ebben az időszakban. - Ugyan 1903-ban Százhalom és Batta egyesült, de az '50-es évek végéig egy kis falu maradt, alig 2000 lakossal. Aztán megszületett a döntés, hogy itt épüljön fel az ország egyetlen olajfinomítója, és párhuzamosan egy jókora hőerőmű is. Az építéshez pedig munkáskéz is kellett, méghozzá tízezerszám! - Az ország minden pontjából érkeztek ide emberek és hát nyilván volt itt egy kis közösség, hiszen itt szerbek, horvátok, sokacok éltek. Érdekes dolog egy ilyen kisvárosban, ahol idejönnek más településekről, más kultúrával az emberek, hogy mégis valamilyen módon egyfajta közösséget kell alkotni. - A közösség gyorsan kovácsolódott, ahogy az ipari üzemek háttérbázisaként a város is egyre nőtt. Újabb és újabb panelházakat húztak fel, a könnyen megkapható kétszoba-összkomfort napfényes ígérete messzi tájakról is vonzotta ide az embereket. Így épült itt fel szinte a semmiből, egy komfortos kisváros! - Ez a hely, ahol most vagyunk, ez valamikor egy kukoricaföld volt, és hát amikor elindult itt a város fejlődése, akkor nagyon fontos szempont volt, hogy az ide érkező embereknek építeni kell lakásokat. És tulajdonképpen akkor épült itt ez a lakótelep és fejlődött, és nem is akármilyen módon, hiszen az utcákat úgy helyezték el és az iskolákat, óvodákat, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni az emberek. - Nem csak széles, biztonságos sétányok, de sok-sok park és zöld közterület, virágágyás is került a panelházak közé, amik ma is meghatározzák a városképet. Százhalombatta 2010-ben a "Magyarország legvirágosabb városa" cím büszke birtokosa lett. - Az 1960-as, '70-es években kiemelt figyelmet kapott a Barátság kettő kőolajvezeték végén lógó Százhalombatta, az úgynevezett "szocialista ifjúváros". Az akkori szovjet minta alapján nem csak munkát, de szórakozást is kellett nyújtani a sok-sok frissen beköltözött "bőröndösnek". Míg a kenyeret az olajfinomító és az erőmű, addig a cirkuszt a város új kulturális létesítményei szolgáltatták. ami bőven a rendszerváltás után vehette csak fel az addig tiltott, Szép új könyvtár épült a város főterének sarkán, de legalábbis B-listára tett Hamvas Béla nevét. Hamvas Béla író, esztéta, filozófus volt, akit sokan korunk egyik legnagyobb magyar gondolkodójának tartanak. A Százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárhoz fűződik a Magyar Népmese Napja is, innen indult a kezdeményezés Benedek Elek születésnapjának évenkénti megünneplésére. - Hát halljátok meg, hogy mi történt, két napos csirke kapta magát, odaszaladt az útnak a közepére, és oda akkora tojást tojt, hogy teljesen leállította a forgalmat. A könyvtár igazgatója maga is mesemondó, nem csoda, hogy gyakran tartanak itt mesedélutánokat, mesélős rendezvényeket, nem csak gyerekeknek. - Bármily furcsa, könyvtárban nem könyvből olvassuk a mesét, hanem fejből mesélünk. Ez azért nagyon fontos, mert a mese hallgatása az gyakorlatilag az egészen pici gyereket is ráirányítja arra, hogy hogyan kell egy irodalmi művet befogadni. Nem egyoldalúan történik. A mese nyitott, a mese az az élő szónak a művészete és a mese hallgatása közben a mesébe nemhogy csak lehet, hanem kell is beleszólni. A mesemondó kicsit piszkálgatja a közönségét. - A szocializmus építésén dolgozók szórakozási igényét nem elégítette ki maradéktalanul a könyvtár. Így, alig pár lépcsőfokkal a főtér alatt megépült a legalább egy kategóriával könnyedebb kikapcsolódást nyújtó egység is. - A házunk az együtt épült a várossal, tulajdonképpen ennek az ipari környezetnek és az ipari környezet által idevonzott munkaerőnek ez volt az első szórakozóhelye. Az az igazi, vascölöpökön álló, töltelék tégla falakkal, kiálló peremmel egy tégla formájú épület. De akkor minden épület így nézett ki a városban, így nézett ki az ABC, így nézett ki a Százhalom étterem-eszpresszó, ez volt a neve. - Az épületben akkoriban étterem, fagyizó, gyerekmenza működött, hétvégén élőzene várta az öltönyös vendégeket, később diszkókban buliztak itt a város lakói. Azóta sokat változott a világ, és a hely is. Ma sokkal inkább egy birminghami pub hangulatát idézi az egészségesen eklektikus bútorzat. A kortörténeti metszetet nyújtó számtalan apróság, családi emlék spontán módon gyűlik, a város lakói szinte hétről-hétre hoznak be otthonról egy-egy újabb relikviát. Ahol ideje van a mulatságnak, ott még ideje lehet az imádságnak is. No, hát éppen templom nem épült a nagy szocialista fejlesztésben egy sem! Két évtizeddel ezelőttig, amikor egy egészen szimbolikus, Makovecz Imre-tervezte templom került a város főterére. - Sokan csodálkoztak is, hiszen Május 1. tér volt ez régebben, mondták is, hogy itt templom nem fog megépülni soha. Hát csodák csodájára ez így is történt, hogy megépült a templom és a városnak egy meghatározó, karakterisztikus emblémájává vált ez az organikus építészetnek egyfajta gyöngyszeme, és egy centrális közösségi tér is egyben a templom és a hozzá kapcsolódó közösségi helységek. - Makovecz Imre látomásos építészetének legtöbb eleme megjelenik a százhalombattai templomban is. A központi kupola és az abból lefutó kisebb ívek a halomsírokat szimbolizálják, de az égbe törő toronnyal azt üzeni a mester, hogy az élet és Krisztus jelenléte mégiscsak győzedelmeskedett a halál fölött. A főtér sarkán, épp a könyvtár szomszédságában álló épületen jókora, büszke felirat hirdeti: Táncház. A Forrás Néptáncegyüttes 35 éve alakult az érdi Vörösmarty Gimnáziumban, bizony már az indulásakor is igen komoly létszámmal. A lelkes csapat a környék, a Mezőföld néphagyományait igyekszik továbbörökíteni. A hazai amatőr néptáncmozgalomban szinte egyedülálló módon, tíz évvel ezelőtt kaptak saját épületet. Itt, a Táncházban a három nagy, egybenyitható próbaterem mellett elfér a jelmeztár, varroda, öltözők és egyéb helyiségek is. Az egészen kicsiktől az egészen nagyokig több korosztály pördül meg itt. - Hozzánk általában 6 éves korukban jönnek be a gyerekek és 30 éves koruk környékén, amikor már tényleg karriert építenek, akkor mennek ki. Miközben az óvodában 6 éves korig, az alsó tagozatban 10 éves korig, a fölsőben is egy bizonyos életkori szakaszban látják őket. Én látom a bejövő 5 évest és látom, amikor 30 éves korában kiengedjük az együttes kötelékéből. Tehát majdnem hogy egész életében látom, a kisgyermek korától a felnőtté válásáig. És így gyakorlatilag ez egy hosszabb nevelési folyamat, és egészen más értékek alapján lehet őket nevelni. - Az együttes szervezi minden évben a Summerfestet, azt a nemzetközi folklór fesztivált, ahova általában 25 országból érkezik közel ezer táncos, szerte a világból. Európában ez az egyik legnagyobb ilyen fesztivál. - Mi egy kis közösség vagyunk itt Százhalombattán, gyakorlatilag majdnem mindenki mindenkit ismer. Amikor nyáron a főtéren felépül a kettő-kettő és félezer személyes szabadtéri színpad és megérkezik közel 1000 külföldi táncos huszonvalahány országból, és felvonulnak, azt mindenki látja. És a Forrás Táncegyüttes ebben a percben nem csak Forrás Táncegyüttes lesz, hanem abban a gálaműsorban, ahol fellép mind a 24 ország, a Forrás Táncegyüttes az Magyarország. - Amikor nem népzenére ritmusosan toppanó lábaktól hangos a Szent István tér, a templommal szemben álló Művelődési Központ igyekszik folyamatosan adagolni a nyáron bedunsztolt pezsgést. A Művelődési Központ ma leginkább befogadó színházára büszke, ahova sok népszerű fővárosi és vidéki színdarab jut el, na és a visszatérő nézőközönség Dél-Budától Pécsig. De sok nyugdíjas klub, szakkör, alkotókör is működik itt. Ezek egyikét, ami a képzőművészetekre koncentrál, a város ismert figurája, László Bandy vezeti. Hitvallása, hogy nem színeket, vonalakat és formákat kell tanítani, hanem világlátást, a többi majd jön magától. - Van egy olyan világlátásunk, amibe beleszületünk, amit megtanulunk, amit tényleg megörököltünk, és akkor tulajdonképpen azt kell tanítani, hogy ez legyen a saját látásuk. Volt ez a jubileumi kiállításunk, ahol 42 kiállító volt, akik a tanítványaim voltak az elmúlt 35 évben, és nem volt egy sem, hogy na ezen látszik, hogy ez egy Bandy tanítvány. Nem a vonalaimat, nem a stílusomat vették át. - Ugyan Bandy fő műfajának ma már a tanítást tartja, de műterméből azért előkerülnek újabb és újabb munkák. Stílusát nehéz lenne behatárolni: grafikákat készít, amiket térben helyez el. Papírból kivágott és összehajtogatott, finom mintával áttört dobozokon jelennek meg rajzai, ahol a három dimenzió mellett negyedikként szerephez jut az idő is. Hiszen ahogy elmozdulunk a látószögünkből, úgy tárul fel az alkotás egy-egy újabb részlete, rétege. Dobozgrafika, így nevezték el Bandy barátai, aztán a név ráégett. - Volt egy istenben megboldogult művészeti író, aki azt mondta, hogy hát persze, hogy a Bandy dobozgrafikákat csinál, mert ez egy dobozváros. Amikor idejöttem, akkor itt alig volt művészeti, képzőművészeti élet. Ugye én is még amatőr voltam javában, nem volt papírom róla, hogy művész vagyok. Hát, hogy mondjam, nagyképűség nélkül is mondhatom, itt hogy elindult egy képzőművészeti élet, azt én indítottam. - Bandy mégsem erre, hanem tanítványaira a legbüszkébb. Akad köztük olyan, akit óvodás korától tanított, aztán éppen neki adta át a katedrát a művészeti iskolában. Itt Százhalombattán, ahol minden a város kezdeteivel együtt kezdődött.

- Beszédes településneveink egyik legbeszédesebbike Százhalombatta. Száznál is több halom domborodott egykor a város mai területén, igaz, a nyelvészek szerint a "száz" a középkorban csak "sokat" jelentett. A halmok még manapság is átlagosan 3-5 méterre emelkednek ki a talajszintből, pedig lassan háromezer éve koptatja őket eső, szél és fagy - na meg az egyre intenzívebb mezőgazdaság. A halmokat nem a természet, hanem az ember hozta létre, méghozzá az itt letelepedett őskori, pontosabban vaskori emberek. Akkori írásos emlékek egyáltalán nem maradtak fenn, így nincs könnyű dolguk a kutatóknak, amikor próbálják meghatározni a halomsírokat építő népcsoportot.