Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek, helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infógrafikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk és a teljes leirat forrása a teletext.

Hamvas Béla úgy gondolta, a borivásnak ugyanaz a törvénye, mint a szerelemnek. Bárhol, bármikor, bárhogyan. Nos, Szekszárdon ennek a filozófiának nem sok minden állja útját. A város története az eredettől fogva összefonódik a szőlőműveléssel és a borkészítéssel. Egy 19. századi belvárosi építkezés során találtak rá arra a római kori, vélhetően ókeresztény szarkofágra, aminek márványba faragott motívumai között már ott a bortartóedény, az abból kinövő szőlőindák és fürtök. Úgy vélik a kutatók, hogy a Szekszárd környéki dombokon egészen a középkorig fehér szőlőket termesztettek, aztán a törökökkel, pontosabban a velük érkező vegyes balkáni népességgel érkezett ide a mediterrán kék szőlőfajta, a kadarka, ami bizony a hódoltság idején is virágzott. - A korabeli defterek alapján, illetve a Gemencnél található régi borrévnek a török kori gazdasági feljegyzései, kimutatásai alapján tudjuk, hogy az egyik legnagyobb bevételi forrása az itt lévő Szandzsák központú törököknek a borkereskedelemből származott. Ráadásul a paraszti adózásban, tehát mind a must tized mind a bortized is nagyon nagy számú bevételt hozott a törököknek. - A törökök ugyan nem ittak alkoholt, csak ha Allah szeme nem látta, de az itteni katonaságukat főleg rácok és bosnyákok alkották, akik már korábban is ismerték a kadarka alapú borkészítés technológiáját, a zárt erjesztést. Ekkoriban Európa-szerte kereskedtek a szekszárdi borokkal. A mai napig ez az eredet határozza meg a dombság szőlő művelését. A 19. századra a bortermelés több mint 80 százalékát már a kadarka tette ki. Ezen a török hódoltság után beköltöző népesség sem változtatott, csak hozzátett. - A németek betelepedésével a 18-19. században elkezdődik a szőlészeti és a borászati technológiának a fejlődése, tehát ugyanúgy megmaradt ez a zárt rendszerű borászati erjesztés. A svábok a német precizitást tették hozzá. Tehát egyrészt megindul a 19. század végére megindul a bornak az átfejtése, az állandó tisztítása. Megindul a bogyózás, tehát rájönnek arra, hogy le kell szedni a bogyókat a szárról, és csak a szőlőszemeket kell megerjeszteni. - Megjelentek a vasprések, a hordók, a pincék, később a permetezés, a trágyázás, és elterjedt az évi többszöri kapálás. Mindezzel együtt pedig a mai értelemben vett minőségi borok kereskedelme. Akkoriban került ide francia hatásra a kékfrankos, és később komoly vetélytársa lett a kadarkának. Szekszárdról még a holland királyi udvarba is szállítottak bort, Liszt Ferenc pedig, aki háromszor is járt a városban, a pápának is küldött belőle pár palackkal. - Őseim már 1600-as évektől kezdve levéltári adatok szerint Szekszárdon voltak, és mindenki szőlőborral foglalkozott. Dédapám is már nagy borász volt, ő már akkor válogatott, szüretelt csináltatott, kétszer-háromszor végigjáratta a szőlőt, ami nem nagyon tetszett a családnak, meg a szüreteseknek, de viszont így tudott nagyon jó bort készíteni, és jöttek a kereskedők, megkóstolták, lepecsételték a hordót, és addig, amíg el nem vitték, ahhoz nem lehetett hozzányúlni. - Az 1950-es évektől a több száz éve uralkodó kadarka kezdett kikopni a szekszárdi dűlőkből. Az elmúlt egy-két évtizedben aztán a szorgos szekszárdi gazdák elkezdték megfordítani a folyamatot, és munkájuk be is érett. Ma már újra a kadarka a szekszárdi borvidék emblémája, sőt akad borász, aki visszanyúl a fajta ősi gyökereihez is. - Van egy olyan kadarka borom és fajtám, ami Mészi-Kadarka, egy tőkéről szaporítottuk el. Nagyapám úgy kapta ezt a szőlőt az ő nagyapjától, és egy rézsű szélén megmaradt, és úgy is van leírva, hogy középkorból itt maradt egy tőke, ezt tovább szaporítottuk, úgyhogy most már van öt hektár. Amikor megkóstoltuk a borát megittuk, akkor azt mondtuk, kétezer éve keresik a Szent Grált, nem találják, mi ebben az egy tőkében megtaláltuk. - Mészáros Pál egyik 2019-es évjáratú kadarkabora nem csak a szekszárdi, majd az országos borversenyen lett aranyérmes, de még az Országház borának is megválasztották. Tudták. Úgy tartják, errefelé nem is szekszárdi, akinek a családjában nincs legalább néhány öl szőlő. A város környékén valóban rengeteg apró szőlő birtok sorakozik, ennek kedvez a környék domborzata is. A szekszárdi dombságot sűrűn szabdalják a völgyek és keskeny szurdikok, a völgyek oldalaira kúszik fel ez a sok-sok dűlő. A legnagyobb ültetvények sem nagyobbak 20-30 hektárnál. A terep itt nem tette lehetővé a nagyüzemi művelésre alkalmas 100-200 hektáros táblák kialakítását, és talán a hagyomány sem. A XVIII. század közepén betelepített sváb családok mindegyike művelt szőlőt, ahogyan leszármazottaik is, generációkon át mind a mai napig. - Mi úgy tudjuk, hogy 1758 az első írott emlékünk, egy Michael Heimann elvett egy Elisabeth Marcust, tehát mi nem a Vereckei-hágó felől érkeztünk ide. Négy generáció négyszer kezdte újra az egészet. Azt jelenti, hogy a dédapám megvakult Boberdónál, majd 29-33 között házat kezd építeni, és belebukik, elveszít mindenét. Nagyapám újra kezd építkezni, de ő '48-ban jön haza a szovjet hadifogságból, apám bekerül a TSZ mozgalomba, úgyhogy '90-ben, amikor nekem volt lehetőségem, akkor gyakorlatilag elkezdtük ezt a fél hektárt építeni. - Hittek a hozzáadott értékben, így a korábbi TSZ időkhöz képest nem csak a szőlőt adták le egy kis mellékes bevételért cserébe, hanem elkezdtek újra jó szekszárdi bort készíteni. Kóstolgatták, próbálgatták azt a sokféle ízt, amit a különböző fekvésű dűlők adtak, hiszen máshogy terem ugyanaz a szőlőfajta, akár már a szomszédos völgyben is, talán éppen ez teszi egyedivé az itteni borokat. - A diófási Lajos bácsi, aki egy szekszárd környéki harci származású sváb ember. Ő volt a térségnek a szőlészeti, borászati kutató igazgatója, és itt az egész Dél-Dunántúli térségnek egy meghatározó alakja. És egyszer kérdeztem, hogy Lajos bácsi, miben különbözik a Szekszárd mondjuk a Villánytól. Azt mondja, hogy a szekszárdi borban előbb van benn a nóta. Na most ez ilyen nagyon népiesen hangzik, de a jelentése igazából az én olvasatomban az, hogy a szekszárdi borban egy kedvesség, egy ilyen odafigyelés, egy kis sárm található, ami jobb ivásúvá, kedvesebbé, szerethetőbbé teszi. - Borászat, vendéglátás és gasztronómia a nagy hármas manapság kéz a kézben kell járjon minden magára valamit is adó borászatnál. De itt a kultúra kezét is szorosan fogják. A borkóstoló bisztróban évente több kortárs képzőművészeti kiállítást rendeznek, nyaranta kertmozit, jazz koncerteket és gourmet vacsorákat szerveznek a szőlőhegy tetején. Kicsit lejjebb a völgyben egy jóval kisebb, de ugyanúgy családi és ugyanúgy német gyökereken felnőtt borászatot találunk. Németh János, vagy ahogy Szekszárdon mindenki ismeri, a Janó is beleszületett a borászatba. Már gyerekkorának is szerves része volt a szőlő, a présház, a hordók. Az édesapámnak a nagymamájáé volt ez a présház, Thamm Erzsébetnek hívták, és akkor erre kezdtünk el bővíteni, meg fejleszteni. Hát idestova most már huszonvalahány éve fejlesztgetem önállóan, édesapám halála óta, de még azért egy huszonpár év fejlesztés még van előttünk még a tervekben, úgyhogy nem gondoltunk nagyot álmodni, de tényleg ezt a kis családi birtokot szeretnénk inkább még egy kicsit szebbé tenni, meg a minőség felé eltolni a borokat. - Janó gyerekkorában még nem napszámosokkal szedték a szőlőt, hanem gyönyörű családi szüreteket tartottak, igazi ünnepeket, amiken a család apraja-nagyja részt vett. A gyerek közben felnőtt, és az évek folyása közben megtanulta, hogy a borásznak évről-évre csak egy esélye van, így napról-napra alázatosan odafigyelve kell elvégezni a munkát. - A szőlészeti munkák adják a bornak a legnagyobb hányadát, meg az évjárat. A döntő hányada az a szőlőben eldől, hogy ebből most milyen bor fog születni, aztán jön nyilván a terroir, meg a termőhely, a fekvések, a különböző dűlőkből szüretelt alapanyagaink. Tehát, hogyha van egy tökéletes alapanyagom, akkor a nagy odafigyelés mellett ebből nagy eséllyel jó bor fog születni. - Igaz, első bor sikereit világfajtákkal aratta, de ma már Németh Janó is inkább a tradicionálisnak mondható helyi szőlők felé fordul. A kadarka a kékfrankos, na és a főleg ezekből házasított szekszárdi bikavér érdekli leginkább, és ahogy a legtöbb itteni borász, ő is ezekben látja a borvidék jövőjét. Ivánvölgy. Az elmúlt években egyre szebben cseng a név. Gyönyörű a kilátás Szekszárd felé, aminek szélső házsorai a völgy lábát harapdálják, így a borturista szinte a városból indulva gyalogszerrel végigkóstolhatja, vagy legalábbis végigjárhatja az itteni borászatokat. Az Iván-völgy egyik fiatal gazdája nem hozza a tipikus helyi mintát, ő első generációs borász, és még csak sváb gyökerei sincsenek, bukovinai székely családja a második világháború után került Erdélyből Szekszárdra. - Alaphelyzetben Erdélyben nem termesztenek szőlőt, illetve azon a részen, ahol pontosan a nagyszüleim éltek, ott egyáltalán nem volt hagyománya a szőlő és bortermesztésnek. Én éreztem hozzá kedvet, hogy a hobbi borból úgymond palackos bor legyen. Ezt a csodát vártam volna, ami minden könyvben, regényben leírásként szerepel, hogy a bor egy szép fejlődési szakaszon megy keresztül, majd utána egy idővel csodálatos itallá tud válni. - A csodavárás persze nem telt tétlenül. Sebestyén Csaba egyre többet olvasott és tanult, míg rájött, hogy a bor csodája mögött bizony komoly tudás áll. Felhagyta korábbi foglalkozását és mindennapjait ma már a szőlő és annak leve, na meg a természettel való barátkozás teszi ki. - Azt szoktam mondani, hogy a természet, ha jóindulatú és szerencsés az ember, akkor mindent megad ahhoz, hogy tökéletes bort készítsen. Ezzel együtt élünk, hiszen gyakorlatilag az ember hozzászokik egész évben ehhez a nyomáshoz azáltal, hogy mondjuk várjuk azt, hogy essen az eső, ne essen az eső, süssön a nap, ne süssön annyira a nap, tehát hogy hozzáedződünk idővel. - Aki pedig a természet szeszélyeit figyelve, értőn kóstolgatja a bort, előbb-utóbb kiismeri, mennyit is számít az ízben egy-egy dűlő kitettsége, a talaj változatossága, sajátos mikroklímája. Még egy kisebb területen belül is más termést ad itt dűlő és dűlő. Csaba ezt a változatosságot a palackjaiban is igyekszik megjeleníteni, így egyre inkább dűlőszelektált borokkal jelentkezik. Kedvence a beszédes nevű görög szó dűlő. - Közel esik ide Grábóc, ahol a legnagyobb közép-európai görögkeleti rendház van, szerzetesrendház. A fáma úgy tartja, hogy az ott élő szerzeteseknek volt Görögszóban birtokuk, és amikor kimentek szőlőt művelni, akkor a parasztemberek hallották, ahogy munka közben imádkozgatnak, és nyilván görögül imádkoztak, és innen maradt rajta, hogy görög szó. - Beszélhetnénk tanninokról, savakról, alkoholszintről és gyümölcsösségről, de egyszerűbben fogalmazva úgy mondják a szakértők, hogy a magyar vörösboros vidékek közül talán Szekszárdon kerül a legtöbb elegancia a borokba. Elegáns borokhoz pedig elegáns ételeket lehet párosítani. Sebestyén Csaba boraihoz is főznek a Szekszárd melletti kis falu, Szálka egyik éttermében, aminek már a régión túl is híre ment. A tulajdonos séf Franciaországban tanulta ki a szakácsmesterséget, majd egy évtizedig ott is dolgozott, ugyan nem a környék szülötte, de amikor visszatért Magyarországra, ide fújta a szél és a szerelem. - A magyar alapanyagokat egy kicsit ötvözzük a francia konyhatechnológiával, egy kis letisztultságot, lekerekítést és kis finomságot viszünk ebbe ezáltal bele. Egy egyszerű kis családi étterem vagyunk, ahol próbálunk egy jó ár-érték arányú helynek megmaradni, egy laza, kötetlen stílusban, de mégis egy minőséget abszolválva. - A környék alapanyagai közül talán a vadhús a jellegzetes, amihez igazán szépen párosulnak a környék borai. Vaddisznóhoz például a könnyebb kadarka és kékfrankos, míg a szarvashoz, őszhöz inkább a testesebb vörösek illenek. - Két szempont alapján választom össze a borokat az itallapunkhoz. Az egyik legfontosabb szempont az, hogy a bornak milyen minősége van, adott fajtákat végigkóstolunk, és az, hogy a borásszal milyen a kapcsolatom. Nekünk nagyon fontos az, hogy akik alapanyagot szállítanak be, vagy bármilyen italt, borokat, hogy azokkal a személyes kapcsolatunk is meglegyen. És maga a vendéglátásunk is ugye egy kicsit személyesebb. Ugye én körülbelül majdnem egy picit több időt töltök kint a vendégtérben, mint magában a konyhában. - Az étterem nevében is megjelenik, hogy Norbert, Réka és Sára, azaz a séf, a felesége és a kislányuk együtt képviselik a helyet. Az épület a jellegzetes Tolna megyei parasztházak szép példája, zsalugáteres ablakai, míves ajtói mögött, vendégszobákat alakítottak ki, a keresztépületben pedig, ahol egykor az istálló volt, már nem jószágokat etetnek, hanem embereket. A hagyományos pincesorok, présház utcák nagy részét sajnos a II. világháború utáni években elbontották Szekszárdon. A borvidék legjobbnak tartott termőterületeit ma nem szőlő borítja, hanem panelházak. Aztán a rendszerváltozás után, amikor újabb és újabb borászatok kezdték meg munkájukat, eljött a pinceépítészet újabb korszaka is. Az akkoriban szárnyát bontogató Heimann borászatban szerették volna helyreállítani az eredeti családi pincét. Igen ám, de a járatok csomópontjainál abban két téglakupolát is építettek egykor, ami meghaladta egy átlagos pinceépítő mester képességeit. Szerencsére a borász kőműves fivére nem ijedt meg a feladattól, sőt, kihívásként élte meg. - Régi pincéket látogatott édesapám, akkor én még nagyon gyerekcipőben voltam, meg egy 1800-as évekbeli könyvből próbált tanulni, olvasott nagyon sokat utána. Hát a Heimann Zoltánnál megpróbálta először, hogy mégis hogy lehetne ezt megvalósítani. Utána ő készült vissza Németországba, de a többi borász meglátta, hogy épült egy kupola, és hát ez szép. - A kupola évezredes építési forma, de 150-200 éve már nem igazán alkalmazták az országban. Még több tanulmányozást és technológiai utánajárást követően aztán elkezdtek sorra épülni itt Szekszárdon a kupolás pincék, földalatti kóstolótermek. Közben az építőmester, Heimann Ferenc és vele együtt dolgozó fia Csaba egyre újabb ívekkel, csomópontokkal, párkány és pillérkialakításokkal kísérletezett. Azon, hogyan is tudnának játékot és változatosságot vinni az egyébként nagyon egyszerű esztétikájú kupolaszerkezetbe. - A sima dongaboltozat, mert ugyebár abból egy zsalu, a kőműves beleáll az ívbe és fölrakja a léchez. A kupola az egy teljesen szabadkezű boltozási forma. Gyűrűs rakási módban van rakva. Ez azt jelenti, hogy sorról sorra haladunk. Minden sor egyre rövidebb, ékszerűen érintkeznek a téglák, be van fejezve sor, az önmagát zárja. - A kupola rakása során egy-két centi eltérést sem enged a statika, de az esztétika sem. Heimannéknak ez nem okoz gondot, nem csak Szekszárdon, de a Balaton-felvidéktől Villányig, Erdélytől Ausztriáig építettek már hasonló stílusú pincéket. Egy jóval egyszerűbb patinás dongaboltozat alatt kapott helyet az a bormúzeum, aminek anyagát egy szekszárdi gyűjtő hozta össze. Hefner Gábor lelkes lokálpatriótaként nem csak saját maga válogatta a kiállítás tárgyait környékbeli öreg pincékből, régi borászemberek hagyatékából, de nagy részüket még saját kezűleg is restaurálta. Láthatunk itt a XV. század környékén elterjedt, metszéshez használt kacorkéseket, későbbi metszőollókat, permetezőket, darálókat és különböző korú és szerkezetű szőlőpréseket is. - Gyakorlatilag a Balaton-felvidéken terjedtek el a bálványos prések, ez egy nagyon-nagyon egyszerű, egykarú emelőként vagy egykarú présként működő, túlméretezett, lassú, kevésbé funkcionális, ámbár a mérete miatt dekoratív eszköz volt, felénk nem voltak ilyenek, felénk a több darabra szétszedhető sváb típusú prések terjedtek el, ez egy funkcionális, gyors, hatékony, könnyen tisztítható eszköz volt, és gyakorlatilag ezek alakultak át az általunk is ismert kosaras préssé, amit ma is használnak még többen kistermelők, öreg bácsikák. - A kiállítás tárgyait nézegetve az is szépen kirajzolódik, hogy a fejlődés a szőlészetben, a borászatban is mindig a munka könnyítésének szándékával alakult, mindenki egyszerűbben szeretett volna jó eredményt elérni. Valahogy így születhetett meg egykor a fa dongákból gyártott hordó találmánya is, amelyek készítési folyamatát, és egy komplett kádárműhely felszerelését is bemutatja a tárlat. - Szekszárdon kevesebb kádár volt, általában is jellemzően az erdős, fás területeken Erdőbénye a leghíresebb volt ez a legdivatosabb faipari mesterség. Sajnos igazából kikoptak ezek az egy-két személyes családi hordókészítő vagy kádár vállalkozások általában átvették a helyüket a nagyok. - Az itt kiállított tárgytípusokból szinte már semmit sem gyártanak és használnak, a legtöbb pincészetben újabb és modernebb gépesített eszközök vették át a helyüket. Házi közegben feltűnik még egy-egy régi fajta prés vagy daráló. Egyedül a fahordó tartja magát, na meg az elegáns vörösborokat itt, Szekszárdon is.

Hamvas Béla úgy gondolta, a borivásnak ugyanaz a törvénye, mint a szerelemnek. Bárhol, bármikor, bárhogyan. Nos, Szekszárdon ennek a filozófiának nem sok minden állja útját. A város története az eredettől fogva összefonódik a szőlőműveléssel és a borkészítéssel.