Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk és a teljes leirat forrása a teletext.

Ózd évszázadokon át egy volt Gömör vármegye kistelepülései közül, lakói erdőműveléssel és legeltetéssel foglalkoztak, de már akkoriban működött a környéken több szénbánya, a gömöri érclelőhelyek sem estek távol, és a Hangony-patak vizet is biztosított. Minden adott volt egy kisebb kohászati üzem telepítéséhez. Ehhez persze munkaerő is kellett, és bár a környék falvainak népe a gyárra cserélte a mezőgazdaságot, ez nem volt elég. Az ország minden pontjáról érkeztek ide vasgyártáshoz értő szakemberek, és felépültek az első kolóniák. - A kolóniák gyakorlatilag a munkásréteg lakótelepei voltak, kezdetleges lakótelepei, értelemszerűen más típusú építményekkel, mint amelyeket ma a lakóteleppelre asszociálunk. Ott éltek a gyári munkások a családjukkal együtt. Általában ez olyan ikerházakat jelentett, aminek ugye két-két család volt a két ellentétes végében. Pici földterület tartozott hozzá, egy kis konyhakertre alkalmas földterület, illetve kisebb ólak esetleg csirke, disznó tartására, és ezeken az úgymond lakótelepeken, munkás lakótelepeken éltek a gyári munkások, innét jártak be a gyárba dolgozni. - A város múzeumában a kolóniáknak és a gyári munkások életmódjának is külön tárlatot szentelnek. Ahogy fejlődött a gyár, úgy fejlődött vele a település, a kolóniák pedig szép lassan bekúsztak a környező falvak közötti üres területekre, egy idő után pedig össze is nőttek velük. Így jött létre a mai városszerkezet a középpontban persze a gyárral, amely az itteni emberek létét a kezdetektől fogva meghatározta. A II. világháború előtti években a Rimamurányi Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság fontos stratégiai célpontnak számított, így nem csoda, hogy légópincék rendszerét építették ki a dombok mélyén, ahonnan vész esetén akár az egész gyárat irányíthatták. A szocializmus évtizedeiben is csúcson pörgött a termelés ebben az igencsak bonyolult műszaki rendszerben. Mára a gyárból csak torzó maradt, a helyiek azonban még most is tudják, mi hol állt, és az épen maradt és felújított épületekben milyen fontos munka folyt. - A négy kohó, amely az Ózdi Kohászati Üzemekben működött, kohógázt állított elő tulajdonképpen hulladékgázként. Ennek a kohógáznak 98%-a szén-monoxid volt, amely szén-monoxidot lehet tárolni, és amikor szükség volt rá, elégették, oxidálták, vizet melegítettek ezzel, gőzfázisra. A gőzfázisra gőzturbinákat hajtottak, a gőzturbinák pedig generátokat hajtva állították elő azt az elektromos áramot, amely a teljes gyár szükségletének a 20 százalékát jelentette. - Ebben az óriási épületben ugyan már nem termelnek elektromos áramot, de ma is erőmű, digitális erőmű, Ózdon ugyanis elindult a Kultúrgyár projekt. Igyekeznek az egykor gyár, ma széthullóban lévő rozsdaövezet valamennyire még egyben maradt épületeit kulturális, közművelődési célokra hasznosítani. - A rendszerváltozást követően még körülbelül 2 évig, 2 és fél évig működött az ózdi kohászati üzemek. Azt követően bezárt a gyár, és hosszú éveken keresztül őrizték az emberek, az itt dolgozók 80 százalékos bérért azt, hogy a gyárat ne hordják teljesen szét. Ezt az erőművet, az elektromos erőművet is sokan sokáig őrizték, és azért tudott megmaradni bizonyos részei szerkezetkészen, bizonyos részei pedig hál' Istennek az utókornak ilyen ép állapotban, mint ez a vezérlőterem. - A valóban ritkaságszámba menő vezérlőteremben ma oktatás, kulturális programok és kiállítások is helyet kapnak, sőt időnként filmforgatásra is használják a díszletszerű teret. Bár díszletnek egyáltalán nem mondható, hisz nem is olyan régen még igen komoly munka folyt itt. - Ebben a villamos erőmű irányítóteremben, vezérlőteremben irányították mindazt a villamosenergiát, amelyre szüksége volt a gyárnak. Hogyha megnézzük itt a villamosmérőket, akkor hatalmas teljesítményeket, 20-30 megawattnyi teljesítményeket látunk. - A digitális erőmű gigantikus méretű belső tere ma multifunkcionális csarnok, kiállítások, rendezvények zajlanak itt, a pincében interaktív kiállító és játszóterek kaptak helyet, de még sok ezer órányi régi televíziós felvétel digitalizálását is végzik itt. Az erőmű közvetlen szomszédságában álló fúvógépgyár egykor forró levegőt és ezzel plusz energiát biztosított a vasgyártáshoz. A több mint száz éve az 1900-as évek elején épült ipari műemlék ugyan az erőmű látványához képest szinte eltörpül, önmagában azonban igen impozáns méretekkel dicsekedhet, és ma már szintén a Kultúrgyár projekt része. A tervezők tiszteletben tartották a még épen maradt szerkezetileg stabil eredeti épületrészeket, amiket egy modern kulturális tér elemeivel egészítettek ki. A házban a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kiállításait járhatjuk végig. - A kiállítás menetének az erősítését szolgálják olyan elemek, mint itt a filmtörténeti ösvényen az elhelyezett dobozok, ezek a boxok, ez azért különleges, mert itt a nyugati homlokzatán állunk az épületnek, és erre az eredeti rendszerre gyakorlatilag gipszkarton dobozokat applikáltak, és ezekben a kiugró dobozokban kaptak helyet a magyar filmtörténet egy-egy korszakának az elemei. - Mintegy száz évet ölel át ez a filmtörténeti ösvény a némafilmes korszaktól egészen a 90-es évekig. Filmes áthallásokat is használtak az építészek a tervezés során. Például gyakran feltűnik a jellegzetes zöld szín, amit a filmipar greenscreen technológiájából emeltek át az épület belső világába. - Az itt elhelyezett tekercsek elsősorban alapvetően installációs bemutató célt szolgálnak. Egyrészt eredeti filmtekercsek, illetve tőlem jobbra ezek úgynevezett coll-tekercsek, amelyek a Magyar Televízió elmúlt 50 évének a híradásait és műsoranyagait tartalmazzák, amelyek az elmúlt években digitalizálásra kerültek, viszont meg kell őket őrizni, így őrizzük ezeket a tekercseket. Ez a gyári duda. Kettő óra van. A gyári munkások számára a műszakváltást jelezte reggel 6 órakor, délután 2-kor és este 6 órakor, és egy pár évvel ezelőtt felújították, vagy felelevenítette a város ezt a nosztalgikus elemet, ahogy én hívom. Újra megszólal a gyári duda, amit egyébként a város minden pontján lehet hallani a mai napig. - Ózd városában sok olyan helyszín van, amire az itt élők biztos pontként tekintenek, ilyen az olvasó is. A Rimamurány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság vezetőiben már az 1800-as évek végén felmerült a gondolat, hogy szociális védőhálót biztosítsanak az itt élőknek, tudván, hogy a jobb közérzet jobb eredményeket hoz a gyárban is. - A gondolatot tett követte, 1884-ben megalakult a Nagyon hosszú nevű, a végén olvasó egylet. Innen indult a máig is használt elnevezés története, és olyan sokan szerették volna ennek az elsősorban még könyvtári funkciókat ellátó egyletnek a taglétszámát bővíteni, vagy ehhez tartozni, hogy 1907-re már meghaladta a 600 főt a taglétszáma ennek az olvasóegyletnek, ami a most múzeumként üzemelő épületben volt eleinte. - A város komoly építkezésbe kezdett. Olyan házat képzeltek ide, ahol az olvasóegylet mellett más civil kezdeményezések is helyet kapnak, na meg egy színházterem is. Az akkori gyár erejét mutatja, hogy végül a színházterem az egész Trianon előtti Magyarország vidéki színházai közül a hatodik legnagyobb lett. A ház látványát pedig a kor divatos stílusa, a szecesszió határozta meg. - Ha belépünk az épületbe, akkor megtalálhatjuk nagyon sok helyen ennek a színfoltját és különböző jellegzetességeit. Ilyen az óarany, a mélyzöld és a bordó, ami gyönyörűen egymással összhangban végigfut akár a folyosókon, de a színházteremben abszolút szemmel látható, hogy mennyire jól kiegészíti egymást. Ehhez társul még a növényi ornamentika, a stilizált jegyek, illetve ez a domború, kicsit térből kiugró díszítési elem, ami közkedvelt volt ebben az időszakban. - Kisebb hullámvölgyektől eltekintve az épület mindig is a közművelődést szolgálta, főleg a gyári dolgozók és családtagjaik számára. Könyvtár, dalárda, színjátszókör, balettcsoport, képzőművészeti szakkör, honismereti kör, néptánccsoport és a gyári fúvószenekar is itt működött, egy részük még ma is folytatja a hagyományokat. Közjóléti intézményként épült az ózdi tiszti kaszinó is, ami ugyan katonásan hangzik, de nem a hadsereg, hanem a gyári tisztviselők és a mérnökök, tanítók szórakozását biztosította, kártya és biliárdasztalaival, folyamatosan bővülő könyvtárával, friss napilapokkal, elegáns báltermében pezsgett az élet, művelődött és mulatott a polgári közönség. Mindössze pár száz métert kell sétálnunk a kaszinótól a múzeumig. Az épület egykor iskolának épült, természetesen szintén a gyár költségein. - A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi gyára biztosította az áramellátását, a gőzfűtést, biztosította a modern és korszerű iskolai tanítási eszközöket, illetve minden olyan feltételt, ami lehetővé tette azt, hogy az egyik legfejlettebb iskola legyen az országban. Illetve nagyon fontos azt tudni, hogy 1926-27-ben itt vezették be elsőként a nyolc évfolyamos oktatást Magyarországon. - Ahol egykor a gyári dolgozók gyermekei szívták magukba a tudást, ott ma is tudáshoz juthatunk. A múzeum tereiben a látványos gyártörténeti tárlatok mutatják be az ózdi vasgyártás megszületését, a hozzá szervesen kapcsolódó bányászatot, majd az üzemek működési módjait a vasgyár különböző korszakaiban. De a környék néprajzát és kultúráját is tanulmányozhatjuk itt. Hej, van rá bőven, hiszen ahogy nőtt a gyár és gyarapodott a munkások száma, úgy kellett bővíteni az iskolát is. A 20. század elején két új szárnyat toldottak az épülethez 7-7 új tanteremmel. Igen komoly szintű, országszerte elismert oktatást nyújtott az intézmény, a gyár vezetőinek fontos volt a tanárok ösztönzése. - Ide pedagógusként sem volt könnyű bekerülni, nagyon komoly ajánlólevelek kellettek, illetve az országban a legmagasabb fizetésű pedagógusok dolgoztak itt, és ennek megfelelően viszont nagyon komoly rendszabályok voltak érvényben az iskolában. A bal szárnya fiúk szárnya volt, a jobb szárny a lányoké, nem lehetett egymás területére belépniük, és a középső lépcsősoron, amely a tanárihoz és az igazgatói irodához vezetett, csak a pedagógusok közlekedtek. Gyermek csak akkor közlekedett, hogyha rendszabályozás miatt vitték föl a tanáriba. - A szép és persze időnként kevésbé szép idők emlékét igyekeznek feleleveníteni az ózdi huszárok is. A nyolcadik Koburg ezred hagyományait képviselik, mivel az ezred toborzási körzete a Felvidéken a Rima folyótól északra esett, tehát Ózd környékét is érintette. Ezek a huszárok Galíciában szolgáltak, majd az 1848-49-es szabadságharc idején nagy részük Kossuth hívó szavára hazaszökött. A többieket pedig, mivel parancsnokaik megértették, hogy esélytelen őket visszatartani, lefegyverezték és hazaengedték, hogy a honvédsereg oldalán harcolhassanak. - Ez nem csak egy jelmez, hanem egy életforma. Tradicionális magyar lófajtákat tenyésztünk, és többünk megélheti már azt, hogy saját tenyésztésű lovával éli meg ezt a fajta hagyományőrzést. Most már abban a szerencsés helyzetben van a mai kor hagyományőrzője, hogy nagyon komoly szakirodalmak vannak mind a ruházatról, mind a fegyverzetről, és a '48-49-es forradalom és szabadságharcban használt lófajtákról, és most már el is várja a hiteles közlést, a hiteles átadást a nagyközönség. - A hiteles átadáshoz hiteles felszerelés is dukál, aminek beszerzése nem is olyan egyszerű. Az országban mindössze 3-4 olyan kézműves dolgozik, akik a Huszárszövetség és a Honvédelmi Minisztérium ajánlásával hiteles korhű ruházatot és fegyvereket készítenek. - A fejemen látszik a csákó, az azért van megmagasítva, mert trombitalemezből készült, és a kardvágást illetett fölfogni. A sújtások, a paszományok és a láncozat szintén arra szolgált, hogy a huszárnak megvédje a fejét. A mentét a huszár általában panyókára szokta venni, és nem azért, mert a diszkóból hazafelé nem volt ideje felöltözni, hanem ugye általában a huszárnak a jobb kezében vagy szálfegyver, vagy tűzfegyver van, a bal keze pedig a lovat vezető kéz és a lovat vezető kezet és a huszárnak a bal oldalát volt hivatott védeni a sűrű zsinórzat és a gombok segítségével. - A dolmány sűrű gombozata és zsinórzata is azt szolgálta, hogy az ellenség szablyája nehezebben ejthessen zsebet. A színes tarsolyra hímzett monogram az ezred tulajdonosának nevét takarta. A szablya markolatán a bojt sem pusztán dísz, ezzel tudta a huszár a fegyverét a csuklójára akasztani, nehogy a csata hevében kiessen a kezéből. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy IV. Béla a tatárok ellen vívott háború során itt vonult végig a Rima völgye felé, ám amikor csapata Ózd mellett tábort vert, a király már annyira fáradt volt, hogy a cipó, amit épp evett, kiesett a kezéből és legurult a domboldalon, csak a völgy alján állt meg. Ez ma a Cipó városrész, ahol emlékmű is jelzi a királyi látogatás legendáját. Kevésbé legenda, sokkal inkább történelem az Ózd melletti Szent Simonfalvának temploma. A falu és a templom ura az időnként az ország sorsába is beleszóló Széchy család volt, ahogy ezt egy 1214-ből fennmaradt peres irat bizonyítja. - A hangonyi nemesség feldúlta a Szécsyek itteni birtokát, és elpusztították az itteni udvarbírónak az udvarházát, és megölték magát az udvarbírót is, és ebből volt egy per, aminek aztán 1214-ben egy békés egyezség lett a vége. És ez a Széchy család, a Széchy Miklós például az ország nádora is volt, tehát a király helyettese, vagy Széchy Mária, akit Murányi Vénusznak is ismerünk. - Igen ritkán választották védőszentnek Szent Simont, a Kárpát-medencében mindössze három ilyen nevű települést ismerünk, ezek közül kettőt Erdélyben, egyet pedig itt Ózd mellett. A kutatók két verziót is felállítottak arról, hogyan alakult ki a templom mai alaprajza. - Az egyik az, hogy a szentély volt meg legelőször, és utána nyugat felé bővítették a templomot. A másik verzió szerint először a négyszögletes, homokkőből épült templomrész volt meg, és utána építették hozzá a sekrestyét, meg a szentélyt, meg értelemszerűen a tornyot, mert az a legutolsó. - Ebben a parányi templomban található ma Magyarország legrégebbi famennyezete, ami szokatlan a katolikus templomokban, sokkal inkább a protestánsokra jellemző. A reformáció és ellenreformáció zűrzavaros korában a szécsiek többször is hitet váltottak, így a jobbágyaik és a templomuk is felekezetet kellett cseréljen. Református korszakában a templom falait lemeszelték, így a ma látható pompás Árpád-kori freskók csak 1948-ban kerültek elő. A közeli Csernely település is sok szállal kötődik Ózdhoz, egyrészt a helybéliek a farkaslyuki és somsályi bányákban a vasmű számára termelték a szenet, másrészt ma is itt áll a faluban a Gömör vármegyei vasgyártás megalapítója, Sturman Márton egykor szebb napokat látott családi kúriája. A falu központjában az egykori Szatócs-ház szobáiban ma helytörténeti gyűjtemény mutatja be az itteni élet szeleteit, tárgyi kultúráját. - Ez mind a csernelyieknek és a Csernelyhez kötődőeknek az adományából jött össze. Nagyon sokan felajánlottak szentképeket. Az 1900-as évek előtti nagyszülőknek, dédszülőknek képei voltak, aztán bemutatjuk azokat a sok kézimunkát, azért nem könnyen válnak meg a nagyszülők hagyatékától, de nagyon sokan azt mondták, hogy azért adják oda, hogy majd ha az ő unokái, dédunokái eljönnek Csernelybe és megnézik ezt a házat, akkor nagyon sok olyan monogramos kézimunkát látnak itt, amit az ő nagyszüleik vagy dédszüleik készítettek valamikor. - A nagyszülőktől származik a ma már távolabbi tájakon is ismert csernelyi derelye receptje is. A falu asszonyai gyakran gyűlnek össze a helytörténeti gyűjteménynek is helyet adó derelyés házban, hogy elkészítsék ezt az egyszerű, ám igencsak ízletes paraszti ételt. - Ez a legrégebbi paraszti étel, mert a derelyét az asszonyok mindig a szombati napokon készítették. Hétfőtől péntekig a mezőn voltak, dolgoztak, és a szombati nap volt az, amikor a derelye készítéshez fogtak. A derelye készítés az egy nagyon munkaigényes folyamat. Egy négytagú családnál egy kiló lisztből négy óra hosszát vesz igénybe. - A csernelyi derelye jellegzetes szombati étel volt, leginkább ekkor értek rá az asszonyok gyúrni, nyújtani, tésztát pihentetni, tölteni, formázni, kifőzni. Az alapanyagok egykor minden háznál rendelkezésre álltak, nem is csoda, hogy annyira szerették itt Csernelyen is a derelyét.

Ózd évszázadokon át egy volt Gömör vármegye kistelepülései közül, lakói erdőműveléssel és legeltetéssel foglalkoztak, de már akkoriban működött a környéken több szénbánya, a gömöri érclelőhelyek sem estek távol, és a Hangony-patak vizet is biztosított. Minden adott volt egy kisebb kohászati üzem telepítéséhez.