Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk és a teljes leirat forrása a teletext.

A magyar szürke, méltóságteljes, csodálatos állat, a puszták lakója. Dacol hóval, faggyal, forrósággal, záporral. Egyes kutatások szerint őse még a honfoglaló magyarokkal együtt ballagott a Kárpát-medencébe. A szabadon élő gulyákat meg kellett védeni a haramiáktól és vadállatoktól, ebben a munkában pedig különös tehetségről adtak számot a hajdúk, így aztán az állattartás évszázadok óta elválaszthatatlan a sorsuktól, nem volt másképp ez Hajdúnánáson sem. - Az itt élő emberek, akár a hajdúk ebből pénzeltek, ez volt a vagyonuk, és ebbe is vetették bele. Nánáson azt mondták, hogy bőrben tartja valaki a pénzét. Ez azt jelentette, hogy a jószágban volt minden vagyona, ha szüksége volt valamennyi készpénzre egy nagyobb beruházás miatt, építkezés vagy bármi miatt, akkor ezek az emberek a jószágot adták el, vagy a jószágnak a hasznát adták el. - Ha belépünk a kenderes kertbe, mintha képeskönyvet nyitnánk ki, amelynek lapjai a régi világokra nyílnak. A kert hosszú idő óta a tradicionális állattartás színhelye, itt tartották egykor és tartják ma is a környék messze földön híres tenyészbikáit. A súlyos állatok, melyek közül a megtermettebbek egy tonnát is nyomhatnak, megkövetelik a szilaj pásztorokat, de belőlük is kellett vagy tíz, ha a vezérbikát akarták megregulázni. Veszélyes mutatvány volt ez, ezért is helyeztek rézgombot az olykor egyméteres szarvak végére, nehogy felnyársalja a pásztorokat. Erő, bátorság és roppant tudás találkozott itt. - Ez egy nagyon nehéz munka volt, viszont mindannyian tudjuk, hogy egy pásztornak hatalmas nagy tudománya van. Mennyire kell ismerni az állatot, a jószágot, hogy minden rezdülését, mozdulását. És azt is tudjuk, hogy a szürkemarha hagyományosan azért volt jelentős, mert nagyon szerették az emberek ezt az Alföldhöz illő, nyugodt, békés, nagy, fenséges állatot. És hiába van meg a pásztorrendben az, hogy a csikós egyes helyeken a legmagasabb pásztor. Nánáson mindig fontosabb volt a szürkemarha, és éppen ezért mindig sokkal fontosabb embernek tartották azt, aki szürkemarhát tartott és foglalkozott vele. - Már a kolompok elhelyezése is kész művészet. A legnagyobbat a vezértehén nyakára szíjazták, annak mély hangját követte a gulya. Persze mindig akadtak különcök, csellengők, ahogy errefelé hívják őket, akik szívesen elkalandoztak, ők másfajta különleges hangú csengőt kaptak, ami arra figyelmeztette a pásztort, hogy egy jószág éppen a tilosban jár. Minden pásztor egyedi csengésű kolomppal dolgozott, melyek hangját egymáshoz igazították, így a puszták zenéje szólalt meg, amikor megindult a gulya. Messziről hallotta, tudta az értő fül, hogy ki jár a vidéken. Itt a Kenderes-kertben mindig állt majorsági épület, merthogy a jószágra éjjel-nappal vigyázni kellett. A major gazda itt lakott az állatokkal, a kis kiállítás pedig elmeséli, milyen körülmények között. A sajátos életmód sajátos, csak itt használatos szavakat szült. A lábas errefelé kaszroj, a fáradt hajdú nem az ágyban tért nyugovóra, hanem a dikóban, a tejet pedig rocskába fejték, persze nem az istállóban, hanem a seggen ülő hodályban. - Az a fajta makacsság, az a fajta földhöz való ragaszkodás, illetve a juhszághoz való ragaszkodás ma is megvan a mai itt élő emberek tudatában. Szokták is mondani egyébként, hogy a hajdúember általában, hogy ez egy makacs, ugyanakkor kitartó. Tehát ez egy jó tulajdonság és nem a negatív értelemben mondhatjuk ezt a makacsságot. Itt nem alakultak ki nagy uradalmak, itt nem jött létre grófság, tehát nem azok a szabályok éltek, mint Magyarország akkori más településein. - Egy gazdaságban szinte mindennek van értéke, az egyébként haszontalannak gondolt, csak alomnak való szalmának is. Hajdúnánáson sajátos mesterség alakult ki, amelyet a helyiek aztán tökélyre is fejlesztettek. A szalmafonás során a búza jelentéktelen, szára igényes használati tárggyá nemesedett a gondos kezek között. A XIX. század végén már messze földre vitték a nánási kalapokat, táskákat, papucsokat és szőnyegeket, amelyek mindegyike kelendő árucikknek számított. A hajdúvárosok, ahogy errefelé mondják, a Hortobágy mellyékén terülnek el. A városok széle már a tanyák világa, annak idején kilométereket kellett kutyagolni egyikről a másikra, így éltek a hajdúk városban, tanyán, békeidőben mezőgazdaságból, de ha ellenség közeledett, a kaszát szablyára, szuronyos puskára cserélték. A télen-nyáron Isten szabad ege alatt szikárodott hajdúk különösen jól forgatták a fokost, és bátorságnak sem voltak híján, olyan erények ezek, amelyek alkalmassá tették őket a katonai szolgálatra. Ezt használta ki Bocskai István, a későbbi erdélyi fejedelem, akinek Habsburg-ellenes harcához a hajdúk is csatlakoztak. A támogatásért cserébe saját birtokain telepítette le őket, így születtek a hajdúvárosok, köztük Hajdúnánás is. - Nagyjából közel 9000 hajdú az, akit letelepít ide családostul, és ez adja meg később a városnak a karakterét, hiszen egy szabad katonavárosként működik, saját szabadságjogokkal, kiváltságokkal. Természetesen a legfőbb az, hogy katonáskodnia kell és ki kell vennie részét a különböző harci cselekményekből. Az a fajta szabadságszeretet, az a fajta önállóság, az a fajta egyéni gondolkodási mód az áthúzódik évszázadokon keresztül, hiszen itt azért saját magukról döntöttek az emberek. - Amikor a Hajdú családok Nánásra érkeztek, pusztaság terült el előttük. Mindössze néhány ház állt itt, ám óriási munkával a folyamatos háborúk és viszályok közepette mégis várost emeltek szinte a semmiben, a semmiből. Egyszerre főtér, városháza, templomok, iskolák nőttek ki a földből. 1656-ban megalakult a református főgimnázium, amely azóta is működik. Új épületbe a 20. század elején költözött és természetesen a Bocskairól elnevezett úton áll. - Az épület az a város egyik legimpozánsabb épülete. 1906-ban készült el, az akkori református főgimnáziumként működött ez az épület, és ahol most vagyunk, ez a díszterem, ide 2017-ben került fel egy csodálatos festett kazettás mennyezet, amely megjelenít egyfelől egyfajta vallási református, másfelől pedig magyar kulturális értékrendet, hiszen mindazok a fejedelmi címerek, a Hajdúváros címerek, az irodalmi vagy éppen biblikus igei idézetek, azok mind-mind nemzeti értékeinknek hordozói. Határozott értékrendjüknek köszönhetően erős és összetartó közösséget hoztak létre a hajdúk, szerették a szabadságot, nem véletlen hát, hogy errefelé mindenütt hálával emlékeznek Bocskai Istvánra. A hajdúk túlnyomó része a református vallást követte, de nem mindannyian. A közösség egy része a kereszténység keletiesebb, misztikus ágának hódolt és görögkatolikus volt. Ők Hajdúdorogon telepedtek meg. Különös az ő sorsuk, mert számukra a fegyveres harcok elmúltával sem szűnt meg a küzdelem. - Egy olyan küzdelem indult el a dorogi mozgalommal, amely azt tűzte ki zászlajára, hogy a görögkatolikusok imádkozhassanak magyarul a templomokban. Mert azt mondták, hogy aki görög katolikus, az nem magyar, hanem elmagyarosított román, ruszin, vagy szláv, de nem magyar. És akkor a hajdúdorogiak, ha leegyszerűsítem a dolgot, azt mondták, hogy magyarok vagyunk, görögkatolikusok vagyunk, mi szeretnénk magyarul imádkozni a templomainkban is. - Hosszú csata vette kezdetét, de a szívós hajdúk nem adták fel. Végül elérték céljaikat, noha ezt a mozgalom elindítói már nem élték meg. 1912 óta magyarul szól az ige a különös nevű templomban, amely egyben az egyházmegye központja, főszékesegyház is. - Mindig ámulattal tölt el ez az ikonosztázion, akárhányszor bejövök a templomba, gyönyörűvé tudja tenni a templomot egy-egy kép, egy-egy építészeti megoldás, de talán a legszebb minden templomban az, hogy az emberek idehozzák a bánatukat, az örömüket, és az itt van. Mikor ide bejövünk, akkor olyan, mintha megállna az idő egy kicsit, és sok-sok embernek az imádsága teszi igazán gyönyörűvé a templomot, többek közt ezt a hajdúdorogi székesegyházat is. - Aki Hajdúdorogra jön, a Magyar Görögkatolikus Egyház központjában találja magát. A csodaszép templomot az 1700-as években kezdték építeni, különleges hely ez, és nem kizárólag szépségében figyelemre méltó, hanem az őt körülvevő történet miatt is, hiszen arról tanúskodik, hogy a hajdúdorogi emberek kitartása meghozta gyümölcsét. Ez a templom lett végül a görög katolikus magyarság első székesegyháza, mely nemcsak Krisztusnak és a szenteknek hódol, hanem annak a szellemnek is, amely céljaiért, hitéért akkor is kiáll, ha ez a küzdelem évszázadokig tart. Amikor kimondjuk a szót Hajdúvárosok, elsősorban azokra a városokra gondolhatunk, amelyek a 17. századtól létrejövő hajdúkerületeket alkották, Hajdúnánásra, Hajdúdorogra, Hajdúszoboszlóra, Hajdúhadházára, egy darabig Polgárra és Hajdúböszörményre, melyet a Hajdúság fővárosaként tartanak nyilván. A hajdúk a saját ízlésviláguk szerint alakították ki városaikat, Hajdúböszörményben például különleges városszerkezetet találunk, az utcák elrendezése pedig a város szövetén belül is rendhagyó. - Hajdúböszörményre jellemző, hogy ez a körkörös településszerkezet a körútból sokfelé ágazik, meg nem csak a körútból, itt nagyon sok utcából, itt ahol most vagyunk a Polgári utcából is, nagyon sok zug van befelé. A zug azt jelenti, hogy minden utca a házakba torkollik bele, tehát zsákutca tulajdonképpen. - Az egyik ilyen zugot Böszörmény megmentette az utókornak, így bárki számára szabadon bejárható. Több porta is osztozott rajta, öt parasztcsalád élt itt együtt annak idején, a helyi hagyományokhoz hűen fekete deszkakerítéssel határolva, amit most a könnyebb látogathatóság miatt elbontottak. Akad itt módosabb és szerényebb gazdaház is, valamennyien a tradicionális alföldi építészet mintapéldányai. A lakóépület is, illetve a gazdasági épületük is, amit tudni kell róluk, mind fehérre meszelt, kívül-belül a természetes anyagokból épült nyilván, mivel a XVIII. század végén, a XIX. század elején épültek ezek az épületek, és minden a környéken megtalálható hasznosítható anyagot felhasználtak hozzá, ezért került nádfedés a tetőkre, mert régen sok lápos vidék is volt itt a Hajdúságban. - És nem csak a kerítések voltak feketék, de még a házak lábazata is. Az épületek némelyike a hagyományos berendezést is őrzi. A legszükségesebb tárgyak mesélnek itt a régiek egykor volt hétköznapjairól. Egyszerű, szerény életek sejlenek fel előttünk. Hajdúböszörmény a legnépesebb Hajdúváros, a megye második legnagyobb városa. Méltóságteljesen terpeszkedik el a tájon, nem állja útját sem hegy, sem völgy. Jókorára is nőtt, olyannyira, hogy bár harmincezren sem lakják, mégis az ország negyedik legnagyobb kiterjedésű városa. Hiába, ahogy az idő haladt, a hajdúvárosok is fejlődtek, gazdagodtak, ki-ki a maga módján. - Harcedzett nép volt a Hajdú nép, és ez a harcosság, ez a génjeikben van. Tehát nagyon határozott, nagyon erős akaratúak az itteni emberek. Pontosan tudják azt, hogy mit akarnak, még akkor is, hogyha az nem biztos, hogy minden szempontból helyes az adott pillanatban, de határozott elképzeléseik vannak. - Az egyik ilyen elképzelés az volt, hogy a város főterét méltóságteljes templom díszítse. Az évszázadok óta itt álló régi épületet jelentősen megnagyobbították, majd a 19. század végén a korszak ünnepelt építésze, Czigler Győző tervei szerint átalakították. A templom olyan jól sikerült, hogy a debreceniek is görbe szemmel néztek rá. - A torony 52 méter magas, a templomhajó 14 méter széles belülről, mintegy 35 méter hosszú, tehát így szokták mondani, hogy egy ilyen református katedrális. Ezt a templomot itt a város közepén, az egyes helyrajzi számon találjuk meg, és ez eredetileg nyilván katolikus templomnak épült. Erre utalnak azok a stílusjegyek, amik például a déli oldalon lehet megtalálni gótikus mérműves ablakrészletet lehet látni. - Persze nem csak a léleknek van szüksége táplálékra, hanem a gyomornak is, és hogy a hajdúk milyen ételt fogyasztottak szívesen? Nos, erre a kérdésre egy hajdúszoboszlói csárdában leljük meg a választ. Belépve visszarepülünk az időben, vagy inkább visszabaktatunk egy ökrös szekéren. Nagyhasú kemence áll a sarokban, körös-körül pedig a régi hajdúélet kellékeit látjuk. A hajdúsági töltött káposzta az átlagosnál édesebb, helyi levelekből készül és kissé világosabb. Mellé errefelé ínycsiklandó füstölt tarja dukál, de megtaláljuk a hajdúételek között a pásztorok kedvencét, a bográcsgulyást is, amely olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál. No és persze a Hortobágy is érezteti itt a hatását, így a hortobágyi palacsinta sem maradhat le az étlapról. Évszázadokig élték a hajdúk a mezőgazdaságra, állattartásra, katonáskodásra berendezkedett életüket, nem sejthették, hogy a lapos vidék kincseket rejteget a mélyben, és csak arra vár, hogy megmutassa magát a világnak. Gyógyvíz lakozik errefelé a Föld gyomrában, mégpedig nem is akármilyen. Hajdúszoboszlón több mint 1000 méteres mélységből érkezik a betegek megmentője a jótékony hatású gyógyító, amit lassan csaknem száz esztendeje, 1926-ban fedeztek fel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kutatók akkoriban elsősorban fekete arany, vagyis kőolaj és földgáz után kutattak, amikor végül egészen másféle értékre leltek, de hát sose legyen nagyobb kudarcunk. - 1927-ben megnyitották a fürdő kapuit, már akkoriban is óriási sikert aratott. A nyitást követően öt hét alatt 28 ezer vendég látogatott el ide. A világhírű, jódos, brómos, konyhasós gyógyvizünk garantálja a betegek fájdalmainak az enyhítését. Többek között gyógyító hatással van az ízületi gyulladásokra, különböző nőgyógyászati problémákra, érszűkület egyes formáira, vagy akár különböző bőrbetegségekre is. - Más hajdúvárosokban is találtak gyógyvizet, amire aztán rendre fürdő épült, de a hajdúszoboszlói majd mindegyiken túltesz. Alig akad párja Magyarországon, de egész Európában is, hiszen ez a kontinens legnagyobb fürdőkomplexuma. A gyógyvíz télen és tavasz elején is élvezhető, sőt talán ilyenkor jobban is esik, mint nyáron. Nincs is annál kellemesebb érzés, mint amikor a téltől búcsúzva, jólesően elmerülünk a forró medencében, miközben arcunkat az első tavaszi napsugarakban fürdetjük. De nyitva áll a fedett élményfürdő is, ha már jól kiáztattuk magunkat. A fürdő nyári bejárata elől különleges városnéző túra indul, a még mindig ritkaságszámba menő elektromos kétkerekűeken állva barangolhatunk Szoboszlón keresztül-kasul. - Ez mindig előre megbeszélt időpontban van. A túra kezdése ugyebár először egy kis gyakorlással indul, egy 5-10 perc alatt mindenkinek szokott sikerülni ez a dolog, szóval nem kell ettől megijedni, még ha először egy kicsit bizonytalanok is a résztvevők. Egy pár perc után már ez könnyedén megy mindenkinek. indulni az úton, akkor ugyebár elkezdjük a túrát. Aztán mikor látjuk, hogy már biztonságosan el merünk - A körülbelül egyórás kirándulás a Harangháznál ér véget. Ez Szoboszló egyik legújabb látványossága, organikus, kör alakú épület áll a téren, melyben 50 harang lakik. És ha valaki a kétkerekű túra után még különleges járművekre vágyik a legjobb helyen jár Hajdúszoboszlón, itt található ugyanis az ország egyik legnagyobb magánkézben lévő járműgyűjteménye, az elnevezése arra utal, hogy itt nem is annyira múzeumról van szó, sokkal inkább egy lenyűgöző géptárról. - Kicsi gyerekkoromban indult, már a '60-as évek végén a TSZ-ekben leselejtezett traktorokat már meg lehetett vásárolni, amik üzemképtelenek voltak, és akkor kis időráfordítással életképesítettük, apuval. Ez a telephely körülbelül egy ilyen 5-6 ezer négyzetméter, és hát ebben, tehát a traktoroktól kezdve, autók, motorkerékpárok, vagy három repülő, az autókból körülbelül vagy 60-70 darab van, motorkerékpárokból, azokból több mint 300 darab. - Se szeri, se száma itt a különlegességeknek, az egyik ezek közül egy több mint 100 éves gőztraktor. A sok-sok közlekedési eszköz, gép és egyéb szerkentyű, régi, felszámolt gyártelepen áll, mégis ahogy az ember elnézi, a gyűjtemény már ezeket a hatalmas csarnokokat is régen kinőtte. A gyűjtő azonban nem nyugszik, mindig újabb és újabb darabokat kíván meg, most például egy gőzmozdony a szíve vágya. Mogyorós József a gépek megszállottja, a gyűjtési szenvedély nála odáig fokozódott, hogy amit megvásárolt, attól már nem is tud megválni. Hiába, benne is az a makacs hajdúszív dobog, amely az itt élő emberek sajátja.

- A magyar szürke, méltóságteljes, csodálatos állat, a puszták lakója. Egyes kutatások szerint őse még a honfoglaló magyarokkal együtt ballagott a Kárpát-medencébe. A szabadon élő gulyákat meg kellett védeni a haramiáktól és vadállatoktól, ebben a munkában pedig különös tehetségről adtak számot a hajdúk, így aztán az állattartás évszázadok óta elválaszthatatlan a sorsuktól, nem volt másképp ez Hajdúnánáson sem. - A télen-nyáron Isten szabad ege alatt szikárodott hajdúk különösen jól forgatták a fokost, és bátorságnak sem voltak híján, olyan erények ezek, amelyek alkalmassá tették őket a katonai szolgálatra. Ezt használta ki Bocskai István, a későbbi erdélyi fejedelem, akinek Habsburg-ellenes harcához a hajdúk is csatlakoztak. A támogatásért cserébe saját birtokain telepítette le őket, így születtek a hajdúvárosok, köztük Hajdúnánás is. - Amikor kimondjuk a szót Hajdúvárosok, elsősorban azokra a városokra gondolhatunk, amelyek a 17. századtól létrejövő hajdúkerületeket alkották, Hajdúnánásra, Hajdúdorogra, Hajdúszoboszlóra, Hajdúhadházára, egy darabig Polgárra és Hajdúböszörményre, melyet a Hajdúság fővárosaként tartanak nyilván. A hajdúk a saját ízlésviláguk szerint alakították ki városaikat, Hajdúböszörményben például különleges városszerkezetet találunk, az utcák elrendezése pedig a város szövetén belül is rendhagyó.