Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk és a teljes leirat forrása a teletext.

Miskolctól 40 km-re a Bükk és az Alföld találkozásánál fekvő borsodi település, Mezőkövesd népművészete rendkívül gazdag, és bár az 1950-es évektől elindult a kivetkőzés, ezzel együtt a népi iparművészeti mozgalom is. Hadas városrész nádtetős, meszelt falú parasztházaival és apróra szabott telkeivel olyan, mintha skanzen volna, pedig nagyon is élő, eleven része ez a településnek, ahol a mai napig írnak, hímeznek, festenek és élnek a matyók. Itt alkot Sápi Józsefné Erzsi is, aki több mint 30 éve készít menyasszonyi koszorúkat, köztük hagyományos népi pártákat. Gyűjti is a régi darabokat, hiszen mindegyik mintaként szolgál a saját munkáihoz, hiszen nincs hova nyúlni, a mirtuszkoszorú készítés kihalt szakma. - Így hát nekem saját magamnak kellett ezt kikísérleteznem. Szép lassan kialakítottam egy olyan munkafolyamatot, amivel különböző nagyságú, különböző formájú viaszbogyókat lehet készíteni. Ez egy mártogatásos módszerrel történik, egy bizonyos masszába mártom a drótszálat. Ez egy igen hosszadalmas munkafolyamat, hiszen minden látogatás után szárad egy napot. Ezt legalább háromszor ismétlem meg, míg szépen felépül a kellő nagyság, a kellő forma. A legutolsó réteg a viasz. Kétféle menyasszonyi koszorút készítek. Az egyik nagyon színes, ezt viselték régebben, még az 1800-as években fekete menyasszonyi ruhához. 1928-ra emlékeznek itt a régi öregek, hogy ekkor viseltek először fehér menyasszonyi ruhát. És ehhez az öltözethez igen, a menyasszonyi koszorú is így mondták, hogy kifehéredett. - Ahogy minden egyes tájegységnek más a viselete, a menyasszonyi fejdíszek is különböztek egymástól. A díszítőelemeknek külön szimbolikája volt. A homlokra simuló zöld levél az életet, az ezüst vagy aranyszínűre festett kalász a termékenységet jelképezte, az apró tükrök pedig a rosszat, az ártó tekintetet űzték el. Papp Bernadett hímző népi iparművész tősgyökeres helyiként nagymamájának és édesanyjának köszönhetően ismerkedett meg a hímzéssel. A Matyó Népművészeti Egyesület elnöke, népművelő és igazi közösségteremtő ember, aki nem csak műveli, de kutatja is a matyóhímzés történetét, mintakincsét. - Mezőkövesden is az 1800-as évek második felére, harmadik harmadára tehetjük azt, amikor kialakul egy sehol máshol nem jellemző viselet. Úgy a férfiaknál, mint a nőknél. Tehát nagyon érdekes, hogy a matyó férfiak viselete talán sehol az országban nincs ilyen gazdag, mint Mezőkövesden. Az is lehetett az oka, hogy nem igazán tudta másként az életét szebbé tenni. Reggeltől estig dolgoztak, annyit nem keresett, hogy vagyont tudott volna felhalmozni, viszont a megjelenésére nagyon igényes volt, és mire költötte szép ruhára. - Hosszú, földig érő szoknya, a karcsúságot hangsúlyozó anyagában és színeiben is változatos blúz, avagy litya, és a háromszög alakú, két keskenyebb oldalán sűrűn gyapjúval rojtozott csavarintós kendő, ezek a matyó női viselet főbb jellegzetességei. - A matyóhímzés csodája is ebben rejlik, hogy nagyon változatos. Ugye az átlagos megjelenés az az, hogy a fekete alapon színes rózsák. Van egyébként egy mesém is arról, hogy hogyan született a matyóhímzés. Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög, és a szerelme hosszasan sírt, rimánkodott ugyan adja vissza neki, és erre azt mondja az ördög, hogy na jól van lányom, de csak akkor, ha elém hozod a kötényedbe a nyár legszebb virágait. Igen ám, de ez télen történt. A lány hazament, gondolkodott, aztán elővette a szép fekete kötényét és ráhímezte a kert rózsáit. - A matyók zárt közösség, de szokásaikat mindenhová magukkal vitték. A ma is ismert rendkívül díszes matyó népviselet kialakulásában úgy tartják, az is szerepet játszott, hogy az alkalmi mezőgazdasági munkásként dolgozók kövesdiek meg akarták mutatni a nagybirtokok cselédjeinek, hogy ők is valakik. Rengeteg megaláztatás érte. Koholt vádakat gyártottak ellene, minősítették kontárnak, sújtották kontáradóval, hiába ismerte el a szakma, az ötvenes évektől szinte kitörölték a magyar művészet történetéből, egyházművészete, templomfestői múltja miatt ideológiai hadjárat indult ellene. A mai napig csak nagyon kevesen és keveset tudnak róla itthon, pedig nem csak páratlan templomfestői életművet hozott létre, de festészetében továbbörökítette a matyók életét és színpompás világát, a parasztság életét is. A mezőkövesdi Takács István életműkiállítás termeiben több mint 250 lenyűgöző alkotást láthatunk. Vázlatokat, csendéleteket, élet-, és tájképeket, portrékat. Takács István 1901-ben született hétgyermekes szegény paraszti családba, a szülei mezőgazdasági munkákból éltek. - A négy évszak sorozatnál a tavasz című képen épp azt ábrázolja, ahogy a summások indulásra készülnek, hisz a gyermek számára az maradt emlékként, hogyha beköszönt a tavasz, akkor újra és újra el kell, hogy váljanak a szülőktől, akik távoli birtokokra utaztak, és a gyermekek maradtak a nagyszülőkre, nagyon sokszor csak magukra hagyatkozhattak. A szülők távol, hosszú-hosszú hónapokon át, de tudunk arról is, hogy ő maga is ott van gyermekként a summások között. - Kitűnő tanuló volt, de az elemit nem fejezte be, mert dolgoznia kellett. A mezőkövesdi tanárok kérlelték a szülőket, hogy írassák vissza az iskolába, ne hagyják elkallódni. A gimnáziumi tandíjat nem tudták volna kifizetni, azt átvállalta az igazgató. Érettségi után pedig a Budapesti Iparművészeti Iskolában sajátította el a templomfestés technikáját. - Még be se fejezik a főiskolát, amikor már pályázatot, országos pályázatot nyert társaival, akik leírják, hogy a legnehezebb részeknél meghagyták Takács Istvánnak, hogy ő bravúros rajztudásával, zseniális ecsetkezelésével nyűgözze le a bírálókat. Az 1940-es években még elismert, sikeres művész budapesti műtermét 1944-ben bombatalálat érte. 25 év alkotói anyaga semmisült meg, így szinte a teljes ismeretlenségből kellett kiemelni az elfeledtetett életművet. - Ő a matyók leghitelesebb festője, régen sem. Itt volt ő igazán elismert, Itáliában, Németföldön szerte Európában dicsérték munkásságát, elismerték sikereit, hűséges marad szülőföldjéhez, alkotja a csodákat, a hihetetlen lelkiségű mezőkövesdi matyó témájú művei, a Madonna ábrázolásai, a Szent Család ábrázolásai páratlanok. Takács István egyházművészeti alkotásaira az egyik legszebb példa az itteni római katolikus templom, amelynek kápolnabeli freskói a matyó nép minden korosztályának népviseletét megörökítik. - A bejáratnál van a Szent Család, ahol Mária József és a Jézus van, Jézus is matyó pólyába van betakarva, vele szemben az angyali üdvözlet, ami engem nagyon meglepett, hogy az angyalnak a papucsán is matyó rózsa van. - A mezőkövesdi templomnak még az orgonája is matyó, és nem csak a liturgikus szertartások része, de az orgonairodalom egészét elő lehet adni rajta, Mózer János karnagy nagy örömére. - Kicsi korom óta ministráltam, és templomba járó voltam, és ott a liturgián nagyon megfogott mindig az orgonának a búgó csengő hangja, és beleivódott a lelkembe, úgymond. A Római Birodalomban a cirkuszi játékoknál, meg színházi előadásokon használatos volt az orgona, főleg amikor már a keresztényüldözések voltak, a halálhörgéseknek az elnyomására használták. Ezért a kereszténység nagyon ódzkodott bevezetni a templomba, úgyhogy csak a 9. századtól kerül be a templomi térbe. - A mezőkövesdi orgona pedig 2006-ban került a Szent László templom karzatára. A templomba, amely szintén sokat megélt. A 13. században már állt itt egy elődje, amelynek utóda az 1956-os forradalom során félig elpusztult, és az 1960-as években újították fel. A művészi matyóhímzések a varró mellett az íróasszonyok munkáját is dicsérik, akiknek a tehetsége legtöbbször családon belül öröklődött. Mezőkövesd Hadas városrészében ebben a közel 300 éves parasztházban született a neves íróasszony, Kisjankó Bori 1876-ban, és itt is hunyt el 1954-ben. Édesanyjától tanulta el a motívumokat, a rajzolást, a hímzést. És bár eredeti nevem Molnár Borbála volt, mégis mindenki Kisjankóként ismerte, errefelé ugyanis gyakoriak a ragadványnevek. - Úgy kapta meg ezt a nevet, hogy a nagypapája Nagy János volt, de egy kis alacsony emberkéről beszélünk, és hát elnevezték Kisjankónak. És miután Bori néni sem volt olyan nagy, rá öröklődött ez a név, azért vált híressé, mert a korához képest előrébb járt gondolatban. Nagyon-nagyon szépen tudtak itt hímezni is, rajzolni is szinte minden háznál az asszonyok, viszont neki volt egyedül ilyen gondolata, hogy ránk örökítse ezeket a motívumokat, illetve a megnevezéseit is, tehát a virágok alá írta, hogy ezek megmaradjanak az utókor számára. - A parasztház nem csak Bori néninek állít emléket, de berendezése a mezőkövesdi summások életmódjáról is mesél. - A nők és a gyerekek, vagy az idősek, betegek tartózkodtak itthon az év nagyobb részében, mert a férfiak nagyon sokan határon túl is vállaltak munkát azért, hogy a családot el tudják tartani. Az asszonyok voltak azok, akik irányították az itthoni életet, mert rájuk maradt minden munka, hogy egy kicsit színesebbé, otthonosabbá tegyék a házukat. Szép színes tányérokkal díszítették a falakat, családi fotókat is tettek nagyon szívesen. Kis oltárt tettek a szobába azért, hogy ha valaki idős volt, vagy beteg volt, nem tudott elmenni a templomba, akkor itthon is meg tudta tenni a kis imádságot. - Szükségét láttam, hogy tárgyi emlékek maradjanak meg a vidéki életvitelből, a paraszti magángazdálkodás és a mezőgazdasági termelés eszközeiből, a mezőgazdasági gépgyártás korai darabjaiból. Ugyan Hajdu Ráfis János, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum alapítója 2021-ben elhunyt, az ország egyik legjelentősebb, mintegy hat paraszti udvaron elterülő agrárműszaki gyűjteménye nagyon is él. A vidéki élet közel háromezer tárgyi emlékével együtt. - A gépek egyre inkább korszerűsödtek. A lovasjárgányok után jöttek a stabil motorok, amiket már nagyon sokszor cséplőgépek meghajtására használtak, és a stabil motor még helyhez kötött volt. Kellett valamennyire mobilizálni, utána jöttek a lokomobilok, amik már arrébb voltak húzhatók, de önmaguktól még nem tudtak helyet változtatni, és a lokomobilok után jöttek a magánjárók, az már tudott helyet változtatni, és hát jöttek a traktorok közül még azok, amelyek nem fülkések voltak, utána jöttek a fülkések. - Korpás Károly nem csak a múzeum tárlatvezetője, ő tiszta szívvel rajong a gépekért, tudja, hogy lelkük van. - Énnekem a személyes kedvencem az 1904-es, tehát azért már ugye bőven 100 év fölötti, egyhengeres, 6500 köbcentis lokomobil. Azt megcsinálták 1904-ben, az olyan. Mondjuk 50-60 éve egy rézdrótot kicseréltek benne, és azt úgy közel az örökkévalóságnak. - A Kövestől 20 percre fekvő Szomolyán, Hegyi-Kaló Júliáék szőlőjének békéjében is valamiféle örökkévalóság lakik, csak itt alig használnak gépeket. Hagyományos eszközökkel művelik a szőlőterületeket. Az erjedés spontán zajlik. A borok a családi örökséget jelentő pincében kelnek életre. - Az egyik és az első legfontosabb dolog, saját termelésű szőlőből dolgozunk. Amit mi megművelünk, azt szüreteljük le, azt dolgozzuk föl, és abból készítünk bort. Itt a fehér szőlőben nagy felületen olaszrizling van, zöld veltelini. Van egyébként ez a szomolya a falu sajátossága, de a kékszőlő az azért legalábbis a borfeldolgozás szempontjából véleményem szerint keresettebb ma is, annak a gerince kékfrankos, tehát itt egyértelmű, hogy a szőlősgazdáknak mindenkinek van kékfrankos területe. - Csend, nyugalom, béke, pazar kilátás és természet éppen Borsod és Heves határában, mindössze 5 kilométerre Egertől. A Mezőkövesdtől mintegy 13 kilométerre fekvő falu egyik legfőbb turisztikai látványossága Bukta Imre képzőművész, aki nem csak érti és érzi a magyar vidék lelkét, de láthatóvá is tudja tenni. Képeiről sugárzik az empátia. Nála szép a szomorú, sőt a szomorúban is derű lakik, és végtelen humorérzék, finom irónia, mély líraiság. A vidék vizuális költője 1952-ben született Mezőszemerén, művei a velencei biennálét is megjárták, nem csak itthon, de a külföldi múzeumok gyűjteményeiben is jó néhány Bukta-képpel találkozhatunk. A képei jönnek-mennek, de ő marad. Pontosabban akkor is visszatért, amikor már egyszer elment és Szentendrén alkotott két évtizedig. Huszonöt éve már, hogy újra a hevesi mezőszemere állandó lakosa. A festészete is itt bontakozott ki és erősödött meg újra. - Nagyon sok mindent jelent nekem a falu tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy mindent jelent. A gyökerek a legfontosabbak, hiszen akkor szívtam magamba minden illatot, képet és egy csomó élményt. Nekünk gyerekkoromban Mezőkövesd volt a város, tehát minden ott volt fényképészhez, odamentünk a Weissmann fényképészeti műterembe, vagy cipőt vásárolni, még szekérrel is mi is mentünk a határba vásárolni. Hogyha én személyes emlékeimben kutatok és ezeket igyekszem ábrázolni vizuálisan. Ehhez azt is ábrázolom, hogy máshogyan érez, mert lehet, hogy megindítja őt a saját emlékei felé. - Intermédiás művész, nem csak fest, kísérleti filmeket, installációkat és szobrokat is készít, utóbbit Szemerére is. Az 56-os emlékművet és a millenniumi szobrot. Egyszerű anyagokkal dolgozik, felhasználja a gyufát, a láncfűrészt, a lábost, vagy épp a régi csempéket és edényeket emeli be a művészetbe, és miközben a hétköznapi szemereiségét éli, Budapesten épp hatalmas és végtelenül népszerű kiállítása van a Godot Galéria óbudai tereiben. - Van olyan is, hogy fényképezőgépen rovom az utcákat, vagy pedig memorizálom, pislogásaimmal fényképezem le, és akkor megmarad ez az emlékezetben. személyesség, tehát a megélt és valós történetnek a kifejezése. Nagyon fontos az én munkásságomban a Egy kicsit így izgultam is, hogy vajon ez etikus-e, hogy olyan szituációkba vannak helyezve, amik egyébként valósak, tehát csak kiragadok egy történetet, és akkor a vászonra kerül. De hát Van Gogh is ugyanezt csinálta. Például a takácsok, ott megfestette például azon a képen, vagy mondjuk a krumpliszedőket, vagy krumpli evőket, úgyhogy ezek zsáner elemek, életképek. - Régi kádárkockák enteriőrjei, ismerős bútordarabok, dohányzóasztalok, kredencek, pozdorjából készült szekrénysorok, horgolt terítővel letakart tévékészülékek, sparhelt, vitrinek, bennük a családi ereklyének számító unokafotók, avagy hogyan válik emlékké az otthon? Nosztalgia egy letűnt, de legalábbis erősen átalakuló világ iránt. Egy olyan világból, ahol a világirodalom klasszikusai a kertek aljában, a belvízben hevernek. - A vidéki ember nem nagyon dob ki úgy semmit se, még használja, jó lesz valamire. Arra gondoltam, hogyha már én nem leszek, vagy mi nem leszünk, akkor ezeknek a könyveknek mi lesz a sorsa. És éppen Krasznahorkai Lászlóval beszélgettem, amikor ezt a művet a világirodalom klasszikusai című képet néztük, azt mondja, hogy a lánya, Kata lánya beütötte az interneten a mesterséges intelligencia, írjon Krasznahorkai regényből négy oldalt. És mondom, mi az eredmény? Hát, azt mondja Imre, ijesztő volt. Azt hiszem, mintha én írtam volna. Azt mondja, szinte feleslegessé vált. Azt mondja, döbbenetes volt. - Bukta a párjával Rékával 20 évig szervezett művésztelepet, mostanában fáradtak bele és adták el a régi alkotóházat, de aggodalomra semmi ok. A 2000-es években épp Bukta hatására számos művész telepedett le Szemerén, köztük jó néhány fiatal is, így lesz, aki továbbviszi a szellemiséget.

- Miskolctól 40 km-re a Bükk és az Alföld találkozásánál fekvő borsodi település, Mezőkövesd népművészete rendkívül gazdag, és bár az 1950-es évektől elindult a kivetkőzés, ezzel együtt a népi iparművészeti mozgalom is. - A mai napig csak nagyon kevesen és keveset tudnak róla itthon, pedig nem csak páratlan templomfestői életművet hozott létre, de festészetében továbbörökítette a matyók életét és színpompás világát, a parasztság életét is. A mezőkövesdi Takács István életműkiállítás termeiben több mint 250 lenyűgöző alkotást láthatunk. - A művészi matyóhímzések a varró mellett az íróasszonyok munkáját is dicsérik, akiknek a tehetsége legtöbbször családon belül öröklődött. Mezőkövesd Hadas városrészében ebben a közel 300 éves parasztházban született a neves íróasszony, Kisjankó Bori 1876-ban, és itt is hunyt el 1954-ben. - A Mezőkövesdtől mintegy 13 kilométerre fekvő falu egyik legfőbb turisztikai látványossága Bukta Imre képzőművész, aki nem csak érti és érzi a magyar vidék lelkét, de láthatóvá is tudja tenni.