Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk és a teljes leirat forrása a teletext.

Magyarország észak-keleti, Szlovákia, Ukrajna és Románia által határolt szeglete a Felső-tisza vidéke. A Tisza Magyarország második legnagyobb folyója, amikor barátságos kedvében van kanyarulataiban jókedv és romantika lakik, de a víz áradáskor élet és halál ura. A közelében megtelepedők megtanultak együtt létezni ezzel a sokszor kiszámíthatatlan élővízzel, így alakult ki az a különleges ártéri gazdálkodás, amely dacára minden modernizációnak és folyószabályozásnak nem tűnt el teljesen. A Tisza legfelső folyásánál, Kisar település térségében a hullámtéri területen különleges, a folyton változó körülményekhez tökéletesen alkalmazkodó dzsungelgyümölcsösöket alakítottak ki. - A dzsungeles jellege egyrészt a hangulatával, másrészt az erdei fákkal, eredetesen megjelenő gyümölcsfákkal magyarázható. Ezen a területen a XIX. század közepén kezdődő folyószabályozások, illetve lecsapolási munkálatokat megelőzően nagyon kiterjedt, ilyen lápos, mocsaras vidék volt található. Ez ilyen ártéri területeken a ma ismert módon nem tudtak gazdálkodni. Azonban ezek az itt kialakuló körülmények alkalmassá váltak arra, hogy ősi gyümölcsfajtákat ezen a területen termesztenek. - Évszázadok alatt jött létre az a növénytársulás és mikroklíma, amely ma is látható itt, és amelynek köszönhetően ezeket a gyümölcsösöket alig kell gondozni. Itt emberi beavatkozás nélkül fordulnak termőre a fák, melyek közül az egyik legjellemzőbb a dió, valamint a szilva, melynek számos fajtája megtalálható a szatmári vidéken, de szép számmal előfordul az alma és a körte is. - Van egy-két olyan régi körtefajta is, óriásira nőtt magas körtefajta, amik elsősorban különböző gabonafélék érési idejével egy időben érnek, ezért a nevüket is erről kapták, tehát ilyenek például a búzával érő körte, vagy az árpával érő körte. Jelen pillanatban a hivatalosan Mirabolán Szilvának nevezett gyümölcs érik, ezt népies nevén fosószilvának, vagy lotyószilvának is szokták nevezni. - A kisari gyümölcsös a Tisza egyik kanyarulatában áll, ahol a nagy esőzéseket, hóolvadást követően a sebesen haladó folyó sokszor egyszerűen levágta a kanyart, vízzel árasztva el a területet. Az ilyen festői szépségű folyóív persze nem csak növénytermesztésre ideális, de fürdőzésre is. Nagyon jól tudják ezt a Tivadarnál strandolók, akik közül jó néhányan akár naplementéig a homokban sütkéreznek, vagy a vízben lazulnak, egészen őszig. A Tisza most éppen osztozkodó kedvében van, hagyott egy darab szárazföldet a törölközőknek. Hamisítatlan felső-tiszai élmény várja az utazót az itteni szabad strandon. A Tisza lelkesen fogadja magába a tenger felé igyekvő többi folyót is. A Túr a szeszélyes víz bal oldalán érkezik, de előtte sok kalanddal és élménnyel ajándékozza meg azt, aki veszi a fáradságot, hogy felfedezze a folyó csodálatos világát. A legjobb, ha kajakba vagy kenuba szállunk, és beevezünk ebbe a páratlan vadvízi dzsungelbe. - Még mindig kell bújni, még mindig van olyan rész, ahol be kell hasalni a kenuba, vagy ki kell mászni egy fára. Hogyha valaki szereti a kalandot, akkor ezt is megtalálja itt a Túron. Ezen kívül nyilván megtalálhatja erre a környezetre jellemző élővilágot és növényvilágot. Tehát megtalálhatja a hínártársulásokat, a különböző növényeket, a fákat, hallhatja a halakat. Ha szerencséje van, a tegnapi túrán például előttünk állt bent a Túr vizében az őz, amit elég sokáig tudtunk nézni, sőt még sikerült lefilmezni is. - Akad itt sas, vagy a ritkaságszámba menő tavi denevér is. A Túron árnyas fák alatt hajózhatunk, és nem csak nyáridőben. Jöhetünk akkor is, ha közeleg az ősz és a fürdés már veszít egy keveset a vonzerejéből. - A Túr valamikor egy nagyon gyors vízű folyó volt, viszont azóta nagyon sok minden megváltozott, most egy lassan folyó, nagyon nyugodt, szelíd folyó, aminek az átlagos vízmélysége sem sok. A mélyebb részek, azok 7-8 méteresek is, de általában, hogyha történik egy borulás, akkor a felnőtt vendégeknek a nagy részének leér a lába, de nyilván nem ezzel számolunk, amikor túrázunk. - A vízi kirándulást talán Túristvándiban a legjobb kezdeni, ahol egy csodálatos vízimalom mellől szállhatunk vízre. Az egykor sebesen haladó Túr tökéletesen megfelelt arra, hogy kihasználják erejét és malmot építsenek rá. A Túristvándinál látható, fából készült mestermunka egyik oldala a szárazföldre támaszkodik, másik felével pedig a víz fölé nyúlik, ahol cölöpök tartják. - Ez a malom jelenlegi formáját 1752-ben kapta, Közép-Európában egyedülálló, három hajtókerekű, alulcsapós vízimalom, ami azt jelenti, a víz sodrása alulról nyomja meg kívülről a lapátkerekeket. Három malomkő őrlővel épült, itt látható egy őrlőberendezés. Hát ebben az időben a terményt még vállon kellett fölhordani a garatba beborítani és a leérkező őrleményt odahaza a gazdasszonyok szitákkal, rostákkal minősítették. - Az első malom ezen a helyen már valószínűleg a XIV. században megépült, azt fejlesztették, tökéletesítették tovább. A XX. század elején a nehézkes malomköveket állítható távolságú hengerekre cserélték. Ettől kezdve különböző finomságú liszt is készülhetett, melyet már helyben szétválogattak. Aratás után aztán jó ideig nem is volt megállás, kőkemény munka folyt. - Ez a malom két műszakban ment, és 12 óráztak benne, amikor 24 órában működött, akkor úgy működött, volt egy főmolnár, aki kezelte a terményt, és akkor amikor bevette, megmérte egy súlymérlegen, és akkor kivette a tíz százalék vámot, ez volt az őrlés díj. Aztán volt egy segédmolnár, az ágnak az volt a feladata, hogy felöntött, leszedte, egy-egy műszakban, és akkor volt egy gépészmolnár, aki öt óránként átzsírozta, olajozta a gépet. - A malom igazi építészeti műremek. Eredetileg a Kölcsey-Kende család tulajdona volt, itt őrölték a környékbeli falvak gazdáinak gabonáját is, tíz százalék vámért cserébe, ők pedig közeli kastélyukból irányították gazdaságukat. A felső-tiszai folyók közös jellemzője volt, hogy gyakran rakoncátlankodtak és elárasztották környezetüket. A sík vidéken ezért az árhullám fölé egy-két méterrel kiemelkedő, úgynevezett gorondokra építkeztek. A cégénydányádi Kende-kúria is egy ilyen szamos parti gorondra épült. - Szatmár egyik legmagasabb pontján vagyunk, itt a Szamos közelségében. Ez a magaspart az 1970-es nagy szamosi árhullám idején is szárazon maradt. 1833-ban építette Kende Zsigmond ezt a családi lakot, majd többszöri átalakításon ment át az épület. Ahogy a korízlés változott, ahogy a pénzügyi források lehetőségekhez biztosítani tudták, úgy bővítette, fejlesztette, szépítette ezt az épületet. Cégénydányád a Kölcsey-Kende uradalomnak az egyik központi helye volt. - A klasszicista épület parkra néző homlokzatán nem véletlenül olvashatjuk Kölcsey Ferenc sorait. A Kende és a Kölcsey családok rokonságban álltak egymással, ők alakították ki a Szamos mellett elterülő parkot is Dányon és Cégényen a később Cégénydányád néven összeforrt két településen. Kende Zsigmond nem csak az épületre figyelt, de a kertre is. Szenvedélyes növénygyűjtő volt, a százholdas angol tájképi parkot is neki köszönhetjük. - A kastély, a kúria tőszomszédságában található az öreg hölgy, amit a helyiek így neveznek. Ez egy platánfa, ami nagy valószínűséggel egyidős az épülettel. 1833-ban épült a Kúria, és akkor ültethette ide Kende Zsigmond ezt a fát. Azóta is nagy gonddal és nagy odafigyeléssel vagyunk iránta. Több orvosi vizsgálaton és több orvosi kezelésen is részt vett ez a fa. Ha a többi fát nézzük, a hasonló korú platánokat, akkor nem egyedülálló az országban, viszont terebélyességét, kiterjedését tekintve mindenképpen dobogós. - Az óriási kert sok viszontagságot megélt, a nagy árvíz idején ide terelték az állatokat, a második világháború alatt pedig tüzelőnek használták a korábban ragyogó, gyönyörű fákat. A kastély a háború után sokáig gyermekotthonként működött, majd a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz került, és most már turisták által is látogatható. Az angolpark így ismét csodaszép és ereje teljében pompázik. A Felső-Tisza vidékén a sok-sok víz, a folyók és a holtágak miatt egyes területek megközelítése gyakorta nehézségbe ütközött, kivált áradások idején. Ezt az itt élők hasznukra is fordították, amikor az ellenség elől kerestek védelmet, hiszen ez a vidék sem volt feszültségtől és összecsapásoktól mentes. - A Szamos holtága öleli körbe ezt a félszigetet, amin a templom van, és ez adja meg a szépségét, meg a romantikáját, ugyanakkor védelmet is adott a templomnak, mert a tatár betöréskor, a török betöréskor ez a vízvédelem egy természetes védelmet is adott neki, és a tatárjárás idején például a falubeliek a templomba menekültek be, és így óvta meg őket a templom. Szatmár legrégebbi templomában vagyunk, 1220 körül épülhetett egy frank lovag építtette fogadalmi templomként. - Az első épületet folyamatosan bővítették, gazdagították, olykor alaposan át is építették. A templom ugyanis a reformátusokhoz került, akik a saját liturgikus céljaik szerint alakították át. Az eredeti oldalsó bejáratot befalazták, a szentélyt megszüntették, és a templom sajátos református díszítést is kapott. Igaz, ebben nagy szerep jutott egy különös véletlennek is. - Nem kazettás templom volt, sőt eredetileg talán nem is akartak kazettás mennyezést ebbe a templomba. Gyügyére készült a mester, aki Máramarosról érkezett, odakapott a presbitériumtól meghívást, viszont útközben a meghívásnak eleget téve a Szamosba belecsúszhatott tüdőgyulladást kapott és a simai pap kezdte el ápolni. Állítólag van egy romantikus szál ebben a történetben, hogy beleszeretett a lányába, és ezért jó sokáig maradt olyan sokáig, hogy egy kazettás mennyezetet is elkészített. - A hozzáértők sajátos szimbólumrendszert látnak kazettákon, melyben a növények és égitestek játsszák a főszerepet. A virító, szirmait bontogató virág a mindig megújuló élet jelképe, akárcsak a Nap, mely fénylő sugaraival kelti életre a holt anyagot. A Felső-Tisza vidékének templomai sok szempontból különlegességnek számítanak, kuriózum például, hogy sokukhoz egyáltalán nem épült torony. Márokpapi is toronytalan templommal indult a kereszténység útján, valószínűleg az 1300-as évek első harmadában jött létre ez a különös, régi várrészre emlékeztető épület. A haranglábat csak a XVIII. században építették fel, a helyi szokásoknak megfelelően fából. A rönkök általában a Kárpátokból érkeztek, a Tiszán úsztatták őket egészen idáig. A felső-tiszai fa harangtornyok gerendavázas építményei a régi időkben őr és megfigyelőhelyként is szolgáltak. Egyszerűek és díszítetlenek, karcsú mestermunkák, melyek jóval kecsesebbek, mint az ország többi részén álló rokonaik. Nem véletlen, hogy a beregi faharangtornyok műemlékek és világörökség várományosok. A vidék olyan szerencsés, hogy itt nem csak a vallási épületek maradtak fenn szép számban, hanem még egy régi, helyi ízléssel, módszerekkel és technikával készült lelkészház is Ököritófülpösön. - Ennek az épületnek az eredete az 1750-es évekbe vezet vissza bennünket. Itt volt a régi épület, amit aztán 1815-től '20-ig ebben a formájában megépített, Törös István lelkipásztorsága alatt az egyházközség. A faluban szinte egyedülálló volt ez az épület, mert még a gazdáknak is volt ugyan nagy szép házuk, de vályogból készült, nádtetővel készült. Ezt az épületet pedig már úgy készítették el, hogy égetett téglával és zsindelytetővel. Sötétszürke zsindelytetőt kapott, ami harmonizált a templomépülettel, és a falu képét nagyon meghatározta. - Négy szobával büszkélkedhetett az itt lakó lelkész, az egyiket korhű bútorokkal rendezték be, hogy visszaadják a ház eredeti hangulatát, mely ma már elsősorban imahelyként szolgál. A ház, ahogy már lenni szokott, a templom tőszomszédságában áll, és csak csodával határos módon maradt meg. Isten keze van benne, vélik a hívők, hiszen az építése óta eltelt 200 év során leromlott az állapota, ám a pusztulás széléről is sikerült visszahozni. A Felső-tisza vidéke különleges helyet foglalt el a magyar történelemben és a magyar térképen is. Az ország egyik legnehezebb időszakában a török hódoltság korában a még álló Magyarország és Erdély közé ékelődött vidék perifériás jellege miatt kisebbek voltak a pusztítások, így az elvándorlás is. Ez jót tett a helyi hagyományoknak, melyek így nagyobb törés nélkül szálltak nemzedékről nemzedékre. A Csaronda-patak és környéke a mai napig varázslatos hangulatú hely, ahol az egyik magasabban fekvő területen különlegesen szép templom áll, környezetében pedig néhány, a régi tradicionális építészeti elképzelések szerint készült épület. Egyikük ma tájház formájában mesél a hagyományokról. - Itt az emberek legfőképpen a természetben előforduló alapanyagokat használták fel az építkezéshez, mint például a fát. Bőséggel van a térségben nagyon sok erdő, illetve mocsaras, lápos területek, és így a vessző, a vályog, illetve a nád, szolgáltatták az alapanyagokat. A tájház is vályogból épült. Jellemző az itteni házakra a kontyoltető, tehát a sátortető és a homlokzatán egy kicsit lecsapták. Régebben náddal fedték, a módosabb házak, illetve a közösség épületei zsindelyes, fazsindelyes épületek voltak. - A falusi házak építésekor a praktikusság és a jól használhatóság voltak a legfőbb szempontok, mindeközben pedig olyan ízléses és szép házak kerültek ki a helyi mesterek kezei közül, amik a mai napig gyönyörködtetik a szemet. - A házak három tagolásúak voltak. Előbb volt egy tisztaszoba, középen, amikor beléptünk a házba, a konyharész, ezt más néven pitvarnak is nevezték, illetve hátul pedig a használatosabb szoba, ahol többen aludtak. Az alvási szokásokhoz például hozzátartozott, hogy a benti részen az anyuka és a gyerekek, meg az idősebbek aludtak. A gazda, férfiember pedig kint az istállóban, istállóban az állatokkal, mert vigyázta akkor is a javakat. - A vászonkészítés is a hagyományos falusi munkák közé tartozott a Felső-Tisza vidékén, a használati tárgyakon pedig előbb-utóbb megjelentek a díszek is. A beregi térségben sajátos kézimunka alakult ki, az 1950-es évekig messzeföldön híres keresztszemes hímzésről rengeteget megtudhatunk a tákosi tájházban. - Ennek külön technikája van, mert minden szem egy keresztből áll, és ugye minden kereszt minden oldalról kétszálas. És ugye ennek az az érdekessége, hogy nincs előrajzolva, és ha megfordítjuk ezeket a kézimunkákat... Ez egy nagyon régi abrosz, és itt nagyon szépnek kell lenni a fonákjának. Ez egy ma is működő, élő népművészeti hagyomány. Ebben a kis faluban, ezt szinte mondhatom, mindenki tudja készíteni. - Kiss Béláné, vagy ahogy a faluban szólítják, Valika maga is lelkesen hímzi a különféle használati tárgyakat. A visszaemlékezések szerint kezdetben csak a törölközőket kezdték díszíteni, aztán jöttek a párnahuzatok, abroszok, terítők. Virágos motívumok jellemzik a beregi keresztszemest, és olyan élénk színekben pompáznak, hogy öröm rájuk nézni. Úgy mesélik, hogy már maga a hímzés is lélekmelengető tevékenység volt. - Régen úgy volt szokás, hogy az asszonyok kint ültek a kapuban, mindenkinek volt kis padja, és ott ültek, és összeültek, és közösen varrtak, ez volt, közben beszélgettek, mindent megbeszéltek, és közben pedig készültek a szebbnél szebb dolgok. És én is így kapcsolódtam be. Ez egy nagyon jó terápia. Azért varrtak egyre többet, mert olyan jó nyugtató, mert mikor ezt elkezdjük és számoljuk, akkor csak oda koncentrálunk, és akkor az agyból a rossz gondolatok egy pillanatra távoznak. - A falusi bíró egykori hajléka a mai tájház épp a templommal szemben áll, és a helyi népművészet legszebb hagyományait tárja elénk. Még számos látnivaló akad a szatmár-beregi vidéken, amely mindig is az ország széle volt, de pontosan a hátránya lett az előnye, épp ez tette érdekessé és igazán különlegessé, kinccsé.

Magyarország észak-keleti, Szlovákia, Ukrajna és Románia által határolt szeglete a Felső-tisza vidéke. A Tisza Magyarország második legnagyobb folyója, amikor barátságos kedvében van kanyarulataiban jókedv és romantika lakik, de a víz áradáskor élet és halál ura. A közelében megtelepedők megtanultak együtt létezni ezzel a sokszor kiszámíthatatlan élővízzel, így alakult ki az a különleges ártéri gazdálkodás, amely dacára minden modernizációnak és folyószabályozásnak nem tűnt el teljesen.