A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten jelentkezik az M5 csatornán. A magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: Arany János Takaró Mihály és vendégei beszélgetnek a költő gyermek és ifjú koráról, iskoláiról a pályakezdésről és költészetéről. Természetesen leghíresebb költeményei és balladái is szóba kerülnek majd. Szó lesz Aranyról és a forradalomról és arról, hogyan emlékezünk rá ma.

A műsorszolgáltatói információk forrása változó (teletext, mediaklikk.hu). A teljes leirat forrása a teletext.

Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: Arany János Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején majd felvillantunk néhány érdekességet Arany gyermekkorából, aztán beszélünk arról, hogy milyen iskolákat járt, hogyan járta ki végül majd az élet iskoláját is. Aztán szóba kerül majd a Toldi, mint élete fő műve. Beszélgetünk majd a balladaköltő Arany Jánosról és három ballada korszakáról. Aztán szót ejtünk majd az 1867 utáni Arany Jánosról, amikor azt mondja: Ez már nem az én világom! Végül pedig arról ejtünk szót, mi ma egy magyar ember számára Arany János. - Születtem Nagyszalontán, viharban, 1817-ben. A napra nézve nem vagyok egészen tisztában. Szüleimtől mindig azt hallám, hogy azon vasárnap volt az, mely Gergely és József nap, tehát március 12 és 19-e közt esik. Ezért előbb Józsefnek is akartak keresztelni. Hogy jutottam a János szép névhez mégis, nem tudom. Alig 3-4 éves koromban apám, ki értelmes, írástudó parasztember volt, hamuba írt betűkön megtanított olvasni. A Bibliának nem maradt része olvasatlan, kétszer, háromszor is, stb. S míg a grammatikai osztályba alig érve, már nem tartottam nagyobb embert, mint a könyv-, főleg a versírót. Valahára eljött a költészeti osztály, s én halomra írtam verseimet. - Beszélgetésünk kezdetén ejtsünk néhány szót Arany János gyerekkoráról, néhány érdekességről és iskoláiról. - Arany 1855 júniusában Gyulai Pálnak ír egy önéletrajzi levelet. Nagyon sok mindent ebből a levélből tudunk a gyerekkoráról. Elmondja magáról, hogy gyakorlatilag nem voltak testvérei, mert a korábbi testvérei elhaltak, az egyetlen életben maradt testvére már férjnél levő asszony volt, és azt is elmondja, hogy mélyen vallásos családi körülmények között nőtt fel, és azt sem hallgatja el, és talán ez az egyik fontos momentum Arany gyerekkorával, neveltetésével, körülményeivel kapcsolatban, hogy szegények voltak. A szülővárosában is preceptorként, már egészen kicsi gyerekkorában dolgozik, és aztán a későbbiekben is a kollégiumban szegény diákként van jelen. A kollégiumi tanulmányait megszakítja, mert el kell mennie Kisújszállásra segédtanítónak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog Arany Jánosnak az életében, Arany János nagyon tudja és megtanulja, hogy mi a szegénység. Mert szegénynek drága kincs a hit, hinni és remélni megtanít, s míg a sír rá nem lehel, mindig hinni és remélni kell, ugye ezt mondja. Nagyon sok minden összefügg ezzel, és nagyon sok minden megérthető ebből Arany Jánosnak a későbbi életútját illetően. A szegénységből ő nem Petőfi módjára a lázadásnak, a haragnak az útját választja, inkább a csöndes beletörődését, és az önkritikának az útját. - Egy hívő református családnak az etikáját is hozza magával. Amikor arról beszélsz, és ez egy nagyon érdekes összehasonlítás, hogy Petőfi és Arany reakciói a szegénységre, talán ez magyarázza is ezt. - Innen származik egy nagyon érdekes és különleges karakter, egy olyan karakter, aki amikor megkapja a Szent István-rendet, akkor automatikusan báróság jár neki. A Szent István-renddel báróság jár, csak éppen egy folyamodványt kellene írni az uralkodónak. Képzeljük el, hogy Arany János báró lehetett volna, de természetesen eszébe sem jut az ilyesmi, és ha dicsérik az írásait, akkor állandóan és folyamatosan önkritikával emlegeti, hogy jaj, mekkora túlzás ez a dicséret, ő mennyi mindennel elégedetlen, a Toldival kapcsolatban is, tehát a nagy, jelentős műveivel kapcsolatban is. És gondoljuk el, hogy az az író, az a személyiség, aki idős korára országos tekintélyű lesz, az országnak a szeme fénye, újra verset ír, megjelenik a Tetemre hívás című balladája, és az ifjúság elmegy az akadémiai ablakához fáklyákkal, előtte hever tulajdonképpen a világ, és akkor ez az ember a Margitszigeten nagyon jellegzetes, szép, jelentékeny versében az öreg pincérrel társalog, az öreg pincérrel komázik, aki semmire nem vitte még a pincéri pályáján is. Egészen példátlan Arany Jánosnak a szerénysége, a viselkedésmódja, a szegénységgel való azonosulásmódja. - Ugyanakkor az a fajta hajdú múlt, ami a családot jellemzi, és az a tény, hogy gyermekkorában az édesapja, rengeteget betegeskedik Arany, hajdú történeteket mesél neki, egyáltalán az ő múlt szemléletének döntő aspektusait a gyermekkorban találjuk meg. - Schöplin Aladár egy külön retrospektív tanulmányt ír a hajdúvárosról, és Aranynak a hajdúvárosban való szerepéről és szerepléséről. Mindenesetre az is biztos, hogy a hajdúvárosnak a konok közösségisége, a közösségnek az együttléte, az Aranynak egy életre szóló útravalót ad. Az önkiteljesítés, ebben ő megint különbözik a magyar költőktől, íróktól általában, az önkiteljesítés mellett a közösséghez való alkalmazkodás nagyon fontos a számára, és ehhez az alkalmazkodáshoz aztán később a leckéket is megkapja, amikor a színész kalandjából, az ő egyetlen lázadásából az életében ki kell lépnie, és hazasomfordál, akkor ez a közösség bizony keményen és durván viselkedik vele szemben, a komédiással, aki otthagyta az iskolát azért, hogy komédiás legyen. - Arany irodalmi pályája voltaképpen Az elveszett alkotmánnyal kezdődik. Azonban ő maga sem érzi tökéletesnek ezt a művet, és az igazi sikert majd egy évvel később, 1846-ban a Toldi fogja meghozni számára. - Arany, amikor a színész kaland után valahogyan a szülővárosában álláshoz jut és magához tér, akkor felteszi magában, hogy élni fog, mint a többi egyszerű ember, az önművelésnek, a nyelvtanulásnak, az önkiteljesítésnek a dolgát félre fogja tenni. És nagyon nagy szerencse sokféle egyéb tényező mellett, hogy Az elveszett alkotmány, bármennyire is Vörösmarty bizonyos értelemben leszólja, de díjat nyer, 20 aranyat. Az nagy pénz, és akkor Arany János, talán van benne egy ilyen gondolat, hogy érdemes pályázni, érdemes a költői művekkel foglalkozni, mert hátha a családnak ez is hoz valamit a konyhára. És akkor belekezd a Toldiba, és megírja a Toldit, a magyar elbeszélő irodalomnak, a verses epikának egy nagyon különös, nagyon sajátos, azt is lehet mondani, hogy zseniálisan szuverén darabját. Riedl Frigyes azt mondja Arany Jánosról, hogy Arany a realizmusba vezeti át a magyar irodalmat. Ez nem egészen igaz, de annyi igazság van benne, hogy a Toldiban egy epikus elbeszélői realizmus nyilatkozik meg, egy nagyon pontos, tárgyszerű táj felelevenítés, és egy nagyon pontos lélektani indoklásrendszer. A magyar verses epikában eddig ilyen nem volt. Toldi, ha visszaemlékezünk rá, nagyon szomorúan, háborogva áll a pusztán, amikor megjelenik ez a hatalmas kevély hadsereg, Nagy Lajosnak és Laczfi nádornak a serege, és ezt a fiút, aki elvágyik innen, aki katona akarna lenni, vitéz akarna lenni, hatalmas erőt érez benne, ez a dolog felkavarja. Amikor megsértik, akkor még tovább fokozódik benne a düh. Akkor hazamegy, és ott a testvére fogadja, és ráadásul arcul csapja. Tehát Arany lélektanilag nagyon pontosan jelzi, hogy milyen lélekállapotok váltakoznak Toldiban. Riedl Frigyesnek a kitűnő kifejezése, hogy fiziológiai realizmus, Toldinak a testtartásának, a bőrszínének a megváltozásán a fiziológiai dolgokon látszik a lelki alkata. Eleddig ismeretlen volt a magyar elbeszélő irodalomban ez a nagyszerű motiválás, ez a lélektani hitel, ami aztán tovább is fokozódik és tovább történik a Toldiban. - Azt hiszem, hogy azért érdemes egy picit megállnunk, amikor a Toldiról beszélünk, akkor igazából kellene néhány mondatot mondani a korszellemről is. Nem véletlenül ez a pályázat kiírás sem, és nem véletlen az, hogy Arany miért nyúl éppen egy ilyen 14. századi történethez. - Azt gondolnám, hogy igazából a maga eleven költői élményeit tudja beleírni. Arany János rövidlátó, és talán a rövidlátásával is összefügg, hogy borzasztó tárgyiasan látja a világot. Rengeteg apró részletet, azt lehet mondani, hogy követhetetlen bőséggel önti a világról való részleteket, és azok a világrészletek, amiket ő ebben a művében az olvasó elé önt, azok a nagy magyar alföldnek, tehát a magyar világnak, a magyar tájvilágnak a helye. Az a költő, aki korábban esetleg a klasszicizmusnak a megmagyarázott hasonlatai, metaforája irányában tájékozódott, most felszabadul. Felszabadul a maga elemi, elementáris élménye felé, a nagy magyar alföldnek a tájvilágát, az álltait, a foglalkozásait, a mesterségeit, ezeket olyan bőségben önti a Toldiba, és a Toldinak a metaforikája, a hasonlatrendszere is ebből épül fel. Nincs ebben semmiféle tenger, nincs ebben semmiféle meredély, hegy, bérc, hegyvidék. Az Arany Jánosi környezetnek és a legmagyarabbnak tartott magyar tájvilágnak, a magyar alföldnek a világa jelenik meg a Toldiban. - Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon, messziről lobogva tenger pusztaságon, Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem, majd kilenc-tíz emberöltő régiségben. Rémlik, mintha látnám termetes növését, pusztító csatában szálfa öklelését, hallanám dübörgő hangjait szavának, kit ma képzelnétek Isten haragjának. Ez volt ám az ember, ha kellett a gáton, nem terem ma párja hetedhét országon. Ha most feltámadna, s eljőne közétek, minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, parittyaköveit, öklelő kopjáját. Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, és kit a csizmáján viselt, sarkantyúját. - Azt hiszem, még egy pillanatra visszatérve a Toldihoz, feltűnő, és azt hiszem, ez is újdonsága abszolút ennek a műnek, hogy rendkívül összetett műfajilag is. - Kivételes mű a Toldi, a világirodalom tekintetében is kivételes mű, és elsősorban azért kivételes, mert a realista elbeszélésnek a vívmányait is hasznosítja, és ezentúl egyedülálló mű a maga eposziságában. Eposziságon értve azt a nagy vágyat, amit a 19. századnak a regényirodalma is az eposz irányába táplál. Ugye Lukács György is a regényelméletében, a regényt, magát, a válság műfajának látja, az eposzt pedig az elérhető tökéletesség, a bizalom, az életbizalom műfajának. Nos a Toldinak abszolút eposzi vonásai vannak, ilyen értelemben egyedülálló a 19. század világirodalmában. - Hogyha azt mondjuk, Arany János, akkor tíz emberből kilenc vagy a Toldit fogja megnevezni, vagy az Arany balladákat. - Gyulai Pálnak a szellemes és tulajdonképpen igaz formulája, hogy Arany János a ballada Shakespeare-je. Találó formulának gondolom én ezt, hiszen még a nagy német balladaírókhoz képest, Schillerhez, Geothéhez képest is Arany János nagyon-nagyon erősen vonzódik a balladához, és nagyon jelentékeny és érdekes dolgokat művel a balladával. Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Geothének, Schillernek a munkássága sokrétű, sok más egyéb műfajra, drámára, regényre is kiterjed. Aranynak a munkásságában központi jelentőségűek a balladák. Először is vonzza a rövid terjedelemnek a velőssége. A ballada egy 80-100 sor körüli forma, éppen eléggé összefogott forma ahhoz, hogy ne legyenek benne terjengős részletek, hogy sűrített legyen, hogy pontos legyen. - Sok mindent szoktak mondani a balladára definiálva, mert ugye nemcsak műfaji, itt sokkal inkább műnemi összetettségről van szó. Az előbb a drámaiságát említetted, nyilvánvalóan Aranyt ez is megfogja. - Igen, Aranynak mind a háromféle képessége megvan az alkotáshoz. A költőiség. - A líraiság, igen. - Értve ezen a nagyszerű metaforákat, gondolat párhuzamokat, a stilisztikai sajátságokat. A drámaiság, értve ezen beszédes, pszichológiailag érvényes magyarázó értelmű jeleneteknek az alkotását. Az Arany Jánosi balladák nem összefüggő cselekménysorból állnak, hanem jelenetekre bomlanak. - Legjobban talán az Ágnes asszonyban lehet ezt kimutatni. Azok különálló jelenetek. - Nagyon fontos ez, mert a jelenet az elbeszélő irodalomnak egy nélkülözhetetlen formája. Jelenetek nélkül tulajdonképpen nincs elbeszélő irodalom. Ezen keresztül nyilatkozik meg az értelemközlő, pszichikus ábrázolásmódja az alkotónak, és aztán van az elbeszélés, az elbeszélésnek a módja, amiben Arany megint csak mester, talán legegyszerűbben beszéljünk csak a narrációról, és beszéljünk arról, hogy ha csak egyetlen egy dolgot figyelembe véve az elhallgatásnak és a kimondásnak micsoda mesteri aránya érvényesül Arany Jánosnak a balladáiban. Soha nincs több kimondva, mint amennyit szükséges kimondani, és soha nincs kevesebb kimondva annál, mint ami beszédes lenne. - Lásd Vörös Rébék, hogy egy öregkori balladát is említsünk. - Igen-igen. Úgyhogy egészen különleges, hogy egy emberben ez a háromféle képesség ilyen szinten meglegyen. - Edward király, angol király léptet fakó kován: Hadd látom, úgymond mennyit ér a walesi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó, legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: a pártos honfivér? S a nép, az istenadta nép, ha oly boldog-e rajt, mint akarom, s mint a barom, melyet igába hajt? - Ha Arany balladáiról beszélgetünk, nyilvánvalóan meg kell említenünk azt, hogy rendkívül sokfajta balladát ír. Tehát a király balladáktól, a lélektani balladáktól, a paraszti témájú balladáktól kezdve nagyon sok húron játszik Arany János. Azt hiszem, hogy te jó néhány évvel ezelőtt megjelentettél egy kötetet az Arany balladákról, és abban egy egészen speciális nézőpontot is felvillantasz. - Sokféle módon lehet csoportosítani Arany Jánosnak a balladáit. Én egy olyan csoportosítást javasoltam, amiben a valóság látásnak, a valóság feldolgozásnak a másfélesége szerint csoportosítanám az Arany balladákat. Vannak Arany Jánosnak olyan balladái, amelyek egy idilli, tökéletesen elrendezett világot jelenítenek meg. A kritika ezeket nem tartja számon olyan értékű balladákként, mint az egyebeket, pedig nem jól teszi. Keresztúri Dezső találó kifejezéssel azt mondja, hogy Arany János teremt magának egy Nakonxipánt, Gulácsy Lajosnak a kifejezését használja, és ebben a Nakonxipánban egy idilli, életbizalommal teli, rendezett világot láttat. Ez egy csoportja az Arany balladáknak. Egy másik csoportban a világban bajok vannak, olykor nagy bajok vannak, nagyon nagy bajok vannak. És az emberrel is nagy bajok vannak. De működik a világban valamiféle igazságszolgáltatás, a bűn elnyeri a büntetését, például Ágnes asszony nagyot vétkezik és nagyot bűnhődik. - Így van! Tetemre hívás, stb. - Igen, és ilyen formán a világrend megmarad. És aztán van egy harmadik típusa is az Arany Jánosi balladáknak, különösen az öregkori balladák között, amelyben már egy kaotikus világ jelenik meg. Nincs szó rendezett világról, nincs szó bűnről, nincs szó bűnhődésről. A Híd-avatásnak, ennek a fantasztikusan eredeti, érdekes balladának, amiben egy nagyvárosi kísértet performanszot jelenít meg Arany János. - A tánc bizonyos eszközeivel természetesen. - Igen, nincsenek már bűnök és nagy bűnök. Szerencsétlen emberek és szerencsétlen emberi sorsok vannak, vagy a Vörös Rébékben gonoszság, a gonosz akarat szinte Kaffkai erővel van jelen, és jelentkezik a világban, és érvényesíti a maga akaratát. Tehát Arany Jánosnak a munkásságában, a balladai munkásságában ez a szólam is jelen van, ez a, ha úgy tetszik, nagyon modern, a 20. századisághoz közelálló szólam. - Azt hiszem, hogy nem lenne teljes az Arany-kép, hogyha az 1867 utáni Aranyról nem beszélgetnénk, hiszen ez az a korszak, amiről már Arany János mondja, hogy ez már egy másik világ. Különösen ez majd a '70-es években egyre erősödő érzés lesz Arany Jánosban. Hiszen látjuk egyszerre a lírikust, aztán megjelenik majd Arany János Arany-évében, 1877-ben, akkor írja az összes öregkori balladáit, február és november között, és természetesen majd ott vannak a Margitsziget ihlette versek, szóval ez egy külön világ. Amikor Arany János az őt körülvevő valósággal kapcsolatosan azt mondja, hogy ez már egy másik világ. Nem az, amiben én otthon vagyok vagy otthon voltam, hanem létezem, élek, de ez már nem az a világ. - Az Őszikékről elmondta a kritika, hogy az első öregkori magyar líra, vagy elmondta Kosztolányi Dezső, hogy ez az Arany János, az Őszikék Arany Jánosa, az, aki előtt ez az új írónemzedék meghajtja a tiszteletnek a koszorúját. Az Őszikék egy új, sajátos színt jelent az ő lírájában, és egyébként a magyar költészetben is. - Az öregedő Arany János hogyan látja a világot? Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy az akadémiai funkciói miatt, amiatt, hogy Pesten él, és közben egy számára egyre idegenebb világ az, amiben alkotnia kell. Miért menekül végül vissza 1877-ben a balladához? Hogyan látod ezt? Hiszen a balladákkal te rengeteget foglalkoztál. - Azt gondolnám, hogy a balladákban, ahogy említettem, a Vörös Rébéket hoztam példának, a Híd-avatást hoztam példának, de akár a Tengeri-hántást is fel lehetett volna hozni példának. A Tengeri-hántásban is egy teljesen akaratlan, tétova, emberi akarattal nem befolyásolt történetben valamiféle sötét történés érvényesül. Ezekben meg tudja jeleníteni Arany azt a pesszimizmust, vagy azt a sötéten látást, vagy azt az élet-bizalomhiányt, ami nem fő vonásként, és nem egyetlen vonásként, de egyik vonásként kétségkívül jelen van benne. Az Őszikéknek a többi része ehhez képest visszafogottabb és rendezettebb, Arany a szimmetriának, a ritmusnak, a megformáltságnak az eszközével mérsékeli a halálfélelmet, az öregedésnek a gondját-baját. - Azt hiszem, hogy még beszélnünk kell a Toldi közepéről, ez pedig a Toldi szerelme. Hiszen a Toldit és a Toldi estéjét '46-47-48-ban megírja, de végül is majd eltelik több évtized, mire a '70-es évek végén befejezi a Toldi szerelmét. Hogy látod, miért fog mégis hozzá, és van-e funkciója ennek a műnek? - Arany számára, ahogy említettem, talán a hajdúközösségi közösségiségből következően is nagyon erős a közösségi elvárásnak a hatása. Ő mindvégig úgy érzi, hogy ezt a témát, a Toldi témát neki be kell fejeznie, mert a közösség ezt várja el tőle, és amikor az Őszikék lírai darabjainak az írását abbahagyja, a Toldi szerelmén még dolgozik, passzívan dolgozik, elevenen dolgozik, és aztán be is fejezi. - Azt hiszem, hogy már csak egy kérdés marad, ki nekünk ma Arany János, hogy látod? - Visszautalva azokra a témákra, amikről beszéltünk, a Toldinak a sajátszerűségére, a balladáknak a sajátszerűségére, azt gondolnám, hogy Arany Jánost úgy kell elfogadnunk és úgy kell kezelnünk, mint aki valamilyen szuverén, érdekes, tehát nem feltétlenül az európai irodalom fősodrára, vagy az abból elvont sztenderdre emlékeztető műveket alkot, hanem kifejezetten szuverén, sajátszerű műveket alkot. Ha ezt meg tudjuk érteni, és nemcsak el tudjuk fogadni, hanem tulajdonképpen büszkék is tudunk lenni rá, akkor jól tudjuk értékelni Arany Jánost. - Én azt hiszem, hogy igaza van azoknak, akik azt mondják Arany Jánosról, hogy Arany János a magyar irodalom igazodási pontja. Minden hozzá vezet, és aztán minden tőle indul ki. Én szeretném, hogyha az új és új generációk számára Arany János ez az ember, ez a költő, ez a magyar lehetne. - Ki az? Mi az? vagy úgy... Fordulj be és aludj, uram László király. a zápor majd eláll, az veri ablakod. A felhő megszakad, nyílása tűz, patak, zúgó sebes özönt a rézcsatorna önt Budának tornyiról. Miért zúg a tömeg? Kívánja eskümet! A nép, uram király, csendes, mint a halál, csupán a menny dörög.

Mai műsorunk címe: Arany János Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején majd felvillantunk néhány érdekességet Arany gyermekkorából, aztán beszélünk arról, hogy milyen iskolákat járt, hogyan járta ki végül majd az élet iskoláját is. Aztán szóba kerül majd a Toldi, mint élete fő műve. Beszélgetünk majd a balladaköltő Arany Jánosról és három ballada korszakáról. Aztán szót ejtünk majd az 1867 utáni Arany Jánosról, amikor azt mondja: Ez már nem az én világom! Végül pedig arról ejtünk szót, mi ma egy magyar ember számára Arany János.