Takaró Mihály Könyvjelző című műsora, amely minden héten jelentkezik az M5 csatornán, a magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket. Témái között szerepel a képzőművészet, a zene, az irodalom és a történelem is. Takaró Mihály vendége ezen a héten Borbély László író, szerkesztő, akivel Csurka Istvánról, a magyar abszurd dráma egyik megteremtőjének életéről, műveiről, a magyar irodalomban betöltött szerepéről beszélget.

A műsorszolgáltatói információk forrása változó (teletext, mediaklikk.hu). A teljes leirat forrása a teletext.

IRODALOM NÉZŐPONTOK TUDÁS MŰVELTSÉG TÖRTÉNETEK MŰALKOTÁSOK KÖNYVJELZŐ TAKARÓ MIHÁLY MŰSORA KULTÚRÁRÓL MINDENKINEK - Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: Csurka István. Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején szót ejtünk majd a Csurka családról, aztán Csurka István gyeremkkoráról, fiatalkoráról, iskoláiról. Később szó kerül majd arról, mi volt a szerepe 1956-ban. Bemutatjuk a fiatal írót és korai drámáit, aztán természetesen beszélünk majd a nagy művekről, a Deficitről, a Házmestersiratóról és a Döglött aknákról is. Műsorunk végén bemutatjuk azt a Csurka Istvánt, aki élete vége felé visszatér újra a közéleti embertől az íróhoz. Végül pedig kísérletet teszünk az ő elhelyezésére a magyar irodalmi kánonban. - Ez a kis szoba az otthonunk volt '45-ben egy fél évig, valamivel tovább, mint egy fél évig. Egyáltalán nem így nézett ki, mint most. Itt volt egy nagy búbos kemence, padkával, ide pedig fekhelyeket raktak be a szüleim. Nem tudtunk nagyobb teret elfoglalni a házból, mert ki volt adva, és mi Németországból jöttünk, érkeztünk haza, apám ugyanis a háborúban, a háború végét katonaként szolgálta, aztán menekültünk, és így eljutottunk egészen München alá, és onnan, '45-ben apám úgy döntött, hogy hazajön. Nem tudtunk Nagyváradra visszamenni, ahonnan elindultunk eredetileg, hanem hát itt húzódtunk meg Békésen, az ősi fészekben, és máshol hirtelenébe' nem találtunk helyet, úgyhogy én innen, erről a padkáról kezdtem el a gimnáziumba bejárni, és aztán addig, még nem rendeződtek igazából a körülmények, itt laktunk, ebben a házban. - Beszélgetésünk kezdtetén ejtsünk néhány szót Csurka István családjáról és gyermekkoráról. - Rendkívül meghatározó volt a fiatal- az ifjúkor az ő életében a további írói hivatásában. Ott ismerte meg azokat az embereket és sorsokat, akiket később nagyon szépen ábrázolt regényeiben, novelláiban, drámáiban. Az itteni filmrészlet, amit az előbb láttunk, a Szülőföldem című sorozatban volt. Amikor István elhunyt, egy évre rá rendeztünk egy emlékestet, és ebből többet is bejátszottunk a Polgárok Házában. Öccse, László, aki sajnos azóta szintén elhunyt, ott volt, és meséltek, anekdotázott külön. Nagyon fontos helyszín volt Békés az ifjúkorában, illetve Nagyvárad, noha Budapesten született, illetve volt egy kis németországi kitérő. Édesapja író volt Istvánnak, drámákat is írt, voltak közös fellépések. Ez egy nagyon érdekes fűszer, amiről mindig szeretettel beszélt fehér asztalnál, vacsorakor, egy-egy pohár vörösbor mellett, elmondta, hogy édesapja szervezett irodalmi esteket, tehát egy kultúrmissziót végzett. Tulajdonképpen Laci, az öccse, Csurka László színművész akkor mondott először verseket, és hát az édesapja szerkesztette az egészet. Édesapjának egy nagyon érdekes sorsa volt: volt tisztviselő, banktisztviselő, amellett éjjel a Continental írógépen amin István is írta az első nagy műveit, azon dolgozott, írta a Pengős regényeket, megélhetésre. Volt ugye ez a havi kétszáz pengő fix. - Igen. - Azt édesapja megkereste, de amellé a másik kétszázat megkereste íróként. - És közben István is elindul majd, de még ezt megelőzően nagyon fontos, hogy bekerül a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és tulajdonképpen itt a tanárai révén érik újabb hatások, és itt éri majd 1956 is. Beszéljünk egy kicsit erről. - A személyes beszélgetéseink nyomán úgy emlékszem, hogy az édesapa hatása volt az, tehát az édesapjától örökölte az írói készséget. Nagyon érdekes volt az ő belépője, mert színházi emberről lévén szó ezt így használom, szándékosan, az első megjelenése, amit Fakan Balázs, az egyik legjobb fiatalkori barátja felidéz. Az István sportoló volt, diszkoszvető volt, illetve súlylökő Békésen, és abban a békési Lokomotív- edzőruhában megjelent... - Szerelésben, igen. -...bement, a hóna alatt ott volt a diszkosz, ahogy leírja főiskolástársa, Fakan Balázs, édesapja ment utána két bőrönddel, mint Arthur Miller Az ügynök halála, körülbelül úgy képzeljük el, ugyanis, azért merem elmondani, mert Az Esztéta című regényében ezt leírja, hogy feketéztek, tehát fekete vágás volt, és az édesapja ugye, mint a tapasztalt, vitte föl a hurkát, a kolbászt a főiskolára, mert Budapesten nem volt mit enni azokban az években. - Azt hiszem, hogy ez az érdekes történet is rámutat arra, hogy ahogy Csurka bekerül a főiskolára, újabb és újabb impulzusokat kap. Kik voltak tanárai, és hogy éri őt '56? - Ez kulcsfontosságú, mind '56, mind pedig a további, egészen az írói, illetve közéleti pályafutása során. Nagyon nagy tanárok tanították őt, Hubay Miklós volt az egyik, a másik Mészöly Dezső, a harmadik pedig Czibor János. Őt rengetegszer ábrázolta, drámáiban is. Nagyon jó tanárok voltak, még Háy Gyula volt az osztályfőnöke, majd erről beszélünk később, mert az a letartóztatás kapcsán kulcsfontosságú, de a főiskolának a vezetésével volt ő elégedetlen, tulajdonképpen az első szónoki megszólalása az '56 őszén volt, már túl azon, hogy megjelent az első regénye, fölszólalt az ellen, hogy emberileg és szakmailag hozzá nem értő emberek vezetik a főiskolát, akik csak a sztálinizmusban hisznek, és nem is érdekli őket a drámaoktatás. - A vezetője lett, a főiskolai diákok szavazták meg, ugye '56 őszén elkezdődött a Nemzetőrség szervezése, megválasztották őt a Nemzetőrség parancsnokává. "A Színművészeti Főiskolára jártam, én egyébként innen indultam. Hát nem így nézett ki az épület, de itt volt a Honvédelmi Tanszék, ahol harmadjára, miniszteri engedéllyel még egyszer tehettem egy vizsgakísérletet, mert háromszor előtte már megbuktattak, és ha itt is megbukom, akkor vége a pályafutásomnak a főiskolán. Itt azonban már érdekes módon nem kérdeztek semmit, az utca zajongott, hullámzott a tömeg, a vizsgáztató tiszt, magasrangú tiszt, azt mondta mosolyogva, kezében az indexemmel, hogy na, Csurka, menjen, magának most más dolga van, és aláírta az indexemet egy kérdés nélkül, azt, amelyikbe már a két elégtelen be volt vésve. Lejöttem, valóban már indult a nép, visszaszaladtam a főiskolára, az a Vas utcában volt, a Vas utca 2/C-ben, és ott már összegyülekezett a főiskolai népség, elindultunk ki az utcára. Úgy emlékszem, mint atléta, egy ideig vittem a zászlót, szép nagy zászlót szereztünk, és rengetegen csatlakoztak hozzánk." - Beszélgettünk arról, hogy hogyan indul Csurka István, hogyan kerül a főiskolára, mi történik vele 1956-ban, de természetesen a legfontosabb az, hogy elindul az írói pályán is. Tulajdonképpen novellistaként kezd, de a legjelentősebb művei között ott vannak már a korai drámái, erről majd kicsit később beszélünk, és hát természetesen a Tűzugratás. - A Tűzugratás volt az első novelláskötete, ami megjelent, ez még '56 őszén, a forradalom előtt jelent meg. Ebben van egy nagyon fontos novella, A mélység vándora. Ebben nagyon szépen, líraian ábrázolja egy kisembernek a sorsát, ő nyitott volt a kisemberek világa felé, abban a világban nőtt föl Békésen, Nagyváradon, később a ferencvárosi években, őket tudta igazán ábrázolni, köztük élt, akár a lóversenyre ment ki, akár a piacra, akár az utcán, meglátta azokat a hétköznapi sorsokat, akik a közélet, a mindennapi élet-sorsnak a drámaiságát hordozták az arcukon, észrevette őket, novelláiban, drámáiban őket tükrözte. Nagyon fontos az, hogy a novellái már kezdettől, az első írásaitól kiáltottak a film, illetve a színházi megjelenés után. - Ha már a pályakezdőről beszélünk, akkor korán elkezdi a drámaírást is, és rögtön ír egy olyan művet, ez a Ki lesz a bálanya? még 1962-ben, tehát a pálya elején vagyunk még, amelyik mind a mai napig nagyon jelentős alkotása a magyar drámairodalomnak. - Igen. De miért? Ez a technika kérdése is. Istvánnak az íráskészsége az édesapjától öröklődött, de kiválóan fogalmazott dialógust, kiválóan írta meg a színleírást és emellé jelenetszerűen látta maga előtt a történeteket, igazából... - Te akartad tőle ellesni a technikát, ha minden igaz, ugye? - Hát nem ellesni. Mindig ezt kérdeztem, hogy hogyan legyek jobb, és akkor mindig úgy játékosan megbokszolt, a volt diszkoszvető múltjából következően, csak gyöngéden, barátilag, mondta, hogy írjál, mert anélkül nem lehet, de mindig erről kérdeztem, hogy ezt hogyan kell csinálni, és ő elmondta. - Miben látod a Ki lesz a bálanya? jelentőségét? - Legfontosabb jelentősége az értelmiségnek a kallódása a hatvanas években. Sajnos bizonyos mértékben ez ma is aktuális. Czibor Jánost ábrázolja benne, a volt főiskolai tanárát. Ez egy pókerparti. István kártyázott. Nemcsak lóversenyre járt, kártyázott is, és egy ilyen átkártyázott éjszakának írja le a történetét, ahol bizony nagyon komoly társadalomkritika is előtérbe kerül, illetve hát a magánéleti sorsoknak a megoldatlansága, a lakásviszonyok, a fiataloknak az egymás mellett való elbeszélése. Istvánban az volt a zseniális, hogy fiatal embereknek az ábrázolása közben nem beszélt arról, hogy akkor, ott és most miért rossz a rendszer, de kiderül. Kiderül... - Igen. Magától adta magát. Így van. - Magától adta, tehát rájövünk, hogy azért olyanok, azért beszélnek úgy, azért élnek úgy, azért hajlanak szenvedélybetegségek felé... - Mert mögötte ott van egy gyakorlatilag semmit nem toleráló rendszer. - Így van. - És nagyon érdekes, mert ebben az időben fogalmazzák majd meg az egyik íróbarátjával együtt, hogy hamis eszmék uralma idején nincs helyes út. Nem véletlenül fordulnak majd az abszurd felé. De azt hiszem, hogy ennek a korszaknak egy jellegzetes műve a Moór és Paál, ami később majd visszaköszön szerintem talán a legjobb drámájában, a Döglött aknákban, amiről majd lesz szó. Mit érdemes tudni a Moór és Paálról és egyáltalán a háttérről? - Eleinte ez kisregényként fogalmazódott meg benne, de már ezt is úgy írta meg, hogy gyakorlatilag át kellett tenni, ki kellett írni, hogy első felvonás első kép, és készen volt, úgy volt meg a kisregény. Na most ezt fantasztikus sikerrel mutatták be. - A Moór és Paál hogy jutott egyáltalán, mi volt az apropó? Hiszen ez a két ember ez az akkori magyar társadalom két jellegzetes figurája. - Az egyik egy pártfunkcionárius, akire már nincsen szükség, akit maga a hatalom is ejtett, itt már túl vagyunk, tehát a hatvanas években járunk, a másik pedig egy lángossütő- engedélyre vágyó kisember, és gyakorlatilag az az abszurd, hogy ők ketten értik meg egymást az akkori években. (A közönség nevet.) "- Maga... partizan volt, kérem? - Partizan. (A közönség nevet.) - Mivel tudja ezt igazolni, kérem? - Hát, többek között azzal, hogy itt vagyok. - Na, konkrétabban! - Konkrétan már igazoltam, de ez magának csak ukk-mukk-fukk! Mért, kérem?! Mért?! Mert magát is betették ebbe a kiemelt kórházba? Na hiszen! Hagyjuk ezt, kérem. Hagyjuk. Ne bántsuk egymást. A Rákosiéknak is az volt a legnagyobb bűne, hogy a fegyver csövét a kommunistákra irányozták. - Na, na! Maga erről ne beszéljen! Maga ebben nem illetékes, kérem! - És maga illetékes az én... - Takarózzanak be. Engedjük be egy kis friss levegőt. - Minek is, adjunktus? - Minek? - Nincs oxigénsátor." (A közönség nevet.) - Az előzőekben már szót ejtettünk arról, hogy Csurka István drámáiban az ábrázolásmód az abszurd felé hajlik. De milyen érdekes, amikor azt mondtad, hogy ő a valóságból indul ki és a kisembereket ábrázolja, csak az a baj, hogy a valóság annyira abszurd, hogy elég csak azt ábrázolni, hogy a helyzet legyen maga abszurd. Hogyan jelentkezik ez Csurkánál? - Amikor erről beszélgettünk, azt mondta, hogy úgy képzeljem el, mert fiatal ember lévén, kisfiú voltam, amikor ezeket a drámákat megírta és eljátszották nagy sikerrel, a gebin volt a rendszer, tehát úgy működött a Kádár-rendszer, hogy mindenkit érdekeltté tett valahogy gebinessé. - Igen. - És a végén már ezt ábrázolja tulajdonképpen a Házmestersiratóban is közvetve, amikor a házmester asszony, akit Tábori Nóra nagyszerűen alakított az ősbemutatón... - Zseniális, igen. - Zseniális: bögrecsárdává alakítja a szuterénlakást, és azokban az években 8 vagy 9 óra előtt nem voltak nyitva a boltok, se a közértek... - 9 óra előtt, igen. -...nem lehetett alkoholhoz jutni, és oda jár gyakorlatilag a kerületi tanácstól kezdve a melósokig mindenki, és ott isznak. - Igen. - Meglátta ezeket a helyzeteket, és ebben látta emögött is a mélységet, hogy mindenkit érdekeltté tesz, megalkuvóvá vált a rendszer, és hogy nincs tovább, mert mindenki korrumpálódik, korrupttá válik. - Így van. Tulajdonképpen az az igazság, hogy mindenki tudja, a törvény ellen természetesen szólni nem lehet, de mindenki kijátssza. - Igen. - És tulajdonképpen a gebinrendszerben, egyáltalán ebben a fogalomban, amit ő megalkot, ebben nagyon jelentősen ott van, és hát természetesen más Csurka- darabokról is beszélnünk kell, hiszen gyakorlatilag a nyolcvanas évek elejéig, és itt most a Deficitről is lehet szót váltani, vagy bármelyikről, mindenhol ott van valamiféle Csurka-abszurd, mert azt is mondtad, hogy egy kicsit ő más, hiszen ha megnézzük a kortársakat, és most beszéljünk arról, hogy ugyanebben az időszakban, ezért nevezem a magyar dráma aranykorának ezt a korszakot, a hetvenes éveket, hetvenes évek, nyolcvanas évek, mert rengeteg nagyszerű drámaíró élt ekkor, és mind a valóságot ábrázolta. Hegyi 3 embert kért ehhez a szabadrúgással. - De másképpen. Másképpen ábrázolta például Örkény István a Tóthékban, másként Páskándi Géza a Kalauz nélkülben, vagy A vigécben, hiszen Páskándi a nyelvi, a dialógust is megemelte az abszurdig, hogy nehéz a színésznek eljátszani. - Igen. Ahogy Szakonyi Karcsi az Adáshibában... - Szakonyi, Gyurkovics Tibor például a Nagyvizitben... - Igen. -...ami a másik kórházi darab, hogy ha már beszéltünk a Döglött aknákról. - Igen, igen. - Egy társa, de teljesen másképpen van kifordítva az a kor, az a viszonyrendszer, ahogy működteti az embereket. István a valóságnak látta meg az abszurditását, és ezt tükrözte vissza híven, de mégis úgy, hogy kifordítva. Az abszurd lényege ez a vegetáció bemutatása, másképpen, mint ahogy Ionesco csinálta A kopasz énekesnőben, vagy Beckett a Godot-ra várva című művében, másképpen, mert Magyarországon ez az egész, ahogy István írta, egy elfogadhatatlan realitás. Ez volt, tehát én is ebbe születtem bele '68-ban, láttam, hogy a szüleim miként küzdenek, miként próbálnak megmaradni, ami István egész életművének az üzenete, a gondolata. - Igen, hát a korszaknak a híres mondata volt: a magyar értelmiségnek két útja van. - Igen. - Az egyik az alkohol, a másik meg járhatatlan. - Igen. - Tehát valóban úgy érezték az akkori gondolkodók is, ebben a magyar ellenzék, ha lehet ilyet mondani, szinte világlátástól függetlenül is, ezt a fajta életérzést éli meg. Én azt gondolom, hogy Csurka írói művészetének az egyik legjelentősebb vonása az, hogy ha ma elolvassa az ember Csurka bármelyik drámáját, akkor egyszerűen annak a korszaknak az értelmiségi életérzését tapasztalhatja meg. Hogy látod ezt? - Nagyon sok dolog nemcsak visszaköszön, hanem ugyanúgy maradt. Nemrégiben Szilágyi Tibor megrendezte újra a Deficitet, a Pesti Vigadóban mutatták be, és a korábbi előadásnak is nagyon nagy sikere volt, de itt fiatalok játszották el, akik nem nagyon hallottak nemcsak Csurka István nevéről sajnos, hanem '56-ról sem hallottak... - Arról a korszakról sem, igen, igen. -...a korszakról sem. A saját létehelyzetüket, a lakásprobléma, a kapcsolatrendszerből fakadó, a társadalmi el nem ismertségnek a problémája, amit István ugye kitalál, hogy a forradalmár, akit egyébként Angyal Istvánról formázott meg... - Igen. -...a főszereplőt, aki a végén a hegedűtokban ott lenne a géppisztoly meg a Kommunista Kiáltvány, de nincs ott, ezt Szilágyi Tibor játszotta az ősbemutatón, most egy fiatal ember. A forradalomról beszél végig, ez is maga az abszurd, anélkül, hogy kimondaná azt a szót, hogy harc, vagy szabadságharc, vagy '56, végig arról beszélteti, és átengedte a rendszer. Vagy nem hallották meg, vagy nem akarták meghallani, vagy pedig úgy gondolták, hogy itt az idő, és ki kell mondani. "Én ezt már régen figyelem és tapasztalom magamon: az ember elaljasodik. Azt kell mondanom, hogy az emberi élet egyik természetes folyamata a korral járó elaljasodás: minél öregebb lesz az ember, annál aljasabb. Hát lehet, hogy ez másnál nincs így, nálam teljes mértékben így van, s azt hiszem, három-négy évvel ezelőtt ők sem tudták volna ezt megcsinálni. Á, dehogy! Még csak elképzelni sem. Tényleg. Lehet, hogy egyszerű biológiai folyamat ez. Az évek előrehaladásával csökken az emberi szervezetben a víztartalom, s ugyanígy csökken a szépre, a jóra, az erkölcsi tisztaságra való képesség, vágy, erő is. Kamaszkoromban én krisztusi sorsra vágytam, és csak azt latolgattam, hogy vajon lenne-e erőm föláldozni az életem az emberiségért, a hazáért, s még mint ifjúnak is, ahogy kezdett nyílni a szemem, és megláttam a világban a mindent elborító erkölcstelenséget, csak egy válaszom volt: a saját erkölcsöm, a saját abszolút tisztaságom. Majd én megmutatom, majd én kivágom magam a züllöttség hálójából, majd én áthatolok száraz lábbal a bűn, a gonoszság, az igazságtalanság tengerén! Majd én! Jaj-jaj!" - Csurka István az újságíró, a novellista, a drámaíró, a regényíró nagyon jelentős helyet foglalt el már eddig is a magyar irodalomban, de nyilvánvalóan nem lenne teljes a kép, hogy ha nem beszélnénk néhány mondatot a közéleti emberről. Tehát hogyan válik ő közéleti emberré? Azt hiszem, ez a Csoóri- afférnak köszönhető. - Igen, hát az élet úgy hozta, illetve a történelem, hogy ki kellett lépnie amögül, abból a szerepből, hogy novella-, drámahősök karaktere mögé bújva, rejtőzve mondja el a véleményét. Ez megtörtént nemcsak a találkozókon, az azóta elhíresült, a Hősök terén tartott szónoki beszédei előtt már. - Jóval előbb, hogyne. - Jóval előtte, hiszen a Püski Kiadónál, Amerikában megjelent Duray Miklósnak egy könyve, amelyhez Csoóri Sándor előszót írt, s emiatt Csoóri Sándort a hatalom... - Meghurcolta. -...meghurcolta, szilenciumra ítélte, összehívtak teljesen törvénytelenül egy írószövetségi elnökségi ülést, István tagja volt az elnökségnek, és ott közölte velük az akkori funkcionárius, hogy Csoóri Sándor el van tiltva, és Csurka István hazament és megírta a levelét az Írószövetség elnökének, hogy kilép a szövetségből. - Azt hiszem, hogy ez az a pillanat, amikor Csurkának is döntenie kell. - Igen, így van. - Hogy most maradjon megint a tartalmas vagy drámai csönd, vagy meg kell szólalni, s innentől kezdve látjuk majd azt az írót, aki közéleti szerepeket is vállal. Sokak számára ez a közéleti szerepvállalás úgy tűnik, hogy el is söpri benne egy időre az írót, de ez nem elsöprés volt szerintem, hanem inkább elhallgatás. Csurka Istvánban az író az mindig ott maradt végig, de most elhallgatott benne, mert volt valami, amit fontosabbnak tartott az életében. Nagyon érdekes az ő politikai pályája is, hiszen a Magyar Demokrata Fórumtól egészen a Magyar Igazság és Élet Pártjáig tart, ugyanakkor hatalmas tanulmányok, társadalmi tanulmányok fűződnek a nevéhez, a Néhány gondolatra és a többire gondolok, természetesen, mégis azt hiszem, hogy Csurkára leginkább az a jellemző, hogy élete vége felé elementáris erővel visszatér, mert vissza akar térni az irodalomhoz, és tulajdonképpen élete utolsó fél évtizede ennek a jegyzében telik, már nem a közéleti Csurka István, hanem újra az író Csurka Istvánról kellene most beszélnünk. - Akár szónoklatot tartott, akár vezércikket írt a Magyar Fórumban, akár novellát, hiszen a későbbi években is egy-egy novellát, amikor volt ideje, illetve a drámáit, a kései nagy két drámáját, ő drámaíró alkat volt, a szenvedélye, a szíve, a lelke, a társadalom iránti szeretete, a drámai hevület fűtötte, amikor beszélt, amikor írt, amikor élt, amikor létezett. A színház vonzotta őt vissza az élete utolsó alkonyán. - Igen. - Nem is utolsó évekről beszélek. - Hát igen, nyugodtan lehet mondanunk, hiszen ő megalkot valamit, egy olyan drámát, A hatodik koporsót, amiről föltétlenül beszélnünk kell, mert azt hiszem, hogy ez írói élete utolsó jelentős alkotása. - Ebben tetőzi be az abszurd látásmódot, ami őt kezdettől, a Szájhőstől a Ki lesz a bálanyán? át a Deficiten, a Házmestersiratón át jellemezte, ez az egyetlen olyan műve, ahol a főhős, egy apród, a hatodik koporsó apródja nem menekül szenvedélybetegségbe, gyakorlatilag az apród által váltja meg a korábbi hőseit, illetve azokat, akiket közvetve ábrázol: Czibor Jánost... - És a többieket. -...Angyal Istvánt, Gáli Józsefet és a többi, többi nagy, méltatlanul elfeledett írótársat és barátot. Egy mondatban A hatodik koporsó lényege az, hogy a trianoni igazságtalan békediktátumot ő összedrótozta a ledöntött Sztalin-szoborral. Szándékosan mondom "a"-val, mert István mindig azt mondta: "Sztalin". - Igen, igen. - Ahogy a nagy öregek ezt régen mondták, "Sztalin", ő is úgy mondta. - Igen. - Összedrótozta, és ennek révén mutatott rá a történelemhamisításra. Az apródnak van egy abszurd találmánya, hogy visszamegy a múltba, és az akkori szereplők... - Mindenkit igazmondásra kényszerít. - Mindenkit. Nincs mellédumálás, ahogy az István mondta, nincsen, használta ezt a szót: úgy mondják. Van például egy jelenet, ahol Clemenceau beszélget azzal a forradalmárral, aki levágta a Sztalin-szobrot, és megmondja, hogy az egész első világháború értelmetlen volt. - Nagyon sokat tudnánk még beszélni Csurka Istvánról és drámaművészetéről azonban az időnk eltelt, ezért azt hiszem, hogy ha megpróbálnánk kísérletet tenni az ő elhelyezésére a magyar irodalmi kánonban, akkor azt kellene mondanunk, hogy a XX. század második felének egyik legjelentősebb drámaírója volt, nevéhez fűződött többek között a magyar abszurd dráma egészen sajátos útjának a kialakítása, és föltétlenül azt kell még megjegyeznünk, hogy Csurka művei és a legjobb művei föltétlenül, idő- és értékállók, érdemes tehát újra Csurkát olvasni, érdemes Csurka gondolatain gondolkozni, egyáltalán érdemes megismerkedni Csurka Istvánnal, az író és drámaíróval.

- Mai műsorunk címe: Csurka István. Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején szót ejtünk majd a Csurka családról, aztán Csurka István gyeremkkoráról, fiatalkoráról, iskoláiról. Később szó kerül majd arról, mi volt a szerepe 1956-ban. Bemutatjuk a fiatal írót és korai drámáit, aztán természetesen beszélünk majd a nagy művekről, a Deficitről, a Házmestersiratóról és a Döglött aknákról is. Műsorunk végén bemutatjuk azt a Csurka Istvánt, aki élete vége felé visszatér újra a közéleti embertől az íróhoz. Végül pedig kísérletet teszünk az ő elhelyezésére a magyar irodalmi kánonban.