A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: A Nemzeti Összetartozás Napja A műsorban szó lesz arról, hogy mit jelent a fogalom, a Nemzeti Összetartozás Napja, hogyan lesz ünnep ez a nap. A Trianoni békediktátumról is beszélünk és annak következményeiről is. A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten jelentkezik az M5 csatornán. A magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is.

A műsorszolgáltatói információk forrása változó (teletext, mediaklikk.hu). A teljes leirat forrása a teletext.

Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: A nemzeti összetartozás napja. Erről a témáról fogok beszélgetni meghívott vendégeimmel. Műsorunk elején majd arról beszélgetünk, hogy mit is jelent az a fogalom, hogy a nemzeti összetartozás napja. Aztán arról esik majd szó, hogy hogyan születik ez a nap, hogyan válik ünneppé. Később beszélünk arról, hogy 1920. június 4-én mi történt, vagyis beszélgetünk a trianoni békediktátumról és következményeiről. Műsorunk befejezéseként pedig arról, hogy milyen hosszútávú programot, cselekvési programot ad nekünk ez a nap és annak következményei, határon innen és határon túl. Beszélgetésünk elején ízlelgessük egy kicsit vagy járjuk körbe ezt a fogalmat: nemzeti összetartozás. Mit jelent ez ma, 2024-ben? - A 2010. évi 45. törvényt nevezzük a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvénynek, tekintettel arra, hogy ez az a törvény, ami teljesen újat hoz hosszú idő után a magyar történelemben. 1920. június 4-e a világháborút lezáró békediktátum, békekötés. Diktátumnak nevezzük. Hosszú időn keresztül diktátum és gyásznap, és el kellett hosszú évtizedeknek telnie mindaddig, amíg a magyar ember lelkében, túllépve Trianon sérelmein, eljutottunk arra a pontra, hogy a nemzeti összetartozásról beszéljünk. Mi is a nemzeti összetartozás napja? Kövér László, illetve Semlyén Zsolt voltak a törvény benyújtói, akiknek a szándékuk az volt, hogy valami egészen újat hozzanak, egy olyan fogalmat, ami átnyúlva a trianoni határokon, az egész nemzetet egyesítő gondolatként hathat. Ez azt jelenti, hogy legyen bármilyen magyar a föld bármelyik részén, ha magyarnak tartja magát, a nemzeti összetartozás jegyében egy nemzethez tartozónak vallhatja magát, és ez a magyar nemzet. - Nagyon érdekes, amit mondasz, mert milyen furcsa a magyar történelem. Nekünk van egy csomó olyan emléknapunk, amelyik tulajdonképpen gyászfeldolgozás, szoktuk mondani néha, hogy gyászünnep. Szóval egy csomó, tulajdonképpen szinte feldolgozhatatlan esemény, ami történik velünk, de nekünk mégis fel kell dolgozni. Ez a gyászfeldolgozás történik valami nagyon különös és furcsa módon a magyar történelemben. Azt hiszem, hogy amikor a nemzeti összetartozásról, mint fogalomról beszélünk, akkor azt kell látnunk, hogy érjen bennünket bármi, ezt mi mégis megpróbáljuk, bármilyen rossz, jóvá tenni, tehát valami aktív cselekvéssé transzformálni. Valami ilyen lehet a nemzeti összetartozás napja is, hiszen 2010 óta még nem telt el másfél évtized, de látjuk, hogy óriási hatásai vannak. Hogyan is történt ez? - Mindenképpen fel kell idéznünk 2004 decemberét, amikor az ismert népszavazáson nagyon szerencsétlen konstellációk mentén, de mégis egy olyan eredmény született, amelyből lehetett amellett érvelni, hogy igazából a nemzeti összetartozásnak a kapocsrendszere valójában már nem létezik, vagy igen erősen meggyengült. Ez egy nagyon súlyos adóssága volt nemcsak a mindenkori konzervatív magyar kormánynak, hiszen lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb azért lesz egy ilyen kormányunk, hanem a teljes magyarságot értem ezalatt, tehát, hogy mindenképpen valamilyen szinten helyre kellett hozni ezt a kárt, mérsékelni, illetve jóvátenni kellett. Ez egyfajta kötelezettsége is volt az akkori magyar kormánynak. Megítélésem szerint az, hogy ezt a gyászünnepet, ahogy te említetted, sikerült kellően pozitív tartalommal is feltölteni, tehát ne csak a múltban való visszaemlékezés motívuma legyen meg, ami egyébként egy fontos kötelességünk. Ami nekünk még egyértelmű, hogy Trianon mivel járt, milyen következményei voltak, az nem biztos, hogy az utánunk következő fiatalabb nemzedékeknek már ilyen egyértelmű lesz. Erről beszélni kell mindenképpen. De ebben a vonatkozásban nagyon szerencsés döntés volt, hogy a 2010-es törvény lehetővé tette ennek a gyászünnepnek a mélyebb megélését és egy jövőbe mutató, pozitív tartalommal való megemlékezéssé alakította azt. - Igen, mert azt hiszem, úgy van az, hogy az a generáció, aki megérte 1920-at, annak élő fájdalom volt. Nagyon keveset beszélünk róla, de rengetegen bele is őrültek ebbe. Az elfogadhatatlant kellett elfogadni, hogy máról holnapra kisebbséggé lettem a saját országomban, máról holnapra a nyelvem és a kultúrám üldözött lett és kisebbségi. Mégis valami transzformációt sikerült elérnünk 2010-ben. - Pontosan így van. Nagyon hosszú időn keresztül nem volt szabad beszélni Trianonnak a traumájáról, és ennek komoly következményei voltak. Többek között '90 után volt olyan nemzedék, aki nem tudta elképzelni, hogy hogy lehet az, hogy Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről magyar ajkú emberek jöjjenek. Ezt a traumát sikerült végre feldolgozni, és ennek a végeredménye az, hogy 2010-ben az ellenzéki pártok közül is többen, az akkori 385 képviselőt számláló parlamentből 302 képviselő szavazott igennel, és szavazta meg a nemzeti összetartozás napjára vonatkozó törvényt. - A trianoni békediktátum 100. évfordulójára a Kárpátaljai Magyar Cserkész Szövetség egy új kezdeményezést indított el. Meghirdette az összetartozásunk tüze programot, amelynek az a lényege, hogy a világ különböző pontjain egyidőben, június 4-én 20 óra 22 perckor lobbanjanak fel a lángok. Az akció rendkívül sikeresnek bizonyult. Akkor 6 kontinens 73 országában, több mint 6 ezer tüzet gyújtottak meg a kárpátaljai cserkészek a Vereckei-hágón. - Nagy öröm tölt el, mert látva, hogy a világ hány földrészén, hány országában, milyen pozitív visszajelzésekkel, és hány tüzet vállaltak közösségek, emberek, egyáltalán nem gondoltuk volna az elején, hogy ennek ekkora fogadtatása lesz. Ilyen sokan tartják fontosnak azt, hogy a magyar emberek, bárhol éljenek a világban, valamilyen formában az összetartozásukat meg tudják mutatni, ki tudják fejezni, és örülök, hogy ez az ötletünk, amit a világban működő Magyar Cserkész Szövetségekkel közösen tudtunk megvalósítani, mint szervezők, és ebbe nagyon sokan bekapcsolódtak, mint segítők. - A kezdeményezésből hagyomány lett, hiszen a múlt évben is rengetegen gyújtották meg az összetartozás tüzét, természetesen jónéhányat Kárpátalján. A Vereckei-hágón ismét fellobbantak a lángok. - Amikor egy óriási nemzeti traumából próbálunk meg valami hasznosat kihozni, és a nemzeti összetartozás napjává tesszük ezt a rettenetes dátumot. De ezért kérdés az, hogy tulajdonképpen, amikor Trianonról emlékezünk, itt a múlt vagy a jövő a fontosabb, hogy látod? - Történészként persze azt kell mondanom elsődlegesen, hogy nyilvánvalóan a múlt, de számot vetve a jelenkorunk kihívásaival, illetve adottságaival, mindenképpen a jövőt kell hangsúlyozni. Tehát ez egy olyan világtörténelemben sem gyakori trauma, ezt mindig ki kell emelni külön, hogy gyakran írnak például T-szindrómáról, vagy hogy a magyarok túlságosan lelkükre veszik ezt az egész dolgot. Nem, itt objektíve megítélve tényleg a világtörténelemben is ritka nagyságú katasztrófa érte a nemzetet. Tehát mindenképpen erre recepteket kell adnunk a jövő számára is, hogy mit lehet tenni, mit kell tenni. És amit Artúr az előzőekben elmondott, hogy a határon túli közösségekkel való kapcsolatot meg kell teremteni, fönn kell tartani, erre mindenképpen ez az emléknap, illetve megemlékezés jó talajt, jó hátteret kínál. Tehát azt gondolom, hogy ebből a szempontból a jövőre vonatkozóan lévő dolgokra kell koncentrálnunk. - Azért érdekes, amit mondtál, mert nekem eszembe jutott, hogy felnőnek generációk úgy, felnőttek, hogy nem tudták, hogy 1920. június 4. micsoda. Évtizedeken keresztül a történelem könyvekben kétsoros valami volt megemlítve, de igazából a magyar társadalom ezt soha nem tárgyalta ki, a magyar társadalom ezt soha nem dolgozta fel. 1944-ig, amikor még bizonyos dolgok visszatértek, a területek is visszatértek az országba, volt valamiféle remény, de 1947-ben, a párizsi békediktátum után ez a remény úgy tűnik, hogy örökre megszűnt. Ezért nagy kérdés, hogy amikor ma nemzeti összetartozásról beszélünk, akkor bizony a múltra is emlékezni kell, vagyis nagyon is fel kell idézni, hogy mi történ velünk, mik voltak az események. Beszéljünk most néhány percig 1920. június 4-éről. - A feldolgozást az is nehezíti, hogy gyakorlatilag Magyarország az első világháború vesztese, de egy olyan háború vesztese, amiben nem volt hajlandó, nem kívánt volna részt venni, de mint társ ország, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fele kénytelen volt, Tisza István ellene volt, magyar miniszterelnök a háborúba való belépésnek, de kénytelenek voltunk mi, magyarok is a háborúba menni, és talán a feldolgozást, a borúlátást ez is megteremtette, ez is nehezítette. Mint ahogy mondtuk, 1920. június 4-én aláírunk egy békediktátumot, egy olyan békeszerződést, bár a szerződésnél mind a két fél lefekteti álláspontját, de itt a vesztes országok nem tudtak, nem állt rendelkezésükre elmondani a véleményüket, tehát ránk erőltettek egy olyan békét, ami nemcsak a magyar történelem szempontjából kivételes, hanem a világtörténelem szempontjából is, hiszen az első világháborút lezáró békeszerződések gyakorlatilag a második világháborút teremtik meg, és készítik elő a második világháborúhoz vezető utat. - Igen, mert tulajdonképpen 1920 januárjában van egyáltalán lehetősége Magyarországnak arra, hogy beszéljen a saját békeszerződéséről, miközben ekkorra már minden lezárul. Tehát nincs miről beszélni. - Pontosan, és 1920 januárjában az Apponyi vezette békedelegáció úgy megy ki, hogy hermetikusan el van zárva Párizsban. Tehát annak ellenére, hogy már kész tények elé állítanak bennünket, és kész tervezetek vannak, még mindig félnek annak a lehetőségétől, hogy mi van akkor, ha a magyar álláspontokat a sajtón keresztül, a közvélemény számára el tudják mondani, nyilvánvalóvá tudják tenni. - Hihetetlen, hogy hogy ismétli magát a történelem, hogy ez már megtörtént velünk. Büntetésbe kerültünk az olimpia tekintetében, az olimpiai részvétel tekintetében is. De hogyha most azt kérdezném tőled, hogy tulajdonképpen mik Trianon legfőbb tanulságai, hogyan látod? - Bár a nagypolitika alakította át a határokat itt, a Kárpát-medencében 1918-1920 között, mégis azt látjuk alapvetően, hogy a legfontosabb problémát, gondot az jelentette vagy alkotta, hogy a helyi közösségeket zúzta szét ez a békediktátum. Tehát itt arra volt törekvés, hogy a határvonalakkal szabdaljuk fel az egybetartozó kistérségeket vagy nagytérségeket is, és szakítsuk el az egyes nemzetrészeket egymástól, hiszen ekkor a győztesek abban látták a béke zálogát, hogyha a magyarság minél jobban meggyengülne ebben a Kárpát-medencei térségben. Következésképpen, hogyha szeretnénk orvosolni ezeket a bajokat, akkor nyilvánvalóan a helyi közösségek megerősítésére kell, hogy fókuszáljunk. - Mit jelent számotokra magyarnak lenni? - Nálunk a konyhánk falán Wass Albert idézete kint van, hogy: Tiszteld őseidet, hisz tőlük kaptál életet és örököltél Istent és hazát. Számomra nagyon szívmelengető ez az idézet. Én a Vajdaságban születtem, ott voltam gyermek, Mohácson nőttem fel és Csúzán váltam édesanyává és lettem feleség. Gyakorlatilag három országban éltem, de mindenhol azért éreztem otthon magam, mert magyarok vettek körül, a magyarság. Azt tisztelni és becsülni kell, hiszen Európa közepén ennyi hányattatás után, hogy a magyar nép megmaradt, ezt nem szabad elfelejteni, értékelni kell, és büszkén kell továbbra is mondani a nagyvilágnak, hogy mi mindig is voltunk, vagyunk és leszünk. - Most már sokadszor használjuk ezt a fogalmat, hogy nemzeti összetartozás. Azt hiszem, illő volna beszélni arról, hogy mi is ennek a fogalomnak a valóságos mélységi tartalma vagy mik a tartalmai? - Ha összességében csak arról lenne szó, hogy van egy emléknap, megemlékezünk, és ilyenkor eszünkbe jutna az, hogy a határon túli területeken is élnek magyar testvéreink, az önmagában véve kevés lenne. Nyilván ezt meg kell tölteni tartalommal, és meg is töltődött tartalommal. Tehát önmagában véve az, hogy van egy Határtalanul program, amelynek a keretén belül a magyar iskolába járók többsége valamelyik határon túli területet meglátogatják, itt tapasztalatokat szereznek, kapcsolatokat létesítenek, és egyáltalán kinyílik számukra a világ, hogy ezeken a területeken is vannak magyarul beszélő, magyar kultúrájú emberek. - Százezres nagyságrendben. - Igen, ez azt is jelenti, hogy ma már nincs olyan ember, mint amilyen volt a '90-es évek elején, aki, mint ahogy említettük, ne tudná, hogyha Erdélyből jönnek emberek, azon nincs mit csodálkozni, hogy magyarul beszélnek, hiszen őshonos, ott élő közösségekről van szó, akinek ugyanúgy magyar az anyanyelve, mint nekünk. De ezentúl a Nemzeti Alaptanterv részét képezi már Trianon, mint ahogy beszéltünk róla, hosszú időn keresztül tabutéma volt, egy-két sorban a történelem tankönyv is lerendezte. Ma már nincs olyan szóbeli érettségi, nincs olyan írásbeli érettségi... - Irodalomból is így van. - ...amelynek ne képezné részét önmagában véve Trianon kérdésköre, Trianon előzményei, illetve Trianon következményei. Tehát olyan jellegű lépések vannak, programok vannak, amelyek egyértelműen, itt kórház felújításról, iskola alapításról, iskola támogatásról van szó, amely a határon túli magyar közösségek konzerválását segíti elő. - Rákóczi Szövetség ifjúsági programjai például, szintén tízezres nagyságrendben. Még az amerikai földrészről is, a diaszpórából is szedik össze a mai magyar fiatalokat. - Így van, és ha már arról volt szó, hogy mi a jövő, egyértelmű, hogy a Trianonhoz vezető útban is kulcskérdése volt a demográfiának. Ezért a jövőben is kulcskérdés az, hogy ezek a közösségek meg tudnak-e maradni. Sok esetben hálistennek vannak előjelei annak, hogy ezek a közösségek szaporodnak is. - Te hogy látod ezt? - Visszautalnék arra, amit Artúr mondott, hogy itt a demográfiai kérdéssel is nagyon foglalkozni kell, és nyilvánvalóan, hogyha ezt az emléknapot tartalommal szeretnénk feltölteni, és a jövőbe mutató tanácsokkal is szeretnénk szolgálni, akkor nyilvánvalóan valóban a puszta létnek a hangsúlyozása igen fontos, és azt gondolom, hogyha visszatekintünk az elmúlt most már közel 15 év eseményeire, akkor látjuk azt, hogy talán most értük el azt a pontot, amikor már nem hátrányt jelent egy határon túli magyar gyermek esetében, hogyha magyar iskolába jár, hanem talán még előnyös is. Tehát azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, szinte adóssága volt az országnak a határon túli közösségekkel szemben. Megítélésem szerint ebben komoly előrelépést sikerült elérni. - Az első olyan történelmi terület, egy elszakított nemzetrészről van szó, Felvidékről, ahol megállt a csökkenése a magyar iskolába íratott magyar tanulók száma. Ez azért fontos, mert lehetséges, hogy demográfiailag még nem sikerült megállítani a csökkenést, ahogyan egyébként a többi náció esetében sem abban az országban, de a magyar iskolát vállaló gyerekek száma nem csökken. Ez tehát egy óriási jelentősége ennek a programnak. Ha már itt tartunk, akkor érdemes lenne beszélni arról is, hogy az iskolaprogramon kívül mi az, ami még jelenthet valamit, amit úgy hívunk, hogy nemzeti összetartozás programja. - Igen, azt látjuk, a legtöbb ország, amely Trianon következtében Magyarország területéből részt kapott, ma már az Unió részét képezi, ez azt jelenti, hogy a tőke szabadon mozoghat. És látjuk azt, hogy vannak olyan jellegű magyar befektetők, akik nemcsak munkahelyeket teremtenek, hanem önmagában véve a magyar identitásnak, a magyarságnak reklámot jelentenek. Délvidéken van magyarnak titulált csapat, a román bajnokságban van magyar csapatnak titulált csapat, tehát ezek mind-mind olyan lehetőségek, amely az emberek körében akarva-akaratlanul, tudatosan-tudat alatt kialakítanak egy egészséges magyar nemzet tudatot. - Itt, Budapesten ez a száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő sétány szimbolizálja az elcsatolt területeket 2020 óta. Két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti, több mint 12 ezer település nevét vésték fel. Az emlékhely szíve ez a hatalmas, körbejárható gránit tömb, a közepén égő öröklánggal, így nemcsak június 4-e emlékeztet minket összetartozásunk fontosságára, hanem ez a fővárosi helyszín is. - Az elmúlt néhány év azért bizonyítja azt, hogy bár ez egy hosszú folyamat, ez legalább egy-két generáció, mire ez a metamorfózis, ez az átalakulás a nemzettudatban megtörténik, de mégis azt mutatja az elmúlt néhány év, hogy azért vannak eredményeink. - Igen, és mindenképpen ki kell emelnünk azt, hogy jelentős anyagi befektetést eszközölt a magyar kormány a határon túli területeken. Itt most külön ki kell emelnünk a jelenlegi szomorú helyzetben Kárpátalja helyzetét, és az ottani mezőgazdasági beruházásoknak a kérdését állítható, hogy ezeken a határon túli magyar területeken a kormány támogatása nélkül jóval rosszabb lenne az anyagi helyzet még a mostani elég sanyarú helyzethez képest is. Én azt a gondolatot szeretném még kiemelni, aláhúzni, hogy amit mi teszünk a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatban, azok szépen bele illeszthetők az Európai Uniónak az eredeti létrehozásának álmaihoz, illetve terveihez is, jelesül tehát, hogy egy nagy egységet úgy lehet felépíteni, hogyha a helyi közösségeket sikeresen meg tudjuk erősíteni. Hogyha a helyi közösségeket sikeresen meg tudjuk erősíteni, akkor az teremti meg annak a lehetőségét, hogy valóban egy békén, harmónián alapuló Európa jöjjön létre. Tehát ebben a vonatkozásban szépen párhuzamba lehet állítani azt a két törekvést, és azt gondolom, hogy már csak erre való tekintettel is ezt a politikát tovább kell folytatni, illetve az esetleges ez ellen való támadásokat ezzel vissza lehet verni, illetve hárítani. - Azt hiszem, hogy a nemzeti összetartozás napja tulajdonképpen ugyan egy nap, június 4-e, de valójában egy cselekvési program alapja is. - Igen, és hogy lássuk, hogy mennyit ér, ha az ember nemcsak beszél, hanem tesz is, ha megnézzük 2010 utáni közvetlenül jövő éveket, akkor azt látjuk, hogy a kettős állampolgárság megadásának gondolata és gyakorlatba ültetése milyen nagy ellenszenvet váltott ki a környező országok vezetőiből, és különböző pártjaiból. Ma pedig azt látjuk, tízen-X év elteltével, hogy úgymond természetessé vált, természetessé vált március 15. megünneplése a határon túli területeken is, természetessé vált az, hogy a magyar kormány igényt formál arra, hogy az ottlévő magyarságot anyagi tekintetben is segítse. Természetessé vált, hogy magyar királyoknak, történelmi személyiségeknek szobrot állítsanak, és nem rongálják meg ezeket a szobrokat. - Nagyváradra gondolsz, gondolom. - Nagyváradra, igen, a Szent László szoborra most jelen pillanatban. Vagy elfogadottá vált, hogy több nyelvű helységnévtáblákat tesznek ki. Én azt gondolom, hogy leszámítva a soviniszta pártokat, ezekben az országokban is a normálisan gondolkodó demokratikus pártok többsége elfogadta azt, hogy vannak ott határon túli magyar közösségek, és kapcsolatot próbál teremteni és tartani a magyar kormány ezekkel a közösségekkel. - Nekem az jutott eszembe, hogy több mint egymillió határon túli kettős állampolgárunk van már, akik éppen ennek a gondolatnak a jegyében, miközben annak az országnak is állampolgárai maradtak, ahol éppen laknak, de kérelmezték és fel is vették a magyar állampolgárságot. Ebben persze még van munkánk, hiszen most Kárpátaljára gondolva vagy Felvidékre gondolva azért még vannak teendők ebben a tekintetben, és talán ez az a pont, ahol összeköthetjük ezt azzal a gondolattal, hogy kellene valami, talán van is, hosszabb távú program. Hogyan látod ezt? Milyen hosszú távú célkitűzéseket lehet meghatároznunk? - A leges-legfontosabb az, hogy ezeknek a közösségeknek az anyagi hátterét meg kell teremteni, fönt kell tartani. Tehát itt látni kell, hogyha mi ezt magyarok, ezt a feladatot nem vállaljuk el, nem látjuk el, akkor ezt más helyettünk nem fogja megtenni. Tehát talán ez a legfontosabb célkitűzés, ami a szemünk előtt kell lebegjen, és hát ki kell állni az őshonos kisebbségek jogrendszere mellett is. Látjuk, hogy milyen viták zajlanak az Európai Unióban erről, és látjuk azt, hogy milyen törekvések vannak, hogy ezt az őshonos kisebbség fogalmát is valamilyen úton tagadjuk, illetve ne képviseljük. - Zárógondolat a részedről erre vonatkozólag? - Én elsődlegesnek tartom azt, hogy kialakuljon egy olyan anyagi keret, ami a határon túli magyar gyerekvállalást elősegíti. Ez óriási szereppel bírhat a jövőben arra nézve, hogy ezek a közösségek megmaradnak, illetve szaporodnak. - Halálosnak tűnő ember, területi veszteség után, Trianon után eltelik száz év, és a határon túl lévő nemzettestek mind a mai napig élnek. Ahhoz, hogy tovább is éljenek, ahhoz kellünk mi, anyaország. Így válik egy, a gyászban megbénult és meggyengült ország egyszer csak aktív és cselekvő nemzetté, ez a 21. század Magyarországa. - Wass Albert: Hontalanság hitvallása Hontalan vagyok, mert vallom, hogy a gondolat szabad, mert hazám ott van a Kárpátok alatt és népem a magyar. Hontalan vagyok, mert hirdetem, hogy testvér minden ember, s hogy egymásra kell leljen végre egyszer mindenki, aki jót akar. Hontalan vagyok, mert hiszek jóban, igazban, szépben, minden vallásban és minden népben és Istenben, kié a diadal. Hontalan vagyok, de vallom rendületlenül, hogy ő az út s az élet, és maradok ez úton, míg csak élek töretlen hittel ember és magyar.

Adásunk témája: A Nemzeti Összetartozás Napja A műsorban szó lesz arról, hogy mit jelent a fogalom, a Nemzeti Összetartozás Napja, hogyan lesz ünnep ez a nap. A Trianoni békediktátumról is beszélünk és annak következményeiről is.