A Könyvjelző október 5-i adásában Takaró Mihály vendége Bellák Gábor művészettörténész. Beszélgetésükből megismerhetjük a magyar festőzseni, Csontváry Kosztka Tivadar életét, munkásságát, festményei megszületésének körülményeit. Gyönyörködhetünk az utazásai során alkotott remekművekben, a taorminai görög színházban, a libanoni cédrusokban vagy a baalbeki naptemplomban. A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten jelentkezik az M5 csatornán. A magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is.

A műsorszolgáltatói információk forrása változó (teletext, mediaklikk.hu). A teljes leirat forrása a teletext.

Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: Csontváry Kosztka Tivadar. Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején szót ejtünk majd Csontváry Kosztka gyermekkoráról, származásáról, iskoláiról. Aztán beszélünk majd arról, hogy milyen festészeti tanulmányokat végzett. Megnézzük leghíresebb festményeit, a végén pedig kísérletet teszünk művészetének értékelésére. - Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyelem. S egy délután csendesen bóbiskoló tinós szekéren megakad a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt, s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. S ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg bal kezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: te leszel a világ legnagyobb Napút-festője, nagyobb Raffaelnél. - Beszélgetésünk kezdetén ejtsünk néhány szót Csontváry családjáról és gyermekkoráról. - Csontváry 1853 júliusában született, a Szepes vármegyei Kisszeben városában. Családjában voltak magyarok, szlovákok, lengyelek, tehát egy abszolút vegyes nemzetiségű családból jött. Eredeti neve is Kosztka Mihály Tivadar volt. A Csontváry nevet majd csak valamikor 1900-ban vette föl. Az édesapja is egy hasonló figura volt, mint ő, ugyanis 60 éves korában fejezte be az orvosi egyetemet a papa. Csontváry nagyon büszke volt erre. Tulajdonképpen élete végéig tanult, és Csontváry számára is ez egy meghatározó dolog volt folyamatosan képezni magát. A gyerekkoráról szép önéletrajzaiban nagyon szép szavakkal ír. Lényegében a természet közelében éltek. A papa volt tűzoltó parancsnok, erdész, mindenféle ilyen közfeladatot ellátott ebben a kisvárosban. Mondta, hogy hozott haza rókát, baglyot, amiket az erdőben talált. Tehát a gyerekek így nőttek föl. Sok testvére volt. Nagyon élénken ecseteli azt a bizonyos üstököst, ami valamikor gyerekkorában az égbolton látható volt, hogy ez milyen nagy élményt jelentett számára. Aztán az iskoláit különböző helyeken végezte. Ungvár volt egy fontos hely ebből a szempontból. Tulajdonképpen ő tanult kereskedőnek, tanult patikusnak, ez volt a legfontosabb, és igazából ő egyáltalán nem gondolta, hogy valamikor majd festőművész lesz. - Valamiféle elhivatottságérzete lesz majd, mintha valami különleges víziója lett volna azzal kapcsolatosan, hogy hogyan változik ő meg, hogyan vált át patikus segédből abba az elképzelésbe, hogy festő lesz? - Gondoljunk bele, hogy ott élünk Szepes vármegyében. Én ezt nagyon sokszor elképzeltem magamban. Bemegyünk egy templomba. Ott vannak ezek a fantasztikus oltárképek szenvedő mártírokkal, keresztre feszített Megváltó, szentekkel, tehát olyan, mondjuk úgy, hogy erős élmények érik az embert. Másrészt pedig az újságon kívül semmi csatorna nincs, amikből a világról tudomást szerzünk, tehát egymásra vagyunk utalva, viszonylag zárt kis közösség, sok nyelvű közösség. Ahogy sokan megírták, a Felvidék babonás vidék, könnyebben terjednek a mindenféle furcsa hírek, erdők vannak ott. - Mikszáthtól Madáchig mindenki ír erről. - Krúdy Gyula, erdők vannak, hegyek vannak, tehát egy kicsit is érzékenyebb és fogékonyabb gyermek, mint a Kosztka Tivadar, ebbe az egész világba egy elvarázsolt kastélyt is láthat. Tehát szerintem ez egy csodálatos inspiráló közeg hozzá. - Igaz-e, hogy patikus segédként, mintha hallucinációja lett volna az ő festészetével kapcsolatban? - Ezt ő élete végén az úgynevezett Nagy önéletrajzában írja le, hogy egy égi hang megszólalt 1880 októberében, és azt mondta neki, hogy te leszel a világ legnagyobb festője, nagyobb Raffaelnél. Ezt ő élete végén írta le. De vannak olyan családi feljegyzések, források, amik azt mondják, hogy valójában ez az égi hang, ez az ő elöljárójának, az iglói patikus elöljárójának volt a hangja, aki fölment a padlásra, és lekiabált, hogy te leszel a világ legnagyobb festője. De miért játszotta el ezt vele a főnöke? Mert látta, hogy a Tivadar egy álmodozó ember, nem nagyon tudja még, hogy mit akar, 1873-ban elment Bécsbe megnézni a világkiállításon Munkácsy Mihály képeit, tehát látta rajta, hogy sokféle irányban érdeklődik, talán a festészet felé is. - Iglóról egyenesen Rómába siettem. Elindultam a Vatikánba, a műkincsek birodalmába széjjel tekinteni, a reám várakozó munkát kibetűzni. Már az első nap tisztában voltam a feladattal, melytől nem idegenkedtem, sőt a gondviselő mesterrel abban állapodtam meg, hogy húsz esztendő alatt utolérem és túlszárnyalom a nagyokat. Komoly tervvel siettem haza. Gács községben nyitottam gyógyszertárt, ahol néhány évnyi lankadatlan szorgalommal oda jutottam, hogy gyógyszertáram adósságmentesen állott. S amikor már 100 koronát havonta jövedelmezett, bérbe adva elmentem Münchenbe, a Hollósy iskolájába rajzolni, természet után. Eredményemmel az egész iskolát felvillanyoztam, napról napra, mint a fa, fejlődésnek indultam, nemcsak a rajzban, hanem a színelemzés terén is nagyot haladtam. Nyáron már a nap-színeket kerestem és elemeztem. A düsseldorfi akadémiára iratkoztam, ahol Janssen igazgató a legnagyobb meglepetésemre kijelentette, hogy tájképfestészetben nagyon előrehaladtam, úgyhogy akadémiára szükségem nincsen. - Festő karrierének kezdete tulajdonképpen eléggé romantikus és eléggé különös. De nyilvánvalóan ezután fontosnak tartja, hogy iskolákat járjon, tehát festészeti iskolákat, hogy nem egyszerűen csak valami amatőr festőként, hanem valóban megtanulja ezt a szakmát. - Az 1880-as, mondjuk úgy, hogy elhivatásnak az volt a legfontosabb üzenete, hogy te leszel a világ legnagyobb festője, nagyobb Raffaelnél, Raffaellonál. Csontváry ezt olybá vette, hogy akkor ezt neki először is meg kell tudnia, hogy ki az a Raffaello, akit neki túl kell szárnyalnia, és 1881 tavaszán, húsvétkor elmegy Rómába, és megnézi a Vatikánban Raffaello falképeit. Az önéletrajzába leírja, hogy már az első találkozásnál Raffaello túl volt szárnyalva. Mert úgy tapasztalta, hogy bármilyen nagytudású is, de az élő természetet nem találta meg benne. Az élő természet valószínűleg az a fajta közvetlen, akadémiáktól mentes szemlélése a természetnek, ami aztán az ő művészetében is megfigyelhető. - Most volt fontos a gyerekkora, amikor a természet közelében élt. - Hát igen, és nagyon szépen. Adott magának 15 évet, hogy akkor utána elkezdi a festészeti tanulmányait. Gondoljunk bele, ki az, aki ma, akárhány évesen, 15 évre előre tervezne. De abban az időben ez másképp volt. akkor ő kibérelt egy önálló patikát Gácson, a Nógrád megyei Gácson, gyűjtötte a pénzt a tanulmányaira, és igazából 1894-ben kezdte el, tehát 14 évvel az úgymond elhivatás után kezdte el az ő rendszeres művészi tanulmányait. De tudjuk, hogy korábban is próbálkozott már festéssel. Az 1893-as madár képeket, meg a pillangókat mindig úgy állította ki a kiállításain, hogy ezek az ő első képei, de találkoztunk Munkácsy másolattal is, ami valószínűleg még a '90-es évek előtt kellett, hogy készüljön, hiszen fel akarta keresni Munkácsy Mihályt, fel is kereste Párizsban, csak Munkácsy nem volt otthon, és a segédje, a Bruck Lajos mondta, hogy nincs itt a mester, és akkor Csontváry hazajött. Tehát a tanulmányai '94-ben kezdődnek Münchenben, itt Hollósy Simon iskolájában tanul, de megfordul Karlsruhéban, később kimegy Párizsba is, de igazából a festői tanulmányai eléggé rövid ideig tartanak, eléggé rendszertelenek, de a kortársai, ismerősei, barátai látták benne a tehetséget és az elhivatottságot. - Azt hiszem, hogy fontos ponthoz értünk, mert valószínűleg nemcsak a tanulmányok, de azt is lehetne mondani, hogy a művészi töltekezéseinek is vannak különböző állomásai. - Rengeteget utazik már a '90-es évektől kezdve. Ez az egyik, hogy inspirációkat szerez a világból, és amit fel is jegyez, és amit a kortársai is feljegyeztek róla, hogy a színeket gyűjti. Ez most érdekesnek tűnik. De figyelte a természet színeit, az árnyalatokat, ahogy ő mondja, a nap-színeket, a hajnal és az alkonyat különböző színeit. Erre ő nagyon büszke volt, hogy neki nagyon érzékeny és kifinomult a színlátása. Ha megnézzük a nagy képeit... - Szokatlan színvilág, ez kétségtelen tény. - De olyan színvilág, hogy mindegyik képén gyakorlatilag a színskála teljes színvilága rajta van. Van, amiből csak egy kicsi, van, amiből sok. Tehát van benne egy univerzális totalitás, a képeiben, ha színelméleti szempontból nézzük. - Athénból Taorminába siettem, ahol rám várt egy olyan naplemente, amellyel tisztában voltam, hogy ez lesz a világnak a legszínesebb Napút-festménye. Itt sem kellett gondolkodnom sokáig a kivitelre nézve, mindennel tisztában voltam. Nem maradt egyéb, mint a vászon sürgős megrendelése. Nagy festői vágyaimat teljesen kielégítettem, mert a láthatatlan segélyével meggondolást nem tűrő önkívületi állapotban 21 négyzetméteres rajz került elő, melyben a hóval borított Etna, az ógörög színház és a 250 méter mélységű világító tenger, továbbá a naplementének aranyban visszaverő fényét látjuk, életnagyságban kidomborodni és vászonra festve. Meg kell jegyeznem, hogy a 21 négyzetméteres festmény, mikor a műterem ajtaját megnyitottam, a közönségre oly hatással volt, hogy tombolt meglepetésében. Az utca tele volt. Il maestro ungherese trovato nostro theatro greco. - Látunk egy festőt tehát, aki hatalmas szellemi, lelki és nyugodtan mondhatni, fizikai töltekezésen túl elkezd egy olyan pályát, amelyek óriási festményeketet szülnek. A '900-as évek elején különösen is gazdag volt ez a korszak. - Tényleg döbbenetes, hogy Csontváry életműve tele van kolosszális vásznakkal, 20-30 négyzetméteres képekkel. Ez mit jelent? Ezeket nem lehet csak úgy otthon festegetni, hogy most kedvem van hozzá, mint ahogy egy virág csendéletet lepingálok, ez nagyon komoly előkészítő tanulmányokat igényel, és rengeteg pénzbe kerül, a jó minőségű vászon, a jó minőségű festék, az egésznek tulajdonképpen az infrastruktúrája, ahogy elkészül egy ilyen nagy kép. Csontváry számára ez volt a legfontosabb dolog. Ő minden pénzét erre költötte, nagyon szerényen, szinte aszkétikusan élt, viszont a festékanyagokból a legdrágábbakat és a legfinomabbakat használta. Művészi ambíciójának igazából a másik nagy centrumában a nagy motívum állt, a nagy motívum keresése. Ő azért utazott ennyit, hogy megtalálja a világban, jobbára Európában és itt a Földközi-tenger medencéjében azokat a dolgokat, amik a leglátványosabbak és a legnagyszerűbb formában mutatják meg a természet nagyságát és az emberi alkotóerőnek a nagyságát. Aztán így jelölte ki a saját életművében a nagy motívumokat. - Mik voltak ezek és hogy jelentkeznek a festészetében? - A Nagy-Tarpatak-völgyét a Magas-Tátrában, a taorminai görög színház romjait Szicíliában, és végül a baalbeki nagy templomegyüttest Libanonban. Ez volt a három fő mű, amit ő úgy gondolt, hogy ezek a legjelentősebb alkotásai. Dehát azért ott vannak még a schaffhauseni vízesés vagy a Mária kútja Názáretben, óriási nagyméretű képek. - Nekem a kedvencem a Mária kútja Názáretben. - Óriási méretű képek ezek is. Az igazi nagy kérdés, hogy hol készültek. Mert hogyha belegondolunk, azért 20-30 négyzetméteres vásznakkal nem lehet mászkálni. Ez több száz kiló, és az hagyján, hogy amikor elkészül a kép, de amikor oda kell vinnem a vásznat és a festéket, az is több száz kiló. Majdnem biztos, hogy ő az inspirációkat a helyszínen gyűjtötte be, csinált magának vázlatokat, bár nagyon kevés, egy-két ceruza vázlat maradt csak fönn, és szinte biztos, hogy a képeket vagy a budapesti műtermében fejezte be, vagy például a Nagy-Tarpataki képet valahol Popradon vagy Poprad-Felkán, ahogy újabb kutatásokban olvastam. De ő ezekről soha nem beszélt. Ő mindig úgy tekintett a műveire, hogy ezek is az isteni alkotóerő példái, hogy én ilyen nagy műveket létre tudtam hozni. De a legelemibb kérdés mégiscsak az, hogy hogyan? - A festészetének egy nagyon jelentős része bibliai motívumokat is tartalmaz. A marokkói tanítótól kezdve, a Mária kútja, mindenhol van valamiféle bibliai utalás. - Igen. Ő nem volt egyik tételes vallásnak sem, mondjuk úgy, hogy az elkötelezett híve, bár a származása szerint evangélikusnak keresztelték. De ő erről nyilvánvalóan soha nem beszélt. De a természettanulmányai során folyton hivatkozik arra, hogy mi az Isten célja, mi a Teremtőnek a célja az emberrel? És mi a Teremtőnek a célja az alkotásokkal és a művészettel? Ezen ő folyton töprengett és gondolkozott, és úgy érezte, hogy ő egy kiválasztott ember, akit a Teremtő arra jelölt ki, hogy ezeket a hatalmas műveket létrehozza. Nagyon szépen írja az önéletrajzában, hogy úgy érezte magát, mint az a tanuló az osztályban, akinek mindig mindenki helyett felelnie kell. Mert ő a legjobb, őt kell megkérdezni. Utólag visszanézve volt benne egy profetikus hivatástudat, de én azt gondolom, hogy aki művésznek készül vagy bármilyen hivatásra készül, kell hogy legyen benne egy picivel több spiritusz arra, hogy én ezt nagyon jól akarom csinálni, hova tovább, én akarom a legjobban csinálni. Mindenkinek így kell elindulnia a pályáján. Csontváry is így indult el. Idős korára ez tényleg, ha szabad azt mondani, már betegessé növekedett, amikor már a háborúval kapcsolatban adott tanácsokat, vagy akart a királynak üzenni, és egyebeket. Ez egy nagyon érdekes történet már. - Összeolvad a táj az ő ihlet teljes lelkével, feled mindent, mi földi, és megérzi ama örök összhangot, melynek elérése, megértése, kifejezése cél és hivatás, ember és művész kifejlettségére. Mily színek, mily érzésteljesség a vonalak lendületében, micsoda finomság az árnyalatok elosztásában. A fény, az isteni tűz miként fonja, miként árasztja körül tüzes szeretettel az utána esdeklő menyasszonyt, a természetet, a levegő lágy lengése burkolja be a fákat, mintha féltené a nap mindent áttüzesítő erősségétől, félve szerető szeretetétől. - Csontváry a magyar festőművészet egyik legismertebb alakja néhány képén keresztül is. Ilyen például az 1907-es Magányos cédrus. Ez szinte minden tankönyvben, néha még irodalom tankönyvekben is benne szerepel, mert azt hiszem, ez az egyik legismertebb képe. - Valóban azt lehet mondani, hogy Csontváry Kosztka Tivadar a magyar művészetnek és a magyar kultúrának is egy szent embere, kicsit olyan, mint a Munkácsy Mihály. De senki más nem foglal el ilyen jelentős helyet a mi közös emlékezetünkben. Mi ennek az oka? Egyrészt az, hogy Csontváry tényleg egy zseniális és originális művész volt. A látásmódja, művészi ambíciói teljesen eltérnek attól, amit a korszak európai vagy a világ művészetében látunk. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ő ilyen vagy olyan stílusú művész. Ha akarom mondani, kortalan, de azt is mondhatom, hogy mindenek fölött áll. - Azért kérdezem ezt, mert a cédrus képei talán a leghíresebbek. Mit érdemes ezekről a képekről tudni, akár a Zarándoklás a cédrusokhoz-ról, akár a Magányos cédrusról? - Épp a legutóbbi kutatások bizonyították be, Rieder Gábor kollégám kutatásai, hogy még a Magányos cédrus is konkrét helyszínen készült, meg lehetett találni azt a fát, amit Csontváry lefestett. Sokan azt gondoltuk, hogy ezek úgymond ilyen víziók. A Magányos cédrus mondjuk úgy, hogy tépettségében és romboltságában, a Zarándoklás pedig ebben a diadalmas szépségében, ez a művész mondjuk úgy, hogy két tapasztalata a világról, hogy én vagyok a zseni, de a világ meg körülöttem el akar pusztítani mindent. Lehet így is, ilyen szimbolikusan is értelmezni őket, de valójában ezek konkrét tájképek. De kétségkívül, hogy Csontváry miért fest ilyen képet? Mert lát benne valamit, amit ki akar magáról is fejezni. Egyébként a Magányos cédrus címet halála után adta neki egy művészettörténész a képnek. Ennek a képnek az eredeti címe az volt, hogy Egy cédrusfa Libanonban, 1800 méterrel a tengerszint fölött, alkonyatkor. - Ez a magányos, tehát inkább ez stilizálta el az egészet, ugye?! - Igen. Ez egy szimbolista cím, és a Csontvárytól távol álltak az ilyen szimbolisztikus utalások. Mindig konkrét volt, mindig a természetből indult ki, és mindig az volt számára a legfontosabb. De mi már utólag ezt látjuk bele, a magányos művészt, meg a meg nem értett zsenit, akit kinevettek a kávéházi asztalnál a művészbarátai. - Azt hiszem, hogy érdemes a Mária kútjáról is beszélni, mert az megint egy ikonikus kép, ráadásul azt hiszem, hogy a képnek a szerkezete, olvastam róla, sőt művészettörténet könyvekben még, a középiskolaiban régen benne volt ennek az elemzése, hogy hogyan változik vagy hogyan talál ki egy sajátos egyensúlyt például a képen a személyek elhelyezésében, vagy magának a Mária kútjának az ábrázolásában? - A Mária kútjánál két problémát látok én művészettörténészként. Az egyik, ami nem igazán probléma, hogy ott megjelenik ő maga is, tehát van egy önarckép-szerű figura, aki vizet önt. Tehát tulajdonképpen szimbolikus értelemben életenergiát és táplálékot ad az állatoknak. A másik pedig, a kép egyszer volt összesen bemutatva Csontváry életében, 1908-ban, de nincs adatunk arról, hogy ő '908-ban a Szentföldön járt volna. Tehát hogy a názáreti kép, az most Budapesten készült, vagy a régi inspirációk alapján, ez számomra egy rejtély. De egy biztos, hogy '908-ban ő nem járt sehol a Szentföldön, és mégis a képet ő saját maga is '908-as műnek gondolta. - És akkor mi a helyzet a Marokkói tanítóval? - A Marokkói tanító egy önarckép, de nem azt mondta, hogy ez vagyok én, Kosztka Tivadar, de felismerhetőek benne az ő vonásai, és az ő ruhája alól kivillan a fehér ingujja, meg a fekete öltönyének az ujja. Ez az egyetlen olyan portré, amit Csontváry mindegyik kiállításán bemutatott. A híres önarcképét, ahol palettával a kezében ül a vászon előtt, soha nem állította ki. A másik önarcképét soha nem állította ki, az utókor fedezte fel őket. Ez volt az egyetlen portré, amit mindig kiállított, de ezt sem úgy, hogy ez vagyok én, Csontváry Kosztka Tivadar, hanem egy marokkói tanító. Ezen a címen mutatta be. Azt szoktam mondani, hogy aki elment Csontváry kiállításaira '908-ban, '910-ben, az tulajdonképpen ezt az egy portrét látta, ez volt az a kép, amin keresztül belenézhetett a művész szemébe. - Csontváry Kosztka Tivadar az a magyar festő, akit a világon sok helyen ismernek. Én amikor Pécsett jártam egyetemre, a híres Csontváry Múzeumban szinte minden évben megfordultunk, ott koncertek is adattak nagyon sokszor, és hihetetlen volt ennek az egész múzeumnak az aurája. Egészen más volt minden, mint bármelyik más múzeumban. Azt hiszem azért, mert az a világ, amit Csontváry Kosztka Tivadar lefestett számunkra, az utókor számára, a maga fantáziájának a világa, illetőleg az a színvilág, amely egyedivé teszi nemcsak a magyar festészetben, hanem a világ kortárs festészetében is.

Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: Csontváry Kosztka Tivadar. Róla fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején szót ejtünk majd Csontváry Kosztka gyermekkoráról, származásáról, iskoláiról. Aztán beszélünk majd arról, hogy milyen festészeti tanulmányokat végzett. Megnézzük leghíresebb festményeit, a végén pedig kísérletet teszünk művészetének értékelésére.