Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

Archív felvételekkel

A műsorszolgáltatói információk forrása az automata beszédfelismerő program használatával készült leirat. A teljes leirat automata beszédfelismerő program használatával készült.

Fogd fel úgy, hogy magánzárkára ítéltek, s örülj, hogy magánzárkul a világot kaptad, azt, amit házikót, kertet, könyvtárat, körét hoz belőle írta Németh László 1957 es sajkodi naplójában. A Balaton, különösen Tihany és környéke számos olyan művésznek nyújtott alkotói menedéket az 1940 es évektől, akik itt alkottak és éltek belső emigrációban. Borsos Miklós szobrászművész házának kőszobrokkal díszített sűrű kertje legendás volt, de visszatérő vendég volt itt Szabó Lőrinc is. Illyés Gyula pedig a tihanyi közösség egyik legmeghatározóbb alakjának számított. Ők akkor egy olyan belső világot teremtettek, ahol egy kicsit fel tudtak oldódni, és egymás társasága ebben nagyon nagyon fontos volt. A festők és írók baráti kört is alkottak. Mikrovilágukban a természethez való kapcsolódás, a táj, a helyi anyagokból épült házak, a természet közelsége, a szabadság illúziójával is kecsegtettek. Egyszerre jelentették a kiszakadást és az újrakezdés lehetőségét. Borsos Miklósnak van erről egy nagyon szép szövege, amikor leírja, hogy Illyés is alkot a szavakkal, az is egy anyag, és ő pedig a kővel alkot. Akkor ő még faragott leginkább, de ez valahol egy és egy az anyagnak a világa, és egy a szellemi világ. Illyés feleségének, Kozmutza Flóra nak az édesapja épített itt házat az 1920 as években. A ház 1948 tól szinte állandó lakhelye lett Illyésnek. Itt született híres verse, az Egy mondat a zsarnokságról is. Ez volt az az időszak a fordulat éve után különösen, amikor az akkori kultúrpolitika megpróbálta bevonni és felmutatni azt, hogy lám lám, Illyés a mi oldalunkon áll, de ő ezt nem akarta. És akkor eljött, és akkor nem lehetett a fővárosba invitálni mindenféle eseményekre, hiszen ő akkor elvonult. De ez azért nyomasztó is volt, és ezt a versek is tükrözik. Ez az egyedüllét, ez a magány. Különösen egy olyan alkatú embernek, mint Illyés, aki azért sokat küzdött a depresszióval. Ma már nehéz elképzelni, de az 1940 es, 50 es évek Tihanya egy halászatból és földművelésből élő, szinte érintetlen, alig pár száz fős, kifejezetten belterjes település volt. Akkoriban még az ekho sem a turistákat visszhangozta. A félsziget zárt világában teljesen mást jelentett az idő és a tér. Erre legfeljebb a madár járt, no meg a postás. Nagyon más világ volt akkor a Balaton környéke, a Balaton felvidék és Tihany is rendkívül kihalt volt. Amikor például Illyésnek küldtek levelet Tihanyban, akkor annyit írtak rá, hogy Illyés Gyula, Tihany, és megtalálta a posta. Egyáltalán nem voltak ott sokan, és egyáltalán nem éltek jól az emberek. A 40 es évek végéről beszélünk, itt kezd el tulajdonképpen nagyon érdekesen keveredni az ottani paraszti világ azzal a polgári miliővel, ami itt megjelent. Illyés később kulturális célra adományozott egy kis házat a településnek, ami végül pár évvel ezelőtt egy ház cserével a Belső tóra néző egykori Kovács műhelyből átalakított épületben, a Tihanyi Alkotók Házában valósult meg. A kiállítás központi eleme a malomkő asztal, de a malomkő asztal az élelmiszerkészítéshez kapcsolódik. Évezredek óta velünk van, és akkor, amikor használhatatlanná válik, amikor kidobják, akkor egyszer csak beemelik, és egy új tárgy lesz belőle. És ezeken a helyeken, ahol ezek az emberek nyaraltak, Illyés éknél is, de Borsoséknál is mindenütt megjelenik az alkotásnak a helye is lesz, amihez oda lehet ülni verset írni, és a baráti társaságoknak is a helyszíne lesz. A nádtetős ház tárlata a belső emigráció éveinek hangulatát menti és idézi meg, olyan művészekről mesélve, akik huzamosabb ideig Tihanyban éltek. Nem műemlék még maga az épület, de a 19. Század végén épült a nádtető. Nagyon fontos volt az, hogy a tihanyi jellegzetességeket magán viselje maga az épület is, de ugyanakkor nagyon fontos volt az, hogy olyan tereket is kapjunk, amik használhatók a közösség szempontjából is, hiszen ez nem csak az alkotóknak állít emléket, hanem egyfajta közösségi tér is. A Németh László hagyaték is idekerült, egy része a bútorai. Németh László nagyon sokat élt itt a kis sajkodi házában, ő tulajdonképpen ide is költözött hosszú időre, itt gyógyította saját magát. Ő orvos volt. Régi nyaralójánál, a Tihanyi félsziget nyugati oldalán, az erdő szélén tábla emlékeztet arra, hogy itt töltötte sajkodi estéit és nappalait Németh László, akinek itteni tartózkodása a nyaralótelep kialakulásának korai időszakára esett. Amikor viharok dúlnak felettünk és súlyos események követik egymást a köznapok történetében. Mit lehet tenni, hogy az életet derűsebbé, mosolygósabbá tegyük? Játszani kell. Írta Lipták Gábor helytörténész, író, akinek feleségével, Gyapay Piroskával közös füredi szalonjában pezsgett az élet. Ma már csak a régi fényképek és a Lipták ház vendégkönyveinek egypercesei mesélnek, igaz, nagyon is érzékletesen az együtt töltött szombat esték ről, vacsorákról, nyári viharokról és a mirelit szobáról, ahol Szabó Lőrinc mindig fázott. A népművészeti tárgyakkal berendezett kis ház nyitott kapuval és helyi borral várta a betérőt. Több olyan csomópontot találunk a Balaton mellett, ahol összejön a magyar irodalom. De ha Füredre gondolunk és Lipták Gábor házára, akkor tudjuk azt, hogy Szabó Lőrincnek milyen felolvasóestjei vannak. Hogy Örkény ott fejezi be a Tótékat, hogy Konok Tamás más fiatal képzőművészekkel egy totál véletlen biciklitúra alkalmával megáll a Lipták éknál, majd egy hónapig marad egy eső elől, oda menekülnek be, és az egész festészetére hatással lesz az, hogy ő hallja Pilinszky t és hallja Szabó Lőrincet, és hajnalig tartó bulizások vannak úgy, hogy közben egymásnak olvassák fel a műveiket. Füred szereti az irodalmat, Vízparti sétánya a hindu költőről, Tagore ról kapta a nevét Szív kórházában. Ady és Németh László is gyógyult. Déry Tibornak nyaralója volt Füreden az Arácsi Tamás hegyi úton. A falakat faggatni sem kell, maguktól mesélnek. A házakat körbenőtte a borostyán, mintha csak így akarná megóvni a történeteket az utókornak. Ókornak, Jókai füredi villájának régi kőpadja azonban már nincs Füreden Szigligetre került, az alkotóház ős parkjába. Az egykori Esterházy kastélyban 1953 ban megnyílt Szigligeti Alkotóház a magyar irodalom kultikus helyszíne. Kezdetben jelképes összegért jöhettek ide dolgozni és feltöltődni az írók, a géppapírt pedig távozáskor be kellett mutatni a gondnoknak, hogy bizonyítsák, dolgoztak is, nem csak szórakozni jöttek. Persze azért akadt, aki előre felkészült egy egy otthonról hozott kézirattal. Azt se felejtsük el, hogy mind a Lipták háznál, mind itt is azért voltak megfigyelések, de önmagában a Szigligeti Alkotóház valóban a felszabadult ságnak és az alkotásnak is teret tudott lenni. És ismerhetjük azokat a verseket, azokat az irodalmi műveket, amelyek fizikailag idekapcsolódnak, és közben játszanak, és közben beszélgetnek, és közben froclizzák egymást. Tehát azokban a nagyon zűrös ötvenes években, amikor mindenhol egy kicsit a sorok között kell olvasni, vagy vigyázni arra, hogy az ember mit mond, mit ír. Ezekben az időkben vannak olyan terek, ahol mégis fel tudnak oldódni. Voltak, akik heteket, sőt hónapokat is eltöltöttek itt a pepita köves teraszon. Végtelennek tűnhettek a nyári esték. Voltak szinte állandó lakók, akik a fűtés költségei elől menekülve a telet is itt vészelték át. Itt, ahol az írógép kopogása és a tücsökciripelés hangja jól megfért egymással. Itt, ahol Juhász Ferenc fejest ugrott a nyárba és egy csónakban evezett Nagy Lászlóval. Pedig utóbbi víziszonnyal küzdött, mert még gyerekkorában egy jósnő, bizonyos Kütyü Mariska azt jósolta, hogy vízbe fullad majd. Kertész Imre számtalan művét itt írja. Szabó Magda a Zeusz küszöbén be úti naplókat is ír, és egy görög utazása során említi, hogy ahogy egy görög hangulatot akar leírni, rögtön egy illatot ír, és az első képe a Zeusz küszöbén ben az, hogy hogy ez az illat olyan, mint amikor lesétálunk a strandra Szigligeten az Író házból, és ahogy megyünk el a posta mellett és megyünk, és ezt érezzük ennek is. Szigligeti ciklusa is van, verse is van, szokásaik voltak. Édesapám Nagy Lászlóval rendszerint a 17 es szobában volt, Nagy László 1977 78 szilveszterét is itt töltötte, akkor már feleségével, a költő Szécsi Margittal. Egy hónappal később, 1978. Január 30 án halt meg a kis királyfi, ahogy Károlyi Amy, Weöres Sándor felesége hívta búcsú versében. Az itteni falak mindannyiuk nyomát őrzik a szigligeti alkotóház tereiben, könyvtárában és hatalmas, fákkal teli parkjában összesűrűsödik a múlt és a jelen. Így lehet, hogy akik kevesebb időre jöttek, azok is örökre itt maradtak. A kánikulától szikrázó felsőiszkázi égbolt alatt 1925. Július idusán javában zajlott az aratás. Anyám a kamrát, padlást sározta az új gabonának. A férfiak be se néztek a házba, úgy elfáradt a cipekedésben, hogy szinte a szüléshez sem maradt ideje. Én meg nehéz gyerek voltam, meg kínoztam a világrahozatalért írta Nagy László, aki ebben a faluszéli házban született kilencvenkilenc évvel ezelőtt. Akkoriban még sűrű volt az élet Iszkázon dús virágzatú kert, gyümölcsösök, állatok, gazdálkodás, egy élettel és persze nehézségekkel teli világ. Ezt a házat még a Nagy Lászlónak a nagypapája, Nagy István építette 1908 ban, és utána lakott itt a Nagy Béla és a felesége, a Vass Erzsébet. Bözsi néni tizenhét éves volt, mikor a Béla bácsi. Harmincnégy éves volt, mikor feleségül vette. Földművesek voltak a szülei. Négyen voltak testvérek, két leány és két fiú. Izabella a László, Mária és az István. Ő már Ágh István néven dolgozik, mint költő. Ő él egyedül a négy közül a két testvér, Ágh István és Nagy László között tizenhárom év volt a korkülönbség. A testvérek már mind szétszéledtek, amikor a legkisebb Pista még javában a történelem színezte háborús repülőrajokkal és légiriadó hangjával teli, mégis boldog gyerekkorát élte. A lányok érettségiztek, dolgoztak, férjhez mentek, Nagy László pedig Pápán, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult Borsos Miklós tanítványaként, amikor első kötete 1949 ben megjelent. Öccse, Ágh István még mindig csak 11 éves volt. Tulajdonképpen, mint egy egyke, olyan voltam azokban az években, mert vártam egyrészt, hogy hazajöjjenek karácsonyra vagy nyárra vakációukat. Pápán jártak, és megint elmentek, és ott maradtam egyedül. Hát ez sok szempontból a költői csírákat megmozgatta bennem, mert magányossága és a fantázia meg a képzelet az őszi legelőkön az idő nagyon lassú, és nagyon járt a képzelőerő. Én tekintélyt láttam benne, nem csak testvért. A költészetemnek, a tanítómesterének mondhatom. Nagy László nem készült költőnek, mégis a XX. Századi magyar líra egyik legnagyobbja lett. Műfordításai éppoly jelentősek, mint saját versei. Képzőművésznek, grafikusnak készült, festett, rajzolt, faragott. Húsz éven át az Élet és Irodalom képszerkesztője volt. Ló rajzai, ahogy képversei is, a védjegyévé váltak. Volt ács és dolgozott bognárként is. Anyjának tűzhelyet épített, hétéves öccsének cipőt készített. Ügyes kezű fiú volt, és 45 ben nem volt nekem cipő, mert az oroszok nem hagytak még egy bögrét se. A háborúnak mindig van egy ilyen szemete autógumi, dinamó, amit kidobnak. És akkor volt egy alkalom arra, hogy cipőt csináljon egy ilyen autóbuszbérlés. A talpát az autógumiból nagyon nehéz a felső részt meg kiszabni, és hát ezt a suszter nál megtanulta. A szülők fontosnak tartották, hogy a gyerekeik tanuljanak. Csalódtak a történelemben. A háború, a téeszesítés, a kuláklét ottsága és a folytonos kiszolgáltatottság okán nem gondolták, hogy a gyerekeknek maradniuk kéne az egyre inkább elnéptelenedő vidéken, ám ők gyakran tértek haza későbbi életükből is, már ismert költőként. Édesanyjuk pedig olvasta az írásaikat, és büszke volt rájuk. Hát én nem hittem el, hogy sőt, mi mezőn voltunk, gyűjtöttük a sarut. Aztán egyszer csak a Laci azt mondja Anya, én költő leszek! Mondom, ne beszélj olyan bolondokat, hogyan lennék költő? De azt mondja hol leszek? Hát én nem gondoltam. Ágh István Vallomás az elszakadásról címmel szociográfiát is írt a régi Iszkázról. Ha az ember el is jön, soha nem tud annyira elszakadni, hogy az emlékeit is elhagyja. Sőt, az elszakadással inkább még azok az idők is meg tudnak szépülni, amikor az Isten fukarabbul bánt a fényekkel, és nem mindig adott szerelmet, forró kemencét vagy éppen gabonát. Csöngén verem a falhoz az időt egy sánta idők zsákjában felejtett kis vasi faluban. A legközelebbi város, Celldömölk, 15 kilométerre van. Egyelőre fő foglalkozásom, hogy biciklizek és dinnyelekvárt eszem írta a csodált mesternek, levelezőpartnerének, Kosztolányinak a gyerek Vörös Sándor, aki egy földbirtokos katonatiszt, apa és egy művelt polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermekeként született pásztorkodó terület ez a Kemeneshát. Régen betyárok éltek itt, óriási erdőségek voltak. Aztán persze felváltotta nyilván a földművelő munka, és az édesapja végig itt gazdálkodott, de valójában egy kicsi, eldugott falu. Kobold, különc kis manó, kis vékony hangú, apró emberke. Így emlegették a faluban. Gyerekkorától fogva ösztönösen írt. A csöngei evangélikus lelkészhez rendszeresen átjárt olvasnivalóért. Tanárai biztatására a lapoknak is küldött írást. Tizenöt éves volt, amikor megjelent az Öregek című verse, amit Kodály Zoltán is olvasott, sőt kórusművet is írt belőle. Kodály megkérdezte, hogy az utolsó sorokba változást tehet e a megzenésítés során, és akkor azt mondta természetesen a szinte kamasz Weöres Sándor, hogy természetesen, és meghívta a Mestert ide. Tizenkilenc éves volt, amikor Babits is felfigyelt rá, és a Nyugat közölte a verseit. Édesanyja Babitsot és Ady kötetet vett neki. Szóval nagyon nagyon korán olvasóvá nevelődött, és tényleg azt írta az édesanyjával való kapcsolatáról, hogy az édesanyja tette őt valójában irodalomszeretővé. Nappal aludt, éjszaka írt, cigarettázott és ivott. Feleségével, Károlyi Amy költővel közös életük legkilátástalanabb harca épp az alkoholizmus ellen vívott küzdelem volt. Vörös 33 éves koráig bejelentett csöngei lakos volt. Bárhol járt, mindenhová magával vitte a faluját, Károlyi Amy pedig magával hozta ide, Csöngére. Az egykori szülőházban róluk mesélnek a ceruza csonkok, az éjszakai írást segítő legendás kávéfőző, a közös életük emlékei, dedikált köteteik sora. Merthogy közös budai otthonuk hagyatéka is itt, Csöngén lelt otthonra. Kávéscsészét is halhatatlan, ha olyan helyre állítod, mely a mindenség peremén van írta Károlyi Amy. Nemes Nagy Ágnes szerint a tárgyakban istenek laknak, és az én szívemben boldogok a tárgyak. Minden író gyűjt történeteket, emlékeket, történetekkel és emlékekkel teli tárgyakat. A Petőfi Irodalmi Múzeum pedig a gyűjteményeket gyűjti és ki is állítja. Minden tárgy egy történet. Az írógép központi szerepet tölt be a kiállításon. Kiemeltünk egyet a Babits Mihály bombatalálatot ért írógépét, amelyet 45 ben ért bombatalálat a Baumgarten Alapítványnál, a Sas utcában, és Babits halála után az ő gyűjteménye, a könyvtára odakerült az alapítványhoz, és azt az épületet érte találat, és a gépet ilyen állapotban hozták ki. A legkorábbi itt a mindent gyűjtő Jókai kagyló és bot gyűjteménye, de itt vannak Jékely Zoltán uszadékfái, Szerb Antal minikönyvei, Tandori Dezső mackói, Tamási Áron szivaros dobozai, Pilinszky dedikált lemezei és Mészöly Miklós polcelemnek külföldről hozott kagylói is. Na és Lázár Ervin bizarr nyakkendővég gyűjteménye. A hatvanas években kezdett el gyűjteni a barátaitól, ismerőseitől, teljesen ismeretlen emberektől is beszerzett nyakkendővégeket olyan módon, hogy felkínálta a saját bicskáját, hogy kérjem, vágjanak le egy darabot a nyakkendőjükből a gyűjteménye számára, és ezeket ő felszegelte a könyvespolcai oldalára, majd egy nagyobb asztallapra helyezte őket és a novelláit. Ha megnézzük, megnézzük a regényeket, akkor valóban ott van az Oroszlány és a kisfiú című szövegben Az Oroszlán beszél arról, hogy számára a nyakkendő viselés nem fontos, hiszen az csak egy külsőség, és a szív az sokkal fontosabb. Van itt egy régi vendégek által aláírt ajtó is Karinthy Ferenc leányfalui házából. Cini ugyanis a vendégeket gyűjtötte, csakúgy, mint Lipták Gábor. Lipták ék füredi házának vendégkönyvei közül a PIM időszaki kiállításán most közelről is láthatunk néhány oldalt. Jobb, ha másutt tartózkodok, mert itt úgy is jelen vagyok írta az egyikbe Weöres Sándor, aki valóban mindenhol ott van és ott volt, miközben már jó ideje sehol sincsen.

- A Balaton különösen Tihany és környéke számos olyan művésznek nyújtott alkotói menedéket az 1940-es évektől, akik itt alkottak és éltek belső emigrációban. - Ma már csak a régi fényképek és a Lipták ház vendég könyveinek egypercesei mesélnek, igaz nagyon is érzékletesen az együtt töltött szombat estékről, vacsorákról, nyári viharokról és a mirelit szobáról, ahol Szabó Lőrinc mindig fázott. - Akkoriban még sűrű volt az élet Iszkázon dús virágzatú kert, gyümölcsösök, állatok, gazdálkodás, egy élettel és persze nehézségekkel teli világ. Ezt a házat még a Nagy Lászlónak a nagypapája, Nagy István építette 1908-ban, és utána lakott itt a Nagy Béla és a felesége, a Vass Erzsébet. - "A legközelebbi város, Celldömölk, 15 kilométerre van. Egyelőre fő foglalkozásom, hogy biciklizek és dinnyelekvárt eszem.", írta a csodált mesternek, levelezőpartnerének, Kosztolányinak a gyerek Weöres Sándor, aki egy földbirtokos katonatiszt, apa és egy művelt polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermekeként született.