A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten jelentkezik az M5 csatornán. A magyar kultúra különböző területeire kalauzolja el a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is.

A műsorszolgáltatói információk forrása csatorna műsor hivatalos weboldala és a teletext. A teljes leirat forrása a teletext.

- Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai műsorunk címe: A színházi világnap. Erről a témáról fogok beszélgetni meghívott vendégemmel. Műsorunk elején áttekintjük majd, hogy hogyan keletkezett a színházi világnap, később arról beszélünk, hogy hogyan indult a magyar színház története még a XVIII. században, aztán áttekintjük a XIX., XX. századi magyar színház helyzetét, műsorunk végén pedig arról beszélünk, milyen is a kortárs dráma, milyen a kortárs színház, egyáltalán milyen szerepe van a mai életben a színháznak. - Ma huszadjára köszöntjük az öt világrész népeivel együtt a színházi világnapot. A színházat, mely sok ezer esztendővel korunk előtt, mikor megszületik, még nem produkciót mutat be, hanem szertartást, egy isten vagy egy hérosz tiszteletéből sarjadt kultikus játékot, egyfajta profán misét. A színházat ünnepeljük ma, amelynek kezdetben sem színpadtere, sem állandó helye nem volt, csupán alkalma, jogcíme, hogy funkcióját betöltse, később kélt csak útra Theszpisz híres kordéja. Később lett csak színpada, társulata, műsordarabjai, és vált minden művészeti hatóerő között a legintenzívebbé, a legközvetlenebbé, a leghatalmasabbá. - Beszélgetésünk kezdetén ejtsünk néhány szót a színházi világnap születéséről, illetőleg arról, hogy mi az értelme ennek a napnak. - Sok évtizedre kell visszagondolnunk, amikor 1962-ben létrejött egy olyan kezdeményezés, hogy mind az öt földrészen ünnepeljük meg azt, hogy létezik színház. Tehát a színházi világnap az kitekint Európából, és egy olyan általános ünnepségbe formálódik, ahol voltaképpen a színháznak az egyediségét, tehát a nemzeti színházakat és az össz. színházművészetet is képesek vagyunk. - Egyszerre nemzeti és egyetemes a színház. - Így van. Van egy olyan nagyon szép tradíciója, hogy minden évben egy-egy olyan fontos híres közéleti kulturális művészembert kérnek fel, hogy írjon egy üzenetet, amit ezen az estén hagyomány szerint minden színházban elmondanak, felolvasnak. Az elsőt Jean Cocteau írta, és hát eddig az utolsót, a tavalyi évit, az pedig Jon Fosse, aki Nobel-díjas, 2023 Nobel-díjas szerzője, és tőle tudok idézni az ő üzenetéből a zárómondatot, amikor azt mondja, hogy "A színház béke." És szerintem a színházművészet történetére rágondolni, például arra, hogy hogyan indul az európai színház története, és kifejezetten mondjuk a zsidó-keresztény kultúrában a színház története, nagyon nagy utat kell bejárni, ha csak arra a mondatra gondolunk, amit Szent Ágoston akkor még Augustinusként mondott, hogy a színház a Sátán találmánya. Azért innen a színházi világnapig nagy út van. - Bár a színház valóban több évezredes múltra tekint vissza, és nemcsak Európában, hanem bizony más földrészeken is. Most gondolok például az ázsiai színházra, amely szintén több évezredes múltra tekint vissza. Számunkra nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy itt a Kárpát-medencében és a magyar nemzet életében hogyan indul el a színházi élet? - Közép-kelet Európában, Magyarországon különösképpen izgalmas az, hogy a felvilágosodást megelőzően három, tulajdonképpen három nagy témakört kell megnéznünk. Az egyik, amit említettél is, az iskolai színjáték. - Iskoladrámák, így van. - Iskoladrámák, ahol 4000 előadás alkalomról beszélünk. A kastélyszínjátszás, az udvari, a nemesi színjátszás, és ami számunkra különösképpen nagyon fontos, az a német színjátszás és a német vándorszínjátszás. Tehát amikor a magyar színház indulásáról, a hivatásos magyar színháztörténetről beszélünk, aminek jelképes dátuma 1790. október 25-e, akkor feltétlenül arra kell gondolnunk, hogy az itteni legfontosabb, legalábbis a legenda szerint nyilván az egyik legfontosabb alkotó, a társulatnak a vezetője, Kelemen László. Ő egyrészt iskolai színjátszásból érkezik, és kántortanító lesz, tehát nagyon fontos, hogy ennyire összekapcsolódik, hogy a színház leválaszthatatlan arról a kulturális hagyományról, tehát ilyen módon integrálódik. - Az előbb említetted a német színjátszás szerepét, hiszen Magyarországon ekkor Habsburg uralom van. Még messze van a reformkor, majd 1825 táján. Látni kell, hogy azt hiszem, hogy önmagán is túlmutat az a tény, hogy az országban működik már német kőszínház is, és működnek német társulatok, de igazából még magyar kőszínház, meg vándortársulat sem nagyon. - Kelemen Lászlónak a szerepe tehát ebből a szempontból forradalminak tekinthető. - Illetve annak a csapatnak, akik 1790-ben összeállnak, és tizenegy férfival és négy nővel elindulnak egyrészt Pest-Budán, másrészt pedig ugye, ami ugyanannyira fontos, Kolozsvárott. Tehát Kelemen László mellett Kócsi Patkó Jánosék, ahogyan elindulnak, és ahogyan a társulatot létrehozzák, voltaképpen a felvilágosodás eszméjének az alapját teszik le azzal, amit ők megcsinálnak, azzal, ahogyan ők éltetik a magyar kultúrát, és ahogyan a patrióta funkciója, az erkölcsnemesítő funkciója és a nyelvművelő funkciója a felvilágosodásban nagyon fontos lesz a színházművészetnek. (taps, ováció) - Talán húszszor is kihívtak a cortana elé. Milyen siker! - És a táskás ember elvitte a bevétel felé. - Mennyit tapsoltak, s folyton a nevemet kiáltozták. Kár, hogy olyan kicsi az a... és kopár. De jó lenne egyszer egy szép, nagy színházban játszani. - Bécsben fogsz fellépni, Párizsban. - Az egész világ ünnepelni fog, garantálom. - Én egy olyan nagy nézőtér előtt szeretnék játszani, hogy ne is lehessen látni a végét. Ezer és ezer ember ülne le, vagy millió és millió. Ilyen fényes, nagy színházról álmodom. - Beszélgessünk most egy kicsit a magyar színház hőskoráról, a XVIII. század végétől, tulajdonképpen a reformkor elejéig, amikor ott szintén lesz majd egy érdekes váltás. De azt hiszem, ez egy nagyon izgalmas korszak a hőskor. - Ugye ezt az időszakot, ezt a néhány évtizedet a vándorszínjátszás korszakának szokták nevezni. Mindenképpen fontos azt látni, hogy a magyar színháztörténetben olyan fontos tendencia van, ami mindig az állandósulás felé mutat. Ez nem minden országban van így, tehát megpróbálni valahol gyökeret verni, akár egy városban, akár megpróbálni az országban úgy gyökeret verni, hogy létre lehessen hozni állandó színházat. A német színháznak vannak már épületei. Azt kell megtenni, hogy a magyar társulatok ezekbe az épületekbe be tudjanak jutni. Nagyon nehéz bejutni. Azokat az időpontokat kapják meg általában a magyar társulatok, ami a német társulatoknak nem kell. És nagyjából azt lehet látni, hogy ebben az időszakban egyrészt ezekbe a nagy városokban lévő színházépületekbe próbálnak bejutni. Ez az első szintje a vándorszínjátszásnak. - Lásd a Budai Német Kőszínházat, ahol aztán befogadják ugyan a magyar társulatot, de pontosan ezekkel a feltételekkel. - Így van. Tehát amikor nincsenek Pest-Budán tulajdonképpen a fizetőképes közönség, akkor jöhetnek a magyarok. Ugye ez a Várszínház épülete. És egyébként Pest-Budán, tehát pesti részen van az úgynevezett Bagolyvár, a Rondella, amire ugye Déryné azt mondja, hogy itt csak a baglyok képesek lakni, merthogy annyira koszos, öreg, ugye ez a pesti városfalnak egy körbástya tornya. Tehát, hogy van, ezen kívül egy fabódé van még, ahol játszanak, tehát, hogy olyan épületekbe próbálnak bejutni, egyrészt, amit előbb mondtam, a másik pedig a klasszikus értelemben vett vándorszínjátszás, ahol elindulnak, és nagyvárosokból, úgynevezett kirajzásokkal, tehát visszamennek ezekbe a nagyvárosokba, kirajzásokkal mennek kistérségekbe. - Nyilvánvalóan ennek a hőskornak a legfontosabb drámaszerzőjét kell megemlítenünk most, ez pedig hát nyilvánvalóan Katona József. - Katona nagyon érdekes alak, hiszen egyrészt nagyon fiatalon meghal, másrészt saját maga visszavonul az írásművészettől, és jogászként fejezi be az életét, nem is igazán boldog jogászemberként, "Ahogy a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik, és... elhallgat", írja ugye a naplójában. Azonban történetileg egyértelmű, hogy ennek az időszaknak számunkra az első nemzeti drámánk, az először 1814-ben, majd 1819-ben átírt, mi ezt ismerjük: Bánk bán. Tehát az az életmű, ami nem csak a Bánk bánból áll, tehát ő nem egy művű szerző, csak egy művű szerzőként maradt fenn, de hogy olyan csodálatos műveket írt például, mint a Jeruzsálem pusztulása, ami szintén nagyon-nagyon izgalmas színháztörténeti szempontból is, és nagyon jelentős például Ruszt Józsefnek az előadása majd. - És hát ő az, aki ellátja a magyar színházakat tulajdonképpen fordításokkal, német és francia rémdráma fordításokkal, aztán saját történelmi drámáival, tehát egy idő után kikerülhetetlen lesz az ő munkássága. - Így van, bár nem éli meg a Bánk bánnak a bemutatóját, de ugye... hamar, korábban meghal, viszont az a kapcsolódás, ahogy a színtársulathoz is, a második Pest-budai társulathoz is, tehát már nem a Kelemennék-féle társulathoz. - Dérynéhez ahogy kapcsolódik. - Így van, és ahogyan kapcsolódik, ugye az egy szép és egyben ugye megint katonás történet, tehát igen szomorú történet, hogy ő Déryné naplója szerint kapott Déryné egy levelet, ami KJ monogrammal íródott, és Déryné nem tudta, hiszen hárman is voltak a társulatban, akik KJ monogrammal írhatták volna alá. Déryné nem reagált, majd egyszer sokkal később találkoztak, és akkor mondta a Katona, hogy "Hát miért nem válaszolt?", és akkor Déryné mondta, hogy "Mert nem tudtam, hogy ön az". Így ért véget ez a nem létező nagy szerelem voltaképpen, hogy el sem kezdődött. - Gyönyörű és igaz! - Soha még ilyet nem mondtak magyar színpadon. - És micsoda szerepek! - Ebből még operát is fogunk írni. - Ilyen darabot kell játszani. Én úgy érzem, hogy mi eddig azért küzdöttünk, szenvedtünk, hogy ilyen darabokat játszhassunk. - Nagy dolog ez, barátaim! Megszületett a magyar dráma! - Hol lehet ezt eljátszani? Hiszen már innen is kidobtak minket. Nincs hajlékunk! - Igazad van! Itt az idő, hogy megszülessék a pesti magyar teátrum is! - De nélkülünk nem fog megszületni. Nekünk is küzdenünk kell érte. Menjünk fel Pestre! Küldöttség menjen! Színészküldöttség! (mindenki) - Úgy van! - Az 1837-ben megnyíló Magyar Nemzeti Színház természetesen óriási lendületet ad a magyar színjátszásnak. 1848 egy kitüntetett pont, az a bizonyos március 15-e este a Nemzeti Színházban, és azt hiszem, hogy a forradalom után már egy másik magyar színjátszással találkozhatunk, hiszen a XIX. század második fele megszüli a modern magyar polgári drámát is. Beszélgessünk egy kicsit a magyar színházról a XIX. század második felében. - Ha két nevet kéne kiemelni, és nyilván mind a két név a Nemzeti Színházhoz kapcsolódik most a beszélgetésünkben. Az első Szigligeti Ede, a második pedig a másik Ede, Paulay Ede. Szigligeti, aki voltaképpen összeköti a XIX. század első felét és második felét, hiszen 1837-ben ott van statisztaként az első előadáson. - Igen, igen. - Ott van az első előadáson, és statisztából lesz a Nemzeti Színháznak a drámaigazgatója. Hatalmas karrier, és hogy lássuk az ő szerepét, és a népszínműnek, amit tulajdonképpen ő honosít meg Magyarországon, hogy van olyan évad a Nemzeti Színházban, amikor az előadásnapoknak a felén Szigligeti Ede drámát játszanak, ilyen elképesztő, elképzelhetetlen. Tehát, hogy itt van nekünk a népszínmű, és itt van nekünk az a fajta kortárs témával foglalkozó népszínmű, amely foglalkozik a katonafogdosással, ilyen például a Szökött katona című drámája, foglalkozik a zsidó, a cigány, tehát olyan témákkal, amikkel korábban drámaírók, magyar drámaírók nem foglalkoztak. Történelmi témákkal foglalkoztak nagyon gyakran. És Szigligeti hatalmas igazgató zsenije az, hogy nagyon-nagyon fontos művészeket is szerződtet, és létrehozza voltaképpen a Paulay Ede-féle... - És ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb műve a Madách Az ember tragédiája, 1859-60-ban keletkezik, és itt majd Paulaynak nagy szerepe lesz... amiről az előbb beszéltél, mert 1883-ban már az ő vezetése alatt, tulajdonképpen intendánssága alatt fogják bemutatni Az ember tragédiáját először színpadon is. - Így van. Tehát először bemutatja a Csongor és Tündét, ami egy lehetetlenül bemutathatatlan mű, ötven évet kell várni a bemutatására, és ugyanúgy nagyon sokat kell várni az Ember tragédiájáért is. - Technikai dolgok miatt. - Igen, technikai dolgok miatt, meg ideológiai dolgok miatt is. Tehát tudni kell és látnunk kell azt, hogy Az ember tragédiája az ősbemutatótól kezdődően mindig kihívás. Tehát a mai napig mindig kihívás a színháztörténetnek és a színházak számára, hogy mi az, amit akarnak, tudnak, mernek, attól függ, hogy éppen akármilyen politikai kontextusban próbálják előadni, hogy mi az, amit fontosnak tartanak. Nagyon érdekes, hogy Paulay például nagyon meghúzza a darabot. Tehát majdnem 2000 sort kihúz belőle, és tulajdonképpen ezzel olyan tradíciót is indít el, ami nagypolitikai, parlamenti szintre is megy, hogy lehet-e egy darabba húzni, vagy nem lehet. A három érinthetetlen drámánk folyamatosan ki van ennek téve: a Bánk bán, a Csongor és Tünde és Az ember tragédiája is. A tragédiának megint óriási, az ősbemutatónak óriási kincse, hogy három olyan színészt mutat fel, Nagy Imrét Ádám szerepében, Éva szerepében Jászai Marit és Gyenes Lászlót pedig Lucifer szerepében, akik képviselik azt a tradíciót, amely Dérynétől Jókainé Laborfalvi Rózán keresztül jut el a XIX. századnak abba a színháztörténetébe, amely még mindig színészek színházában gondolkozik, és a színészeknek a dominanciája, a színészeknek az elsődlegessége, az majdnem száz éven keresztül mondható, hogy a magyar színháztörténetnek a kincse. - Amikor azt mondjuk, hogy XIX. század második fele, akkor megszületik valami más is, mert a magyar polgárosodás, amelyik 1867 után radikálisan fölgyorsul, a magyar polgárosodás új és új témákat is hoz a magyar dráma történetében. Hogy látod ezt? - A polgárosodásnak egyrészt lesznek olyan helyei, amelyek kitüntetett színháztörténeti szempontból, kitüntetett helyek lesznek. Ilyen például ugye a megnyíló magánszínházak, ilyenek a megnyíló magánszínházak, a Vígszínház, a Magyar Színház, a Király Színház, az Operettszínház, amely integrálja azt a nagyon-nagyon-nagyon fontos irányt, hogy nemcsak prózáról beszélünk, amikor magyar színháztörténetről beszélünk, hanem az operáról is. Megnyílik az Operaház 1884-ben, és ami nagyon fontos, hogy a zenés színháznak a másik központja a századfordulón, és a polgári drámának rengeteg helyszíne lesz, ugyanúgy, mint a kabaréknak, ugyanúgy, mint az orfeumoknak. Pezsgő, Európa számára is nagyon-nagyon fontos színházi központjává válik Budapest is. - Üdvözlégy, tudós! - Meg ne háboríts nagy művemben, nem érek rá fecsegni. - Nagyon sajnálom. Mink az ezredik falanszterből vagyunk tudósjelöltek, s ily messzi útra nagy híred hozott. - Dicséretes buzgóság, mondhatom, de hisz művem most félben is maradhat. De mely szakmába tartoztok, sajátlag? - Mi a tudvágyat szakhoz nem kötjük. Átpillantását vágyjuk az egésznek. Mondd, mi hát az eszme, mely egy ily népbe egységet lehel, mely mint közös cél, lelkesítni tud. - Ez eszme nálunk a megélhetés, midőn az ember földjén megjelent, jól béruházott éléskamra volt az, csak a kezét kellett kinyújtani, hogy készen szedjem mindazt, ami kell. Költött tehát meggondolatlanul, mint a sajtféreg. - A XX. század első felének mindenféleképpen két színházkirálya, Herczeg Ferenc az egyik oldalon, és Molnár Ferenc a másik oldalon. - És miután azt hihetnénk, hogy a XX. század második fele, amelyik egy olyan világnézetnek és diktatúrának, szellemi diktatúrának az ideje volt, amit szocializmusnak hívunk, mégis színháztörténeti szempontból ez egy nagy aranykor. Miért? - Biztos nagyon sokan tudják, ismerik ezt az úgynevezett három T elnevezést, a támogatott, a tűrt és a tiltott művészetet. Mind a háromban... - Aczél-korszakról van szó a magyar kultúrában. - Igen. Egészen elképesztő művek jönnek létre. Nyilván az ötvenes éveket is döbbenetesen érdekes vizsgálni, tehát azokat a termelési műveket, termelési drámákat és az előadásaikat, de hogy a támogatott művészetben, mondjuk a Nemzeti Színházban a Major Tamás időszak, amit ugye így nevezünk általában, bár nyilván ott van csodálatos Gellért Endre, Marton Endre, Ádám Ottó a Madách Színházban, Várkonyi Zoltán a Vígszínházban. - Ez már a rendezői korszaka a magyar színháznak, amikor nem színész, hanem rendezőcentrikus a Magyar Színház. - De hát vannak olyan Pécsi Sándortól, Ruttkai Éván keresztül Latinovits Zoltántól Domján Editig, tehát olyan... Sulyok Mária, Gobbi Hilda, tehát olyan óriási színész-sztárok: Sinkovits, Bessenyei, akik megkerülhetetlenek. Azt kell, hogy mondjuk, hogy ezekben a támogatott színházakban is vannak olyan előadások, amelyek bizony a politikát nagyon-nagyon, hogy úgy mondjam, elgondolkodtatják, például mondjuk Örkénynek a Pisti a vérzivatarbanja, amit tíz évre betiltanak. A tűrtnél is, meg a tiltottnál is, tehát például a második avantgárdnál, a magyar neoavantgárdnál, az Altorjaiéktól kezdve az El Kazovszkijon keresztül, az... Zámbón keresztül, tehát azok a happening és performance előadások, amiket azonnal betiltanak, vagy úgy tudjuk ezeket ma színháztörténészként látni, hogy a nemzetbiztonsági iratokból tudjuk visszakövetkeztetni a feljelentésekből és a besúgó iratokból, hogy voltaképpen hogyan is néztek ki. - De hát azt hiszem, hogy ugyanígy járt Csurka, ugyanígy járt Hernádi, ugyanígy járt Gyurkovics, tehát most ennek a korszaknak az óriásairól beszélek. Vagy hogyha azt mondom, hogy Szakonyi Károly Adáshiba, ez klasszikusan egy ilyen darab, ami igazából a legélesebb társadalomkritika, de olyan szempontból megcsinálva, hogy ezt csak az veszi észre, akinek ehhez vannak bizonyos érzékelői, hiszen ez a korszak, ez a magyar abszurd dráma fénykora is. - Szerintem egy nagyon szép kifejezést használ a magyar színháztörténet is, ez a kettős beszéd, hogy részben egyrészt, amit hall a néző, és amit olvas mondjuk a kultúrpolitika, és amit egyébként gondol, ami mögé olvasható. Ugye a rendszerváltozáskor azt mondjuk, hogy ez óriási változás a magyar színháztörténetben, hogy egyenes beszéd jön létre, tehát nem kell rejtjelezni, és ez meg is változtatja a színházművészetet, hiszen nagyon-nagyon sok művész alapvetően ebben szocializálódott, például a kettős beszédben. Továbbiakban ez, ha nem releváns, ha nincs már erre szükség, akkor új színházi formáknak kell létrejönni a kortárs színházban. - A rendszerváltozás után létrejön valami más, egy lehetőség egy új attitűdnek, egy új viszonyulásnak a kialakulására. Azt hiszem, hogy érdemes most arról beszélnünk, hogy hogy néz ki a színjátszás ma Magyarországon? - Az én meglátásom szerint világszinten az egyik legizgalmasabb színház. Egyrészt nyilván nagyon elfogult vagyok, és azt szeretném, hogy minél többet járjunk színházba, és bár a színház és a drámatörténet nem azonos, de minél több kortárs drámát is olvassunk vagy nézzünk, tehát olyan sokszínű, ami a kőszínháztól a nem kőszínházban létrehozott, úgynevezett talált terekben létrejött előadásokon keresztül a kötött drámaszövegektől egészen addig, amíg a társulatok hoznak létre szövegeket. - És itt a Déryné. És az, hogy Déryné és az ő neve az máig él. Hogy is van ez? Hiszen ma is van egy program, ez pedig a Déryné-program, amiről érdemes beszélnünk. - Hogy ebből a Budapest-központú színháztörténetből ki tudjunk látni, és lássuk azt, hogy a határon túli színház milyen csodálatos, hogy hogyan lehet az, hogy a tavalyi évben az országos... - Kolozsvár, Szatmárnémeti. - Így van, vagy Sepsiszentgyörgyön az iráni konferencia tavaly a színházi fesztiválnak a fődíját nyerte el, a rendezői díját Bocsárdi László. Ezek olyan óriási dolgok, hogy a magyar színháztörténetnek része a határon túli, a vidéki színjátszás, a vidéki színjátszásban pedig elengedhetetlen például a Déryné-programnak a jelenléte, ami olyan kistérségekbe juttat el színházakat, és juttat el előadásokat, akik egyébként nem járnának színházba. - Hogyan látod a mai magyar színház helyzetét? - Csodálatosnak látom a mai magyar színház helyzetét, és nagyon bízom benne, hogy minél többféle színház lehetőséget kap, minél több társulat lehetőséget kap, és minél több forma, tehát az operettől a bábszínházon keresztül nagyon-nagyon sok színházi forma el tudna jutni minél többekhez. - Hát csodálatos volt végignézni a magyar színháztörténetet. - Persze az embernek ilyenkor mindig óriási hiányérzete is van, hiszen hatalmas szerzőket és hatalmas életműveket még említeni sem tudtunk. Ez azt is mutatja, hogy a magyar színháztörténet milyen végtelenül gazdag, milyen végtelen lehetőségei vannak. A ma korában, amikor a művészetek krízisben vannak, a színházaknak sokszoros a felelőssége abban, hogy mit közvetítenek, milyen üzenettel, mert ez bizony mindig társadalomformáló erő marad. - A magyar színház országos ügy volt, fennmaradásunk egyik záloga. Nehéz idők örököseiként ünnepeljük most ezt az estét, immár nem szégyenkezve, mint hajdan. Boldogabb történelmű nemzetek színi kultúrája mögött elmaradottan, nem a színészet árva gyermekeként, koldulva ilyen-olyan engedélyt, foltozva régi, rimánkodva új darabokat, mint 1790 táján, a magyar színházi élet indulása idején Kelemen Lászlóék.

Adásunk témája: Színházi világnap Adásunkban a Színházi világnap születésének történetét vesszük górcső alá. A magyar színház születésétől indulva megnézzük a magyar színház hőskorát, a korszak neves színészeit, szó lesz Az ember tragédiájának bemutatásáról, a kortárs drámaírókról és a színházak helyzetéről és szerepéről napjainkban. Műsorunk elején áttekintjük majd, hogy hogyan keletkezett a színházi világnap, később arról beszélünk, hogy hogyan indult a magyar színház története még a XVIII. században, aztán áttekintjük a XIX., XX. századi magyar színház helyzetét, műsorunk végén pedig arról beszélünk, milyen is a kortárs dráma, milyen a kortárs színház, egyáltalán milyen szerepe van a mai életben a színháznak.