Magyarországról határon innen és túl. Sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de számos olyan információval, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek - helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A sorozat szerkezete, tematikája mint egy modern, informatív útikalauzé. Infografikák közbeiktatásával úgy mutatunk be helyeket, programokat, szabadidős aktivitásokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A műsorszolgáltatói információk forrása az automata beszédfelismerő program használatával készült leirat. A teljes leirat automata beszédfelismerő program használatával készült.

A Mezőföldet átszelő Sárvíz völgye, mint egy óriási szivacs összegyűjtötte, elnyelte, és ameddig csak bírta, rejtegette kincsét, a vizet. Ám a fifikás ember csatornákat ásott, és kihasználva a fizika törvényeit, elvezette a csapadékot. A lecsapolás 1821 től egészen 1926 ig tartott. Az ingoványból termőföld lett. A török korban sokszor életet mentő, bújtató nádasból pedig irtandó susnyás. A régi Sárvíz folyó vizét ma már két csatorna gyűjti össze a Nádor és a malom. Soponya határában a két csatorna közötti mélyebb részeken öntözési céllal mégiscsak maradt valamennyi víz, a madarak és a természetet kedvelők nagy örömére. Az a bizonyos mesterséges csatorna Sárvíz csatorna, amit a helyi lakosok Nádor csatornának neveznek. Joggal, hiszen József nádor volt, aki ezt az egész vízügyi rendezést felkarolta Magyarországon, és a nevére tekintettel elnevezték azt a sáros vizet. Ezt a térséget is Sárvíz völgyének hívjuk, ezáltal rendkívül értékes botanikai és madártani dolgok vannak itten. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy most vajon mekkora víz mutatna tükörképet a nagy kéknek, ha nincs lecsapolás és megmarad a mocsárvilág? Szebb volna, ha az ősi vadvizek megmaradtak volna, ős nádasok és vizes élőhelyek, gazdagabb volna a növény és állatvilág, mezőgazdasági tevékenység nem lenne ekkora, de viszont az ősi paradicsomi állapotok talán meglennének. Pákás világ gondolom lehetett. Halban bőven volt a terület vadludának sok tojása lehetett, azért megéltek itt. Az egynéhány ős mocsár maradvány folt még villant valamit a múltból, miközben biztonságos, pihenő és táplálkozó helyet nyújt a költőhelyükre, a tundrára igyekvőknek. A Zichy uradalomnak az is vadászterülete volt, akinek itt a faluban van a kastélya. Fejlett vadgazdálkodást műveltek, illetve vadásztak. Ezek a maradvány erdők, amiket itt látunk, itt a térségben, ezek mind vadászati célra létesültek. Abban az időben a vadgazdálkodás szolgálták a magyar vadászati kultúra kimagasló alakja, a híres nagy vadász, Széchenyi Zsigmond is gyakorta fegyvert ragadott ezen a tájon. A legenda szerint lőhetett volna egy tűzokádó fenevadat is, de nem tette. A közeli település, Sárkeresztúr lakói nehezen bocsátották volna meg, ha Paffra teszi a sárkányukat, szikes tavak névadóját. Legenda is kötődik a tóhoz, hogy egy sárkány lakott benne, és aki közel ment, azt megette, vagy valami ilyesmi. De egyébként maga a tó, ha megnézzük, sárkányalakú is, időszakosan van benne víz, most már inkább többször nem, mint igen. A tó sós vize miatt a halaknak kevésbé otthona a madarak és a sárkányok, mert hát elfér itt két sárkány is, azonban jól érzik magukat. Egyébként a sárkányok egészsége fontos dolog, elég egyetlen tüsszentés, és lángba is borítják az egész nádast. Maga a meder az az Ős-Balaton maradványa, és amikor lecsapolták a mocsarakat, a szikes talaj felszínre tört. És az érdekesség is, hogy itt körbev égben máshol nem, de itt szikes, sós vizű ez a tó. 87 óta fokozottan védett terület, a település címerében is megjelenik. Maga a tó is és a sárkány is a sárkány nál sokkal törékenyebb, színesebb és talán gyakoribb, és Magyarországon fokozottan védett is. A gyurgyalag a szomszédos Káloshoz, pontosabban a Zichyekhez tartozó egykori halastó és környéke a sok rovar miatt kifejezetten ideális vadászterületet biztosít a májusban hazaérkező madarak számára a természet közelsége. Azért az egész napos rohanás, telefoncsörgés után szerintem mindenkinek jólesik. Itt ki kell kapcsolni a telefont és csak nézni. Még ha nem is lát az ember valamilyen állatot, esetleg akkor is, ahogy a szellő fújdogálja itt a nádszálakat meg a faleveleket. Szerintem ez mindenki számára egy nagy élmény. Az itt lakók egyébként ezt szeretik is, tehát a kisgyerekek nézik az ablakból, mikor már hallani, hogy gágognak a libák esetleg, és akkor mennek, nézik a húzást, ahogy V-alakban repülnek. Úgyhogy szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy a lakosság is így közel kerül ezekhez az állatokhoz és talán felfogják az értékét. A Sárvíz völgyének védett értékei az itt élőknek is sokat jelentenek. Az egykor kiterjedt mocsár és lápvilág a 21. Században is képes csodát mutatni. A kiterjedt mocsárvilág, mint nyári zivatar utáni pocsolya a forró betonon gyorsan zsugorodott. Ha egy korábban itt élő Sárvíz menti lélek visszatérne, bizonyára csak kóvályogna és pislogna, hogy akkor ez most hogy is van. Hová tűnt az a tömérdek víz és nád és sár? Az sem biztos, hogy a régi soponyai ember megtalálná a települését, merthogy még a falu is másik helyre költözött. Az elődök kint laktak a Sárvíz kiemelkedő dombján, látjuk is, máig is, hogy ott ott egy kis kiemelkedő rész van. Két kanális közötti rész ez, mert ott volt egy fából készült oratórium is, és ott laktak az elődök. A mai Soponya a Rákóczi szabadságharc után épült ki. Főleg reformátusok lakták a szomszédos nagy lángot, meg jobbára katolikusok. 1936 ban a két település úgy gondolta, hogy már már annyira közel vannak egymáshoz, hogy szinte összenőttek, így aztán össze is kötötték az életüket. Egyek lettek, Soponya a fő szegi rész, a másik pedig a lángi rész. Az ott élők a Zichy családnál találtak munkára. Várpalotához tartozott tulajdonképpen a lángi rész is. Úgy gondolták, hogy akkor itt is megtelepednek, és akkor épült aztán a kastély. A mélyen királypárti, erősen római katolikus főnemesi Zichy család sarjai a legtöbb Sárvíz völgyi településen kastélyt, impozáns kúriát is építettek a szomszédos Kálozon. Ezen a Székesfehérvártól körülbelül 30 km re fekvő, ma 2500 lelkes településen többet is. A török kiűzése után a Zichyek vázsonykői ága kapta meg a falut, illetve a környező földeket. Az uralkodótól egészen odáig jutott Kálus, hogy birtokközpontot építettek itt ki a Zichy grófok és 1782 ben gróf Zichy Ferenc az uralkodótól vásártartási jogot kért és kapott. Káloz úgy élte mindennapjait, mint egy tipikus mezőváros, a Zichyek pedig nem fukarkodtak, miért is tették volna, még templomot is emeltek a településükre. Itt a szentély alatt van egy kripta, amelyben három családtag sírja, illetve koporsója található. Közülük az egyik gróf Zichy Ödön, aki a 48 as szabadságharc folyamán veszítette az életét, de úgy, hogy Görgei tábornok őt gyakorlatilag Matyinak hazaárulóként rögtönítélő bíráskodás elé állította és felakasztották. Sajnos azonnal szemben Lórév nél végezték ki a grófot. Úgy tudom, van egy kápolna az ő tiszteletére. Gróf Zichy Ödön vesztét az okozta, hogy Görgei előőrsei megállították a hintót, amelyben testvérével, Pállal utazott a fehérvári országúton, az igazoltatás során pedig Zichy grófnál a magyar kormány ellen lázító, gyanús iratokat találtak. 1852 ben, amikor Ferenc József itt vendégeskedett a kastélyban, akkor átsétált kíséretével együtt a templomba, és itt esdekelt elhunyt híve, gróf Zichy Ödön lelki üdvéért. I. Ferenc József császár és később magyar király. A kálozi temetőben található a grófok nevelőjének, a bányászhimnusz szerzőjének, Kunos Endre költőnek a sírja. A régi kálozi Zichy kastély egyébként nem élte túl a XX. Századot, a Zichy Széchényi kastély pedig jelenleg magánkézben van, az egykor a kastélyhoz tartozó tórendszer azonban látogatható. Az 1600 as évektől kezdve 1945 ig, az államosításig Zichy birtok részét képezte ez a terület. Ezt a részt úgy hívjuk, hogy a szó ennek a jelentése. Ez egy népi megnevezés. Kiszáradt tómeder. Próbálunk teret engedni a vadaknak. Azt szoktuk itt helyben mondani, hogy akik ismertük anno a régi fényét ennek a terület résznek, hogy máshogy szép. Elvégre a Mezőföld szívében, a Sárvíz Tájvédelmi Körzet közepén vagyunk. Ugyan látható az embernek a munkássága, de itt mindig is vizes terület rész volt. Bár a tavak vizét források táplálják, a nádas az utóbbi évtizedekben leigázta a víz egy részét, amit csak tudott, benőtt. A bornak. Itt a domboldalba vájt pincék jelentik a megfelelő otthont. A szőlőben járás régen napi rutin volt, hozzátartozott a mindennapokhoz. Mindig akadt ott valami munka, metszés, permetezés, kacsolás, borfejtés és nagy ritkán a kóstolgatás, persze csak azért, hogy nem romlott e még meg a bor. Kálozon vannak még gazdák, akik nem hagyják, hogy semmibe vesszen a szőlőbe járás szokása. Ha kijövünk délután, délelőtt, itt mindig van valaki itt a szőlőhegyen, akivel lehet találkozni, beszélgetni. Megiszunk egy két pohár bort, megmondjuk, hogy most ennek ez a baja, az a baja. Ez ezért jó, azért jó. Illetve itt lehet dolgozni, család is összejön. Szüretek, nagy szüretek szoktak lenni. Végig a hegybe. A szüretre ugyan még várni kell, bár az is igaz, hogy a gondos gazdának a metszés közben is a termésen jár az esze. Az a legfontosabb, hogy mindenkinek jó bora legyen, és az enyém sokkal jobb, mint a szomszédé. Borversenyeket tartunk minden évben, és ott minőségi zsűrit próbálunk mindig összehozni, és azok mindig jó tanácsokkal ellátnak minket. Azt csináljuk a borral, amit ők mondanak. A szőlő sokat jelent a mezőföldi, tehát főleg gabonát termesztő vidéken is, mint például a Kálosztól néhány kilométerrel odébb fekvő Soponyán. A soponyai pincék csakúgy, mint más borvidéki társaik, télen nyáron őrzik a megfelelő hőfokot. Itt nincs kétlépcsős pince vagy háromlépcsős minta, itt az a 14, 16, 18 lépcső, azaz az a négy méter négy és fél méter a föld alatt, az a pincehelyiség körülbelül. Az a fontos dolog, hogy kijöhetünk, beszélgethetünk, leülhetünk egy két pohár bor mellett vidámkodunk, néha. Van, amikor a szomorú események vannak, azokat is megvitatjuk. Ez a része az életnek a legtöbb alkalommal egy egy ilyen pince összejövetele. A bornak a milyenségét, a minőségét, a képességeit, a lehetőséget, hogy mit lehet vele elérni. Ezt beszéljük, ezt mutatjuk meg. Az olaszrizling kivételével ma már a régi fajták mind eltűntek a hegyről. Van egy kettő, aki még termeszt korai Bajort vagy Kozma majort. Ezek ilyen tipikus helyi fajták voltak. Nagyon jó borok voltak ezek, csak rövid életű borok voltak, hamar öregedtek. Ma már inkább ilyen az olaszrizlingtől elindulva a rajnai rizling generosa, a Pátria jázmint. Tehát ezek olyan új szőlők, amik pár éve, 10 15 éve terjedtek itt a környéken. A szőlőművelés, a szőlőbejárás közösségi létet, a valahova tartozás érzését is jelenti. Fontos a közösségi élmény. Ahol nincs szőlőhegy, ott színjátszócsoportot Célcsoportot alapítanak. A Pajtaszínház mozgalom Sárkeresztúron embereire lelt. Fazekas Mihály Lúdas Matyi ja és Petőfi Sándor A helység kalapácsa után most Arany Jánostól választottak darabot és a nagyidai cigányokat állították színpadra. Ebben a színjátszócsoportban. Összeértek olyan emberek, akik mondjuk nem voltak egy társaságban benne. Nagyon összeérett a társaság? Igen, meg hát az egy külön poénforrás. Vagy hát olyan jó érzés az embereknek, hogy a falu polgármesterét, az óvodavezetőt, a postást különböző szerepekben látják a színpadon. A premier utáni napokban a boltokban meg óvodában, iskolában. Erről van szó, hogy milyen jó volt az előadás. A színpad, az együtt és egymásért játszás sokat jelent szereplőnek, nézőnek egyaránt. Annyira jól indult ez a Ludas Matyival, ami most már 19 előadást ért meg, hogy aztán kedvünk volt ahhoz, hogy minden évben újabb darabbal álljunk színpadra. Például ez a nagyidai cigányok. Ez nagyon intenzív heti három próbával volt az utolsó időben, hétről hétre mindig valaki más a színpadon a szereplők közül. Egész egyszerűen amikor ráharap az ő szerepének az ízére. Annyira jó, hogy már a hetvenedik próbafolyamat után is rácsodálkozunk, hogy ez milyen jó volt és mennyire jól jött, és hogy mennyire be tudott bennünket érzelmileg is húzni, hogy tényleg ott vagyunk, és tényleg azok vagyunk akkor, ott a színpadon. Munka és család mellett bevállalni egy egy szerepet nem kis feladat. A deszkák, legyenek azok bárhol Sárkeresztúron is a világot jelentik, megélnek a babám nélkül. A sárvízi rengeteg jószívű barátként fogadta az üldözöttet. Az ingovány nem csak élelmet, hanem biztonságot is adott a törökök elől bujdosóknak, s bár az állandó meneküléshez hozzászokni nem lehet, mégis valahogy a hódoltság korában természetessé vált, hogy ha jön a török, akkor bizony a mocsár felé kell venni az irányt. Sárkeresztúr lakosai is így tettek. Olyan viszonyok voltak itt, hogy kihaltak a falvak. A visszatelepülő lakosságot pótolták azzal, hogy telepítettek be máshonnan cselédeket, munkásokat, és 1755 től Abának a filiája Sárkeresztúr. Petres Lőrinc jezsuita atya és a jezsuita társai kezdték el újra telepíteni ezt a területet. Sárkeresztúron talán ekkor még állhatott a Púposnak is nevezett római kori Őr domb tetején a keresztesek kápolnája, valamint a mostani katolikus templom elődje, igaz, romokban. 1777 től Sellyei Nagy Ignác a székesfehérvári Egyházmegye első püspöke. És őneki lesz ez a címadó temploma, s az ő címere látható a templom bejárata fölött. Érdekes, hogy a katolikus templom mellett közvetlenül egy második világháborús szovjet katonai temető található. Nem csak oroszok nyugszanak itt, hanem sok nem orosz katona is nyugszik itt. A temetőben körülbelül nyolc vagy tízezer ember. Magyar katona is van, német katona is van benne és szovjet katona. A szomszéd település, Aba temploma is egy római őr dombra épült. A jezsuita szerzetesek korában, az ellenreformáció idején. A Rákóczi szabadságharc után nagyon fontos volt, hogy a magyar király, aki akkor már Mária Terézia volt, hatalmát és az ország feletti gondoskodását szimbolizálja. A Szent Korona eszme fel van festve a freskóra. Két mozzanatban Szent István király felajánlja a koronát és a Szent Korona alatt a Magyar Királyságot Szűz Mária oltalmába. A másik mozzanaton pedig az angyalok a Szent Koronát az őt megillető égi trónra helyezik. Később a templomot oldalhajóval és templomtoronnyal bővítették, amit más más történelmi időkben mindig különböző célokra használtak, majd elpusztítottak. Egy nagyon magas templomtornyot építettek őseink ide, amelynek sajnos az lett a sorsa, hogy 1945 márciusában a visszavonuló német csapatok felrobbantották a templomtornyot, mert Szekszárdig, Várpalotáig el lehetett látni. Szinte hihetetlen, de a tűz, a hő olyan erős, hogy egy vasdarabot is képes elégetni. A vasrúdból gyertyatartó készül. Az izzó fémet Zsinkó István határozott mozdulatokkal formázza nagyapja egykori műhelyében. Nem gondoltam volna régebben, hogy hogy valaha is kovácsolni fogok az ő műhelyében, és tényleg egy csodás érzés. És akkor szoktuk említeni, hogy na, vajon lát e vagy tudja e papa? Lehet, hogy könnybe lábad nának a szemei. A 90 es évek vége felé egy kisvárosban éltem, és tényleg egyik napról a másikra nagyon erősen jöttek azok az érzések, gondolatok, hogy itt van a műhelyfelszerelés, van némi kézügyességem, szépérzékem, hadd kezdjem már el tanulni, gyakorolni. És akkor ez olyan erős volt, hogy nem tudtam nemet mondani. A szíjgyártó Balogh Sándor is egyedül dolgozik, a családjában senki nem foglalkozott bőrrel. Ő az egyetlen már nyugdíjas, de nem tudja elengedni a munkát. Nagyon sok fogathajtó van ezen a részen, úgyhogy majd jövő hónapban már jönnek, hogy Sanyi bátyám hozzák a szerszámot, mert egész télen nem érnek rá. Mindig valaki beszalad, mindig beszalad, akkor meg mindig félreteszem. Akkor nincs az, hogy nem jövök be, vagy nem csinálok valamit, mert annyira hajt meg még nem lehet, hogy nem csinálom? Itt van a segédem, azt befogom, és akkor varrok. Ez már úgy került hozzám, amikor a második gazdája meghalt Fehérváron, úgy került hozzám. Ez sem mai darab. Én szeretem az ilyen régi dolgokat. A régi magyar kardok a legszeretettebb tárgyai. Balogh Sándor kardgyűjteménye láttán az embernek leesik az álla. A huszárruha is eredeti, az anyai felmenőktől származik. A szíjgyártó, ha pihenni vágyik, egyszerűen csak beül a kardjai közé, és máris töltőre tette a lelkét.

A Mezőföldet átszelő Sárvíz völgye