Teljes leirat:
Új képviselők kaphatnak helyet a Fidesz
parlamenti frakciójában.
A több ciklust is kitöltő Budai Gyula távozhat
az Országgyűlésből, és a BYD vel szerződő
Szijjártó Péter is visszaadta a mandátumát.
Meg nem erősített értesülések szerint
helyükre Palócz Andrea,
a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivője,
illetve Horthy Olivér, a Századvég energetikai és
klímapolitikai szakértője érkezhet a parlamentbe.
A belföldi kapacitásokkal nem oldható meg az
ellátás.
Akkor elkezdenek nagyfogyasztókat egy adott
sorrendbe, vagy elkezdhetnek lekapcsolni.
Ezen a lekapcsolási terven dolgozik most a
kormányzat.
Információink szerint az egyik új képviselő
Hordai Olivér, a Századvég energetikai és
klímapolitikai szakértője lehet.
A szakember korábban számos témában osztotta
meg a véleményét a Hír TV ben.
Ilyen az energiakérdés vagy éppen a
benzinárnövekedés.
Most már az elmúlt napokban azt tapasztaltuk,
hogy itt, Magyarországon is emelkedésnek
indultak az üzemanyagok.
A benzinért már több mint 600
forintot kell fizetni, a gázolajárak
pedig elérték a 630 forintos árszintet.
Úgyhogy könnyen lehet,
hogy más országokat is beérünk.
Hortai Olivér a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett műszaki
menedzseri és pénzügyi diplomát,
majd PhD fokozatot is szerzett.
Az tűnik ki, hogy tagállami szinten azért jó
pár szereplő most már.
Mondjuk úgy, hogy kimondva kimondatlanul,
de tulajdonképpen elismeri,
hogy Magyarországnak igaza volt.
A Fidesz másik országgyűlési képviselője
pedig Palócz Andrea, a Nemzetgazdasági
Minisztérium korábbi szóvivője lehet.
A közgazdász és kommunikációs szakember
korábban politikai elemzőként dolgozott a
Századvég Alapítványnál, majd a
Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője volt.
A szakembert olyan témákban is meg
tudtuk szólaltatni, mint például az amerikai
elnökválasztás vagy a migráció kérdése.
Sőt, azt látni, hogy Németországban szigorításokat
vezetnek be. Hollandiában is sokat szigorítottak.
A svédek is egyre nyíltabban
beszélnek a hibákról a migrációs politikában.
Úgy tudni, a cserére azért van szükség,
mert a több ciklust is kitöltő Budai Gyula
távozhat az Országgyűlésből.
A politikus az új ciklus kezdetén már jelezte
egy beszélgetésben,
hogy a visszavonulását fontolgatja, Szijjártó
Péter pedig korábban már visszaadta a mandátumát.