Balogh László zászlógyűjteménye Feliratozva a Teletext 328. oldalán A gyűjtőszellem úgy szabadul ki egyes emberekből, mint a szellem a palackból. Ez az a szenvedély, amely csodálatos értékeket teremt. A gyűjtők személyisége rendkívül érdekes, a tárgyak megszerzésének, vadászatának története kész regény, és akkor még nem is beszéltünk maguknak a tárgyaknak a történetéről, és arról a kultúráról, amit megtestesítenek. A gyűjtők gyűjteményeikkel különböző fázisokban vannak: van aki még gyűjt, van aki felhalmozta a tárgyakat és van aki már múzeumba rendezte azokat. Egy közös van bennük: valamennyien értéket mentenek és mindegyikük a közjót akarja szolgálni..

- A-me-ri-ka-i E-gye-sült Ál-la-mok. - A szenvedélyem az a '60-as évek végére tehetõ, - A-me-ri-ka-i E-gye-sült Ál-la-mok. - A szenvedélyem az a '60-as évek végére tehetõ, amikor 7.-8. osztályba jártam. Egy nagyon kedves, aranyos földrajztanárnõm volt, aki - legalábbis számomra -, nagyon jól megszerettette a földrajzot. Az igazi gyûjtõmunkát 1983. nyarán kezdtem el, amikor láttam a televízió Híradójában - ezelõtt 29 évvel -, hogy egy ország, Nyugat-Afrika, Felsõ-Volta zászlója, címere és a neve is megváltozott, ma már úgy hívjuk, hogy Burkina Faso. Én ezt láttam a Híradóban, és mindjárt azzal a fiatalos lendülettel berobogtam az akkori Kartográfiai Vállalatnak az egyik-másik vezetõjéhez, és közöltem, hogy van egy ilyen forrás, egy érdekesség, hogy hát mi lenne akkor, ha késõbb, ha nem is azonnal természetesen, kijavítanák a világatlaszban. Közölték velem, hogy ez lehetetlen, mert ehhez különbözõ források kellenek, és elmagyarázták, amit én tulajdonképpen megértettem, akkor én aztán elmentem, lerajzoltam, illetve utána jártam, megerõsítették a Híradónál, hogy ez tényleg onnan származik ez a jelentés, majd ezzel az általam forrásnak ítélt anyaggal visszamentem a Kartográfiához, megint nem volt jó, és akkor úgy döntöttem, hogy ez a forrás csak egy autentikus dologból származhat, mégpedig az, hogy ha írok az országok vezetõinek, államfõnek, királynak, miniszterelnöknek és sorolhatnám, külügyminiszternek, vagy a külbirtokoknak a vezetõihez, és õk ha elküldik nekem a zászlót, vagy a címert, az - legalábbis számomra - biztos forrásnak tekinthetõ. Utána, hogy növekedett a címlistám, bejött az internetnek a napi használata, ez gyakorlatilag már megkönnyítette a levelezést. Az, hogy még könnyebb legyen, ahhoz viszont hozzájárult az, hogy 1995-ben létrehozhattam a Zászlómúzeumot, és így nem csak Balogh-gyûjteményként, hanem Zászlómúzeumként is már megismertek a világban. (zene) .2000-ben kaptam az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának szavazata alapján ezt az amerikai zászlót, és nagyon büszke voltam rá, mint ahogy az okmány is írja, ezt azok kapják, illetve pontosan azoknak ajándékozzák, akik valamit tettek a világért, vagy pedig hát az egyes szakmákban kiemelkedõek, ezért adományozták nekem az Amerikai Egyesült Államok zászlóját, és ez mégpedig úgy történik, ha jól tudom, hogy egy napra a Kongresszusra fölvonják, ezt meglobogtatják, meglengetik, majd utána össze csomagolják, és annak az illetõnek, akit ezt jónak látnak, annak postázzák, vagy ha éppen ott van az Egyesült Államokban, mondjuk egy politikus, annak ott helyben adják át. (ének) A világon jelen pillanatban úgy tudom, hogy nincsen ilyen múzeum, ilyen zászló múzeum, amivel én foglalkozom, mert én a ma létezõ országok és közigazgatási egységek zászlóit gyûjtöm, nem látom értelmét, hogy megvásároljam boltban, mert ennek az a lényege, hogy a mellette lévõ levél, vagy a mellette lévõ dokumentum - ez legyen bármi -, ott szerepeljen a dossziéban, és annak van tulajdonképpen jelentõsége. (zene) A Vanuatu-i Köztársaság a Csendes-óceán nyugati részén helyezkedik el, az Ausztrál partoktól nem messze. Arról híres az a zászló, amit kaptam onnan, hogy közel egy évig bolyongott a Földön, amíg el nem érkezett ide, Európába, Lengyelországba. Ez a levél gyakorlatilag megjárta Argentínát, Japánt, Afrika néhány országát, majd a lengyeleknél valaki megnézte a postán, hogy hol van ez a Budaörs, ahol élek, és gyakorlatilag ott ráírta az irányítószámot, és így valahogy a budaörsi postára jutott a levél, onnan meg már egyszerûen tudták, hogy ki vagyok, és elhozták hozzám, ezt a zászlót, amit itt látunk, vörös-fekete-sárga-zöld színû, igazából ami érdekes benne, az ott látható életspirál, ami a hosszú életet szimbolizálja a zászlóban. (zene) Az alapszínek, tehát, a piros, a kék, a sárga, a zöld, itt most a fekete, ezek a színek mögött mindig valami fajta ideológia, akár vallási, akár földrajzi, politikai, gazdasági dolgok, vagy történelmi dolgok, vagy akár napi események is meghúzódhatnak, de még mondhatom azt is, hogy nagyon sok ország esetében a természetnek a különbözõ színei is megjelennek. Itt arra gondolok, hogy ha szabad egy példát hoznom, ugye a természet a zöld, vannak országok, ahol zöld színû a természetnek a színe, fõleg Afrikai országoknál jelenik meg a trópusokon lévõ országok, de vannak olyan ország, amely például a narancssárgát alkalmazza, Niger esetében ott megjelenik a Szahara bizonyos színei, ugye narancssárga a homok színe, tehát, minden szín mögött megfelelõ ideológia húzódik. (zene) - Szép. - Legújabb zászlóm, amit most, nemrégiben kaptam, ez a líbiai zászló, amelyet az átmeneti kormány küldött, itt lehet látni, 1951-tõl volt hivatalos 1969-ig, majd most, a líbiai forradalom idején kezdték el használni, illetve vissza helyezni. Vörös, fekete, és zöld színekbõl áll, középen fehér félhold csillaggal, a három líbiai történelmi tartományt szimbolizálja, illetve a vörös a vért, a fekete az elmúlt korszakot szimbolizálja, illetve a zöld az iszlámot, illetve középen a fehér félhold a csillaggal ugyancsak az iszlámnak a jelképe. (zene) - Hú, de szép színes! - Itt a Mali Köztársaság zászlója látható. Zöld, aranysárga és vörös színû, függõleges sávos. Jelentõsége tulajdonképpen abban van, hogy 1960-ban, mikor függetlenné vált Mali, akkor ezt a fajta zászlót, azért mondtam, hogy ezt a fajtát, mert ezek a színek alkotják az úgynevezett pan afrikai zászlócsaládot, és ennek egyik eklatáns példája, hogy aztán késõbb, az 1960-as években akár Mali, Gána és sorolhatnám a többi hasonló afrikai országot, akik akkor váltak függetlenné, elkezdték ezeket a színeket használni. Ha tovább lépünk, akkor itt a következõ ország, mely egy ázsiai országról van szó, ez a Katar-i állam zászlója, fehér és barna színû, az érdekessége két különlegesség is, elõször is, a barna szín. Ez a barna szín a nemzeti zászlók esetében, vagy akár a zászlóvilág esetében is kevésbé ismert, illetve nem használt, úgyhogy Katar a világ egyetlen olyan állama, amely barna, illetve gesztenyebarna színû zászlót használ, a fehér szín az meg egy viszonylag elterjedtebb zászlószín. (zene) - Számomra a zászló az mindig egy nagyon fontos jelkép volt, minden eseményen, minden versenyen ott volt, nem csak a mienk, a magyar zászló, hanem éppen az adott nemzetek zászlaja, akik azon a versenyen részt vettek, és hogy ha a verseny végén a magyar zászló fölkúszott, esetleg a legmagasabb árbocra kúszott, az meg ugye külön öröm, és élmény az ember számára, ami mindig megdobogtatja az ember szívét. Úgy gondolom, hogy egy Zászlómúzeum, mint minden múzeum a maga nemében is nagyon-nagyon fontos. De ez a Zászlómúzeum itt van Magyarországon, Budapesten, Józsefvárosban, és egyedülálló ebben, nem csak Európában, hanem úgy gondolom, vagyis úgy tudom, hogy a világon is, és ebbõl kifolyólag az unicum-nak annak meg kell maradnia. Meg kell maradnia, hogy meg tudjuk mutatni mindenkinek, és meg kell mutassuk azt a szép sikert, amit ez a Zászlómúzeum, és természetesen vezetõje, Balogh László elért, és itt nekünk a Józsefvárosban meg tudja mutatni, be tudja mutatni, és nagyon sokan kíváncsiak is rá, közelbõl is, távolról is. (zene) - A zászló úgy került a birtokomba, hogy a budapesti eritreai konzul éppen otthon járt Asmerában, és hívatta a köztársasági elnök úr, õ elment az elnöki hivatalba, és ott az elnök mondta neki, hogy tulajdonképpen volna egy kis probléma, hogy van egy magyar ember, aki gyûjti a zászlókat, és nagyon szeretné, hogy ha ezt a zászlót valamilyen módon eljuttatná a számomra, amikor hazaérkezik ide a Zászlómúzeumba, jöjjön el, hozza el, mert már annyit ír nekem levelet, mert ez valóban tényleg így is volt, hogy már tele van a hócipõje ezzel az egésszel, úgyhogy odaadta neki, és aztán utána késõbb ide került hozzám ez a zászló. (zene) - A Nemzetközi Protokoll Egyetemen tanítok idestova már hat éve, és ott a hallgatóság vexiológiát és heraldikát tanul, de azért próbáltam mindjárt a földrajz, mert ehhez az is kapcsolódik, hogy elmondjam, hogy melyik ország mögött milyen földrajz, történelem, politika, hol helyezkedik el és sorolhatnám, mert azt ezért egy igazi protokollosnak én véleményem szerint tudnia kell. (zene) - Öt évvel ezelõtt kezdõdött a mi történetünk, mikor a Nemzetközi Protokoll Egyetem hallgatója voltam, hetente egyszer összegyûltünk, és egész este a zászlókat nézegettük, illetve elemeztük Balogh úr elmesélte a zászlók történetét, illetve szimbolikáját. Két dolgot említenék, az egyik, hogy a Zászlómúzeum velem egyidõs, pontosan abban az évben született, mikor én. A másik inkább magánéleti vonatkozása az, hogy édesapámmal gyakran játszottunk zászlósat gyerekkoromban, és mikor 25 évesen ismét erre lehetõségem nyílt, akkor ennek nagyon megörültem, hogy ezt a játékot itt folytathatom tovább, és aztán késõbb a munkámban is kamatoztathatom. (zene) - Az észak-koreai zászló úgy került a birtokomba, nagyon érdekes története volt, legalábbis számomra, hogy egyik nap innét elmentem a múzeumból haza, és este felé csöngetnek, kinyitom az ajtót, meglepetésemre ott állt két észak-koreai nyakkendõben, és megkérdezik, hogy én vagyok-e a Balogh László, és hát mondom, hogy hát igen, én vagyok a Balogh László, és hát van szerencséjük akkor átadni ezt a zászlót, ez az észak-koreai zászló, és egy könyvet adtak ajándékba, amit Kim Dzsong Il elvtárs küldött nekem, amiben aztán közben kiderült, mivel angolul volt írva, és hát ugye az ember megnézi, hogy a kultúráról szólt, és hogy hogyan kell múzeumot vezetni, vagy múzeumokat. Hát nagyon meglepõdtem, megköszöntem ennek a két diplomata úrnak, hogy elhozták ezt nekem, a könyvet meg otthon azóta is tanulmányozom, hogy hogy kell egy múzeumot igazából vezetni, csinálni, vagy egyáltalán, hogy mit kell abban tenni, úgyhogy innét is köszönöm Kim Dzsong Il elvtársnak az útmutatást. (zene) - Mindig tetszettek a katonai indulók, és én is csak annyi himnuszt ismertem, mint az átlag ember, és volt '91-ben, a Dél-Afrikai Köztársaságban egy rögbi világbajnokság, és minden mérkõzés elõtt bejátsszák a himnuszokat, és akkor kezdtem el a tévébõl fölvenni kazettákra, onnantól datálódik nekem a himnusz-gyûjteményem, meg a himnusz-hobbim. Az európaiak közül például a holland himnusz tetszik talán a legjobban. Az egyik legrégebbi, az 1600-as évektõl van tulajdonképpen, és hát nagyon szép a dallama. (zene: Holland Himnusz) A dél-amerikaiak közül nagyon tetszik például az Argentin himnusz. (zene: Argentin Himnusz) - Én is szerettem mindig a zászlókat, a földrajzot és a Kartográfiánál dolgoztam, ott gyártották a térképeket, és beleszerettem a zászlókba, és az atlaszok után, térképek után kezdtem el rajzolni, festegetni a zászlókat a '70-es években. Én úgy gondolom, hogy legnehezebben lehet megfesteni a tibeti zászlót, mert itt ezeket a kis oroszlánokat a Nappal, meg a piros-kék sugarakkal, az egyik legnehezebb és legmutatósabb zászló is. A másik, amelyik elég nehéz volt, Moldávia zászlója, mert ugye a címert is bele kellett festeni, ezeket a zászlócskákat nem adnám oda az unokámnak, mert azért félnék, hogy eltörné a pálcikát, vagy elszakadna, inkább más játékot veszek neki. Tulajdonképpen ez az én hobbim, ez csak az én játékszerem. (zene) - Amit otthon szólnak, az inkább nem a mondatok, hanem a csendes támogatás. Tehát, gyakorlatilag hagyják, hogy gyûjtsem, csináljam, elviselik, ha szombat-vasárnap is bejövök és kinyitok egy, vagy tíz, vagy húsz embernek, megoldják, hogy ha olyan probléma van, helyettesítenek, hogy ha esetleg a családban kell valamit csinálni, és nem tudok ott lenni, tehát, csendes támogatókként mondanám azt, hogy a családom mellettem van, az érdeklõdés, az nyilvánvaló, nem kötelezõ ebbõl a szempontból, de a nagyobb és fontosabb dolgokat azért elmesélem otthon, hogy éppen ki látogatott ide, vagy milyen rendezvényen ki mit mondott egy nagykövet, vagy megveregették a vállamat, vagy éppen kitüntetett valaki éppen, az õ kis kitüntetését idehozta, akkor erre természetesen büszkék. (zene) A világ egyik legkisebb lakosú országa a Pitcalrn-szigetek, a Csendes-óceán középsõ részén helyezkedik el, négy szigetbõl áll, abból az a 47 lakos összesen egy szigeten él, Adamstown-ban, a Bounty leszármazottjainak lakóiról van szó, õk küldték el a zászlót a részemre, mégpedig a magiszter, így hívják gyakorlatilag azt, aki vezeti ezt a 47 embert, érdekesség tulajdonképpen errõl a szigetrõl az, hogy Új-Zéland bizonyos fokig minden olyan dolgot ellát a szigetnél, vagy a sziget lakóinál, amelyek nagyon fontosak. Ilyen például ugye a mai világban a mobiltelefonozás, az internetezés, tehát, ha jól tudom, akkor ezek mind ingyen vannak a szigetlakók számára. Mibõl élnek? Abból élnek, hogy a nagy utasszállító hajók a partoktól nem messze megállnak, és aki kíváncsi a szigetlakókra, a házakra, a természetre, akkor kisebb hajókon beviszik õket, és ott, az irodában az egyszemélyes rendõr lepecsételi az útlevelet, vagy éppen ad egy olyan okmányt, amivel igazolják, hogy ezen a pici szigeten, vagy szigeteken megjelentek a turisták, ez mindenkinek nagyon tetszik, és nagyon érdekes. (zene) A jövõ az két irányú lehet, gondolom én. Egy, a Józsefvárosi Önkormányzat állandó támogatása, és azon kívül gyakorlatilag a támogatás mellett, hogy egyáltalán én erõm legyen ezt tovább folytatni, és csinálni, hogy gyûjtsem tovább is, és levelezzek. (zene) A gyûjteménybõl csak akkor megyek nyugdíjba, ha meghalok. Az biztos. De ezt valakinek, vagy valakiknek késõbb, ha látnak benne fantáziát, akkor tovább kellene vinni, mert ez egy egyedi dolog. (zene) Ez a raktáram, ahol nagyon sok olyan zászló van, amely sajnos helyhiány miatt nem kerülhet ki a múzeumba. A kezemben tartom a kicsiny Seborga zászlóját, mely Észak-Olaszországban, a Ligur-tenger parttól nem messze helyezkedik el, ezt 1995. körül egy kocsmáros alapította, ma õ az ország hercege, és tulajdonképpen egy turisztikai paradicsom lett ez a kis falu, amely azelõtt nagyon szegény volt. (zene) Én 1983-ban, mikor levelezni kezdtem, akkor gondolkodtam rajta, hogy milyen zászló az, amit én választanék saját magamnak, ami nevezzük úgy, hogy a múzeum zászlója, logója, ugye a mai modern értelemben, az fehér-zöld-fehér, vízszintes sávos, és hogy miért ilyen, ha szabad elmondanom, a fehér az általában sztenderd, a szabadságot szimbolizálja, a világ legtöbb országánál, a zöld a reményt, és én úgy fogalmaznám meg ezt az egész dolgot, hogy ha világbéke van, ugye, akkor a posta mindenhová kiviszi a levelemet, és én meg remélem, holnap is kapok levelet, vagy a gyûjteményhez bármilyen dolgot. És ezért választottam ezt a zászlót. Miért vízszintes? Mert a magyar zászló is vízszintes, és ha megnézzük a világatlaszt, bizonyos fokig a legtöbb ország zászlójában valamilyen fajta vízszintességet találunk, akár három szín, vagy két szín esetében, és egy nagyon picit talán emlék képpen az, hogy a nagymamám és az anyukám osztrák volt, és az osztrák zászló is vízszintes sávos. - Sárga, kék, piros, fehér, kék... (zene)